Ősszel még egyáltalán nem arattak sikert az éppen egymásra találó Millát és Bajnait, illetve közönségüket figyelmeztető üzeneteink az ellenzéki sajtó körében. Most már igen. Mi változott?Október 23-án két transzparenssel kommentáltuk a Milla és a Bajnai Gordon nevével…

Miközben a régi, kétpólusú politika által megvezetett emberek szemlátomást el sem tudják képzelni, hogy vannak, sőt egyre többen vannak, akiket már egyik oldal sem képes megvezetni, valójában ez utóbbiak most történelmet írhatnak. Szombaton a nemzeti összefogást meghirdető…

Egy korábbi bejegyzésben már röviden összegeztük a részvételi demokrácia fogalmát, most azonban egy riportfilmet ajánlanánk a témában, amelyet a Kulturális Kreatívok Net TV stábja készített.A filmben magyar, szlovák és német kezdeményezések kapcsán szólalnak meg az…

A demokrácia szempontjából fontos napokat élünk. Megmozdult a diákság, országszerte fórumokat, tiltakozó akciókat, tüntetéseket szerveznek. Korábban nehezen elképzelhető módon szó szerint egymást érik a pártpolitikától független, önszerveződő civil megmozdulások,…

Februárban (főleg) az Emberek Tanácsa módszertan átadásával segítettük az első Hallgatói Fórum létrejöttét, most pedig, mivel a HaHa ma, dec.10-én ismét hasonló eseményt szervez, egy rövid szöveget kértek tőlünk arról, hogy mi is a részvételi demokrácia. Mivel mind…

Az október 23-i Szabad Sajtó úti tüntetéssel, illetve a Milla mostanában hozott döntéseivel kapcsolatban sokan fogalmaztak meg kritikát. Csoportunk a részvétel mellett döntött, hogy így adhassunk hangot véleményünknek. Két transzparenssel érkeztünk a keddi demonstrációra, a…

Egy évvel ezelőtt sokat lehetett találkozni a mondattal: „Nem tetszik a rendszer!”. Magyarországon a legtöbben ezt pusztán a kétharmados Fidesz-kormányzás rendszerére értették, miközben a teljes magyar demokrácia, sőt az egész világ társadalmi, politikai és gazdasági…

A változás szele

2012.10.02. 23:56

Amikor mindkét nagy kereskedelmi csatorna úgy tudósít egy, bár játékosan ironizáló, de ugyanakkor kifejezetten rendszerkritikus akcióról, hogy nem tompítja, nem hallgatja el, sőt inkább közérthető módon hangsúlyozza annak központi üzenetét, akkor bizony joggal mondhatjuk, hogy…

Nagy vihart kavart a képviseleti demokráciánkban hazánk vezetésére választott egyik polgártársunk érvelése: ha a nők a szüléssel foglalkoznának és sok gyereket szülnének, akkor jobban becsülnék őket a férjeik és nem lenne családon belüli erőszak. Hogyan…

Az előző bejegyzésben a „Felháborodottak”, angolszász nevén az Occupy globális mozgalmának hatását, eddigi eredményeit taglaltuk, most nézzük, mi a helyzet az ügyben Magyarországon! Kapásból azt lehetne mondani, hogy hazánkban nincs is ilyen mozgalom, de ha jobban megnézzük,…

süti beállítások módosítása