A bankokat kimentették, minket kilakoltatnak! – zúgott a jelmondat az Occupy Wall Street demonstrációin. A mozgalom kezdeményezésére múlt ősszel létrejött akciócsoport nemrégiben több, mint ezer ember adósságát vásárolta föl és törölte el, de ahogy mondják, ez még csak a kezdet.


A látványos tüntetéshullám elmúltával sokszor temették már az Occupy mozgalmat, ami azonban mindig képes volt új formákat ölteni, nem beszélve arról, hogy az utóbbi hónapokban hol az általa kritizált bankvilág egyes prominensei adtak igazat a mozgalomnak, hol az állami szerveknek és a magánszektornak a demonstrációk letörését célzó összejátszására derült fény. A többek közt „Az emberek mentőcsomagja” névre hallgató amerikai kezdeményezés lényege, hogy az aktivisták "rossz", bedőlt hitelköveteléseket vásárolnak föl "fillérekért", melyekkel a hitelezők kereskednek és amiket általában behajtó cégeknek adnak el, ám ők behajtás helyett egyszerűen elengedik az adósságot. Mivel a követelés új tulajdonosa belátása szerint rendelkezhet a kintlévőség fölött, a kapzsiságra alapozó rendszer logikája által diktált „szabályok”, működésmód látványos felrúgásával, ám teljes mértékben jogszerűen járnak el.

 egyenlet.jpg

Tavaly ősszel egy mintaprojekt keretében 500 dollárért mintegy 14 000 dollárnyi (jelenlegi árfolyamon 117 ezer forintért 3 millió 276 ezer Ft) adósságot tudtak felvásárolni és eltörölni. Ennek sikerén felbuzdulva hirdettek meg egy nagyobb szabású adománygyűjtést, ami jelenleg a célként kitűzött összeg mintegy tízszeresénél jár. A november közepén elindított gyűjtés során immár jóval több, mint fél millió dollár (mintegy 134 millió forint) jött össze. Most több, mint 1000 ember kb. 1 millió dollárnyi (magán)egészségügyi adósságát törölték el a fent leírt módon, de ezzel még mindig csak egy töredékét használták fel az összegyűlt adományoknak, mivel a jelenlegi összeg több, mint 11 millió dollárnyi adósság fölvásárlásához elegendő. A szervezők szerint azonban ez még mindig „csupán egy szikra, nem a megoldás”.


Ez a „közösségi adósságelengedés” példaértékű lehet, vannak, akik zseniálisnak titulálták, a jövő pénzügyi válságaira adandó válasz modelljét látják benne. Miközben szinte az egész világ az adósságalapú, hitelpénzrendszeren nyugvó, omladozó gazdasági rendszer, a kifizethetetlen adósságok foglya, ez a megoldás valóban meghökkentően egyszerű, elegáns és szolidáris megoldást kínál a rendszer igazságtalanságainak kezelésére, enyhítésére, a szemlélet pedig, amelyből megszületett, a teljes megújuláshoz is elvezethet. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nem lehetett hallani a kezdeményezésről.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr915171798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olyan hitelkövetelést lehet olcsón megvenni ami semmit sem ér.

Olyan hitelkövetelést meg ahol valamit be is lehet hajtani megveszik a behajtók, ahogy eddig. Ez nem old meg semmit, pláne nem válságokat.
A válságokat nem oldja meg, de az egyébként behajthatalna követelés miatt is még évekre ellehetetlenül emberek sorsát, akik így megszabadultak, igen. Természetesen, csepp a tengerben....
Magyarországon jelentősen meghaladjak az ingatlanok értéket a bedolt hitelek utan "kiszamitott" banki követelések, de ez nem titok, mindenki tudja. Szamtalan magát koveteleskezelonek, faktorcegnek, mediatornak mondott, jo dumaval es hatalmas kepzeloerovel megaldott csalo tevekenykedik azon, hogy hitegetik a bajba jutottakat es az elso adando alkalommal elszedik az utolso filereiket is. Elmondjak a "verset", amit tokeletesen megtanultak es arrol szol, hogy a banki koveteles 20-30%-an kivasoljak a tartozast, majd mubkadijert ezen az aron visszaadjak az ugyfelnek.
Mindezekbol szinte meg soha semmi nem valósult meg, de egyre több az oly sokaig hitegetett ügyfél, aki a procedura alatt elvesztett mindent. Es ilyenkor ezek a cegek semmit sem mondanak.
Eppen ezert es a blogban szereplo mozgalom alapjan en eppen egy ellenkezo megoldast jjavasolnék. Véleményem szerint megfelelő osszefogassal ugy lehetne megszorongatni a penzintezeteket, ha minden ados osszefog es kozos ultimátumot ad bankjanak, miszerint vagy a tökekovetelesrol indul ujra a hitel es ebben az esetben fizet mindenki rendesen, vagy az osszes 90 napon tuli adós (kb 200 ezer) visszadja a kulcsot a banknak es lehet ertekesiteni szabadon.
Ehhez mondjuk tokos legenynek kell lenni, de csak igy lehet egyenlo feltwtelekkel tárgyalni.
@Larry Silverstein:
De, ez a megoldás bármilyen hihetetlennek tűnik is. A problémának van egy igen egyszerű és humánus megoldása, csak ezt a magyar politikai és gazdasági elit gondosan elhallgatja. Nem kell feltalálni a meleg vizet, csak használni kellene.
Így működik egy normális eszközkezelő, ha már nálunk így hívják az állami ingatlanhasznosító szövetkezetet.
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2012:323:0020:0031:HU:PDF
Évek óta többen, többször megírtuk már, hogy ez az egyetlen megoldás, de nagyon vigyáznak rá nehogy ez az információ publikálásra kerüljön. A hitelkibocsátó bankoknak ebben az esetben szembe kellene nézniük az általuk leszámítolt váltók fedezete alatt kibocsátott pénz valódi hatásával,a fedezetazonossággal okozott károkkal és a követelésállományuk valódi értékével.
Ezt nem szívesen tennék, mert a felfújt virtuális forrásaikkal realizált hasznot már régen kihordták a kasszából és most ebben az esetben vissza kellene vinni.
A PDF formátum is nagyon hasznos, mert azt nem találja meg a gugli, így még aki célzottan keresi sem leli meg.

eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2012:323:0020:0031:HU:PDF
süti beállítások módosítása