Már két-három évvel ezelőtt is jócskán volt rá ok, hogy úgy gondoljuk, a világ, pontosabban a rendszer, amiben élünk korrupt, megérett a gyökeres változtatásra, vagy sokak szerint a pusztulásra is. Talán azért is volt annyira népszerű a 2012-es világvége legendája, mert mindenki érezte, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Aztán, ahogy az első részben kifejtettük, elkezdtek sorjázni a gyakran összeesküvés-elméletekbe illőnek titulált botrányok. Mostanra, a tömeges lemondásokkal, a minden korábbinál súlyosabb globális offshore-botránnyal és az aktuális NSA megfigyelési üggyel elérkeztünk a pontra, ahol kijelenthetjük: a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt kapitalizmus végletesen korrupt rendszerének valódi természetét - végre bizonyossággal - föltáró leleplezések maguk is az egyre gyorsuló bomlás jelei és az átalakulás előhírnökei.

Ez viszonylag hosszú bejegyzés lesz, egyben az eddigiek közül talán a legátfogóbb.

A legutóbb ott tettük le a fonalat, hogy miután a globális rendszerkritikus tüntetéshullám mellett elkezdtek sorjázni a nagyhatalmi játszmákat, elképesztő mértékű vállalati hatalomkoncentrációt, a globális pénzügyi szektor mély romlottságát leleplező botrányok, például irányadó kamatlábakat kartellben manipuláló, vagy drogüzlethez és terroristákhoz kötődő pénzmosásban érintett óriásbankokkal kapcsolatban, az is kiderült, hogy a gazdasági és a politikai elit összefonódása miatt is tiltakozó Occupy mozgalom elleni karhatalmi fellépést az USA állami szervei a pénzügyi óriáscégekkel együttműködésben szervezték, illetve hajtották végre. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi (!) nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

A botrányok a rendszer negyedik hatalmi ágaként emlegetett tömegmédiát sem kerülték el. Még 2011-ben pattant ki a világ egyik leghatalmasabb médiabirodalmát képező News Corporation-höz tartozó brit News of the World bulvárlap lehallgatási botránya. Az egy gyilkosság áldozatának, hírességeknek és politikusoknak a telefonját feltörő és lehallgató újságírók ügye rendkívül nehéz helyzetbe hozta a vállalatot és a brit kormányt. A lapot megszüntették, letartóztatásokat eszközöltek, parlamenti vizsgálatot indítottak. A Murdoch-médiabirodalom alaposan megszenvedte az ügyet. 2012 őszén újabb egetverő botrány rázta meg a brit médiát, ezúttal a BBC-ről derült ki, hogy évtizedeken át falazott egy pedofil műsorvezetőjének. Az ügybe számos vezető bukott bele a brit közszolgálati média háza táján, de mint nemrégiben kiderült, még korántsem ért véget. A megfélemlítéssel kapcsolatban fölmerülő további vádak nyomán indult vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a panaszokat általában figyelmen kívül hagyták. Michelle Stanistreet szakszervezeti vezető szerint "meglehetősen világos, hogy a munkatársak terrorizálása intézményesített problémává vált a BBC-nél, ami hosszú éveken át folytatódott." Ugyan a magyar közszolgálati média körül is voltak botrányok, ehhez foghatót nem láttunk. Viszont, ahogy nemzetközi szinten, úgy a hazai tömegmédiában is problémát jelent a koncentráció fokozódása és a tájékoztatás minőségének általános mélyrepülése.

 
Ugyan az egyháza(ka)t súlytalan játékosnak szokás tekinteni a jelenkor nyugati világában, de ha belegondolunk, a Vatikánban összpontosuló szellemi és intézményi befolyás mértéke egyáltalán nem elhanyagolható (a felhalmozott vagyonról már nem is beszélve). A katolikus egyház súlyos válsága közepette hirtelen és rendkívül szokatlan módon posztjáról lemondó XVI. Benedek pápa esete korántsem egyedülálló, csupán a legnagyobb médiafigyelmet kiváltó lemondás volt. Az elmúlt hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, katonai, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került.  Néhány fontosabb példát kiemelve: David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.  Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja. A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról,  Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen pedig ismét vizsgálat indult, korrupció gyanúja miatt.  A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását, a kialakuló tömegtüntetéseken már az egész rendszer rendbe tételét követelték.  A holland királynő bejelentette lemondását,  Hillary Clinton pedig az USA külügyminiszteri posztját adta fel.  A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után, a tömegek azonban itt sem elégedtek meg ennyivel, a korrupt rendszer teljes megváltoztatásáért vonultak utcára.  Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnököt első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték. A mostani, a cseh kormány tagjait érintő letartóztatások és korrupciós botrány, de akár a szimbolikus parkvédő-ügyből általánossá növekvő törökországi demonstrációk is illenek ebbe a sorba. Hogy a váratlan esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei a felszín alatt mozgásba lendültek.

Februárban Németország visszaigényelte a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét. Az ügy ráirányította a figyelmet a tényre, hogy az amerikai központi bank gyakorlatilag más országok aranyára alapozza működését. "Miközben a bank túlnyomórészt ténylegesen nem birtokolja azt, több százmilliárd dollárnyi aranykincs őrzője, amely kitörölhetetlenül (és szinte költségek nélkül) 'biztosítékot' képez, ahogy 'pénzügyi eszközt' is az intézmény sok milliárd dolláros központi banki műveleteihez, gyakran európai partnerei költségére. (...) Más szavakkal, a Fed 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait." A FED később visszautasította a trezorjaiban letétbe helyezett német aranykészletek felülvizsgálatát és azt állítja, visszaszolgáltatásuk nem lehetséges 2020 előtt.
A tartalékráta rendszerének és a „semmiből teremtett” pénznek a kérdésköre is új megvilágításba került:  “A hitelpénzt a bankok a semmiből teremtik.” Sokszor hallunk (olvasunk) ma ilyen mondatokat az interneten. Ez sokaknak annyira hihetetlen, hogy különösebben nem is foglalkoznak vele, vagy egyszerűen összeesküvés-elméletnek tartják. (…) A téma viszont forró, mert a bankvilág egyik legnagyobb szereplője, a Deutsche Bundesbank már hivatalosan is elismerte ezt a pénzteremtési folyamatot.”

Magyarországon a diáktüntetések óta egyre látványosabb módon megjelenő új típusú politizálás után a mind fajsúlyosabbá váló szervezett ellenállás is megjelent a bankok tisztességtelen gyakorlatával szemben, a legújabb hírek szerint pedig végső soron inkább a pénzintézetek mellé álló - persze ennek a szöges ellentétét kommunikáló - állam közmondásos szöge is kibújt a zsákból. A ciprusi bankbetétek megsarcolásának - végül az ellenállásnak köszönhetően csak korlátozott mértékben megvalósuló - terve pedig megmutatta az európai elitek és a Trojka (EB-EKB-IMF) kétségbeesettségét. A BRICS-szövetség feltörekvő államai ezalatt alternatív nemzetközi pénzügyi-gazdasági intézmények felállítására készülnek.

Április elején nyilvánosságra hozták az oknyomozó újságírók által megszerzett hatalmas mennyiségű titkos iratot a globális adóelkerüléssel, offshore cégekkel és számlákkal kapcsolatban. Az akták tényekkel és számításokkal szolgálnak – készpénz-átutalásokról, fúziók dátumairól, cégek és egyének közti kapcsolatokról – amik azt szemléltetik, milyen agresszíven terjedt ki az egész földgolyóra az offshore pénzügyi titkolózás, lehetővé téve a vagyonos, jó kapcsolatokkal rendelkező elit számára az adóelkerülést, táplálva a korrupciót és a gazdasági gondokat, gazdag és szegény országokban egyaránt. A feljegyzések több mint 170 országban található, személyek és társaságok nevén jegyzett offshore vagyonokat részleteznek. „Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a titkos világ végül napvilágra került” – mondta Arthur Cockfield, a kanadai Queen’s University jogi professzora és adószakértője, aki egy interjú során tekintette át a dokumentumok egy részét. Elmondása szerint az iratok az Óz a csodák csodája című klasszikus film azon jelenetére emlékeztették, amelyben „elhúzzák a függönyt és látod a varázslót, amely ezt a titkos gépezetet működteti.” Az ICIJ oknyomozó publikáció-sorozata világszerte reakcióra késztette a politikusokat, pénzügyi felügyeleteket és újságírókat – a téma Magyarországon néhány tudósítás után hamar lekerült a napirendről, pedig egy tavalyi tanulmány megállapításai szerint is „Magyarország ott van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között.”

 
Matt Taibbi, a Rolling Stone magazin gazdasági-politikai weboldalának szakkommentátora „Mindent manipuláltak: a valaha volt legnagyobb pénzügyi botrány” című cikkében a következő mondatokra ragadtatta magát: "Az Illuminátusok amtőrök voltak. Egy éven belül a második hatalmas pénzügyi botrány föltárja a nemzetközi összeesküvést: nincs olyan ár, amit a nagy bankok ne tudnának manipulálni. Világ konteósai, a Rotschildek, szabadkőművesek és az Illuminati háttérhatalmában hívők, mi szkeptikusok tartozunk nektek egy bocsánatkéréssel. Igazatok volt. A játékosok talán egy kissé mások, de az alapfeltevésetek helytálló: a világ egy cinkelt játszma. Erre az utóbbi hónapokban jöttünk rá, amikor összefüggő korrupciós botrányok sorozata árasztotta el a pénzügyi szektort, azt sejtetve, hogy a világ legnagyobb bankjai manipulálják nos, gyakorlatilag mindennek az árát. Hallhattunk már a Libor-botrányról, amiben minimum három - és lehetséges, hogy a végső szám szerint 16 - a legnagyobb, "túl nagy, hogy elbukjon" típusú bankok közül összejátszott a globális kamatok manipulálásában, eközben mintegy 500 billió (500 000 milliárd!) dollár összértékű pénzügyi eszközzel játszadozva. Egyértelműen ez a történelem legnagyobb pénzügyi botránya. Önmagában is elég rossz volt, de most úgy tűnik, a Libor-nak lehet egy ikertestvére. Kiszivárgott információk szerint az amerikai hatóságok nagyon hasonló ügyben nyomoznak az IsdaFIX nevű mutató meghatározásával kapcsolatos csalás gyanújával." Taibbi egyébként a cikk folytatásában beszámolt az Európai Bizottság olajcégekkel szembeni fellépéséről, szintén az árak manipulálásának gyanúja kapcsán.

Ehhez kapcsolódik, hogy – bár a sajtó nem igazán verte nagydobra – immár hivatalos személy is megerősítette, hogy a számos botrányban érintett és súlyos vádakkal illetett nagybankok képviselői csupán azért nem kerültek még őrizetbe, mert túlságosan nagy a befolyásuk. Eric Holder, a CIA főnöke egy szenátusi meghallgatáson ismerte el, hogy a nyomozóhatóságok nem bírnak a pénzügyi óriások hatalmával. Néhány nappal később bizonyosodott be, hogy szó szerint a Wall Street képviselői írják a saját szabályozásukról szóló törvénytervezetet. Mindkét beismerés az Occupy mozgalom igazát erősítette meg, ismét.

A Fehér Ház körüli májusi adóhatósági visszaéléssel és lehallgatással kapcsolatos botrányok immár eltörpülnek az amerikai nemzetbiztonság általános, a legnagyobb netes cégeket is érintő, az USA-n kívül is aktuális online megfigyelési és telefon-lehallgatási botránya mellett, amit a 2010-es WikiLeaks-ügyhöz hasonlóan egy, a tisztességtelen gyakorlatot megelégelő fiatalember kiszivárogtatása robbantott ki. Mellesleg a magyar közalkalmazottak törvényesített megfigyelése is passzol a kirajzolódó tendenciához. Az amerikai hír – mint a fölsoroltak legtöbbje – önmagában nem túl meglepő, különösen, ha a híres hadi-ipari komplexumról van szó, a bizonyítékok nyilvánosságra kerüléséig azonban mégis egészen más volt a helyzet, ugyanis a megfogalmazódó gyanút könnyű volt azzal elütni, hogy az összeesküvés-elméletek kategóriájába, ha úgy tetszik, gettójába száműzték. Mostanában azonban, a leleplezések kapcsán kínosan gyakran kellett bizonyos elemeket kiemelni ebből a karanténból, annyira, hogy már igen nehéz tagadni: a világról alkotott általánosan elfogadott kép bizony felülvizsgálatra szorul. Valahogy úgy van ez, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden más megvilágításba kerül, mert a világnézetünk az, ami megváltozik.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a ló túlsó oldalán landolva egyből a gyakran vad és leegyszerűsítő konspirációs teóriák talaján kéne újraértelmeznünk a dolgokat, de úgy néz ki, itt az ideje visszavenni az ilyen fajta megközelítést övező általános, lenéző hozzáállásból, ugyanis mint látható, már jelenlegi tudásunk szerint is a világban zajló folyamatok jelentős, sőt aggasztóan nagy része képezi háttér-machinációk és korrupció, jogsértések tárgyát. Mindezt, az elitek összefonódását és a pénzügyi-gazdasági hatalom megfoghatatlanságát tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy az összeesküvés-elméletek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezekkel a legnagyobb probléma, hogy már maga az összeesküvés (mint pl. sötét termekben szivarozó gonoszok) képzete is egy meglehetősen régimódi, pontatlan és leegyszerűsítő – gyakran durván általánosító, lásd pl. „a bankárok”, vagy „a zsidók” állnak mögötte kezdetű - megközelítését mutatja a globális kapitalizmus hálózati társadalmát – úgy, ahogy - uraló, vagy irányító erőknek és emellett, még ha valóban elgondolkodtató összefüggésekre is mutatnak rá, sokszor megalapozatlan és túlzó következtetéseket vonnak le. Például a Bilderberg-csoport és „a világkormány”, illetve az „Új Világrend” témája köré felépülő, az egyébként bizonyosan létező és valóban nem túlzottan bizalomgerjesztő, a világ gazdasági és politikai elitjét tömörítő nem nyilvános csoportosulás céljait boncolgató elméletek legnagyobb része puszta spekuláció. Az exkluzív (magyarul kizárólagos) elit tanácskozás szakértője, Daniel Estulin az Európai Parlamentben tartott meghallgatásokon is több ízben kifejtette, hogy az egészen az utóbbi évekig sikeresen rejtőzködő csoport a közkeletű hiedelemmel ellentétben nem egy ódivatú világkormány, hanem sokkal inkább egyetlen világ-vállalat létrehozásán ügyködik, ami egyébként tegyük hozzá, ha lehet, még rosszabb is.

Glattfelder-tanulmány: vállalati szuper-entitás

Bármennyire is kellemetlen, el kell ismerni, hogy - a már egyébként a felszínen is lejáratott demokratikus eszményeket a háttérben lábbal tipró - leplezett, korrupt gyakorlatok nemcsak jelen vannak, hanem ahogy a korábbiakban taglalt ügyek is mutatják, jelentős mértékben befolyásolják a dolgok menetét. Ennek ellenére azt, amivel szembenézünk, az összeesküvés szónál talán jobban leírja a hatalmi háló, vagy mátrix kifejezése, de ha jobban tetszik, úgy is gondolhatunk rá, mint a fejünkre nőtt teremtényünkre, egy elszabadult és mostanára önmagára is veszélyessé vált rendszerre.

Akármi is az igazság, és akárhogy nevezzük is a fennálló rendszer abszolút haszonélvezőit (akik a Föld lakosságának kevesebb, mint 1%-át teszik ki, elképesztő mértékű vagyont és hatalmat fölhalmozva) nagyon úgy tűnik, hogy ez a végletesen igazságtalan és korrupt szisztéma a végét járja. Fenntarthatatlan, igazságtalan és valójában antidemokratikus, sőt lélektelen mivolta már évekkel ezelőtt is látszott, de a mindent átható korrupció mélységeit föltáró leleplezések, ha úgy tetszik revelációk már egyre gyorsuló bomlásának jeleiként is értelmezhetők. A korrupciót föltáró nyomozások, mint a globális kamatmanipulációt is leleplező több éves hatósági erőfeszítések, vagy az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Klaszterének munkája, illetve a kiszivárogtatások megmutatták, hogy a rendszer hibáinak láthatóvá tételére és ezáltal a rendszer megváltoztatására törekvő civil mozgalmak egyáltalán nincsenek egyedül. A sokrétű, ám mégis összefüggő aspektusokból álló rendszerválságot fölfoghatjuk katasztrófaként, de az átalakulás és a megújulás előszobájaként is.

Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit.

 
Ami most történik, az a világ értelmezésére fölépített uralkodó elbeszélés, narratíva széthullása, elvesztése. Úgy is tekinthetjük, hogy a Naomi Klein szerint a neoliberális-neokonzervatív kapitalizmus alapmechanizmusaként szolgáló sokk-doktrína visszaüt, a leleplezések hatására a narratíva-vesztés most az egész rendszert fenyegeti. 
A helyzet kicsit ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki rámutat, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát megkövetelő nemzetközi intézményrendszerrel szemben „gazdasági szabadságharcot” hirdető magyar kormány annak az amerikai elnöknek állított szobrot a budapesti Szabadság téren, aki nem csak „antikommunista élharcos”, hanem a gazdasági világválsághoz és a jelenlegi helyzethez vezető dereguláció, az említett neokon-neolib gazdaságfilozófia egyik úttörője is volt. A rendszert igazoló – a demokrácia, esélyegyenlőség, szabadság, igazságosság stb. látszatvilágára épülő - narratíva fokozatos összeroskadása kulcsfontosságú momentum, hiszen a rendszer azért működik, mert működtetjük. Ez ahhoz hasonló, mint amit Slavoj Zizek az Occupy mozgalommal kapcsolatban fogalmazott meg, amikor azt mondta, a tüntetések elbeszélhetővé tették, hogy nem a „lehetséges világok legjobbikában” élünk. Zizek egy régi viccel érzékeltette mindezt: „A kommunizmus idején egy férfit az NDK-ból Szibériába küldenek. Mivel tudja, hogy a leveleit cenzúrázni fogják, azt mondja barátainak, egyezzenek meg egy kódban. Ha a levelet kék tintával írja, igaz, ami benne áll, de ha vörössel, a barátai tudni fogják, hogy nem írhat igazat. Egy hónap múlva meg is érkezik az első levél, kék tintával. „Minden csodálatos itt. A boltok tele vannak, a mozikban jó nyugati filmeket játszanak, luxusszállásokon lakunk. Egyetlen dolgot nem lehet csak kapni. Piros tintát.” Magyarországon ezt a bizonyos „piros tintát” mintha Ángyán József adta volna a kezünkbe.

 
Az elit(ek) rejtett machinációinak leleplezése azonban nem jelenthet csupán annyit számunkra, hogy „vannak ők, a bűnösök és mi, az ártatlanok”. Nem elég megállapítanunk a hatalmasok felelősségét, a sajátunkkal is szembe kell néznünk, hiszen az alsó 99% és az azt alkotó egyének – aktív, vagy passzív - közreműködése nélkül nem alakulhatott volna ki a jelenlegi helyzet. Szellemi, kulturális, társadalmi, ökológiai és immár a mindezt szemmel láthatóvá tevő digitális összekapcsoltságunk, illetve egymásrautaltságunk okán még csak azt sem állíthatjuk, hogy saját magunktól független, pusztán külsődleges jelenségekkel nézünk szembe. A civilizációnk, vagy kultúránk állapota valójában kollektív önmagunk tükörképe.

Válaszúthoz érkeztünk. „Egy átmeneti szakaszban vagyunk, ahol a régi válaszok már nem kielégítőek, és ez az, amiért válsággal nézünk szembe. Tehát a lakosság állandó vibrálásban van mondván, a régi dolgok már nem működnek, s készen állunk új válaszokat adni egy új, fenntartható civilizáció létrehozására. A dolog egyszerű: A régi civilizáció nem fenntartható. A régi válaszok hibásak. Új válaszok kellenek, és mi vagyunk itt és most, akik megteszik ezt, s mi teremtjük meg ezekkel a válaszokkal az új kultúrát, amely már minket szolgál.” (dr. Bruce Lipton, Crossroads) Az, hogy a hatalmi struktúráknak a tüntetésekre adott válaszától, az emberek elhallgattatására kitalált „könnygáztól bűzlik az európai demokrácia”, az is csak az elitnek a status quo fenntartására irányuló kétségbeesett erőlködéséről árulkodik. A gondolatmenet és az összefüggések mélyebb megismeréséhez ez a kiváló, friss dokumentumfilm nyújthat segítséget:

Mindez elősegítheti azt a szemléletváltást, ami a krízis meghaladásához, a továbblépéshez szükséges. „Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, Crossroads)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.