12M Budapest
2012.06.15. 12:13
Egy szubjektív beszámoló: https://ekomozgalom.hu/occupy-2-0-budapest/
Fotók: https://valodidemokraciatmost.blog.hu/2012/07/25/hianypotlas_majusi_fotok
Szerző: VDM '12
Szólj hozzá!
Címkék: tüntetés m12 99% felháborodottak occupy united for global change emberek tanácsa
Occupy flash mob a várban
2012.05.10. 18:15
Mi bízunk Áder János államfői nagyságában, abban, hogy képes valóban felülemelkedni a pártpolitikai érdekek körül forgó csatározásokon és el tudja látni az alaptörvényben foglalt feladatait. Mint az ismeretes, ez elődjének, Schmitt Pálnak nem sikerült, aki a lemondását a parlamentben azzal indokolta, hogy képtelen megtestesíteni a nemzet egységét.
Bízunk abban, hogy Áder János nem esik ugyanebbe a hibába, és képes lesz rá, hogy, az emberek 99%-nak is a köztársasági elnöke legyen, mert mi hiszünk abban, hogy az emberek érdekei nem feleltethetőek meg a pártok érdekeivel, hogy az állampolgároknak ki kell állniuk, és magukat képviselniük.
Üdvözlet! Hadd mutassam be a résztvevőket: választópolgárainkat
és képviselőinket. Bár közismert arcokról van szó, név szerint Gyurbán Fektor, Lázárházy Játilla, Lendmann Ilzsa, Vovér László és Verolcsy Jánörgy. A többiek sajnos most nem tudtak eljönni.
A képviseleti demokrácia kiüresedett. Már szinte mindenki tudja, hogy a politikusok nem valódi képviselők, hanem képmutatók! Ellenzékben számon kérik a demokráciát, amikor hatalmon vannak, akkor pedig lábbal tiporják. Szinte mindenki tudja ezt, mégis eltűrjük. De csak addig, amíg elhisszük, hogy nincs más lehetőségünk. Dönthetünk úgy, hogy kezünkbe vesszük a közös ügyeink alakítását és végre rájöhetünk, hogy TUDUNK VÁLTOZTATNI! Rájöhetünk, hogy mi magunk vagyunk azok, akikre mindig is vártunk. Minden hatalom a népé! Többé nem hagyhatjuk, hogy döntés szülessen rólunk, de nélkülünk.
Sorsfordító időket élünk.
Az egész világon erőre kapott a változtatni akaró emberek erőszakmentes mozgalma, amely az egymás felé fordulásban, a közösségi cselekvésben és a valódi szolidaritásban látja a kiutat a fennálló rendszer válságából.
Május 12-én ismét összehangolt megmozdulások lesznek valamennyi földrészen. Találkozzunk Budapesten is, 15 órakor a Jászai Mari téren, hogy magyarul is messzire hangozzon:
mi vagyunk a 99%! Nem vagyunk játékszerek a politikusok, bankárok és oligarchák kezeiben! Valódi demokráciát, most!
(Videó hamarosan.)
Majális: flash mob
2012.05.02. 22:18
Flash mobbal, illetve rövid performance-szal hívtuk föl a figyelmet a városligeti majális több helyszínén a közelgő május 12-i akciónapra, illetve az aktuális amerikai eseményekre.
"„Mi vagyunk a kizsákmányoltak, a felháborodottak, mi vagyunk a 99%!
A mai napon az Egyesült Államokban sztrájk van, melyet az Occupy, azaz a „Foglaljuk el a Wall street-et!” mozgalom kezdeményezett.
A tavaly őszi, világméretű tüntetéshullám után most ismét együttes fellépésre hívnak a kapzsiság és a hatalommal való visszaélések ellen, egy igazságos, fenntartható és élhető világért, a valódi, részvételi demokráciáért!
Az egész világon elindult az öntudatra ébredő emberek erőszakmentes mozgalma. Május 12-én ismét összehangoltan lépünk akcióba, hogy mindenki meghallja: nem vagyunk árucikkek az oligarchák és a politikusok kezeiben!
Nem minket képviselnek, vegyük hát kezünkbe az ügyeinket, az életünket! Legyen magatartásunk megváltoztatása a forradalom!
Ne játsszuk többé az áldozat szerepét! A saját ügyeinkért magunk is felelősek vagyunk és TUDUNK VÁLTOZTATNI!
Találkozzunk a változtatás napján, május 12-én 15 órakor a Jászai Mari téren!
VALÓDI DEMOKRÁCIÁT, MOST!”
Felhívás: május 12. - A globális változás napja
2012.03.27. 23:34
2012. május 12-én mi, "a felháborodottak" ismét világszerte utcára vonulunk a valódi, részvételi demokráciáért és a társadalmi igazságosságért. Mi vagyunk a 99%.
A nemzetközi mozgalom, amely az arab forradalmak után Spanyolországban vette kezdetét, majd Amerikán keresztül világméretűvé nőtte ki magát, valódi demokráciát és gazdasági-társadalmi igazságosságot követelve sikeresen irányította rá a figyelmet a legégetőbb kérdésekre. Az október 15-i akciónap volt a globális mozgalom kezdetét jelző mérföldkő. Az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai rendszerek és a képviselet módszerei is a romlás jeleit mutatják, sőt immár a gazdasági érdekszféráknak való alávetettségük is jól látható.
2011-ben világszerte elfoglaltuk az utcákat, visszavettük köztereinket, párbeszédet kezdeményeztünk és megosztottuk álmainkat. Egyesítettük erőinket, hogy világossá tegyük: nem vagyunk árucikkek a politikusok és pénzügyi vezetők kezeiben! Most meg kell tennünk a következő nagy lépést. Nem csupán azért, hogy megmutassuk még mindig itt vagyunk, hanem azért is, hogy a világunk megváltoztatását célzó egzakt követeléseket fogalmazzunk meg.
Szükség van egy következő globális akciónapra! Ki kell választanunk egy maroknyi konkrét követelést, amely a probléma középpontjára mutat, amely fájó pont a társadalmi igazságosság és a demokrácia ellenségei számára.
Ennek érdekében mi, az elmúlt ősz budapesti "Occupy"-eseményeinek szervezői április elejétől nyílt, közvetlen demokratikus tanácskozások sorozatát indítjuk el, a közös hazai célok és követelések megvitatása és kidolgozása érdekében.
(Bővebb információ hamarosan.)
Ez egy felhívás részvételre 2012. május 12-én. Cselekvésre hívunk minden, nézeteinkkel szimpatizáló embert, csoportot, társadalmi szervezetet és mozgalmat. Bízunk benne, hogy nem a miénk az egyedüli platform, amely cselekvésre szólít a globális akciónapon, melynek sem szervezői, sem tulajdonosai nem vagyunk. Feladatunk, hogy hírét vigyük az egységes cselekvésnek, hogy mi is akciókat szervezzünk és hogy támogassunk más megmozdulásokat, melyekkel közösek alapvetéseink, minthogy mi is csak egy vagyunk a sok közül.
Ezen a napon közösen, erőteljesen, magabiztosan kell fellépnünk a valódi, részvételi demokráciáért, az "állam" ésszerű átalakításáért, az alapvető emberi és szociális jogokért, a gazdaság szerepének újraértékeléséért, a fenntarthatóságért, a környezetünkért....és mindenekelőtt a józan észért!
Csatlakozz itt: https://www.facebook.com/events/330605813655760/
Alapvetések: http://
Az akciónap nemzetközi honlapja: http://www.may12.net/
Szerző: VDM '12
Szólj hozzá!
Címkék: tüntetés mozgalom m12 felháborodottak occupy united for global change
Emberek Tanácsa
2012.03.21. 00:19
Az Emberek Tanácsa egy részvételi demokratikus döntéshozatali szerv, illetve módszertan, a legnagyobb léptékben a spanyol Felháborodottak mozgalma alkalmazta. Csoportunk ezt használta a 2011. őszi demonstrációink alkalmával, illetve a februári Hallgatói Fórumok szervezői, moderátorai is ezt vették alapul. A közeljövőben Emberek Tanácsa-sorozatot szervezünk, így aktuálissá vált a módszertant ismertető "kézikönyv" publikálása ezen a helyen.
Mi az Emberek Tanácsa?
Ez egy részvételen alapuló döntéshozatali szerv, amely konszenzusra törekszik. A Tanács keresi a legjobb érveket, hogy olyan döntést hozhasson, amely minden véleményt tükröz - nem pedig egymással ellentétes pozíciókat, ami akkor történik, ha szavazással döntenek. Ez egy békés folyamat, amely tiszteletben tart minden véleményt: az előítéleteket és ideológiákat otthon kell hagynunk. A Tanács nem ideológiai diskurzus köré szerveződik, hanem gyakorlati kérdésekkel foglalkozik: Mire van szükségünk? Hogyan szerezhetjük azt meg? A Tanács a gyülekezési (egyesülési?) szabadságon alapul - ha valaki nem ért egyet azzal, amiről a döntés született, akkor nem köteles azt elvégezni. Minden személy szabadon azt tesz, amit akar - a közgyűlés a kollektív intelligenciát igyekszik megteremteni, csakúgy, mint a közös gondolkodás és közös cselekvés módját. Párbeszédre és egymás megismerésére sarkall.
Mi az a konszenzus?
Ez az a mód, ahogy a Tanácsok meghozzák a végső döntést az egyes konkrét indítványok ügyében. Konszenzust akkor érünk el, ha nincs kimondott ellenvélemény a Tanácsban az indítvány ellen. A következő formátumot kell alkalmazni minden egyes indítvány esetén: 1) Mi az indítvány? 2) Miért javasolják ezt? 3) Hogyan lehet kivitelezni a javaslatot, ha egyetértés születik? Összefoglalva: Mit? Miért? Hogyan? Mi az a közvetlen konszenzus? Olyan konszenzus, amely közvetlenül elérhető ellenvélemények nélkül. Javaslat> konszenzus.
Mi a közvetett konszenzus?
Olyan konszenzus, ami az eredeti javaslat nyomán keletkező különböző vélemények vitája után alakul ki. A következő lépések mentén érhető el a közvetett konszenzus: 1.) Mi? Miért? Hogyan? 2) Ezután a moderátor megkérdezi "Vannak határozott ellenvélemények?", és ha vannak, sor áll össze a vitához. A Vita Csoport és a Koordinátor(ok) nyitják meg a vita első fordulóját. Három érv engedélyezett a javaslat mellett és a javaslat ellen. Ezt követően a tanácsot felkérik, hogy Gesztusokon keresztül jelezze a véleményét. Ha nincs konszenzus, a Moderátor felkéri a Tanácsot, hogy vitassa meg a kérdést a helyükön ülve, kis csoportokban, 3-5 perc időtartamban. Ez után a kis szünet után következik a második kör, amelyben a konszenzusra való javaslatok születnek meg. Ha a konszenzus még ezek után sem jön létre, a következő történik: a) Ha a javaslat a Bizottságtól vagy a munkacsoporttól érkezett, visszakerül átdolgozásra, b) Ha a javaslat egy egyéntől érkezett, akkor az illetékes Bizottsághoz vagy a munkacsoporthoz kerül, ahol konszenzus születik a javaslat hasznosságáról, és ahonnan egy átdolgozott változat kerül a következő Tanács elé, ahol ismét ugyanez az eljárás vár rá. És ez így folytatódik tovább, amíg az igazi konszenzust sikerül elérni.
A Nagytanácsban betöltött szerepek és a feladatok:
Rendkívül fontos, hogy ne felejtsük el annak fontosságát, hogy uraljuk gesztusainkat és testbeszédünket, hogy az érzelmeink ne hassanak zavarólag. Azt is tartsuk észben, hogy a mosoly nagyon hatásos lehet feszült pillanatokban, vagy amikor zsákutcába került egy megbeszélés. A sietség és a fáradtság a konszenzus ellenségei.
Logisztikai csapat: legalább három ember, akik felelősek a Tanács tárgyi felszereléseiért. Térképet rajzolnak a helyszínről, berendezik a tereket, megteremtik a közlekedési lehetőségeket a terek között, náluk van a hangosbeszélő, székeket biztosítanak a mozgáskorlátozottak és a fáradtak számára, vizet és árnyékolókat biztosítanak, ha nagyon meleg van vagy süt a nap.
A tanács tagjai: ebbe minden résztvevő beleértendő, a csoportdinamikai csapat tagjai csakúgy, mint a munkacsoportok vagy bizottságok tagjai. A résztvevők adják a tanács értelmét és ők a fő alkotóelemei. Mindannyian felelősek vagyunk a tanács működéséért és fejlődéséért. Ami a dolgunk: meghallgatni a felszólalókat, részt venni a vitákban, amennyiben a kérdések vitát igényelnek, egyéni javaslatokat tenni és szubjektíven értékelni azokat az Egyéb programponthoz tartozó időben (általában a tanácskozások utolsó szakaszában).
Vitaidő csapat
2-4 ember (a Tanács méretétől függően) akik a résztvevők között és a folyosók táján helyezkednek el. Érdemes valamilyen megkülönböztető jelzést viselniük, hogy könnyen beazonosíthatók legyenek, és legyen náluk egy kártya is, amire a „hozzászólások bejelentése” van írva, ezt tartsák a fejük felé. Fő feladatuk, hogy leírják azon résztvevők nevét, akik hozzá akarnak szólni. Amikor ilyen megkeresés érkezik, ezt kérdezik a résztvevőtől:
1.) Kapcsolódik a hozzászólásod a most megbeszélt témához? (emlékezteti a résztvevőt az aktuális témára) 2.) Direkt válasz valamire, ami felmerült? 3.) Ha igen, mellette vagy ellene szól? Ezen információk alapján a Vitaidő csapat tagja eldönti, hogy a hozzászólást továbbítja –e a Vitaidő koordinátorának vagy sem. Ha nincs közvetlen kapcsolat az aktuális téma és a hozzászólás között, az indítványozó nevét felírják, hogy az Egyéb programponthoz érve szólíthassák. Felhívják továbbá a figyelmét a többi vitafórumra is (speaker’s corner, munkacsoportok). Azok, akik ebben a csoportban dolgoznak, jó, ha pozitív, semleges, türelmes és jó békéltető résztvevők. Szintén ők gondoskodnak arról, hogy a moderátoroktól érkező kérések teljesüljenek. Igyekezzenek olyan embereket is bevonni a vitába, akik eddig passzívak voltak. Gyakori hiba, hogy elfelejtik bejelenteni, hogy mennyi idő áll rendelkezésre a hozzászólások bejelentésére. A vitára szánt összes idő is korlátozott (a józan ész alapján) hogy ne folyjon szét végtelenül.
Vitacsoport koordinátorok
2 ember, akik szoros együttműködésben dolgoznak a Vita csoporttal, a csoport által továbbított hozzászólásokat rendezik, mielőtt a moderátorhoz továbbítják őket. Amennyiben heves vita zajlik, ők válogatják úgy a beszélőket, hogy ugyanazok az érvek ne hangozzanak el, és mediálnak azok között, akiket csak kevés választ el attól, hogy azonos álláspontot képviseljenek a vitában. A koordinátorok szűrőként működnek – az egyes hozzászólások tartalmát nem értékelik. Annak érdekében, hogy a hozzászólások relevánsak legyenek, emlékeztetik a felszólalókat a vita témájára, és amennyiben nem erről akar beszélni, más fórumokhoz irányítják. (speakers’ corner, munkacsoportok) A koordinálási folyamat végén a koordinátor szól a facilitátornak, aki szól a moderátornak, hogy a megfelelő sorrendben hívhassák a hozzászólókat.
Facilitátor csapat
2 vagy 3 ember, aki a moderátort támogatja. Ők a moderátor „lelkiismeretének hangjai”. Csak ők vannak közvetlen kapcsolatban a moderátorokkal, hogy elősegítsék, hogy a moderátorok fenntarthassák a koncentrációjukat és a pártatlanságukat. A facilitátorok a moderátorhoz közel helyezkednek el. Segítenek a moderátornak összegezni és újrafogalmazni a javaslatokat objektív és pártatlan módon. Facilitálják az információáramlást a Koordinátorok és moderátor között, hogy a vitaidő igazságos és jól szervezett legyen. Megakadályozzák, hogy a tanács résztvevői elvonják a moderátor figyelmét, segítenek a moderátornak azokkal kommunikálni, akik nem szívesen beszélnek a nyilvánosság előtt, figyelmeztetik a moderátort, ha szóhasználatában vagy összefoglaláskor hibát vét, hírt hoznak az utolsó pillanatban érkezett bejelentésekről, ügyelnek, hogy minden a napirend szerint történjen. Nagy létszámú vitáknál érdemes egy Közvetlen facilitátort is bevonni, aki közelről segíti a moderátort, hogy betartsa a tanács normáit.
A tanács zökkenőmentes működéséhez szükséges egy-két ember,akik beavatkoznak,amikor túl nagy a csend, túlfűtötté válik a vita vagy nagyon eltér a tárgytól. Fő feladatuk, hogy emlékeztessék a résztvevőket az együttgondolkodás, az értő figyelem és a konszenzus valódi jelentésére.
A moderátorok rotálása
Egy vagy több ember (akik váltják egymást, amennyiben a Tanács nagyon nagy létszámú vagy sok a feszültség). A rotációról a moderátorok csapatban döntenek, a tanács érdekeinek előtérben tartásával. A moderátorok kérhetik, hogy váltsák le őket. A moderátor feladata, hogy segítse a Tanács gördülékeny munkáját, és fontosabb, hogy összességében legyen értelme a tanácskozásnak, mintsem hogy a protokollt kövesse. Ideális helyzetben a moderátorra nem is lenne szükség (mindenki tisztelne mindenkit). A moderátor feladata a résztvevők fogadása a Tanácson, a Tanács jellemzőinek és tevékenységeinek bemutatása, a csoportdinamikai csapatok és feladataik bemutatása, Pozitív és békéltető módon moderálni az egymástól távol álló álláspontokat anélkül, hogy bármilyen módon elfogultnak látsszana, tájékoztatni a Tanácsot a közvetett konszenzus folyamatában a támogató és ellenző érvekről, összefoglalni a hozzászólások tartalmát, amennyiben szükséges, és megismételni a konszenzusokat a jegyzőkönyv számára. A moderátor hangot ad azoknak a gesztusoknak is amelyeket a felszólaló esetleg észre sem vett (ajánlott, hogy a résztvevők csak a felszólaló mondandójának befejeztével nyilvánítsák ki egyetértésüket vagy ellenkezésüket, hogy ne befolyásolják beszéd közben). Továbbá a moderátor felelőssége a termékeny légkör fenntartása és a pozitív hangnem biztosítása. Amennyiben felmerül az a szükséglet, hogy emlékeztesse a résztvevőket arra, mekkora hozzáadott értéket jelentenek a viták – ez csökkentheti a feszültséget és motiválja a résztvevőket. A Tanács konszenzusával a moderátor leváltható. Minden, ami mikrofontól távol hangzik el, megismételendő a teljes nyilvánosság előtt a transzparencia fenntartása érdekében.
Tolmács csapat
Egy vagy két ember, akik jelnyelvre fordítják az elhangzottakat a hallássérültek vagy süketek számára, és az ő mondandójukat is tolmácsolják a többiek számára. Azért, hogy ők mindig láthatók legyenek, nem szabad eléjük állni. Ha a tolmácsok erős napsütésben állnak valaki tartson feléjük ernyőt
Jegyzőkönyves csapat
Két ember felelős minden olyan felszólalás lejegyzésére, amelyek nem kerültek beadásra papíron. A jegyzőkönyv vezetői konszenzusok esetén kérhetik azok szóról szóra ismétlését (gondolom, míg sikerül leírni) hogy aztán a Tanács ratifikálhassa azokat Általában az egyik jegyzőkönyvező kézzel ír, a másik gépbe, hogy összevethetők legyenek a jegyzőkönyvek. Ők is kérnek ernyőt, ha süt a nap. A Tanácskozás végén a jegyzőkönyvet felolvassák, hogy elkerüljenek minden félreértést.
Logisztikai csapat
Célja előkészíteni és megszervezni a tanácskozás területét, hogy minél funkcionálisabb legyen. A logisztikusok felelősek a megfelelő helyszín kiválasztásáért. Együttműködésben a többi csapattal. A moderátor helye egy téglalap alakú terület a Tanács területe előtt, amit krétával körberajzolnak, mintegy „színpadszerűen”. E között a terület és a tanácskozás területe között találhatók a Vitaidő csapatának emberei, jól láthatóan, úgy, hogy mindenhol ugyanannyi legyen belőlük. A moderátor területén a moderátoron kívül a felszólaló áll (középen) a Tolmácsok és a facilitátorok között, akik a földön ülnek vagy guggolnak, amikor nem vesznek részt, de mindig készen állnak, ha a vita koordinátoroknak vagy a moderátoroknak szükségük van rájuk. Egyik oldalon a moderátorok területétől ülnek a bizottságok és munkacsoportok szóvivői akik a napirend különböző pontjainál kapcsolódnak be, a másik oldalon pedig a vita koordinátorok számára van fenntartva akik a facilitátorokhoz minél közelebb, a jegyzőkönyvezőktől minél távolabb helyezkedjenek el. (a jegyzőkönyvezők mindig közel ülnek a moderátorhoz, hogy ismétlést, összefoglalást kérhessenek, vagy hozzájussanak a papíron leadott írásokhoz. Ez az elrendezés azt szolgálja, hogy a figyelem minél kevésbé terelődjön el, és könnyebben folyjon a munka.
Gesztusok a közös vélemény kifejezésére a Tanácskozáson
A következő gesztusokban egyeztünk meg a hogy a vélemények kifejezésre kerülhessenek a tanácskozás során:
1. Taps/egyetértés: magasba emelt kezek szétnyílnak és összecsattannak
2. Egyet nem értés: Fej fölött keresztezett karok.
3. Ezt már hallottuk, térj a lényegre: feltartott kezek forgatása
4. A felszólalásod túl sokáig tart: keresztezett karok. Az alkarok egymás mellett és úgy nyílnak szét, mintha az óra mutatói lennének, míg a tenyerek a fej fölött érintkeznek.
5. Nem halljuk: tölcsért formálunk a kezünkből a fülünk mellé vagy fel-le mozgatjuk a kezünket mintegy („adj rá hangerőt” jelezve)
Érdemes emlékeztetni a résztvevőket ezekre a jelekre minden tanácskozás elején. Emellett érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy az egyet nem értés kifejezése helyénvalóbb, amikor a beszélő már befejezte a felszólalását, hogy ne befolyásoljuk.
http://takethesquare.net/2011/07/31/quick-guide-on-group-dynamics-in-peoples-assemblies/
A VDM! nyilatkozata a Guy Fawkes maszkok használatáról
2012.02.16. 16:57
A félreértések elkerülése, illetve tisztázása végett tudatjuk, hogy a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary csoport aktivistái által, 2011 ősze óta számos alkalommal és az elmúlt napok tüntetésein is viselt Guy Fawkes maszkok nem az Anonymous csoporthoz tartozásunkat hivatottak kifejezni.
Az eredetileg a V for Vendetta című képregényből, illetve filmből ismert maszkokat ugyan az Anonymous csoport kezdte utcai akciókon, tüntetéseken használni néhány évvel ezelőtt, ám 2011 májusától kezdve ezen ikonikus maszkok szinte azonnal a kibontakozó Democracia Real Ya! (Valódi Demokráciát Most!), majd Occupy mozgalmak szimbólumává is váltak.
Csoportunk a maszkok használatával elsősorban ezen nemzetközi mozgalmak iránti elkötelezettségét, a "99% egységét" kívánja kifejezni, ugyanakkor szimpatizálunk az Anonymous csoporttal is, de tevékenységében nem veszünk részt.
Részvételünk a HaHa tüntetésén és a Hallgatói Fórumon
2012.02.16. 05:36
2012. február 15-én a Hallgatói Hálózat budapesti demonstrációját követően létrejött a Hallgatói Fórum, a rendszerváltozás utáni Magyarország első egyetemfoglalása során. A tanácskozás közvetlen demokratikus módon, a spanyol "Felháborodottak" mozgalmától kölcsönzött módszertant követve zajlott. Csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary segítséget nyújtott az esemény előkészítésében és lebonyolításában, első sorban az általunk már kipróbált módszertan átadásával, a moderátorok és segítőik felkészítésével, illetve tanácsadással. Többen közülünk a Hallgatói Hálózatnak is aktivistái, az esemény aktív szervezői voltak.
Gratulálunk a szervezőknek és minden résztvevőnek!
A Hallgatói Fórum sajtónyilatkozata
Videó: http://hvg.hu/video/20120215_egyetemfoglalas_tuntetes
Cikk: http://index.hu/belfold/2012/02/15/egyetemfoglalasba_torkollott_a_diaktuntetes/
A VDM nyilatkozata az "utolsó nyílt napon"
2012.02.15. 10:35
Február 15-én a pesti egyetemisták tüntetésre készülnek. Azért mennek az utcára, hogy a megkérdezésük nélkül, szempontjaikat és érdekeiket figyelmen kívül hagyó módszerrel és eredménnyel megszületett szabályozás ellen tiltakozzanak.
A Valódi Demokráciát Most! - Occupy Hungary csoport támogatja az állampolgári kezdeményezéseket. Külön üdvözöljük a fiatalok megmozdulásait.
Ezért igyekeztünk segítséget nyújtani az események megtervezésében, előkészítésében.
Arra kérünk mindenkit, különösen a fiatalokat, hogy jelenlétükkel fejezzék ki támogatásukat azok felé, akik hajlandóak megszólalni, fellépni, aktívan cselekedni! Fontos azoknak a jelenléte is, akik nem mindenben értenek egyet a Hallgatói Hálózattal, hiszen csak a kérdések és vélemények érdemi megvitatása vezethet valódi, elfogadható közös állásponthoz.
Vegyetek részt tehát a megmozduláson, segítsetek a tüntetést és a vitákat érdemi tartalommal megtölteni!
VDM
2012-02-15
Csatlakozz itt: http://www.facebook.com/events/239367222807130/
Részvételünk az ACTA-ellenes tüntetésen... Valódi demokráciát, most!
2012.02.12. 03:04
Budapest, 2012.02.11.
A NolTV tudósítása a demonstrációról: http://www.noltv.hu/video/4165.html
A Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary csoport kezdeményezőinek nyilatkozata az ACTA-ról és az azt ellenző állampolgári kezdeményezésekről
2012.02.09. 16:36
Február 11. ismét egy globális akciónap. A valódi, részvételi demokráciát követelő, és a politikai és gazdasági szereplőknek a társadalmak többsége feletti uralma ellen fellépő mozgalmak elutasítják azokat a működésmódokat, amelyek nehezítik és korlátozzák a részvételt.
A amerikai törvénytervezetek (SOPA, PIPA) az internetes tartalmak széleskörű ellenőrzésén, így a gazdasági hatalommal felruházott piaci szereplők érdekeinek képviseletén keresztül az állampolgárok kommunikációs szabadságának korlátozásához vezetnek. Az ACTA nemzetközi megállapodás megvalósulása esetén megnehezíti, hogy széles rétegek tájékozódjanak és együttműködjenek. Így a részvételi demokrácia eszközkészletét is szűkíthetik.
A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást, az ACTA-t Magyarország vezetése is támogatja. Erről azonban a nyilvánosságot nem tájékoztatták, társadalmi egyeztetés ebben a témakörben sem zajlott.
Ezért mi, a Valódi Demokráciát Most csoport aktivistái, elutasítjuk az ACTA-t és mindenkit arra kérünk, támogassa valamennyi ellene fellépő hazai és nemzetközi állampolgári kezdeményezést, aláírásgyűjtést, mozgalmat, demonstrációt! A globális akciónapon, február 11-én szombaton Budapesten, Szegeden és Pécsett is szerveznek demonstrációkat. Csoportunk támogatja az ügyet és valamennyi megmozdulást.
Hazai demonstrációk:
Budapest: https://www.facebook.com/
Szeged: https://www.facebook.com/
Pécs: https://www.facebook.com/
Petíciók, aláírásgyűjtések pl.:
http://stop-acta.info/
http://www.avaaz.org/en/
Vegyetek részt, álljatok ki magatokért!