373320_183610698441914_967436759_n.jpgEgy évvel ezelőtt sokat lehetett találkozni a mondattal: „Nem tetszik a rendszer!”. Magyarországon a legtöbben ezt pusztán a kétharmados Fidesz-kormányzás rendszerére értették, miközben a teljes magyar demokrácia, sőt az egész világ társadalmi, politikai és gazdasági berendezkedése van válságban, már évek óta.

A képviseleti demokrácia kiüresedett. A politikusok nem minket, közembereket képviselnek, sokkal inkább a gazdasági elittel való összefonódásuk a meghatározó, függetlenül attól, hogy éppen milyen színezetű kormány van hatalmon.

A demokratikus részvétel lehetőségeit ugyanakkor egyre inkább szűkítik, különösen a második Orbán-kormány központosító törekvései nyomán. Lassan már tényleg odáig jutunk, hogy a négyévenkénti választásokon kívül szinte semmilyen érdemi beleszólásunk sincs az ország ügyeinek alakításába (sőt, már azt is feltételhez kötnék).

A pártok, a pénzpiacok és a „Trojka” (EB-EKB-IMF) túszul ejtették az európai polgári demokráciákat és válságkezelés címén egyre nagyobb mértékben centralizálják hatalmukat az egyes tagországokban és vezetnek be megszorításokat. Eközben az EU egyre több szerepkört von magához a tagállamoktól, amivel egyre kevésbé ad lehetőséget az állampolgároknak, hogy beleszóljanak az ügyeikbe. Immár lépten-nyomon hallani: jó úton vagyunk az európai szuperállam létrejötte felé. 
Miközben a magyar kormány a retorika szintjén gazdasági szabadságharcot hirdetett a globális intézményekkel és a multikkal szemben, addig a valóságban ugyanúgy kedvez a külföldi óriáscégeknek, ráadásul a kormányzó párt gazdasági holdudvara, a „nemzeti oligarchák” uralták el az országot.

A mesterségesen szított megosztottság szinte lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet, a közügyek higgadt megvitatását. A hagyományos, (többnyire) nem internetes sajtó szabadsága, függetlensége már az utóbbi két év történései előtt is kérdéses volt, szinte minden orgánum a pártpolitikai, vagy kereskedelmi szempontok alá rendelődött.

A vagyoni, jövedelmi egyenlőtlenségek mértéke égbekiáltó. Miközben egyre többen és többen süllyednek szegénységbe, egyre inkább egy rendkívül szűk réteg kezében összpontosul az ország vagyonának egyre nagyobb része.
„Közel másfél millió ember él mélyszegénységben ma Magyarországon, és 2011-ben 152 ezer fővel emelkedett a szegénységi küszöb alatt élők száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss tanulmányából. A három- vagy többgyermekesek, valamint az egyszülős háztartásokban élők helyzete a legszörnyűbb: tízből hárman közülük nem esznek rendesen, és rendszeresen késnek a számláik befizetésével is.”



„Nem tetszik a rendszer!” Egy évvel ezelőtt világszerte tömegek vonultak utcára ehhez hasonló jelszavakkal, ezek a tömegek azonban kormányváltásoknál sokkal gyökeresebb változásokat sürgettek. Akkoriban vált világméretűvé a Spanyolországból kiindult és az Occupy Wall Street által elhíresült rendszerkritikus térfoglaló mozgalom, amely a globális változást tűzte zászlajára. A minden kontinensre kiterjedő megmozdulások sok-sok millió emberben tudatosították, hogy nem pusztán az adott országok belpolitikájával van gond, hanem az egész gazdasági-politikai rendszerrel, és bár a hangsúlyok régiónként, országonként változóak, alapvetően nagyon is hasonló problémákkal nézünk szembe szerte a világon.

Egy évvel a „Felháborodottak” és az Occupy mozgalom október 15-i globális akciónapja után ismét világméretű figyelemfelkeltő megmozdulás készül. Az Occupy London által kezdeményezett demonstráció-sorozat keretében Latin-Amerikától egészen Ausztráliáig lesznek zajkeltő akciók, ahogy a nemzetközi szlogen mondja „Együtt a globális csalás ellen”. A kezdeményezéshez magyarországi helyszínek is csatlakoznak.


Hogy miféle világméretű csalásról beszélnek? Például a LIBOR-botrányról, a meghatározó bankközi kamatok globális hatású manipulációjáról, amelyben a legnagyobb bankházak érintettek. Minderről az átlagos magyar médiafogyasztó vajmi keveset hallhatott, holott minden valószínűség szerint ez a történelem legkiterjedtebb pénzügyi csalássorozata.

A rendszer korrupt. A hamis indokokra épülő háborúktól a pusztán a pénzügyi rendszer érdekeit szolgáló megszorításokon, a polgári szabadságjogok folyamatos kikezdésén át a LIBOR-botrányhoz, vagy a devizahitelezéshez hasonló pénzügyi spekulációkig számos jel utal erre.

Miközben a leggazdagabb 1% egyre több vagyont és hatalmat tudhat magáénak, addig a világ lakosságának túlnyomó többsége vagy stagnáló, vagy csökkenő életszínvonallal, megszorításokkal szembesül, milliárdok tengődnek bérrabszolgaságban, nyomorban, nélkülözésben, a társadalmi és ökológiai rendszerek pedig lepusztulóban vannak.

Bár az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik a rendszer fenntarthatatlansága, haszonélvezői mindent elkövetnek, hogy mégis fenntartsák, ameddig csak lehet.

 

Ez az a csalás, vagy igazságtalanság, ami ellen a Global Noise kezdeményezői is fel kívánnak lépni, hozzájuk csatlakoztak a globális Occupy mozgalom közösségei, a spanyol „Felháborodottak” és a mexikói #YoSoy132 diákmozgalom.

Síppal, dobbal, lábasokkal egy igazságos, emberközpontú rendszerért. Kapcsolódjunk össze ország- és világszerte hasonló célokért kiálló társainkkal, adjunk hangot együtt a fennálló rendszer elutasításának! 

RÉSZVÉTEL - TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG - FENNTARTHATÓSÁG
VALÓDI DEMOKRÁCIÁT, MOST! 

Kapcsolódó események Magyarországon:

Budapest - http://www.facebook.com/events/183610698441914/
Pécs - http://www.facebook.com/events/459953380715884/



A bejegyzés trackback címe:

https://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr54827974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása