Abban nincs semmi újdonság, hogy Magyarországon tömegek ábrándultak ki a rendszerváltozás ígéretéből, illetve az elmúlt negyedszázad kiváltságosainak (látszat)szabadságából és (látszat)demokráciájából. Az viszont valahogy most is kimarad a hazai közbeszédből, hogy ezúttal Párizsból kiindulva terjed Európa, sőt már világszerte egy újabb, a rendszerrel szembeni elégedetlenséget megtestesítő mozgalom. A május 15-re meghirdetett globális akciónap lehetőséget kínál, hogy Budapesten is részeseivé váljunk, és megtapasztaljuk, hogyan érnek össze a küzdelmeink.

A francia fiatalok által kezdeményezett Nuit debout („Éjszakai felkelés”) mozgalom, amely a neoliberális munkaügyi reform elleni tiltakozásokból nőtte ki magát, március 31. óta szervez éjszakába nyúló ülősztrájkokat és fórumokat, közvetlen demokratikus tanácskozásokat. Franciaország-, majd Európa-szerte, sőt, már a tengerentúlon is inspirált hasonló kezdeményezéseket. Ezek után globális akciónapot hirdettek május 15-re, a 2011-es világraszóló térfoglaló tüntetéshullámot „Valódi demokráciát, most!” felkiáltással elindító spanyol Felháborodottak indulásának évfordulójára. A kezdeményezéshez Budapesten is csatlakozunk, mert a gondjaink, illetve küzdelmeink összefüggnek, és nagyon is hasonlóak – akkor is, ha a befelé forduló magyar nyilvánosságban ez nem, vagy csak alig jelenik meg.



A népképviselet intézménye itthon is kiüresedett, a gazdasági és politikai hatalom összefonódott. A politikai (látszat)demokrácia egy antidemokratikus gazdasági renddel párosul. Az eredmény: rendszerszintű korrupció. Amit itthon oligarchiának nevezünk, azt nyugaton a leggazdagabb 1% uralmaként emlegetik. A politikai és gazdasági elit elszakadt a társadalomtól, saját kiváltságait védi.
A profit és a hatalom utáni hajsza minden más szempontot felülír. A szegénység, ill. a jövedelmi egyenlőtlenségek akárcsak világszerte, Magyarországon is nyomasztó mértékben növekednek, és így tovább. A világ különböző tájain folyó társadalmi küzdelmek gyakran nagyon is hasonlóak.

A spanyol Felháborodottak és az Occupy világméretű mozgalmát is az ilyen problémák hívták életre 2011-ben. Miután bevitték ezeket a témákat a közbeszédbe, például az egyenlőtlenségekről értekező Piketty-ből sztárközgazdász lett, illetve neves egyetemek tanulmányai mutatták ki, hogy az USA már inkább oligarchikus, mint demokratikus ország. A korábban vállalhatatlannak számító témákat felvállaló szereplők betörtek a mainstreambe. Most tömegek vonultak utcára a magát baloldalinak nevező francia kormány piacpárti (tehát az 1%-nak kedvező) politikája ellen, de a tiltakozásokból kinövő új generációs mozgalom már sokkal többről szól ennél.

A demonstratív, térfoglalással egybekötött, éjszakába nyúló tanácskozások nemcsak az elégedetlenség fórumai, hanem megtapasztalhatóvá teszik a részvételi demokrácia eszményét. Ugyanakkor kis léptékben meg is valósítják azt, köszönhetően a spanyol „Emberek Tanácsa”, vagy a magyar Hallgatói Fórum esetében is használt technikának. A közelgő május 15-i akciónap Budapesten is alkalmat kínál ennek megtapasztalására, illetve a különböző alulról szerveződő kezdeményezések küzdelmeinek összehangolására.

Új rendszerváltásra van szükség, egy igazságos és részvételi demokratikus társadalom felé!

Nézzük, mi mozgósítja az elégedetleneket Franciaország- és Európa-szerte! Interjúrészletek a Guardian helyszíni riportjából:

„Olyan társadalmat akarunk, amely többre épül, mint a puszta haszonelvűség”

Ami most Franciaországban történik a Nuit debout által, az nagyon fontos, mert kifejezi, hogy mennyire elegük van az embereknek, ha a politikai képviseletről van szó. Alapvetően mindenkinek, aki baloldali érzelmű, de elárulva érzi magát a fősodor „baloldali” pártjai által. Viszont ennél is többről van szó, hiszen sokan azok közül, akikkel ezeken a gyűléseken beszéltem, sosem szavaztak, vagy többé nem akarnak szavazni.

Úgy döntöttem, hogy részt veszek Lyonban, és szándékozom Párizsba is elmenni a következő napokban, mert a politikusok semmilyen módon sem képviselik az emberek törekvéseit. Olyan társadalmat akarunk, amely többre épül, mint a puszta haszonelvűség és pénzcsinálás.

A gyűléseken az emberek békésen vitáznak számos témában. A közös alap, hogy az emberi élet többről kell szóljon, mint amit azok tartogatnak számunkra, akik kormányozni volnának hivatottak. A találkozók közgyűléssel kezdődnek, ahol az emberek bármilyen témáról beszélhetnek, ami szerintük a legfontosabb. Aztán kisebb csoportok alakulnak a különböző témák körül, mint a demokrácia, cselekvés, feminizmus, ökológia, munkaügy stb. Rendszeresen szavazunk a javaslatokról.

K. Ivanovitch (38), Lyon közelében

„Sosem éreztem magam ennyire a demokrácia részesének”

Az első „Éjszakai felkelésemen” Brüsszelben vettem részt, április 6-án (március 37-én a Nuit debout szimbolikus naptára szerint, amely a dolgok szokott menete elleni tiltakozásként „nem engedi”, hogy március véget érjen – szerk.). Azért döntöttem az odavonatozás mellett, mert úgy éreztem, hogy végre meghallgathatnak, és valami tényleg fontosat vihetünk véghez, nem csak az elnyomottak egy csoportjáért, hanem mindegyikért egyszerre. Ezt úgy nevezik, la Convergence des luttes (a küzdelmek konvergenciája, vagy találkozása).


Amikor odaértem a Place des Barricades-re, ahol a gyűlést tartották, épp csak elkezdődött. Akkor olyan kevesen voltunk, hogy nagyon könnyű volt hozzájutni a mikrofonhoz. Néhányan javasoltuk egy munkacsoport létrehozását annak meghatározására, hogy hol máshol lehetne tartani a demonstrációt, és kezdeményeztük az áthelyezését a Mont-des-Arts-ra, a város központjába. Ez unalmas részletnek tűnhet, de ekkor jöttem rá, hogy mekkora hatalma van mindenkinek a Nuit debout-ban.

Felszólaltam az ügyben, ami érdekelt (elégedetlenségem a kicsi, elszeparált helyszínnel kapcsolatban), és csupán néhány óra alatt meg is oldódott. Sosem éreztem magam ennyire a demokrácia részesének. Már tudom, hogy lehetséges egy másik paradigma, és tudom, hogy ha képes megoldani a problémáit (az európai szintű szerveződés és a hosszú távú cselekvési terv hiányát, stb.), akkor a Nuit debout-nak jó esélye van megváltoztatni a rendszert. (…) Bízom benne, hogy ez a mozgalom egy lépés a helyes irányba, és még ha nem is vezetne közvetlenül semmi különöshöz, akkor is nyomot hagy majd az emberek tudatában.

Elie (20), diák, Mons, Belgium

„A mozgalom széles körű támogatottságnak örvend, de most még bármi megtörténhet”

A kezdetek óta benne vagyok – először március 9-én mentünk utcára, egy szakszervezeti és diáksztrájk részeként az új munkaügyi törvények ellen. A második sztrájk után, március 31-én tüntetők és közösségek egy csoportja úgy döntött, hogy nem mennek haza, és meghirdették a Place de la République elfoglalását #Nuitdebout néven.

Akárcsak az Occupy Wall Street és az Indignados (spanyol „Felháborodottak”), egy folyamatos mozgósítási hullám(zás) részesei vagyunk, amely szembeszáll az 1% uralmával, a köztér visszavétele és egy jobb világ felvillantása által. A térfoglaló modell szépsége abban rejlik, hogy lehetővé teszi a politikai cselekvést és az önkifejezés számtalan formáját. Ezt láthattuk Párizsban a hétvégén, amikor barátok egy csoportja faházat épített a téren egy óra alatt, miközben kongói bevándorlók forradalmi dalokat énekeltek a francia gyarmatosításról és egy késő éjszakai vita zajlott gazdaság- és munkaügyi politikáról.

Hétfőn (ápr. 11-én) a rendőrség kiszorított minket a térről, és lerombolta a közösségi kerteket, a közkönyvtárat és az ingyenkonyhákat, amiket létrehoztunk. Este a tüntetők visszavették a teret, de sokkal erősebb rendőri jelenlét mellett. Kedden a rendőrség megakadályozta, hogy az élelmiszert és a hangtechnikát bevigyék a térre, ezzel próbálva megtörni a mozgalmat, de néhány sátor és némi ellátmány így is átjutott.

Most bármi megtörténhet. A hétvége megmutatta, hogy a mozgalom széles körű támogatottságnak örvend, komoly demonstrációkkal, és tízezrek részvételével a gyűléseken, bizottságokban, műhelyekben és koncerteken. A kihívás azonban a lendület megtartása és tovább növelése, más társadalmi mozgalmakkal való együttműködés által. Újabb általános sztrájk lesz április 28-án, és szó van a parlament blokádjáról is, a munkaügyi törvény vitájakor.

Miután a rendőrség kiürítette a teret, ezrek jöttek, hogy visszafoglalják egy hideg, esős hétfő éjszaka. Ez jó jel arra nézve, hogy a mozgalom tartós lesz, de ki tudja, hova jut majd.

Sam Cossar (27), környezetvédő aktivista, Párizs

„Ez csak a kezdet, de igazán határozottnak tűnik”

Öt tanácskozáson/ülősztrájkon vettem részt, mert úgy tűnt, hogy a Nuit debout főleg a számomra elfogadhatatlan munkaügyi reformra reagál. Azonban a viták és beszélgetések jóval tovább mennek.

Most már mindenről szó van, ami rossz a társadalomban Franciaországban, de persze mindenhol. A profit elsőbbségéről és ennek következményeiről, a Föld természeti és emberi erőforrásinak felelőtlen kizsákmányolásáról. Úgy gondolom, az egyik közös ok mindenki számára, hogy itt legyen az, hogy a társadalmaink meggátolják a legtöbb embert abban, hogy értelmes életet éljen. Nincs más választásunk, mint összejátszani a rendszerrel, amely katasztrofális társadalmi és ökológiai helyzetet hoz létre.

Úgy tűnik, hogy itt a legtöbb ember többé nem akarja elfogadni ezt. Cselekedni akarunk, részt venni, és megváltoztatni a dolgokat, hiszen a vezetők nem teszik meg. Úgy néz ki, ha magunk akarunk változtatni a dolgokon, először össze kell gyűlnünk, beszélgetnünk és tanulnunk kell, hogy megismerjük egymást egy nagyobb léptékben, türelemmel és diszkrimináció nélkül. Így erős kötelékeket alakíthatunk ki annak mentén, amiben egyetértünk, hogy milyen értékek mentén érdemes felépíteni a társadalmat, amit akarunk. Ez csak a kezdet, de annak elég határozott.

Név nélkül (34), Párizs

A több mint egy hete tartó demonstratív, éjszakába nyúló fórumokat a munkaügyi reform ellen tiltakozó diákok kezdeményezték, mostanra pedig Franciaország-szerte elterjedtek, sőt, már Brüsszelt, Berlint, Madridot is elérték. Egyre többen csatlakoznak, és már a kormány is kezd megrettenni tőlük. A rendszerkritikus tiltakozáshullámot sokan az Occupy-hoz és a spanyol Felháborodottak mozgalmához, meg persze 1968-hoz hasonlítják. A Guardian ápr. 8-i tudósításának fordítását közöljük.

Ahogy leszállt az éj Párizs felett, emberek ezrei ültek keresztbe tett lábbal a Place de la République hatalmas terén körbeadva egy mikrofont, és kritikát megfogalmazva mindenféle témákban, a Google dominanciájától az adóelkerülésig, vagy a lakhatási egyenlőtlenségekig.



A vita a kora hajnali órákig folytatódott, levessel és szendvicsekkel a kantin-sátorban, és egy forradalmi dalokat éneklő tüntető-kórussal. Egy maroknyi demonstráló sátrakban tért nyugovóra, „elfoglalandó” a teret az éjszakára, mielőtt a rendőrök megkérték őket, hogy távozzanak, éppen pirkadat előtt. Reggel azonban visszatértek, hogy újra felállítsák tiltakozó táborukat.

Már több mint egy hete tartanak ezek a jókora éjszakai demonstratív gyűlések – kisgyerekes szülőktől kezdve a diákok, dolgozók, művészek és nyugdíjasok részvételével -, amik Franciaország-szerte elterjedtek. Egyre többen vesznek részt, és már a kormány is kezd pánikolni miattuk.

Nuit debout-nak, szabad fordításban „Éjszakai felkelésnek” nevezik. A mozgalmat egyre többen hasonlítják az Occupy ("Foglaljuk el...") kezdeményezéséhez, amely százezreket mozgatott meg 2011-ben, vagy a spanyol Indignadoshoz („Felháborodottakhoz”).

Franciaország ifjúsági tiltakozómozgalmainak hosszú története ellenére – 1968 májusától a nyugdíjügyi változtatások elleni hatalmas felvonulásokig – a Nuit debout, amely olyan városokra is átterjedt, mint Toulouse, Lyon és Nantes, sőt, a határon át Brüsszelre is, új jelenségnek számít.

Március 31-én kezdődött, egy éjszakai ülősztrájkkal Párizsban, a legutóbbi diák- és szakszervezeti tüntetések után, melyek François Hollande elnök (neoliberális) munkaügyi reformtervezete ellen irányult. A mozgalmat és radikális éjszakai akcióit azonban hónapokkal korábban álmodták meg baloldali aktivisták, egy párizsi találkozón.

„Úgy 3-400-an voltunk egy nyilvános találkozón februárban, és azon tűnődtünk, hogyan tudnánk igazán ráijeszteni a kormányra. Támadt egy ötletünk: a következő nagy tüntetés után egyszerűen nem megyünk haza” – mesélte Michel (60), korábbi fuvarozó.

„Március 31-én, a munkaügyi tüntetések idején pedig ez történt. Szakadt az eső, de így is mindenki visszajött ide, a térre. Aztán este 9-kor elállt az eső, mi pedig maradtunk. Másnap visszajöttünk, ahogy tesszük minden este, és ez megrémítette a kormányt, mivel nem tudják hova tenni.

Valami olyan zajlik itt, amit még sosem láttam Franciaországban - ezek az emberek minden este összegyűlnek itt saját belátásukból, hogy beszélgessenek és vitatkozzanak - a lakhatástól kezdve az univerzális bérekig, a menekültekről, bármilyen témáról, amiről szeretnének. Senki nem mondta nekik, egy szakszervezet sem biztatja őket erre – a saját maguktól jönnek.”

Az ötlet egy baloldali revühöz kötődő aktivisták és a Merci Patrion! című népszerű dokumentumfilm mögött álló csapat körében merült föl. A film egy pár története, akik a bíróságon legyőzték Franciaország leggazdagabb emberét, a milliárdos Bernard Arnault-t. A mozgalom azonban saját lendületet vett – nem csupán a munkaügyi tüntetések, vagy a Goodyear abroncsgyár dolgozói iránti szolidaritás miatt, akik foglyul ejtették főnökeiket 2014-ben. Olyan közeggé bővült, ahol számos sérelem fogalmazódik meg, köztük a tavalyi terrortámadások nyomán bevezetett szükségállapot és a biztonsági szigorítások témája.

"A munkaügyi törvény volt az utolsó csepp” – meséli Matthiew (35), aki újra tanárnak készül, a magánszférában töltött 10 év után, és létrehozott egy impromtu forradalmi énekcsoportot a téren. „Azonban ennél sokkal többről van szó. Ez a kormány, amely állítólag szocialista, egy rakás olyan dologgal jött elő, amivel nem értek egyet, miközben képtelen kezelni a valódi problémákat, mint a munkanélküliség, a klímaváltozás, vagy a katasztrófa felé tartó társadalom."

A tömegben sokan mondták, hogy Hollande szocialista pártjának a hatalomban töltött négy éve után elárulva érzik magukat, és a haragjuk kezd felszínre törni.

Jocelyn (26), egy volt orvostanhallgató, aki a mozgalom sajtószóvivőjeként vállalt szerepet: „Vannak párhuzamok az Occupy és az Indignados mozgalmakkal. Az elgondolás az, hogy hagyjunk mindenkit nyíltan beszélni. Az embereknek nagyon elegük van már, és ez az érzés évek óta gyülemlik. Mindaz, amit Hollande egykor megígért a baloldalnak, majd feladott, komolyan lehangol. Személyesen engem a szükségállapot, az új megfigyelési törvények, az igazságügyi rendszer változtatásai és a biztonsági szigorítások.”

A kormány és a párizsi hatóságok óvatosak a mozgalom rendőri kezelésével kapcsolatban. Folyamatban van egy vizsgálat egy állítólagos támadással kapcsolatban egy rendőr részéről, akit azzal vádolnak, hogy megütött egy diákot egy párizsi középiskolánál tartott munkaügyi demonstráció közben a múlt hónapban.

A kormány lehetséges engedményeket készít elő a diákok és a fiatalok számára, hogy megnyugtassa azokat, akik újabb tüntetésekre készülnek.

A párizsi Place de la République-en minden este 6-kor kezdődik a „közgyűlés”, ahol a tömeg megvitatja gondolatait. Több száz demonstráló kommunikál kézjelek segítségével: ujjaikat fejük fölött rázva – kifejezendő egyetértésüket, vagy csuklóikat keresztezve – az egyet nem értés jeleként.

Különféle bizottságok, munkacsoportok jöttek létre, hogy megvitassanak egy új alkotmányt, társadalmat, munkaügyet, vagy arra, hogy hogyan folytassák az esténkénti térfoglalást tartósabb faszerkezetek segítségével. Táblákon listázzák az aktuális megbeszéléseket és tevékenységeket – a vitáktól a demonstrálók számára tartott média-tréningekig. „Semmi gyűlölködés, semmi fegyver, semmi erőszak” volt a krédó, ahogy az „akció-munkacsoportnál” mondták.

„Ennek egy tökéletes mini-társadalomnak kell lennie” – mondta a kertész-munkacsoport egy tagja a tömegnek. Egy költészeti munkacsoport is felállt, hogy dokumentálja, és megalkossa a mozgalom szlogenjeit. „Minden mozgalomnak szüksége van művészeti és irodalmi elemekre” – mondta a költő, aki javasolta a létrehozását.

A demonstrálók rendszeresen segédkeznek más ellenálló mozgalmak munkájában, mint pl. egy bankfigyelő kezdeményezésnek a Panama-iratokkal kapcsolatban, vagy egy bevándorlók kilakoltatása elleni tüntetésnél Párizstól északra.

„Forradalmi nemzedék” – áll a járdára firkálva. A mozgalom hátterében a „küzdelmek konvergenciájának” gondolata áll, kiemelt vezéregyéniség nélkül. (Vagyis a különféle ügyek mentén szerveződő kisebb-nagyobb csoportok küzdelmeit egyetlen közös harc elemeinek tekintik - a szerk.) A teret nem díszítik szakszervezeti lobogók, vagy más konkrét csoportok zászlói – ami Franciaországban ritkaság.

Cécile (22), egy párizsi joghallgató a csütörtök esti közgyűlésen elmondta: "Nem helyeslem a társadalom mai állapotát. A nagypolitikát hasznavehetetlennek érzem. Ez a mozgalom az állampolgári cselekvéshez folyamodik. Az óráim után ide jövök, és szándékomban áll folytatni. Remélem, tartós lesz."

Miért szerveztek forradalmi partit?

 Tüntetés lesz elég. Mi a direkt politizálás helyett most inkább a szellemi-kulturális-társadalmi megújulás világméretű hulláma kapcsán aktualizálnánk az 1848-as forradalom ünnepét. Mint tudjuk, az is egy nemzetközi hullám része volt. Szeretnénk teret adni az újító gondolatoknak, újító formáknak, na és persze alkalmat teremteni a találkozásra, ismerkedésre.

A megújulás világméretű hulláma?

 Gyökeres átalakulás zajlik, az utóbbi években már egyre szembeötlőbb módon. Az ökologikus gondolkodás terjedésétől kezdve az ún. kulturális kreatívok jelenségén át az új generációs világmozgalmakig (Anonymous, Indignados, Occupy stb.) számos jele van, de elég ha arra gondolunk, hogyan változtatja meg, teszi közösségivé, decentralizálttá a digitális technika és az internet a kultúránkat. A könyvnyomtatás elterjedésének volt ehhez fogható hatása.

Sokak szerint a világszerte tapasztalható nyugtalanság nem a válságba jutott rendszer(ek) hagyományos forradalom általi megdöntését, hanem egy sokkal mélyebb és átfogóbb megújulást, egy új reneszánszt vetít előre. Nevezhetjük hálózati reneszánsznak, a közösségek forradalmának, r-EVOLúciónak, - a lényeg, hogy a paradigmaváltás folyamatában vagyunk, és ez nem csak a politikában, hanem annál sokkal mélyebben is zajlik. A közvetlen demokrácia és a részvételi társadalom ideái is ide tartoznak, és a rendezvényen demonstrálni fogjuk, hogy ezekről nem pusztán politikai kontextusban lehet tapasztalatokat szerezni.


Mi lesz a különlegessége az eseménynek?

 Nem csak annyi fog történni, hogy beszélünk a forradalmi változásokról egy kis témához illő dekoráció mellett, aztán meghallgatunk pár zenekart. Inkább nem rontanánk el a meglepetés(eke)t, de ha már a részvétel kultúráját emlegettük: pl. egy koncert közönsége sem törvényszerű, hogy kizárólag passzív befogadóként vegyen részt az adott eseményen...

A rendezvény egyébként abszolút közösségi - egy fillér támogatás nélkül. Nem is kérünk senkitől. Saját magunknak kell a “táplálékot” összerakni.

Milyen zenekarok lesznek?

Az Afro Breakz djembé-s zenei formációja nyitja meg a bulit, igazi ütős csapat, tiszta és nyers afrikai közösségi ritmusokkal 17 órakor

Ha van djembéd, hozd el Te is!

- Ok viszek!

19 órától Kungovaga - fiatal együttes, pörgős zenét játszik

20 órától Ági és a fiúk, ugye őket nem kell bemutatni?

21 órától pedig az Ed is On játszik

A koncertek után buli éjfélig, vagy kicsit tovább, Dj Ritmoval, a Korai Örömből.

Milyen egyéb programokkal készültök?

 Elindult már egy művészeti workshopunk, de a beharangozott részvételi demokrácia beszélgetés a szlovák és osztrák társakkal most nem valósul meg.

Kitalálunk helyette valami mást!

Gyertek el, és meglátjátok!

Hol lesz a buli?

A Király utcában, a Gödör Klubban.

Mikor lesz igazi forradalom?

 Már zajlik, része minden megmozdulás, vagy mozgolódás, ami a szemléletváltás, az új paradigma, a megújulás felé visz, legyen az szellemi, kulturális, szociális, politikai, vagy egyéb jellegű.

Kik vagytok?

 Közösségünk 2011 ősze, az Indignados-Occupy mozgalom nagy globális akciónapja óta tevékenykedik, célunk a részvétel, társadalmi igazságosság, fenntarthatóság és az egységtudat elveinek népszerűsítése, a szemléletváltás elősegítése. Ennek érdekében számos demonstrációt, figyelemfelkeltő akciót, fórumot és előadást, illetve workshopot szerveztünk már, magunk, és más csoportokkal együttműködésben is, és persze az online térben is jelen vagyunk.

 
Hol lesztek előző nap?

 Az Aurora-ban a Tilos Rádióval és a Gödörben az EKINT-el lesz két művészeti, dekorációs és alkotó esemény, remek beszélgetésekkel!

Gyertek és mutassátok meg az alkotó szellemeteket Ti is!

Facebook eseményoldal:

https://www.facebook.com/events/775255282544926/

Örömünkre az utóbbi időben a magyar közéletben is egyre többször kerül szóba a valódi beleszólás gondolata és a részvételi demokrácia fogalma, de nem ártana tisztába tenni, miről is beszélünk, és mindezt hogyan lehet a gyakorlatban is érvényre juttatni. Csütörtöki rendezvényünkön is erről lesz szó.

 „A részvétel elve szerint minden (valóban) demokratikus berendezkedés alapja az állampolgár lehetősége arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel. (…)

A részvételi demokrácia tömören és egyszerűen olyan demokratikus társadalmi modell, amelyben a nép nagyrészt közvetlenül gyakorolja a hatalmat, és a közügyeknek inkább csak egy részét bízza választott képviselők gondjaira. Politikai értelemben a részvétel a döntések közös meghozatalát, a közügyek közös kezelését jelenti, illetve azt, hogy az egyén közvetlenül beleszól az őt érintő döntések meghozatalába.

 
A részvételi elv előtérbe helyezése a legtöbb esetben a fennálló képviseleti rendszer demokrácia-deficitjére, a képviselők korrumpálhatóságára, a politikai eliteknek a pénzügyi-gazdasági elittel való összefonódására, a politikai döntéshozatalnak a pártok rövid távú választási érdekekeit középpontba helyező működésmódjára, illetve az állampolgároknak a valódi beleszólás jogából való kirekesztettségére adott reakció. (…)

 A részvételi demokrácia modelljének számos működő példája létezik, különféle variációkban az önmagukat bázisdemokratikus alapon irányító szerveződésektől az intézményesült formákig. Pataki György a „bölcs laikusok” önkormányzásáról ír és azt állítja, a „szakértők és laikusok” szembeállítása olyan elavult gyakorlat, ami „korántsem veszélytelen társadalmi előítéleten” alapul. A témában talán legtöbbet emlegetett példa a brazíliai Porto Alegre több mint egymilliós városa, amely 1989 óta sikeresen alkalmazza a lakosság által csak közösségi közigazgatásnak nevezett gyakorlatot, melynek központi eleme a részvételi költségvetés technikája…”

 Minderről bővebben itt.

„Technikai szempontból, a digitális technológiának és az internetnek, illetve az ún. e-demokrácia eszközeinek köszönhetően a részvételi demokrácia megvalósítása ma reálisabb, mint valaha.”

Eszközök a valódi beleszóláshoz; közvetlen demokrácia az alaptörvényben,
e-demokrácia - Lenne mit eltanulnunk II.
2015. január 15. 18:00, MÜSZI 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.
(Corvin áruház III. emelet, Bejárat a Somogyi Béla utca felől)

 
Csapjunk bele az új évbe!

Tüntetéssel indult, ismeret- és tapasztalat-szerzéssel folytatódik az év.
Az utóbbi idők tüntetései révén az emberek kezdik megtapasztalni a hatalmukat, hogy akár közvetlen módon is beleszólhatnak a politika alakulásába.
Ám ez nem új keletű dolog: számtalan intézményesített gyakorlat létezik már most is a világban, amellyel az állampolgárok közvetlenül beleszólhatnak a politikai döntésekbe.
Hazánkban az alaptörvény módosításával néhány bennünket is érintő változás történt.
Ezúttal elsősorban az internetes és a közvetlen demokratikus alkalmazásokról lesz szó.
Gyere el, ha már ismered ezeket az eszközöket, ha még nem, akkor azért!
Az előadások között beszélgetések!

Program:

Rövid részvételi demokrácia bevezető - 10perc

18:10 - 18:30
Utopiszkíj (Fogler Tibor) a likvid demokráciát megvalósító szoftverről tart előadást - alig várjuk, hogy gyakorlati tapasztalatokat is szerezhessünk a szoftver használatáról - erre bíztatunk benneteket is!

18:30 - 18:50
Meghívtuk Csabai Luciát, aki Izlandon töltött szakmai gyakorlatot a Your Priorities, e-demokrácia szoftvert fejlesztő vállalkozásnál. Mesélni fog tapasztalatairól és megnézzük a Your Pirorities szoftvert.

19:00 - 19:20
dr. Komáromi László
A népszavazásra vonatkozó szabályozás változásai az
Alaptörvényben és az új népszavazási törvényben

19:30 - 20:30
A programot közösségi tervezés workshop zárja.
Mi az a közösségi tervezés? Egy út, ami által nagyobb létszámú csoportok is konszenzusra tudnak jutni a megfelelő technikák, módszerek segítségével.
Voltál már olyan tréningen, ahol közösen raktatok össze valamit, programot, értékeket, tennivalókat?
Ha igen, tudod hogy ez egyszerre kreatív és produktív folyamat, aminek eredménye, hogy kiderül, mi az, amiben egyetértés van a csoport tagjai között.

Az egyetértés gyakorlása nemcsak a közösség, de az egyén számára is hasznos tapasztalatokkal szolgál. Várunk új tapasztalatokat szerezni!
Gyere el, vendégünk vagy teára, pogácsára, hogy összerakjuk a közös minimumunkat!

Szinte mindenki érti már, hogy sokkal többről van itt szó a netadónál, de azt is egyre többen értik, hogy a jelenlegi magyar kormány „áldásos tevékenységénél” is jóval többről szól a most már hazánkban is látványosan tapasztalható széleskörű elégedetlenség.
2014. november 5-én, a Guy Fawkes-napon ismét a világ több mint 450 városában rendezik meg a Million Mask March (Millió Maszkos Menete) névre hallgató rendszerkritikus tüntetéssorozatot az Anonymous hacktivista közösség kezdeményezésére. Budapesten is utcára vonulunk, megint.
Miközben Magyarországon felfokozott a hangulat, és végre tömegek mozdulnak, nem kéne elfelejtenünk, hogy az internetadóval, illetve a kormánnyal szembeni elégedetlenségen túl a társadalmi problémák valódi okai olyan rendszerszintű problémák, vagy „rendszerhibák” amelyek az egész világon szegénység, felháborító egyenlőtlenségek, korrupció és elnyomás formájában jelentkeznek. Erről „valamiért” még mindig keveset beszélnek a magyar nyilvánosságban, az alternatív megközelítésekről pedig még kevesebbet, ezért fel kell hívnunk rájuk a figyelmet, és éppenséggel fel is tudjuk.

"A szavak ereje felbecsülhetetlen. A szavakban rejlik a lényeg. Aki jól figyel, meghallja az igazságot. Az igazság pedig az, hogy valami nagy baj van ebben az országban." (V)

Van itt Szabadság híd, Szabadság szobor és Szabadság tér, viszont nincs valódi szabadság, és nincs valódi demokrácia! És nem is volt. Ezt azok is érzik, akik a minapi Fidesz-kormány elleni civil tüntetést – bár a „hivatalos” programon túl is jelenlétükkel erősítették – enyhén szólva nem voltak elragadtatva, amikor valaki bemondta, hogy éppenséggel MSZP-s képviselőnők teljesítették a tömeg egyik követelését. Ami azt illeti, még az etalonnak számító USA-ban is egyetemi tanulmányban mutatták ki, hogy legalább 33 éve nem demokratikus, hanem inkább oligarchikus folyamatok érvényesülnek a döntéshozatalban. Vagyis a mindenkori kormányzat döntéseit nem a választók, vagy a nép, hanem az összefonódó politikai és gazdasági elit, illetve egyéb (pl. katonai, titkosszolgálati stb.) hatalmasságok akarata, önkénye határozza meg. Esetleg ismerős valakinek?

Az internet szabadsága természetesen kulcskérdés, és nem meglepő, hogy egy ilyen húzás verte ki végképp a biztosítékot, de ez csupán a felszín. Az egész rendszer korrupt és élhetetlen. Állítólag évtizedek óta szabadságban és demokráciában élünk, mégis tele vagyunk félelemmel. Félhetünk az elszegényedéstől, és azzal riogathatjuk gyermekeinket, hogy ha nem vigyáznak, ha nem lesznek elég hatékonyak és kíméletlenek „a Versenyben”, csövesként végzik. (Félelmünkben arra is vetemedhetünk, hogy üdvözöljük, ha ezeket a szerencsétleneket még lehetetlenebb helyzetbe hozzák, csak hogy eltakaríthassák őket a szemünk elől.) Ha történetesen van állásunk, vagyis a „szerencsés” bérrabszolgák közé tartozunk, akkor is félthetjük a munkahelyünket „a mindenható piac” szeszélyeitől ugyanúgy, mint attól, hogy kirúgnak, ha nem tartjuk a szánkat (vagyis ha netán élni merészelünk a véleménynyilvánítás szabadságának nevezett „alapjoggal”). Aztán élve a „választás szabadságával” 4 évente ikszelhetünk párat „demokratikus beleszólás” címén annak a társaságnak az ellenfelére, amelytől a legjobban félünk, hála a hathatós propagandának. Aztán persze kuss a nevünk… Kell még ecsetelni?

A közbeszéd álságos, mítoszokra és hazugságokra épül, ennél fogva a közgondolkodás alapvetően hibás, nem csak nálunk, de kis hazánkban különösen, mert míg az utóbbi években a világ nagy részén biztató folyamatok indultak be, addig Magyarországon ez alig volt érzékelhető. Az utóbbi években világszerte mind több és több jel, figyelmeztetés, illetve leleplezés bukkant felszínre, a társadalmi igazságosságért kiálló világmozgalmaktól a különböző botrányokon át a leleplezésekig, legyen szó a pénzügyi rendszer korrupciójáról, az elitek összefonódásáról, a totális megfigyelésről, itthon pl. az ezermilliárdos áfacsalásról, vagy éppen a média politikai, vállalati, ill. titkosszolgálati befolyásolásáról.

Hogy mire is gondolunk, amikor a közbeszéd hamisságáról beszélünk? Rengeteg mindent lehetne említeni, de egy aktuális példánál maradva az amerikai és a magyar kormány közötti csörtét – a hazai közállapotokhoz hasonlóan – a magyarországi mainstream nyilvánosság túlnyomó része csak „fekete-fehérben”, jó és rossz harcaként képes elbeszélni. A hazai „ballibek” szemében az USA többnyire a tisztaság és a demokrácia netovábbja, míg a magyar kormány az, ami korrupt és antidemokratikus, a „jobberek” szerint pedig fordítva. Mindezt itthon szokatlan megvilágításba helyezi, hogy november 5-én több száz egyéb helyszín mellett Washingtonban és Budapesten is többek között a rendszerszintű korrupció és elnyomás ellen fogunk azonos napon demonstrálni, ami azt illeti, nem is először.

Ha még a problémáinkat sem tudjuk helytállóan elbeszélni, ha látszatproblémák (pl. pártállás és egyéb mesterséges szembenállások) mentén gondolkodunk, esélyünk sincs kiutat találni válságos helyzetünkből. Az első és legfontosabb, amit el kell tudnunk gondolni, hogy a világban uralkodó viszonyok és a régi, alávetettségen és elnyomáson, megosztottságon, de főleg félelmen alapuló rend, illetve a lassan meghaladottá váló rendszer bevett válaszai, ami azt illeti, egész megközelítésmódja többé nem tarthatók. Ennek számos oka van, az internet elterjedésétől egészen addig, hogy ha minden a régi úton-módon zajlik tovább, az záros időn belül, szinte bizonyosan totális összeomlást eredményez. Aki ezt az átalakulást saját hatalmi érdekei mentén igyekszik kihasználni, az egyik hazug és álságos narratívát egy másikra cserélni, az egyik igazságtalanságot a másikra, az alapvető tévedésben van, és előbb-utóbb szembesülnie kell ezzel. Lásd pl. Orbán Viktor és bandája esetét…

Bár az elmúlt évek már említett fejleményei hoztak némi javulást, még mindig messze nem esik elég szó a rendszerszintű válságról, amellyel a világ és így Magyarország is szembenéz, illetve annak legfőbb tüneteiről, mint a (még) fennálló gazdasági rendszer fenntarthatatlansága, a végletessé fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a képviseleti „demokrácia” válsága (a politikai és gazdasági elitek összefonódása) és az ökológiai, illetve nyersanyag- és energiaválság.
Globális problémákról globális távlatokban kell gondolkodnunk, de cselekednünk helyben kell. Magyarország nem sziget, a világ nem ér véget a Kárpát-medencén túl, de itt kell megtennünk a magunkét, hozzátenni a részünket a nagy egészhez. A mi hazánk pedig nagyon is hiányt szenved az ilyesfajta megközelítésből, így minden egyes apró tett számít!

Hogy mit tehetünk? Azon kívül, hogy a mindennapokban is igyekszünk megtestesíteni az óhajtott változást, vannak alkalmak, amikor még a mai, erősen korlátozott szabadságunkkal élve is ténylegesen beleszólhatunk a közbeszéd, és így a közgondolkodás alakulásába. Ha már a demokratikusnak nevezett rendszer keretein belül a döntéshozásra – kivételes helyzeteket leszámítva- nem tudunk érdemi ráhatással lenni, legalább a nyilvánosság, a közbeszéd formálására adódó lehetőségeinket használjuk ki! Ezek leghatásosabbika pedig a demonstráció. Mivel hazánkban (még) nem igazán vert gyökeret a civil/társadalmi/politikai aktivizmus kultúrája, a legtöbben összekeverik a tüntetést a forradalommal. Sokan gondolják, hogy egy demonstráció csak akkor lehet sikeres, ha közvetlenül meghátrálásra készteti, vagy éppen megbuktatja a hatalmon lévőket. Elfelejtik, hogy az ilyen események első sorban a kommunikációról, eszmék, ügyek, megjelenítéséről, információk átadásáról, önszerveződésről és legfőképpen a NÉPRŐL szólnak. Ha emberhez méltó körülmények között akarunk élni, nem várhatunk arra, hogy azt majd „valakik” fölülről megteremtik nekünk, végre nekünk magunknak kell tennünk érte!

Ennek szellemében találkozunk november 5-én Budapesten és a világ több száz városában, hogy a fent említett problémákról, illetve összefüggésekről és olyan alternatív irányokról szóljunk, – mint pl. az önszerveződő közösségek, ill. hálózatok és az együttműködés ereje, vagy a részvételi/közvetlen demokrácia - amikről szinte senki sem beszél. Magyarországon pláne.

Kérjük, segítsetek terjeszteni a hírt, adjátok tovább, osszátok meg, és persze főleg csatlakozzatok!

Valódi Szabadságot, valódi Beleszólást!

Orbán Viktor tusványosi beszédében Magyarország számára kijelölte az utat: az illiberális demokráciát. Ez zsákutca, mert nem fogja megoldani a valódi problémákat, amire csak akkor leszünk képesek, ha alulról szerveződő kis közösségek hálózataként építjük fel a társadalmat, a részvételi demokrácia alapjain.

A 2008-as válság és annak következményei nyilvánvalóvá tették, hogy az út, amelyen a világ járt folytathatatlan. Mára már – mind Magyarországon mind a világban – csupán egy elenyésző kisebség próbálná egy az egyben helyreállítani a 2008 előtti gazdasági–társadalmi–politikai rendet, amely jelenleg válságban van.

Orbán felismerte ezt a helyzetet, és keresi azt, hogy milyen módon lehetne úgy újraszervezni a magyar társadalmat, hogy képes legyen megfelelni ezekre a kihívásokra, ám már a problémafelvetéséből is látszik, hogy alapvetően félreértelmezi, hogy mi történik a világban. Ahelyett, hogy a válság közvetlen okaival foglalkozna, pusztán csak néhány felszíni mozaikot emel ki annak érzékeltetésére, hogy mennyire megváltozott a helyzet, az utóbbi néhány évben.

Meglátásunk szerint a jelenlegi válság 5 fő csomópont köré csoportosul, melyek közül az első három már jelenleg is kézzel fogható, míg másik kettő ugyan már jelenleg is zajlik, de az igazán súlyos következményei még nem jelentkeztek, de – hacsak nem teszünk hathatós intézkedéseket – 10 éven belül már ezek is valóra válhatnak.

1. Gazdasági: a 2008 előtt dinamikusan növekvő gazdasági rendszer szétesése, a (véges rendszeren belüli) végtelen növekedés (tév)eszméjének megingása, és a neoliberális gazdaságpolitika alappilléreinek számító intézkedések (dereguláció, privatizáció, piaci liberalizáció) végzetes következményeinek megnyilvánulása.

2. Társadalmi: végletessé fokozódó egyenlőtlenségek; amíg a felső réteg egyre gazdagabbá válik, addig a társadalom túlnyomó többsége egyre szegényebb lesz: 1% versus 99%

3. Politikai: a 2008 óta tartó gazdasági és társadalmi válság kiélezte és ez által felszínre hozta a képviseleti „demokráciának” az antidemokratikus voltát: mivel a tényleges politikai hatalom csak néhány száz képviselő és főleg a kormányok kezében összpontosul, ezért ez a rendszer rendkívül kitett annak, hogy különböző gazdasági csoportok, oligarchák lobbizás, vagy korrupció által lenyeljék az államot. Ez a folyamat 2008 óta világszerte egyre szembeötlőbb, de már a megelőző évtizedekben is probléma volt.

4. Ökológiai: jelenleg egyrészt tanúi vagyunk a teljes élővilág és egyes fajok tömeges pusztulásának, ökológiai rendszerek radikális átalakulásának, összeomlásának, másrészt a globális felmelegedésnek, amely radikálisan meg fogja változtatni a Föld időjárási viszonyait.

5. Energetikai és nyersanyag: jelenleg a teljes iparunk, mind energetikai mind nyersanyag szempontból bányászatra épül. Azonban ezek a készletek rohamosan fogynak, így mivel a meglévő készletek egyre nehezebben és drágábban lesznek kitermelhetőek, ezért már rövidtávon is drágulni fognak. Legnyilvánvalóbb ez a fosszilis energiahordozók esetében, ahol már az elmúlt 10–15 évben is egyértelmű drágulás volt megfigyelhető, melynek várható folytatódása alapvetően veszélyezteti az emberiség energiaellátását.

Ezek mindegyike olyan probléma, amelyek nem csak Magyarországon jelentkeznek, hanem a nyugati világ összes országában – bár konkrét megjelenési formáik az adott országok történelmének fényében eltérnek.

Ezen problémák bármelyike önmagában is olyan mértékű, hogy szükségessé teszi a jelenlegi berendezkedés alapvető megváltoztatását – ráadásul ezek most egyszerre jelentkeznek.

Az orbáni „megoldás" alapvető tévedése

Orbán téved abban, hogy a demokráciát azonosítja a liberális demokráciával, amit ezután azonosít az elmúlt 20–30 év gazdasági–társadalmi politikai berendezkedésével.

Ez egyrészt azért tévedés, mert a demokrácia azt jelenti, hogy a nép gyakorolja a hatalmat valamilyen – legtöbbször képviseleti – módon, tehát beleszólása van abba, hogy mi történjen. Ez nem liberális alapelv, a történelemben számos példa volt olyan demokráciákra, amelyek nem voltak liberálisok, mégis érvényesült ez az elv (többek között a görög és római). Az Orbán által vázolt illiberális demokrácia ezt nagyrészt tagadja, mert ez egy olyan autoriter berendezkedés, amelyben a népnek ezt a jogát majdnem teljesen elveszik, mert  minden döntést kizárólagosan a Vezetés hoz meg, senkivel nem egyeztetve, senki által nem ellenőrizve.

Mindezt ő nyíltan be is vallja: "Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt Hölgyeim és Uraim?"

Másrészt azért téves, mert a demokráciát azonosítja a liberalizmussal, ráadásul annak is az elmúlt 20–30 évben létezett változatával (ami már csak azért is téves, mert előtte is demokrácia volt a nyugati országokban, mégsem ezeket a nézeteket vallották).

Orbánnak erre azért volt szüksége, hogy a „liberális demokrácia" címszó alatt kiöntse a fürdővízzel együtt a gyereket is, vagyis az elmúlt 20–30 év hibás rendszerével együtt a demokráciát.

Habár Orbán felismerte, hogy a válság miatt szükség van a magyar társadalom teljes újraszervezésére, ám alapvető hibája, hogy erre a mintákat Európán kívülről, olyan, a miénktől teljesen idegen történelmi hagyományokkal rendelkező antidemokratikus országokból hozza, mint Putyin Oroszországa, az egyre inkább iszlám diktatúrává váló Törökország, vagy a kommunizmus és a kapitalizmus legrosszabb jegyeit egyesítő Kína – holott minderre létezik Európán belüli megoldás is – de erről majd később.

Így Orbán „megoldása" pusztán abban merül ki, hogy megerősíti az államot, egy kézben összpontosítja a hatalmat és "szabadságharc" ürügyén megpróbál erőszakosan elnyomni minden olyan tényezőt, amely ezt akadályozza, legyen ez akár az Alkotmánybíróság, akár független civil szervezetek, vagy éppen az EU.

Ennek az útnak az a fő "előnye", hogy lefojtja és elnyomja a felmerülő problémákat, illetve az erő növelésével lehetővé teszi, hogy lebontsa a felmerülő akadályokat.
De amit Orbán csinál az még a saját rendszerén belül is hibás, mert a fent felsorolt válság-elemeket csak akkor lehetne legyőzni, ha rendelkezne olyan szakpolitikákkal, amelyek tényleges megoldásokat dolgoznak ki a problémákra (pl. hogyan lehetne függetleníteni Magyarországot a fosszilis energiahordozóktól és átállni megújuló energiákra) –, de ezeknek jelenleg még a nyomai sem nagyon látszódnak.

Ráadásul lefojtja a társadalom kreatív erőit, pedig egy válsághelyzetben ezeket éppen, hogy minél jobban fel kéne szabadítani, ugyanis ezek tudnák kidolgozni a válságra adható valós válaszokat.

Így az Orbán által felvázolt illiberális demokrácia, habár rövidtávon stabilizálja az országot, és ezzel azt az illúziót kelti, mintha minden rendben lenne, de mivel nem ad valós megoldást a válságra, mindezzel csak egy olyan zsákutcába vezeti hazánkat, amelynek a végén szakadék van.

Ezzel szemben az (ál)baloldali pártok még rosszabbul állnak: ugyanis Orbán legalább felismerte a válsághelyzetet, és hogy alapvető változtatásokat kell végrehajtani, ezzel szemben ők még ezt sem ismerték fel, mivel egytől-egyig a „régi rend" hívei. Amíg ez nem változik, amíg nem tudnak kidolgozni valamilyen értelmes megoldást a válságban jelentkező problémákra, addig nem is lesznek komoly kihívói Orbánnak – mindez tökéletesen látszik a tusványosi beszédre adott reakcióikból: az egészből csak annyit értettek meg, hogy „diktatúra, diktatúra!".

De a Jobbik sem törődik jobban a válság problémáival, hiszen az ő politikai tőkéjük arra alapul, hogy bűnbakokat képezzenek, és minden problémáért a zsidókat és a cigányokat tegyék felelőssé – ami szintén nem azt segíti, hogy szembenézzenek a fent felsorolt valós problémákkal.

Az a szomorú tény, hogy jelenleg Magyarországon a társadalom nagy része még csak fel sem ismerte, hogy milyen problémákat kéne egyáltalán megoldani, és jelenleg nincs olyan jelentős politikai erő, amely valódi megoldásokat kínálna a válságra.

Szemünket befogva, fülünket befogva egyre gyorsabban rohanunk a szakadék felé, miközben legtöbbünk mit sem tud az egészről.

Kemény lesz a földet érés – csak idő kérdése…

Pedig lenne kiút!

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Ám nem Magyarország az egyetlen ország, amelyben centralizációs tendenciák jelennek meg (a nyilvánvaló – Orbán által pozitívként felmutatott – példákon túl, mint Törökország, vagy Oroszország) egész Közép-Európában láthatunk többé-kevésbé sikeres központosító kísérleteket (például Kaczyński Lengyelországában, vagy Basescu Romániájában).

De még nyugaton is jelentkeznek ilyen folyamatok, igaz sokkal enyhébben. Például most fogják majd perbe Obamát, az elnöki hatalommal való visszaélés miatt, vagy elég csak az EU föderalizálására tett kísérletekre gondolni, de még Merkelt is vádolják azzal, hogy szakít az elmúlt több évtized német politikai gyakorlatával, és egyre inkább erőből kormányoz.

Ugyanakkor Nyugat-Európában megfigyelhető egy ezzel tökéletesen ellentétes tendencia is, amely egyre inkább erősödőben van: ez a decentralizáció, az államhatalom állam (vagy éppen autonóm közösségek) általi leépítése, kis önálló közösségek létrehozása, sokszor állami, EU-s költségvetési segédlettel.

Mindemellett pedig látható a megújuló energiákra való átállás, pl. az elektromos autók megjelenése és terjedése, a környezeti terhelés csökkentése stb.

Mindezek tekintetében Magyarország még a kanyarban sincs.

A meccs még Nyugaton sincsen lefutva. Még nem lehet tudni, hogy a centralizációs vagy a decentralizációs folyamatok fognak győzni, jelenleg csupán annyi állítható biztosan, hogy mind a két folyamat erősödik – ám mint korábban kimutattuk, valódi megoldást csak az utóbbi jelenthet, amely az európai értékrend legjobb elemeit erősítő valódi megoldásokat ad a válság problémáira: kiteljesítve a demokráciát, egy igazságosabb, fenntarthatóbb társadalmat eredményez.

Megoldás a válságra

A decentralizációs folyamatokban részt vevő közösségi kezdeményezések nem csupán szigetszerű ötletek, hanem egy egységes világkép és megoldási irány van mögöttük. Ezek alternatív hálózatokká állnak össze a világ különböző tájain található településeken, országokban és azok között is, és bár még nincsenek teljesen kifejlődve a maguk teljességében, ugyanakkor már jelenleg is legalább annyira valóságosak, mint Orbán illiberális demokráciája Magyarországon.

Ez a modell a glokális közösségek hálózatára épül.

Hogy mindez pontosan mit is jelent, annak magyarázata több nagy vaskos könyvet is kitenne, de most e helyett álljon itt egy rövid, tömör összefoglaló.

Ennek a társadalmi felépítésnek a kulcselemei a közösségek, amelyek lehetnek kicsik vagy nagyok, lakhely szerint vagy kulturálisan szerveződőek, egymást átfedők, vagy éppen több közösség összeállhat. Mindez attól függ, hogy milyen közösségek éppen milyen feladat megoldására szerveződnek.
Ezen közösségek közös jellemzője, hogy bennük részt vevők egyenrangúak, kooperatív módon egymást segítve alkotják a csoportot, és céljuk, hogy egymással együttműködve oldják meg a feladatokat. Szabályaikat maguk alkotják, önállóak, tudnak kezdeményezni, belső döntéshozatali mechanizmusuk részvételi alapú, párbeszéden és kompromisszumkeresésen alapul.

A közösségeket erősen jellemzi egyfajta lokalitás, tehát mindig erősen kötődnek egy (néha több) konkrét helyhez, cselekedeteik alapvetően ott folynak, erőforrásaikat elsősorban innen merítik, és cselekedeteik eredményei is elsősorban ide irányulnak.
Ugyanakkor ezek a közösségek nem zárkóznak be és nem függetlenek egymástól, mivel rendkívül sokféle kapcsolat révén horizontális hálózatokká állnak össze, melyekben a kapcsolatokat a kölcsönös érdekek és előnyök szabják meg. Vagy ha sok közösségnek kell együttműködnie egy-egy nagyobb projekt érdekében, akkor egy alulról felfelé építkező „piramissá” állnak össze, amelyben a felsőbb szintekre mindig csak annyi hatalmat ruháznak a lentebb lévők, amennyi feltétlenül szükséges.

Egy-egy városban – méretétől függően – számtalan közösség is lehet. Kialakulhatnak lakóközösségek, amelyek felelősek a lakóhelyek körüli infrastruktúra fenntartásáért, vagy (szub)kulturális közösségek, mint például a bicikliseké. Egy ember több közösségnek is a tagja lehet.

Minden közösség végez valamilyen produktív tevékenységet – ez nem feltétlenül gazdasági jellegű, lehet például karitatív is, vagy olyan, ami egyszerűen csak örömet okoz a tagjainak (pl. túrázás).

Ezek a közösségek egymástól nem elszigeteltek, hanem tevékenységeik révén egymásra utaltak. A városokban létrehozhatják a bonyolultabb technikai eszközöket, míg vidéken megtermelhetik a szükséges élelmiszert és energiát, a közösségek közti kereskedelem révén pedig mindenki hozzájuthat a szükséges cikkekhez. Ez a fölösleges pazarlás elkerülését is szolgálja.

Így létrejön egy glokális hálózat, amely azt jelenti, hogy egyszerre globális és lokális: a lokális közösségek törekednek arra, hogy minél több szükségletüket helyben elégítsék ki, ugyanakkor nincsenek elszigetelve egymástól, csak részben önellátóak, mert egymásra támaszkodva erősítik egymást.

Másrészt ez utóbbi miatt a közösségek összeállhatnak akár globális méretű hálózatokká, amelyek – mivel minden egyes tagját jellemzi egyfajta lokalitás, melytől nem szakadnak el – szemben a mai globalizációra jellemző tendenciákkal, ami számtalan probléma gyökere.

Mindez hosszú távon is fenntartható megoldást hozna az összes fent felsorolt problémára:

1. A gazdaságot jelentősen átalakítaná, ugyanis már rövidtávon is a termelés egy része kikerülne a magánvállalatok kezéből és közösségi alapúvá válna. Ezzel egyrészt lehetővé válna, hogy csak a valós szükségletekre történjen a termelés, másrészt – mivel a gazdasági tevékenység sokkal inkább összekapcsolódna a fogyasztókkal és a környezettel – ezért sokkal fenntarthatóbb lenne egy ilyen rendszer, mind társadalmilag, mind környezetileg.

Habár erre már számos kísérlet és modell létezik (nálunk ezek közül talán a legismertebb példák a közösségi kertek vagy szociális szövetkezetek, de tény, hogy mindez jelenleg gyerekcipőben jár, és hosszú utat kell megtenni az átalakulásig.

2. A társadalmi igazságtalanságok egyrészt azáltal is csökkennének, hogy a közösségek tagjai hosszú távon működnek együtt és közvetlenül egymásra utaltak, ezért ha bármely tagjuk bajba kerül, akkor a hosszú távú kapcsolatok léte már önmagában is sokszor elég, hogy segítsenek neki, ami ráadásul az egymásrautaltság miatt mindenkinek elemi érdeke is.

Másrészt azért, mert hasonló logika működne a különböző közösségek között is, mivel ők is hosszú távú egymásra utalt kapcsolatban vannak egymással, így senkinek nem lenne sem szíve, és érdeke sem fűződne ahhoz, hogy rosszul menjen azoknak a közösségeknek, amelyekkel kapcsolatban van (ha másért nem akkor azért, mert ezzel az egymásra utaltság miatt ő is rosszul járna).

3. A részvétel elvének érvényesülése alapvetően átalakítaná a politikai berendezkedést, mivel a társdalom gerincét önálló csoportok adnák, akik így képesek érdekeik megvédésére, ráadásul mivel a döntéshozatal alulról épülne fel, olyan mechanizmusokat képesek kialakítani, amelyek biztosítják, hogy a felül levők csak olyan hatáskörrel rendelkezzenek, amit alulról ruháznak át nekik (kötött mandátum). Így lehetetlenné és szükségtelenné válna a hatalommal való visszaélés, vagy az önkényurak színrelépése.

Ráadásul egy ilyen rendszerben lehetetlenné válna az, hogy az államot lenyeljék gazdasági lobbiérdekek, mivel – a kötött mandátum miatt – nincs értelme a felül lévők megvesztegetésének, döntési joguk korlátozottan, csupán az alsóbb szintekről az adott ügyben rájuk ruházott (a világban már jelenleg is léteznek technikák ennek megvalósítására: ilyen például a részvételi költségvetés).

4. A kis közösségek az ökológiai válságon azáltal is segítenek, hogy egyrészt a lokalitás miatt sokkal érzékenyebbek a saját környezetük állapotára és érdekeltek annak fenntartható használatában – mivel ugyanott fognak élni sok évtized múlva is. Másrészt mivel a szükségleteik nagy részét vagy helyben fedezik, vagy minél közelebbről próbálják beszerezni, illetve lehetőség szerint a helyben is megtalálható nyersanyagokat használják fel, ezért a szállítás, a bányászat és az ipar általi környezetszennyezés nagymértékben visszaesik.

Mindez egyben az energiafelhasználást is jelentősen korlátozza, ez önmagában is segíti a környezeti terhelés számottevő mérséklődését.

5. Ez csak részben megoldás az energetikai és nyersanyagválságra, mivel ehhez szükséges egy technológiai átállás is a fosszilis energiahordozókról a megújulókra, illetve a nyersanyag-felhasználást az újrahasznosítással kell kiváltani.

Mindez ugyan még pl. az európai alternatív közösségek esetében is csak kifejlődőben van, de ők már megtalálták azt az utat, amellyel valós megoldást tudnak találni a fenti problémákra.

Ezzel szemben nálunk a „megoldás" Orbán illiberális demokráciája.

Mindenki tegye fel a kérdést, hogy melyikben szeretne élni, és döntsön – mert egy dolog biztos, hogy 10 év múlva, így vagy úgy – de már egy teljesen más világban fogunk élni.

És rajtunk, a mi jelenbeli cselekedeteinken múlik, hogy az milyen lesz.

 Hogy mit tehetünk?

A Princeton és a Northwestern egyetemek kutatói által jegyzett új tanulmány megállapításai szerint az Egyesült Államok politikai rendszere korántsem demokratikus, sokkal inkább a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgáló oligarchia. Nos, igazából ez nem újdonság. Sőt, a tanulmány alapján annyira nem, hogy ez az egyre fokozódó tendencia már több mint 30 éve egyértelműen jelen van. Az újdonság az, hogy immár nagy nyilvánosság előtt ismertetett tudományos alapja van az ilyen állításoknak. Akárcsak Thomas Piketty francia közgazdász könyve esetében a modern kapitalizmus valódi természetéről. Beteljesülni látszik a 2011-ben világszerte felemelkedő új generációs rendszerkritikus mozgalmak egyik alapvető törekvése: a képviseleti demokrácia válságának és a társadalmi egyenlőtlenségeknek a kérdései meghatározó szerepet kapnak a mainstream közbeszédben. Közben pedig könnyen lehet, hogy alig pár hét választja el Amerikát (és vele a világot) egy újabb, talán minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámtól…

 
Egy „új tanulmány végre tudományosan is alátámasztja a mostanában népszerű állítást, miszerint az USA többé nem demokrácia. Ténylegesen arra jutottak, hogy Amerika alapjában véve oligarchia. Oligarchia az olyan rendszer, amelyben a tényleges hatalmat egyének kis csoportja gyakorolja, akiket helyzetüknél fogva oligarcháknak, önkényuraknak neveznek. Az oligarchia tagjai a gazdagok, a jó kapcsolatokkal rendelkezők és a politikai hatalom birtokosai, akárcsak a különösen jól helyezkedő egyének az olyan intézményekben, mint a bankok és pénzügy, vagy a katonaság." (forrás)

A tanulmány készítői durván 1800 politikai kezdeményezést vizsgáltak meg az 1981-2002 közti időszakból, és azt találták, hogy az esetek túlnyomó többségében a kinyilvánított közvélemény, illetve az átlagos amerikaiak preferenciáival szemben a kormányok inkább a lobbisták és üzleti érdekcsoportok, illetve az elit javára döntöttek. Sőt, az átlagemberek véleménye, preferenciái nulla közeli, statisztikailag elhanyagolható mértékben befolyásolták a közpolitikai döntéseket.
Tehát egyáltalán nem új, hanem több évtizedes trendről van szó, amely az utóbbi években egyre fokozódott. Tegyük hozzá, hogy a vizsgált időszakban mindkét nagy párt embereinek volt lehetősége a kormányzásra, de ez nem jelentett különösebb változást e tendencia tekintetében.

Az 1980-as évek, vagyis a Reagan-éra; a gazdasági liberalizáció, dereguláció, privatizáció – végül a 2008-as krízishez vezető - politikájának térnyerése óta egyre növekvő egyenlőtlenségek is jól mutatják mindezt. Az 1973-ban, bizonyítottan a CIA és az amerikai nagyvállalatok által támogatott katonai puccs révén hatalomra jutott, véreskezű diktátor Pinochet Chiléje volt az ún. chicago-i fiúk neoliberális (vagy ha úgy tetszik, neokonzervatív – egyre megy) gazdaságpolitikájának első kísérleti terepe. „Az eredmény katasztrofális volt. Az infláció 375%-ot ért el, a munkanélküliség pedig a rengeteg beáramló importtermék miatt három százalékról húsz százalékra emelkedett. A nemzeti össztermék tizenöt százalékkal csökkent.” (Pogátsa Zoltán) Már ekkor látszott, hogy a szabad piac mindenhatóságát és a demokráciától való elválaszthatatlanságát hirdető neoliberalizmus egyáltalán nem idegen az önkényuralomtól. Ahogy az is, hogy az amerikai elit politikai és gazdasági érdekeit minden eszközzel érvényesítő külpolitika szintén több évtizedes „hagyomány”. Csak két további példát említve: 1953-ban a CIA által szervezett iráni puccs, és a nicaraguai kontrák támogatása a polgárháborúban az 1980-as évek elején. A fél világon átívelő sötét praktikákat leleplező Irán-kontra ügy néven elhíresült botrány során pedig kiderült, hogy a nicaraguai CIA-műveleteket a ’79-es iszlám forradalom nyomán immár ellenséges Iránban zajló fegyvereladásokból fedezték, miközben jól tudták, hogy az általuk támogatott felkelők fő bevételi forrása a drogkereskedelem. (Mindezt a szintén a Reagan-kormány által meghirdetett „drogellenes háború” idején.) A későbbi vizsgálatok megállapították az amerikai vezetés érintettségét, jellemző módon azonban valódi felelősségre vonás nem történt.


Persze hogy is történhetett volna a hadi-ipari komplexum és a vállalatóriások uralta oligarchiában? Ahol már 2003-ban bebizonyosodott, hogy az egyébként is köztudottan az aktuális kormányzatban erősen felülreprezentált olaj-, hadiipari és egyéb vállalatok érdekeit szolgáló iraki háborút hamis indokkal indították, ahol már 2005-ben kiderült, hogy a vietnámi háború ürügyéül szolgáló Tonkin-öböl incidense koholmány volt, ahol lassan egy éve köztudott, hogy a nemzetbiztonság alkotmánysértő módon tömeges megfigyeléseket végez, mégsem történt semmilyen érdemi lépés.

Lassan a tudományos világ és a véleményformálók főárama is ráébred, hogy nagyon nem stimmel az eddig általánosan elfogadott kép a világunkról és annak leghatalmasabb országáról, illetve az általa propagált ideológiáról sem. Például a svájci Glattfelder-tanulmány 2011-ben már kimutatta, hogy a világgazdaság túlnyomó részét egy súlyosan aránytalan koncentráltságú, feltűnően kis számú óriáscégből álló konglomerátum, vagy ahogy nevezték, szuper-entitás uralja, illetve birtokolja, de ez akkor még nem igazán hatotta meg sem a tudományos közélet formálóit, sem a média fősodrát. Thomas Piketty Tőke a 21. században című könyvében igazából nem sok újat mond el a modern kapitalizmusról, most mégis jelentős felbolydulás övezi azt. Ennek oka pedig minden bizonnyal az, hogy olyan pontra tapintott, amely az elmúlt években, konkrétan az Occupy mozgalom kezdete óta egyre hangsúlyosabbá vált, sőt ez év elején már maga a globális elit is hivatalosan „emiatt aggódott”: az elképesztő mértékű és egyre növekvő egyenlőtlenségek kérdését feszegette, és tudományos alapot adott az állításnak, miszerint ez a rendszer működésének egyenes következménye. Ezzel megcáfolta – a tapasztalatokkal egyébként is ellentétes – elméletet, miszerint a társadalom legfelső köreiben felhalmozódó vagyon, ill. jövedelem a befektetések útján „lecsorog” az alsóbb rétegekhez. Ennyit az egykulcsos adó igazolására leggyakrabban használt érvről...


Tehát: mostanra tudományosan alátámasztott az állítás, miszerint a „világ elsőszámú demokráciája” – amely egyébként e „demokrácia” kiterjesztésével szokta igazolni háborús törekvéseit – valójában egy szűk politikai, gazdasági és katonai-hírszerzési elit által uralt, korrupt oligarchia. A másik tudományosan igazolt állítás pedig, hogy a modern kapitalizmus rendszerébe – amelyet a neoliberális gazdaságpolitika szellemében alakítottak ki az elmúlt bő 30 évben – bele van kódolva a társadalmi egyenlőtlenségeknek az elit javára zajló fokozódása.

Sokunknak már az elmúlt pár év botrányai is elegendőek voltak, hogy kimondjuk, „a világ egy cinkelt játszma” (Matt Taibbi), de most már tényleg nem lehet tovább kerülgetni a forró kását. Konspirációk nagyon is léteznek, akkor is, ha az „összeesküvés elmélet” kifejezését körüllengi a nevetségesség lekezelő légköre, ami egyébként nem meglepő, ha egy kalap alá veszik a különféle politikai-gazdasági machinációkra és összefonódásokra vonatkozó gyanú témáját mondjuk a gyíkemberekével. Itt az ideje újragondolni a világról alkotott képet, mivel nagyon úgy tűnik, valóban a legmagasabb szinteket hálózzák be titokban üzleti körök és más korrupt érdekeltségek. Mivel az összeesküvés szó elhasználódott, és valószínűleg egyébként sem a legmegfelelőbb kifejezés, nevezzük pl. kartellnek, szindikátusnak, vagy maffiahálózatnak. Eddig az oligarchikus rendszerekre úgy volt szokás tekinteni, mint valamilyen Kelet-európai, vagy "harmadik világ"-beli jellegzetességre, azonban most úgy tűnik, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államokban is kormányok és pártok felett álló oligarchák igazgatnak, valahogy úgy, mint az olajügyek, a földügyek és az ezermilliárdos áfacsalás hazájában.

Mindeközben pedig, az egyre növekvő elégedetlenség hullámai egyesülhetnek az április elején meghirdetett világméretű Cselekvési Hullámmal. A rendszerszintű korrupció, az egyenlőtlenségek és a fokozódó rendőrállami jelleg pedig egyre feszítik a húrt. Immár a hadseregen belül is válságjelenségek mutatkoznak. Az Occupy Wall Street-ből kinövő politikai mozgalom, az éppen zászlót bontó „Afterparty” a kiábrándult tömegek képviseletében készül kihívást intézni a kiüresedett kétpárti rendszerrel szemben, miközben a veteránokkal az élen május közepére rég nem látott tömegtüntetéseket terveznek Washington D.C-be „Amerikai Tavasz” jeligére. A korrupt vezetés letartóztatását igyekeznek kikényszeríteni, az alkotmányra való hivatkozással.

Bernardo Gutiérrez spanyol író, újságíró és mozgalmár az Occupywallst.org-on publikált esszéjében merőben új értelmezését vázolja az elmúlt évek új generációs, globális mozgalmainak és társadalmi áramlásainak. Nézete szerint a forradalom (hagyományos) koncepciója eleve alkalmatlan a helyzet értelmezésére, mivel sokkal inkább gyökeres kulturális átalakulásról, ha úgy tetszik reneszánszról, egy alapvetőbb szinten megvalósuló újjászületésről van szó, amely a rendszer(eke)t organikus módon, fokozatosan átalakító mikro-utópiák, prototípusok hálózatát hozza létre. A globális és lokális mozgalmak ezen hálózat megnyilvánulásai, amelyeknek folyadékként áramló, folyton megújuló gerilla-aktivizmusa rendszerint ott bukkan föl, ahol nem is várnánk.

A Cselekvés és Átalakulás Világméretű Hulláma április 4-én indul. Nézzük hát, hogyan tudunk kapcsolódni egymáshoz, és meglovagolni a Hullámot!

„A forradalom túl szűkössé válik számunkra. Évszázados fogalmi fala omladozni látszik. Mindazonáltal, az internet kérdések hadát irányítja a forradalom jelentésének szíve felé. A forradalom csupán egy kormány, vagy társadalmi rend erő általi [nem feltétlenül erőszakos – a szerk.] megdöntése egy új rendszer érdekében? Az új rendszer csak a hatalom megszerzése után alakulhat ki? (…) Lehetséges, hogy a hálózat új rendszert épít új protokollokból és valószínűtlen kapcsolódásokból, a hatalom megszerzése nélkül?”


Természetesen mindez már a „rEVOLution” jelszavában [szójáték a forradalom, (egyed)fejlődés, szeretet fogalmaival] kifejezésre jutott a 2011 tavaszi-nyári „kezdetek” óta, de a fogalom értelmezése meglehetős homályban maradt. Gutiérrez (Douglas Ruskoff nyomán) amellett érvel, hogy amit átélünk, az egy új reneszánsz.
„A reneszánszok a széleskörű újraértelmezés, rekontextualizáció történelmi példái. A régi elképzelések, ideák újjászületése egy új kontextusban. A reneszánsz egy dimenzionális ugrás, amikor perspektívánk oly’ drámaian változik, hogy a létezésről alkotott felfogásunk legrégebbi, legalapvetőbb elemei is megváltoznak. Az elbeszélések, melyeket használunk, többé nem működnek.
A reneszánsz, a dimenzionális ugrás felülmúlja a forradalmakat. Piero della Francesca (és mások) festményeinek perspektívája olyan matematikai elméletekhez vezettek, melyek pár évszázaddal később a lapos Föld gondolatának végét jelentették. Gutenberg nyomdagépének mozgatható változata megváltoztatta az író-olvasó kapcsolatot (és politikai struktúrákat vetett szét). Az egyenrangú feleket (peer-eket) összekötő hálózat újrarendezi legtöbb definíciónkat. Úgy tűnik, a szótári meghatározások nem illeszkednek ebbe az új dimenzióba, a média fogalmától a forradaloméig.” Tulajdonképpen az új reneszánsz gondolatát járja körül a nagyszerű „Steal This Film II” című dokumentumfilm is, a digitális tartalommegosztás kultúrája kapcsán.

A Reneszánsz inkább új horizontot jelentett, mint kész válaszok csokrát. Gutiérrez szerint az új generációs mozgalmak, pl. az Occupy Wall Street (OWS) esetében sem a rövidtávon elért konkrét eredmények, hanem a kialakított hálózat, a nagyszámú kapcsolódás jelenti a lényeget. Rávilágít a világban virágzó, alulértékelt hálózati reneszánszra. „Tunéziától Brazíliáig, Törökországtól Spanyolországig, Görögországtól Egyiptomig az úgynevezett #GlobalRevolution a megteremtett hálózat részleteiben rejlik. Ezek az összekapcsolódó megmozdulások felépítették a saját maguk utópiáját: hálózatba rendeződő mikro-utópiák százait, ezreit.” Közösségi prototípusokat, melyek fokozatosan és elkerülhetetlenül le fogják váltani a rendszer elemeit, illetve létrehozzák a saját, új elemeiket.

Például "a spanyol 15M mozgalom ügyvédei – Legal Sol, TomaParte – szabad licensszel látják el online dokumentációjukat és a közért dolgoznak. Vagy ott van az Ativistas Advogados kollektíva, amely a brazil tüntetőket védi a rendőri visszaélésektől. A spanyol Felháborodottaknál a TomaLaTele, a brazil Midia Independente Coletiva platform (MIC), vagy a török Gezi Occupy News olyan mikro-utópiák, melyek egy új kommunikációs reneszánszt érlelnek. A #GlobalRevolution nem puszta társadalmi robbanás. Az Athens Wireless Metropolitan Network ingyenes közösségi internet-szolgáltatása is annak a megnyilvánulása, vagy a #YoSoy132 mozgalomnak köszönhetően közösségi finanszírozással létrejövő zenei fesztivál Mexikóvárosban, vagy az ingyenes digitális könyvtár, a Bookcamping.cc, amely a spanyol 15M hevében született."

És még csak nem is e tökéletlen és közösségileg kialakított prototípusok új rendszere a lényeg, hanem a létrehozott hálózat maga. Amikor a spanyol Felháborodottak mozgalmát már holtnak nyilvánították, az emberek által alkotott hálózat kialakított egy új, ön-kormányzó városi teret, az El Campo de Cebada de Madrid-ot, amely elnyerte a rangos Prix Ars Electronica díját. A sűrűn szőtt hálózat konkrét ügyek szolgálatába állítva gyakorol hatást a médiára, elősegíti az információ vírusszerű terjedését. Amikor a legtöbben már úgy gondolták, hogy az Occupy mozgalom véget ért, a hálózat rejtett ereje létrehozta az #OccupySandy-t, amely jobban segítette a hurrikán sújtotta New York lakóit, mint az erre szakosodott állami, vagy magánszervek. (Ezt a rendőrség is kénytelen volt elismerni.) Az Occupy London aktivistái (köztük magyar barátaink) egy bezárt közkönyvtár elfoglalásával és újranyitásával, illetve közösségi működtetésével nemcsak maguk mellé állították, hanem egyenesen polgári engedetlenségre inspirálták a környék többnyire konzervatív beállítottságú lakóit, mellesleg nemzetközi média-érdeklődést generálva az eset iránt. Ez a gázként, vagy folyadékként áramló, folyton alkalmazkodó gerilla-aktivizmus gyakran bukkan föl ott, ahol nem számítanak rá. A Rolling Jubilee, avagy „Az emberek mentőcsomagja”, a közösségi adósság-felvásárlás és -elengedés rendszerének az OWS hálózata által fölállított prototípusa talán mindennél jobban szemlélteti ezt. Ahelyett, hogy a klasszikus stratégiák mentén gondolkodva a cél például egy kikötő blokkolása lenne, "immár olyan „kikötőt” igyekeznek feltalálni, amely elég vonzó, hogy leváltsa a régit. Vagy ami még jobb: létrehozni a városi kertek, alternatív fizetőeszközök, mikro-kikötők új rendszerét, vagy éppen 3D nyomtatók hálózatát, amely szükségtelenné teszi a múlt mega-kikötőjét. (...) Kinek van hát szüksége a régimódi forradalomra, ami a múlt szótáraiban él?”

„Ne csak bámulj, vegyél részt!” – szól a demonstrálók rigmusa. Április 4-én indul a Cselekvés Világméretű Hulláma (World Wide Wave of Action), melynek három hónapos időtartama alatt az emberek a világ minden táján demonstrálnak majd az általános korrupció miatt, felvonulnak a megoldások mellett és alternatív rendszerek felállításában vesznek részt. Az új paradigma megnyilvánul. Kutatások bizonyították, hogy a lakosság csupán 3,5%-ának erőszakmentes, közvetlen cselekvése elegendő jelentős, pozitív változás eléréséhez. A Hullám erőteljes lehetőséget kínál mindannyiunk számára, akik változást akarunk, hogy megvalósítsuk azt, és előre mozdítsuk a társadalmat.

Budapesten április 5-én találkozunk, hogy egy fórum során megvizsgáljuk, az itteni rendszerkritikus közösség hogyan tudna a legmegfelelőbb formában kapcsolódni ehhez az akciósorozathoz. Akkor is, ha Magyarországon még mindig csak gyerekcipőben járnak a rendszerkritikus kezdeményezések, az elmúlt néhány évben hazánkban is megjelentek a fentiekhez hasonló mikro-utópiák a közvetlen demokratikus fórumoktól, vagy éppen kistelepülési részvételi demokrácia-kísérletektől, a közösségi kerteken és ökofalvakon át a közterek visszavételét, illetve a hajléktalanság és mélyszegénység problémáit tematizáló projektekig, nem is beszélve a civil aktivizmus általános felerősödéséről. Térképezzük fel őket közösen, és nézzük meg, hogyan erősíthetik egymást ezek a törekvések a Cselekvés, a Változtatás, az Átalakulás és az Újjászületés világméretű hullámában!

Mi az ami a leginkább lelkesít? Mit teszel, hogy "magad légy a változás"? Bármi is az, idén tavasszal tedd közzé, szenvedélyesen! Állj össze hasonló gondolkodású barátokkal és leld örömöd benne!
Minél többen vagyunk, annál erősebbek. Együtt megállíthatatlanok vagyunk. „Minden kapcsolódás valami új kezdete, amely kibomlik, és kibontakozik, akárcsak az élet maga.”

Világszerte sokan néznek nagy várakozásokkal az előttünk álló év elé. Beszélnek fordulópontról, a kritikus tömeg eléréséről, vagy éppen forradalomról, sőt a világrendszer alapjait érintő globális fordulatról is. Úgy tűnik, az előttünk álló időszakot illető várakozások, vagy ha úgy tetszik remények ezúttal korántsem alaptalanok, ha a dolgok állását nézzük. Persze azt még nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen természetű, illetve léptékű változások következnek és főleg azt nem, hogy mikor, de lássuk, hol tartunk, és mik a kilátások!

Az elmúlt években egyre nagyobb erővel törtek felszínre a globális rendszer egészének, illetve alrendszereinek válságát, (fenn)tarthatatlanságát és mélységesen korrupt mivoltát feltáró jelenségek a pénzügyi krízistől, illetve a kiszivárogtatásoktól a közbeszédet megváltoztató tüntetéshullám(ok)on át az üzlet és a politika világát érintő  botrányok sorozatáig, globálisan és a lokalitások szintjén egyaránt. A globális, új generációs tiltakozómozgalmak kibontakozását követően szinte folyamatos, kisebb-nagyobb dózisokban kerültek, kerülnek napvilágra a kellemetlen igazságok globális kamatmanipulációról, rendszerszinten zajló pénzmosásról, adóelkerülésről, korrupcióról, vagy éppen kiterjedt kémkedésről, megfigyelésről. A demokratikus színfalak mögött igazgató gazdasági háttéremberek, oligarchák lelepleződése után a NAV-botrány kipattanásával Magyarországon is minden korábbinál jobban kézzelfoghatóvá vált a rendszerszintű korrupció, az üzleti és politikai elit(ek) kormányokon átívelő összefonódásának problémája.

A kiábrándultság és elégedetlenség a világ majd’ minden táján egyre nő, jeleivel tele van az internet, sok helyen (pl. Bulgáriában, Törökországban, Thaiföldön, Portugáliában, Brazíliában stb.) már az utcák is, de olyan is akad, ahol a parlamentbe is „betört”, a 2011 óta folyamatosan jelen lévő globális tiltakozómozgalmakról már nem is beszélve. Egy információtechnikai tanulmány előrejelzése szerint Amerikában „Egy Occupy Wall Street-típusú, ám nagyobb léptékű mozgalom fog kibontakozni 2014 végére, jelezve, hogy a társadalmi nyugtalanság fogja előmozdítani a politikai diskurzust.” Ez egybecseng az OWS képviseletében az olasz 5 Csillag rendszerkritikus mozgalom genovai nagygyűlésén fölszólaló Micah White által megfogalmazottakkal, miszerint az USA-ban is egy hasonló, választási sikereket is elérni képes, szélesebb tömegmozgalom felépítését célozzák. Mindeközben a sorok között olvasva az is viszonylag régóta látható, hogy a világgazdasági ill. –politikai folyamatok felszíne alatt, vagy hátterében is egyre nagyobb a felbolydulás, készül valami. Ugyan az ilyesmivel érdemes óvatosan bánni, az alternatív médiában keringő „bennfentes” értesülések is ezt látszanak megerősíteni.

A 2013-as évnek a világsajtóban leginkább elhallgatott, vagy alulreprezentált híreiből szemezgető felsorolás is jól mutatja, miért lehet ilyen nagy a bizalomvesztés például az USA-ban, de Magyarországon is a média fősodrával (vagyis a többnyire vállalati médiával) szemben, ahogy egyébként a „hagyományos” intézmények legtöbbjével kapcsolatban szintúgy. Ezen felül arról is segíthet képet alkotni, hogy nagyjából melyek azok a témák, illetve hírek, amelyek tabunak, vagy legalábbis nemkívánatosnak számítanak az állítólag szabad és független (ugyanakkor túlnyomórészt maroknyi óriásvállalat kezében összpontosuló) világsajtó (és helyi leágazásai) számára.

Adrian Salbuchi, politikai elemző az rt.com-on publikált 2013-2014: Fordulópont? című véleménycikkében a következőképpen fogalmazott:

>>Az emberiség történetében sosem voltunk olyan jól informáltak, mint manapság, és mégis, a túlnyomó többségnek fogalma sincs, mi folyik valójában ebben a zord világban. Azért van így, mert a szuper high-tech nyugati globális média adatok tömkelegét szolgáltatja, miközben úgyszólván soha sem lát el bennünket a pontok helyes összekötéséhez szükséges „kézikönyvvel”.
Higgyenek nekem, az egyes pontok megfelelő összekapcsolása mindent megváltoztat; akárcsak a különbség aközött, hogy az embernek van egy komplett, de össze nem szerelt autója a garázsban (anélkül, hogy akár egyetlen alkatrész hiányozna), vagy pedig teljesen összeszerelt és menetkész állapotban van…
(…) A nyugati (félreértés ne essék: globális nézőpontból hazánk is „a Nyugathoz” tartozik – a szerk.) „hivatalos” média – TV, rádió, internet, újságok, magazinok, infotainment (informatív szórakoztatás) – nem a közvélemény felvilágosítására szolgál, hanem inkább nyers adatokat zúdít mindannyiunkra, majd úgy erőlteti össze ezeket, ahogy az a Globális Hatalom Urainak a leginkább megfelel.
(…) Ez így működött több mint egy évszázadon át. Akárcsak a közmondásos béka esetében, amelyet ha egy fazék forró vízbe dobunk, fájdalmában kiugrik és így túléli, de ha ugyanezt a békát langyos vízbe tesszük, és percenként csak egy fokkal emeljük a hőmérsékletet, akkor béka-barátunk lassan megfő, anélkül, hogy észrevenné… Ma a „közvéleményt” több milliárdnyi, a langymeleg vízben lubickoló kis béka alkotja…

Fordulópont, Most!

Itt található tehát 2013 kulcsfontosságú eseményeinek egyike, amely remélhetőleg erőteljesen fog továbbgyűrűzni 2014-ben, és azután; miszerint mind az öt kontinensen egyre több és több ember kezdte el érzékelni azt a bizonyos hőt! (…) Az ellenállásra mozgósító felhívás szüntelenül nőtt mostanság, és közeledik a tetőponthoz. Egyre több és több ember gondolkodik saját fejével, mintsem a CNN-ével, a New York Times-éval, a FoxNews-éval, vagy a BBC-jével.

Ez 2013 Eseménye; sokkal inkább, mint az új pápa kinevezése, valamely tragikus természeti/ember-okozta katasztrófa, vagy valamilyen új egyezmény, megállapodás, vagy csúcstalálkozó, melynek kapcsán a többnyire rabszolga-politikusok fogkrémreklám-mosolyukat mutogatják üres tekintettel, miközben képmutató kinyilatkoztatásokat tesznek „békéről”, „emberi jogokról”, vagy „demokráciáról”… <<

 
Ami az emlegetett új pápát illeti: ugyan még a rendszerkritikus aktivisták közül is sokan a hatása alá kerültek, ne legyen kétségünk afelől, hogy amikor Ferenc pápa a fennálló rendszert bírálva az egyenlőtlenségek és a szegénység mérsékléséről, vagy felszámolásáról beszél, puszta népszerűség-javító PR-akciókról van szó. Mindaddig, amíg a szép, vagy mégoly’ radikálisnak ható szavakat nem követik érdemi lépések, melyek megfelelnek az egyházfő, illetve az egyház (egyes, hátterüknél fogva megbízhatónak tűnő források legalábbis elgondolkodtató állításai szerint a köztudottnál sokkalta nagyobb) hatalmának, befolyásának és nem utolsó sorban vagyoni lehetőségeinek (akkor is, ha szem előtt tartjuk, hogy a pápa szavainak súlya van).
Az új pápai irányvonalnak van azonban egy másik olvasata is, amely azt igazolja, hogy már a Vatikánban is látják, hogy új szelek fújnak, és szemmel láthatóan igyekeznek „szélirányba állni”. „Ferenc pápa eleget tesz a kommunikációs kényszereknek: a világ társadalmi igazságosságot, struktúraváltást és szegénységfelszámolást akar? Oké, akkor hangsúlyozzuk ezt.” (cikk)

Mindeközben ismét globális szinten indult alulról jövő kezdeményezés a világszerte tapasztalható problémák közös hangsúlyozására. 2014. március 1-én várhatóan bolygónk több száz, ha nem még több városában kerül sor megint egyidejű tiltakozásra, ezúttal kifejezetten a kormányzati korrupció ellen. A nemzetközi felhívás többek között olyan célokat fogalmaz meg, mint a szociális háló megvédése, illetve erősítése, a leginkább a vállalati érdekeket szolgáló háborúskodás befejezése és a fegyverkezésre fordított csillagászati kiadások radikális mérséklése, a tömeges megfigyelések beszüntetése, vagy a politika megtisztítása a magánpénzekkel szerzett befolyástól, a nagyvállalatok és szemérmetlenül gazdag tulajdonosaik (a hírhedt felső 1%) megadóztatása. Nem mintha a többi pont nem érintené hazánkat, de mégis ez utóbbi a leginkább aktuális, különösen az adóhivatal tudtával zajló ezermilliárdos vállalati áfacsalások, és legalább a rendszerváltozásig visszanyúló politikai hátterük fényében.

A paradigmaváltással járó gyökeres szemléletváltás, illetve az ebből következő megújulás előtt az elavult, kifulladóban levő felfogás, világszemlélet, vagy keretrendszer válsága tölt be mindent. A nagyszerű, Crossroads (Válaszúton – Egy új világnézet vajúdása) című dokumentumfilmben elhangzó hasonlattal élve a létének, növekedésének határait elérő hernyót, mint egészet alkotó sejtek milliárdjai számára a helyzet válságos, érthetetlen, frusztráló lehet. A többihez képest eleinte elenyésző számban, de jelen vannak ún. imágó-sejtek, amelyek egy új „világ”, egy új paradigma, ha úgy tetszik egy eljövendő utópia, a pillangó képét vetítik előre…
Viszont, amíg az elmúlóban lévő régi működésmód, vagy rendszer keretei között vagyunk, szinte csak egy dologban lehetünk bizonyosak, mégpedig abban, hogy nem látunk tisztán, mert még nincs „szemünk” hozzá (vagy inkább rálátásunk). Mivel, - ahogy a fönti idézetben említett autó példájánál – nem ismerjük a részek egésszé való integrálásának helyes módját, próbálkozunk. Egyre több alternatív megközelítés, ha úgy tetszik elmélet, vagy narratíva kezdi ki a „hivatalos” verzió(ka)t. Ezek hol a modern folklór, hol a tudományos viták, vagy éppen a "spiritualitás" körébe utalhatók. Hol helytállónak bizonyulnak, hol nem. Némelyik magában hordozza a „megfejtést”, vagy inkább annak egyes darabjait, másokat viszont kimondottan félrevezető szándékkal terjesztenek.

Nyelvünk nagyszerűségének köszönhetően könnyen érzékelhetjük a megérés és a megértés fogalmainak belső összefüggését. Most úgy tűnik, a helyzet lassan az egész világon megérleli a felismerést: problémáink összefüggnek. Az emberiség túlnyomó többsége ma is kárvallottja a hosszú ideje fennálló elitista, elnyomó hatalmi struktúrá(k)nak, akkor is, ha azok ma a világ nagy részén „demokráciának” (nép-uralom, hol?) és „szabadpiaci kapitalizmusnak” nevezik magukat. Ezek a (gazdasági, politikai, társadalmi jellegű) hatalmi struktúrák okozzák az emberek és a Föld folytonos kizsákmányolását, ahogy azt is, hogy hiába van meg hozzá mindenünk (erőforrások, technikai lehetőségek stb. tekintetében) már egy jó ideje, mégsem voltunk képesek felszámolni a szegénységet, éhezést és egyéb igazságtalanságokat. Valószínűleg azért, mert az alávetett tömegeket éppen olyan gondolkozás- és viselkedésmódra „programozza”, amely pontosan ezeket az állapotokat termeli újra.
Mostanában szinte már divat lett a „birkamentalitás” ostorozása, de az attitűdről, aminek terjedése a megoldást jelentheti, már jóval kevesebb szó esik. Ez nem más, mint az önálló gondolkozás, egyéni felelősségvállalás, a szuverenitás és részvétel kultúrája. A helyzet pedig az, hogy egy merőben új típusú, ön-kormányzásra (avagy valódi demokráciára) képes, az élő rendszerekhez hasonlóan önszerveződésre és együttműködésre, kölcsönös előnyösségre épülő társadalom nem létezhet öntudatos, szuverén egyének nélkül. Jelenleg bizony úgy fest, hogy ettől nagyon messze vagyunk, azonban számos jel utal arra, hogy a folyamatok ebbe az irányba is tarthatnak. Láthattuk, arra is utalnak jelek, hogy közeledünk valamilyen fordulóponthoz, amikor a folyamat rendkívüli módon felgyorsulhat. Az irány tőlünk, valamennyiünktől függ, még jobban, mint a legtöbben gondolnák.

Az új generációs mozgalmak kezdettől fogva magukban hordoznak egy jobb híján „spirituálisnak” nevezett összetevőt, amit egységtudatnak, vagy „a szív bölcsességének” is lehet nevezni. Egy világszerte milliók által ismert videó központi üzenete, hogy a közelgő változás, vagy „forradalom” egyik fontos eleme kell legyen ez az összetevő, különben egyszerűen elpusztítjuk egymást. Ennek a megközelítésnek egyik alaptétele, hogy az ember(ek) „belső”, szellemi, lelki, tudati változása, fejlődése nélkül a „külvilágban” sem lehetséges igazi változás. Érdekes módon, a köznapi sztereotípiák szerint minden „spirituális” megközelítésmóddal szemben álló tudományos szemlélet képviselői közül is többen erre jutottak.

„Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, rendszerelmélet-tudós)

Tehát, ha inkább előbb, mint utóbb óhajtjuk azt a sokat emlegetett gyökeres változ(tat)ást, akkor ideje tennünk érte. Mindannyiunknak.

Kiegészítésül néhány tipp cselekedni vágyó, de bizonytalan olvasóink számára:

- a Crossroads című film megtekintése, mivel nagyrészt éppen általános egymásrautaltságunkról szól, arról, hogyan hatunk egymásra (szinte mindenki mindenkire) szemléletünkkel, szavainkkal, viselkedésünkkel stb.
- a közösségi média (és általában az internet) aktív használata (aktív tájékozódás, információk, tartalmak megosztása, tartalmak készítése/feltöltése, online szerveződés)
- közösségi, társadalmi részvétel (önszerveződés: aláírásgyűjtések, petíciók, közösségi akciók, fórumok, demonstrációk, aktivizmus stb. – közvetlen cselekvés)