A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál…

Egy egész raktárnyi, 2,5 millió kiszivárogtatott dokumentum fedte fel több mint 120 ezer ún. offshore – adóelkerülés céljából az anyaországuktól távol bejegyzett – cég és tröszt titkait, feltárva a politikusok, kormányzati szereplők és a dúsgazdag oligarchák között…

Egy sor izgalmas egybeesés (ún. véletlen) vezetett ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Tanulmányaim kapcsán többek közt éppen Naomi Klein No Logo című globalizációkritikus alapművével foglalkoztam, amikor egy blogon – egészen más kontextusban – találkoztam a Coca Cola…

A közvetlen politikai cselekvés stratégiája általában adott problémákra, illetve a válaszul adható megoldásokra, alternatívákra irányuló demonstratív figyelemfelkeltést, valamint a megfelelő képviseletet nélkülöző csoportok nyomásgyakorlás általi érdekérvényesítését…

Az új generációs mozgalmak által is előre vetített holisztikus paradigmaváltás bizonyos elemeiben a jelenlegi (társadalmi, politikai, ökológiai, stb.) tudományosság által egyáltalán leírható térségek határvidékéig, vagy annál is tovább terjed. Ez leginkább a…

A fenntartható fejlődés szerteágazó, interdiszciplináris (tudomány-területeken átívelő) fogalom, amely ökológiai, gazdasági, kulturális és társadalmi dimenziókat egyaránt magában hordoz, azokat összefüggéseikben vizsgálja. Legfőbb célkitűzése a természet és az…

A társadalmi igazságosság elve az esélyegyenlőség és a szolidaritás ideáján nyugszik, az emberi jogok és méltóság tiszteletét helyezi előtérbe, az emberhez méltó élet alapvető feltételeinek általános, vagy legalábbis minél szélesebb körű biztosítását célozza. Nem…

Kulcsfogalmak II.: Részvétel

2013.05.09. 02:05

A részvétel elve szerint minden (valóban) demokratikus berendezkedés alapja az állampolgár lehetősége arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel. Az elv a XX. század közepén fogalmazódott meg először, és a különféle progresszív, például…

Régóta adósok maradtunk néhány alapfogalom tisztázásával. Ezeket bemutató sorozatunk első részében a paradigmaváltás fogalmát járjuk körül, melynek modern értelmezése Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című, 1962-es művéhez köthető. „A tudományos…

STOP CISPA!

2013.04.22. 00:00

Csatlakozunk az USA kongresszusa által nemrégiben (ismét) elfogadott, a felhasználók jogait és az internet szabadságát veszélyeztető CISPA törvényjavaslat elleni nemzetközi online tiltakozáshoz.Mi az a CISPA? Nagy Testvér az információ-megosztási vadnyugaton…

süti beállítások módosítása