Szinte mindenki érti már, hogy sokkal többről van itt szó a netadónál, de azt is egyre többen értik, hogy a jelenlegi magyar kormány „áldásos tevékenységénél” is jóval többről szól a most már hazánkban is látványosan tapasztalható széleskörű elégedetlenség.
2014. november 5-én, a Guy Fawkes-napon ismét a világ több mint 450 városában rendezik meg a Million Mask March (Millió Maszkos Menete) névre hallgató rendszerkritikus tüntetéssorozatot az Anonymous hacktivista közösség kezdeményezésére. Budapesten is utcára vonulunk, megint.
Miközben Magyarországon felfokozott a hangulat, és végre tömegek mozdulnak, nem kéne elfelejtenünk, hogy az internetadóval, illetve a kormánnyal szembeni elégedetlenségen túl a társadalmi problémák valódi okai olyan rendszerszintű problémák, vagy „rendszerhibák” amelyek az egész világon szegénység, felháborító egyenlőtlenségek, korrupció és elnyomás formájában jelentkeznek. Erről „valamiért” még mindig keveset beszélnek a magyar nyilvánosságban, az alternatív megközelítésekről pedig még kevesebbet, ezért fel kell hívnunk rájuk a figyelmet, és éppenséggel fel is tudjuk.

"A szavak ereje felbecsülhetetlen. A szavakban rejlik a lényeg. Aki jól figyel, meghallja az igazságot. Az igazság pedig az, hogy valami nagy baj van ebben az országban." (V)

Van itt Szabadság híd, Szabadság szobor és Szabadság tér, viszont nincs valódi szabadság, és nincs valódi demokrácia! És nem is volt. Ezt azok is érzik, akik a minapi Fidesz-kormány elleni civil tüntetést – bár a „hivatalos” programon túl is jelenlétükkel erősítették – enyhén szólva nem voltak elragadtatva, amikor valaki bemondta, hogy éppenséggel MSZP-s képviselőnők teljesítették a tömeg egyik követelését. Ami azt illeti, még az etalonnak számító USA-ban is egyetemi tanulmányban mutatták ki, hogy legalább 33 éve nem demokratikus, hanem inkább oligarchikus folyamatok érvényesülnek a döntéshozatalban. Vagyis a mindenkori kormányzat döntéseit nem a választók, vagy a nép, hanem az összefonódó politikai és gazdasági elit, illetve egyéb (pl. katonai, titkosszolgálati stb.) hatalmasságok akarata, önkénye határozza meg. Esetleg ismerős valakinek?

P1150007.JPG

Az internet szabadsága természetesen kulcskérdés, és nem meglepő, hogy egy ilyen húzás verte ki végképp a biztosítékot, de ez csupán a felszín. Az egész rendszer korrupt és élhetetlen. Állítólag évtizedek óta szabadságban és demokráciában élünk, mégis tele vagyunk félelemmel. Félhetünk az elszegényedéstől, és azzal riogathatjuk gyermekeinket, hogy ha nem vigyáznak, ha nem lesznek elég hatékonyak és kíméletlenek „a Versenyben”, csövesként végzik. (Félelmünkben arra is vetemedhetünk, hogy üdvözöljük, ha ezeket a szerencsétleneket még lehetetlenebb helyzetbe hozzák, csak hogy eltakaríthassák őket a szemünk elől.) Ha történetesen van állásunk, vagyis a „szerencsés” bérrabszolgák közé tartozunk, akkor is félthetjük a munkahelyünket „a mindenható piac” szeszélyeitől ugyanúgy, mint attól, hogy kirúgnak, ha nem tartjuk a szánkat (vagyis ha netán élni merészelünk a véleménynyilvánítás szabadságának nevezett „alapjoggal”). Aztán élve a „választás szabadságával” 4 évente ikszelhetünk párat „demokratikus beleszólás” címén annak a társaságnak az ellenfelére, amelytől a legjobban félünk, hála a hathatós propagandának. Aztán persze kuss a nevünk… Kell még ecsetelni?

A közbeszéd álságos, mítoszokra és hazugságokra épül, ennél fogva a közgondolkodás alapvetően hibás, nem csak nálunk, de kis hazánkban különösen, mert míg az utóbbi években a világ nagy részén biztató folyamatok indultak be, addig Magyarországon ez alig volt érzékelhető. Az utóbbi években világszerte mind több és több jel, figyelmeztetés, illetve leleplezés bukkant felszínre, a társadalmi igazságosságért kiálló világmozgalmaktól a különböző botrányokon át a leleplezésekig, legyen szó a pénzügyi rendszer korrupciójáról, az elitek összefonódásáról, a totális megfigyelésről, itthon pl. az ezermilliárdos áfacsalásról, vagy éppen a média politikai, vállalati, ill. titkosszolgálati befolyásolásáról.

Hogy mire is gondolunk, amikor a közbeszéd hamisságáról beszélünk? Rengeteg mindent lehetne említeni, de egy aktuális példánál maradva az amerikai és a magyar kormány közötti csörtét – a hazai közállapotokhoz hasonlóan – a magyarországi mainstream nyilvánosság túlnyomó része csak „fekete-fehérben”, jó és rossz harcaként képes elbeszélni. A hazai „ballibek” szemében az USA többnyire a tisztaság és a demokrácia netovábbja, míg a magyar kormány az, ami korrupt és antidemokratikus, a „jobberek” szerint pedig fordítva. Mindezt itthon szokatlan megvilágításba helyezi, hogy november 5-én több száz egyéb helyszín mellett Washingtonban és Budapesten is többek között a rendszerszintű korrupció és elnyomás ellen fogunk azonos napon demonstrálni, ami azt illeti, nem is először.

MMM2014.jpg

Ha még a problémáinkat sem tudjuk helytállóan elbeszélni, ha látszatproblémák (pl. pártállás és egyéb mesterséges szembenállások) mentén gondolkodunk, esélyünk sincs kiutat találni válságos helyzetünkből. Az első és legfontosabb, amit el kell tudnunk gondolni, hogy a világban uralkodó viszonyok és a régi, alávetettségen és elnyomáson, megosztottságon, de főleg félelmen alapuló rend, illetve a lassan meghaladottá váló rendszer bevett válaszai, ami azt illeti, egész megközelítésmódja többé nem tarthatók. Ennek számos oka van, az internet elterjedésétől egészen addig, hogy ha minden a régi úton-módon zajlik tovább, az záros időn belül, szinte bizonyosan totális összeomlást eredményez. Aki ezt az átalakulást saját hatalmi érdekei mentén igyekszik kihasználni, az egyik hazug és álságos narratívát egy másikra cserélni, az egyik igazságtalanságot a másikra, az alapvető tévedésben van, és előbb-utóbb szembesülnie kell ezzel. Lásd pl. Orbán Viktor és bandája esetét…

Bár az elmúlt évek már említett fejleményei hoztak némi javulást, még mindig messze nem esik elég szó a rendszerszintű válságról, amellyel a világ és így Magyarország is szembenéz, illetve annak legfőbb tüneteiről, mint a (még) fennálló gazdasági rendszer fenntarthatatlansága, a végletessé fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a képviseleti „demokrácia” válsága (a politikai és gazdasági elitek összefonódása) és az ökológiai, illetve nyersanyag- és energiaválság.
Globális problémákról globális távlatokban kell gondolkodnunk, de cselekednünk helyben kell. Magyarország nem sziget, a világ nem ér véget a Kárpát-medencén túl, de itt kell megtennünk a magunkét, hozzátenni a részünket a nagy egészhez. A mi hazánk pedig nagyon is hiányt szenved az ilyesfajta megközelítésből, így minden egyes apró tett számít!

map.jpg

Hogy mit tehetünk? Azon kívül, hogy a mindennapokban is igyekszünk megtestesíteni az óhajtott változást, vannak alkalmak, amikor még a mai, erősen korlátozott szabadságunkkal élve is ténylegesen beleszólhatunk a közbeszéd, és így a közgondolkodás alakulásába. Ha már a demokratikusnak nevezett rendszer keretein belül a döntéshozásra – kivételes helyzeteket leszámítva- nem tudunk érdemi ráhatással lenni, legalább a nyilvánosság, a közbeszéd formálására adódó lehetőségeinket használjuk ki! Ezek leghatásosabbika pedig a demonstráció. Mivel hazánkban (még) nem igazán vert gyökeret a civil/társadalmi/politikai aktivizmus kultúrája, a legtöbben összekeverik a tüntetést a forradalommal. Sokan gondolják, hogy egy demonstráció csak akkor lehet sikeres, ha közvetlenül meghátrálásra készteti, vagy éppen megbuktatja a hatalmon lévőket. Elfelejtik, hogy az ilyen események első sorban a kommunikációról, eszmék, ügyek, megjelenítéséről, információk átadásáról, önszerveződésről és legfőképpen a NÉPRŐL szólnak. Ha emberhez méltó körülmények között akarunk élni, nem várhatunk arra, hogy azt majd „valakik” fölülről megteremtik nekünk, végre nekünk magunknak kell tennünk érte!

Ennek szellemében találkozunk november 5-én Budapesten és a világ több száz városában, hogy a fent említett problémákról, illetve összefüggésekről és olyan alternatív irányokról szóljunk, – mint pl. az önszerveződő közösségek, ill. hálózatok és az együttműködés ereje, vagy a részvételi/közvetlen demokrácia - amikről szinte senki sem beszél. Magyarországon pláne.

Kérjük, segítsetek terjeszteni a hírt, adjátok tovább, osszátok meg, és persze főleg csatlakozzatok!


Valódi Szabadságot, valódi Beleszólást!

A bejegyzés trackback címe:

https://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr756842383

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népszavazást a információközlés szabadságáért! 2014.10.29. 18:29:32

  Hősök tere tele és az Andrássy út nagy része is tüntetőkkel. Ez bizony akkora tömegtámogatás, amivel nem csak lehet, de kell is ledönthetetlennek állított falakat döntögetni. Ekkora támogató tömeggel már biztosan át lehet vinni egy érvényes népszava...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Félhetünk az elszegényedéstől,"

Csak ha nem vagytok rajta a Norvég Alap 14-es "Best of" kifizetési litáján
Ön tévedett, vagy a pápa?

Semjén Zsolt a kabinetfőnökén keresztül a következőt válaszolta:

Egyikünk sem. A Szentatya – miként Benedek pápa – megnyilatkozása ugyanaz más szavakkal, mint amit én mondtam. A darwini evolúciós elmélet számos ponton alakult és nyilvánvalóan alakulni fog a jövőben is. A teremtés kinyilatkoztatott igazsága és annak mikéntjét magyarázó elméletek nem állnak szemben egymással.

Ma tehát megtanultuk, hogy az, hogy valami tény vagy egy logikailag hibás hipotézis, valójában ugyanazt jelenti, csak más szavakkal.

...ade...ugye....semjén-bácsi így is nagyon jól érzi magát, MERT...HELYÉN VAN !!!!!

MÁS....HELYÉN.....:o)

...ÉS.....ŰAMELYIK KITALÁLT RENCER ENNYI SZEGÉNY KÉPEZ, HOZ LÉTRE......AZT MEG KELL SZÜNTETNI !
Mellékesen hagy kérdezzem már meg :

Ki a franc jöjjön a Fidesz után ?

Ha az MSZP ráül erre is, mint anno a Millára, akkor garantált a bukás.

Márpedig a tüntetés szervezői itt-ott erőst kapcsolódnak az MSZP-hez, mégha a tüntetők maguk nem is.
Tárki

'Számottevően nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága az önkormányzati választás utáni hétre, miközben a baloldali pártok szavazótábora nem változott'

'A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'
Légy te Amerika hangja!

Buktasd meg a kormányt!
Jöjjön újra egy bankár!
Legyen vége a bankadónak!
Elég a multik adójából!
Net adót se fizessen a Voda!

Lesz majd igazságos többkulcsos szja!
Emeljük a családi pótlékot és a segélyt!

Segíts a pénztőkének visszaszerezni a kormányt!

Szerencsére virtuális a tömegetek.
Ha Viktor egyet szól 100x ennyien megyünk ki!
@Ballib Cenzúra: A francia forradalmárok sem kérdezték meg, ki fog jönni, amikor lerombolták a Bastille-t. Eltakarították a szemetet az útból, aztán történelmileg rövid idő alatt kiépült a polgárok jogegyenlőségén alapuló köztársaság, egy büszke nép közös alkotása.
@nu pagagyí: Ja, aztán kiszabadították a Basstille-ből azt a 4 köztörvényes bűnözőt, aki ott volt, mivel politikai foglyokat már 100 éve nem zártak a Bastille-ba. :D
Történelmileg röpke idő alatt kiépült a polgárok jogegyenlőségen alapuló köztársasága, csak néha némi közjáték zavarta meg, mint a forradalmi terror, a jakobimus diktatúra, Napóleon császársága, majd a restauráció.
@nu pagagyí: Később meg kiderült, hogy a Nagy Francia Forradalom se nem volt nagy, se nem volt francia, se nem volt forradalom. A többi stimmel.
Új, helytálló KÖZMEGEGYEZÉS megalkotása a kiút!

Roppant lényeges pontosan megérteni és minél többekkel megértetni a kialakult közhelyzetet. Nem elég az Internet adó ellen tüntetni, sőt félrevivő, mivel közjogilag érvénytelenség áll fenn. Figyelmesen olvasd végig.

"Immár alkotmányellenes Országgyűlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról.
- Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet."

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alkotmanyos_jogunk_torvenyt_szegni_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval_jogaszprofesszorral

3. Alkotmány (3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. „

Tehát és ezek szerint, amikor alapos okkal feltételezhetőleg közjogi érvénytelenség helyzete áll fenn, - ekkor abszolút értelmetlenség és ellentmondásos az illegitim Országgyűlés intézkedései ellen tüntetni. Amikor „ Jogállam nincs „ akkor egyértelműen azt kell kimondani az alkotmányos kötelezettségeink alapján, hogy érvénytelenség áll fenn!

„– Itt most nem csak a kormányról van szó. Az ilyen körülmények között megválasztott Országgyűlés – ez a nemzetközi megfigyelők véleménye alapján kimondható – bizonyosan nem legitim Országgyűlés. „ Tehát akkor nem vehető figyelembe a kilátásba helyezett Internetadó sem.

Ha viszont mégis ellene tüntetnek, akkor ezzel úgy kezelik a helyzetet TÉVESEN, HIBÁSAN, mintha mégis érvényes volna az Országgyűlés, és ekként az érvénytelenség fennmaradásához járulnak hozzá az ellene demonstrálók akarva, akaratlanul. Ami minden kétséget kizáróan abszurdum, és rendkívül súlyos ön és közártó ellentmondás.

Tehát most nem valami ellenében szükséges fellépni, hanem a helytálló Alkotmányos rend helyreállításáért kell kiállnunk egy emberként!
Nem mellesleg a hivatalos rendvédelmi szerveknek az érvényes Alkotmányos rend megvédése hivatalból is alkotmányos kötelességük!

- Nézd meg a személyi igazolványod és magad is láthatod, hogy te is a Magyar Köztársaság tagja vagy.

Rendőri eskü szövege:
Én, (…) a Magyar Köztársaság (szerv megnevezése) tagja esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányához, törvényeihez és más jogszabályaihoz híven, becsületesen teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem.
Esküszöm, hogy hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell, életem kockáztatásával is hűségesen megvédem. Mindenkor az állampolgári jogok érvényesítését tartom szem előtt, és a nép érdekeinek megfelelően járok el.
Esküszöm, hogy elöljáróimat, munkatársaimat megvédem, fegyveremet, felszerelésemet megóvom.
A szolgálati ismereteket elsajátítom. A rendet és fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom, őket öntudatos hazafiakká, a népek kölcsönös tiszteletére nevelem. Minden erőmmel, törekvésemmel, tudásommal a Magyar Köztársaság fejlődését szolgálom.
Az állam- és szolgálati titkot híven megtartom. Szolgálatban és szolgálaton kívül példamutatóan viselkedem. /”

Mi mindannyian felelősek vagyunk magunkért és egymásért is!

Világosan belátható, hogy a helyzet egyértelműen az, hogy 26 éve megint utat tévesztünk kedves embertársak! Nincs értelme egy érvénytelen rendszer adója ellen tiltakozni. " Újra kell gombolni a mellényt" ahogy Deák Ferenc a haza bölcse is mondta már.

Így hát az egyértelmű logikai ok-okozati tényállás áll fenn, hogy nem maradt más értelmesen előremutató lehetőségünk, mint közösen egymástól kell megkövetelnünk, és közösen megalkotnunk szükséges az új helytálló KÖZMEGEGYEZÉST! Mi mást!
Mindenkinek azt ami jár!
Érted mire gondolok?
@Georges: Ide is az én nevemben írtál, te szarházi?
süti beállítások módosítása