Mainstream tudósok: az USA oligarchia és nem demokrácia, a kapitalizmus pedig maga a végletes egyenlőtlenség
2014.04.20. 06:52
A Princeton és a Northwestern egyetemek kutatói által jegyzett új tanulmány megállapításai szerint az Egyesült Államok politikai rendszere korántsem demokratikus, sokkal inkább a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgáló oligarchia. Nos, igazából ez nem újdonság. Sőt, a tanulmány alapján annyira nem, hogy ez az egyre fokozódó tendencia már több mint 30 éve egyértelműen jelen van. Az újdonság az, hogy immár nagy nyilvánosság előtt ismertetett tudományos alapja van az ilyen állításoknak. Akárcsak Thomas Piketty francia közgazdász könyve esetében a modern kapitalizmus valódi természetéről. Beteljesülni látszik a 2011-ben világszerte felemelkedő új generációs rendszerkritikus mozgalmak egyik alapvető törekvése: a képviseleti demokrácia válságának és a társadalmi egyenlőtlenségeknek a kérdései meghatározó szerepet kapnak a mainstream közbeszédben. Közben pedig könnyen lehet, hogy alig pár hét választja el Amerikát (és vele a világot) egy újabb, talán minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámtól…
Egy „új tanulmány végre tudományosan is alátámasztja a mostanában népszerű állítást, miszerint az USA többé nem demokrácia. Ténylegesen arra jutottak, hogy Amerika alapjában véve oligarchia. Oligarchia az olyan rendszer, amelyben a tényleges hatalmat egyének kis csoportja gyakorolja, akiket helyzetüknél fogva oligarcháknak, önkényuraknak neveznek. Az oligarchia tagjai a gazdagok, a jó kapcsolatokkal rendelkezők és a politikai hatalom birtokosai, akárcsak a különösen jól helyezkedő egyének az olyan intézményekben, mint a bankok és pénzügy, vagy a katonaság." (forrás)
A tanulmány készítői durván 1800 politikai kezdeményezést vizsgáltak meg az 1981-2002 közti időszakból, és azt találták, hogy az esetek túlnyomó többségében a kinyilvánított közvélemény, illetve az átlagos amerikaiak preferenciáival szemben a kormányok inkább a lobbisták és üzleti érdekcsoportok, illetve az elit javára döntöttek. Sőt, az átlagemberek véleménye, preferenciái nulla közeli, statisztikailag elhanyagolható mértékben befolyásolták a közpolitikai döntéseket.
Tehát egyáltalán nem új, hanem több évtizedes trendről van szó, amely az utóbbi években egyre fokozódott. Tegyük hozzá, hogy a vizsgált időszakban mindkét nagy párt embereinek volt lehetősége a kormányzásra, de ez nem jelentett különösebb változást e tendencia tekintetében.
Az 1980-as évek, vagyis a Reagan-éra; a gazdasági liberalizáció, dereguláció, privatizáció – végül a 2008-as krízishez vezető - politikájának térnyerése óta egyre növekvő egyenlőtlenségek is jól mutatják mindezt. Az 1973-ban, bizonyítottan a CIA és az amerikai nagyvállalatok által támogatott katonai puccs révén hatalomra jutott, véreskezű diktátor Pinochet Chiléje volt az ún. chicago-i fiúk neoliberális (vagy ha úgy tetszik, neokonzervatív – egyre megy) gazdaságpolitikájának első kísérleti terepe. „Az eredmény katasztrofális volt. Az infláció 375%-ot ért el, a munkanélküliség pedig a rengeteg beáramló importtermék miatt három százalékról húsz százalékra emelkedett. A nemzeti össztermék tizenöt százalékkal csökkent.” (Pogátsa Zoltán) Már ekkor látszott, hogy a szabad piac mindenhatóságát és a demokráciától való elválaszthatatlanságát hirdető neoliberalizmus egyáltalán nem idegen az önkényuralomtól. Ahogy az is, hogy az amerikai elit politikai és gazdasági érdekeit minden eszközzel érvényesítő külpolitika szintén több évtizedes „hagyomány”. Csak két további példát említve: 1953-ban a CIA által szervezett iráni puccs, és a nicaraguai kontrák támogatása a polgárháborúban az 1980-as évek elején. A fél világon átívelő sötét praktikákat leleplező Irán-kontra ügy néven elhíresült botrány során pedig kiderült, hogy a nicaraguai CIA-műveleteket a ’79-es iszlám forradalom nyomán immár ellenséges Iránban zajló fegyvereladásokból fedezték, miközben jól tudták, hogy az általuk támogatott felkelők fő bevételi forrása a drogkereskedelem. (Mindezt a szintén a Reagan-kormány által meghirdetett „drogellenes háború” idején.) A későbbi vizsgálatok megállapították az amerikai vezetés érintettségét, jellemző módon azonban valódi felelősségre vonás nem történt.
Persze hogy is történhetett volna a hadi-ipari komplexum és a vállalatóriások uralta oligarchiában? Ahol már 2003-ban bebizonyosodott, hogy az egyébként is köztudottan az aktuális kormányzatban erősen felülreprezentált olaj-, hadiipari és egyéb vállalatok érdekeit szolgáló iraki háborút hamis indokkal indították, ahol már 2005-ben kiderült, hogy a vietnámi háború ürügyéül szolgáló Tonkin-öböl incidense koholmány volt, ahol lassan egy éve köztudott, hogy a nemzetbiztonság alkotmánysértő módon tömeges megfigyeléseket végez, mégsem történt semmilyen érdemi lépés.
Lassan a tudományos világ és a véleményformálók főárama is ráébred, hogy nagyon nem stimmel az eddig általánosan elfogadott kép a világunkról és annak leghatalmasabb országáról, illetve az általa propagált ideológiáról sem. Például a svájci Glattfelder-tanulmány 2011-ben már kimutatta, hogy a világgazdaság túlnyomó részét egy súlyosan aránytalan koncentráltságú, feltűnően kis számú óriáscégből álló konglomerátum, vagy ahogy nevezték, szuper-entitás uralja, illetve birtokolja, de ez akkor még nem igazán hatotta meg sem a tudományos közélet formálóit, sem a média fősodrát. Thomas Piketty Tőke a 21. században című könyvében igazából nem sok újat mond el a modern kapitalizmusról, most mégis jelentős felbolydulás övezi azt. Ennek oka pedig minden bizonnyal az, hogy olyan pontra tapintott, amely az elmúlt években, konkrétan az Occupy mozgalom kezdete óta egyre hangsúlyosabbá vált, sőt ez év elején már maga a globális elit is hivatalosan „emiatt aggódott”: az elképesztő mértékű és egyre növekvő egyenlőtlenségek kérdését feszegette, és tudományos alapot adott az állításnak, miszerint ez a rendszer működésének egyenes következménye. Ezzel megcáfolta – a tapasztalatokkal egyébként is ellentétes – elméletet, miszerint a társadalom legfelső köreiben felhalmozódó vagyon, ill. jövedelem a befektetések útján „lecsorog” az alsóbb rétegekhez. Ennyit az egykulcsos adó igazolására leggyakrabban használt érvről...
Tehát: mostanra tudományosan alátámasztott az állítás, miszerint a „világ elsőszámú demokráciája” – amely egyébként e „demokrácia” kiterjesztésével szokta igazolni háborús törekvéseit – valójában egy szűk politikai, gazdasági és katonai-hírszerzési elit által uralt, korrupt oligarchia. A másik tudományosan igazolt állítás pedig, hogy a modern kapitalizmus rendszerébe – amelyet a neoliberális gazdaságpolitika szellemében alakítottak ki az elmúlt bő 30 évben – bele van kódolva a társadalmi egyenlőtlenségeknek az elit javára zajló fokozódása.
Sokunknak már az elmúlt pár év botrányai is elegendőek voltak, hogy kimondjuk, „a világ egy cinkelt játszma” (Matt Taibbi), de most már tényleg nem lehet tovább kerülgetni a forró kását. Konspirációk nagyon is léteznek, akkor is, ha az „összeesküvés elmélet” kifejezését körüllengi a nevetségesség lekezelő légköre, ami egyébként nem meglepő, ha egy kalap alá veszik a különféle politikai-gazdasági machinációkra és összefonódásokra vonatkozó gyanú témáját mondjuk a gyíkemberekével. Itt az ideje újragondolni a világról alkotott képet, mivel nagyon úgy tűnik, valóban a legmagasabb szinteket hálózzák be titokban üzleti körök és más korrupt érdekeltségek. Mivel az összeesküvés szó elhasználódott, és valószínűleg egyébként sem a legmegfelelőbb kifejezés, nevezzük pl. kartellnek, szindikátusnak, vagy maffiahálózatnak. Eddig az oligarchikus rendszerekre úgy volt szokás tekinteni, mint valamilyen Kelet-európai, vagy "harmadik világ"-beli jellegzetességre, azonban most úgy tűnik, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államokban is kormányok és pártok felett álló oligarchák igazgatnak, valahogy úgy, mint az olajügyek, a földügyek és az ezermilliárdos áfacsalás hazájában.
Mindeközben pedig, az egyre növekvő elégedetlenség hullámai egyesülhetnek az április elején meghirdetett világméretű Cselekvési Hullámmal. A rendszerszintű korrupció, az egyenlőtlenségek és a fokozódó rendőrállami jelleg pedig egyre feszítik a húrt. Immár a hadseregen belül is válságjelenségek mutatkoznak. Az Occupy Wall Street-ből kinövő politikai mozgalom, az éppen zászlót bontó „Afterparty” a kiábrándult tömegek képviseletében készül kihívást intézni a kiüresedett kétpárti rendszerrel szemben, miközben a veteránokkal az élen május közepére rég nem látott tömegtüntetéseket terveznek Washington D.C-be „Amerikai Tavasz” jeligére. A korrupt vezetés letartóztatását igyekeznek kikényszeríteni, az alkotmányra való hivatkozással.
Szerző: VDM '12
· 1 trackback 26 komment
Címkék: oligarchia megfigyelés társadalmi igazságosság paradigmaváltás valódi demokrácia óriáscégek 99% occupy összeesküvés-elméletek NAV-ügy #WaveofAction OpAmericanSpring
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Világforradalom túltárgyalva - Pártok helyett mentőangyalok jönnek? 2014.04.20. 22:29:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
thinkingandrioting.blogger.hu/2012/12/30/korrupcio-es-forradalmi-politika
A magyar demokraciaban elo ratapint az amerikai demokracia arnyoldalara, es megallapitja hogy oligarchia:)))
A szabadversenyes kapitalizmus felszamolasaban erdekeltek a nagyvallalatok, monop[oliumok, es nem atalljak a politikat is befolyasolni.
Ezt 1911-ben mar Woodrow Wilson rajott es intezkedeseket tett a lobbizas szabalyozasara.
Tudjatok, amikor mi az elso vilaghaborura keszultunk, dzsentrikkel, hetszilvafas nemesekkel:)))
Tipikus sajat szemeben a gerendat sem, maseban a szalkat is meglatja.
Az amerikai demokracianak nagymertekben koszonheto az europai, nyugati demokraciak kialakulasa, a 19-20. szazadi elkepeszto fejlodes es jolet.
Csak el kell olvasni Constitution-t, Fuggetlensegi Nyilatkozatot es USA tortenelmet, hogyan szabadult meg az uralkodok es hatalmi csportok beklyoitol sajat erovel ez az orszag. Ahol a lakosoknak "alkotmany- es demokraciatudatuk" van. Ahol barki vehet fegyvert, egyertelmuen, alkotmanyban rogzitetten elsosorban azert, hogy soha ne tortenhessen meg hogy egy diktatorikus hatalmi csoport sajat nepere tamadva hatalmaskodjon (szemben mondjuk Firenze sajat polgaraira nyitott loresekkel a varban:), vag TEKkel, kormanyorseggel).
De ez a legvegso, addig mukodnek a fekek es ellensulyok, a parlament, szenetus, elnok, alkotmanybirosag, allamok onallosaga es a valasztott fotisztviselok (pl. egy tanfelugyelo, egy fobiro is valsztassal nyer kinevezest).
Nem a demokracia van valsagban, hanem az ismetlodik ami 1929-ben megtortent. A toke keves kezben halmozodik fel, nem keletkezik vasarloero, a penz onmagaert valova valik mig a gazdasag lassul.
Ugy tunik, ez a kapitalizmus egyik arnyoldala. De ennel jobbat nem sikerult meg kitalalni.
Bill Gates, Donald Trump vagyonuk nagy reszet meg eletukben eladomanyozzak, halaluk utan mindet. Nincsenek egyedul. Bill Gates zold energiaba is fektet.
USA "demokraciateremtese" nem veletlen, hanem tortenelmi tapasztalataikon alapul, es valoban kevesbe a diktatorok altal elnyomott lakossag erdeket szolgaljak, mint sokkal inkabb a 300 millio amerikai erdekeit, biztondsagat. Szamomra ertheto miert.
És nem arról van szó ,hogy USA párti, vagy kármilyen párti lennék. Ez tény, meg kell nézni, el kell olvasni az USA alkotmányát, hogy ki milyen jogkörekkel rendelkezik, hogyan működnek a fékek és ellensúlyok, és hogyan működik nálunk!
másképp fogalmazva(ahogy én szoktam):
a neoliberalizmus előtt (ésszerűen) szabályozott kapitalizmus volt.
végülis a neoliberalizmus alapelve/lényege, h minden szabály, korlát alól szabadítsuk fel a vállalatokat, különös tekintettel a multikra/óriásokra.
Az alkotmány egy dísz egy hagyományörző írás, köze nincs ahhoz ahogy manapság működik az állam.
És attól hogy a magyar királysághoz hasonlítod, még nem lesz demokratikusabb az sem.
Gyakorlatilag most döntik el, a fejünk felett a jövőnket (abszolút nem demokratikus módon választott egyének)
Érdekes v jellemző módon én magyarul kb semmit sem találtam/olvastam e témában.
Nem értem, minket(mo.) sose érdekel az, amikor eldöntik a jövőnket ?
szóval, igencsak elkellene egypár igényes, részletes "felvilágosító" czikk a magyaroknak, magyarul!
A kérdés az, a többieknek mennyire van esélye a felemelkedésre? És Amerikában van lehetőség. facebook, google, amazon, apple, microsoft stb.
Nálunk csak talpnyalással lehet előre jutni.
Ez a különbség.
Az amerikai demokracianak nagymertekben koszonheto az europai, nyugati demokraciak kialakulasa, a 19-20. szazadi elkepeszto fejlodes es jolet."
Szerelmes csókjaink dobálását Ámerika orczája felé tán abba kellene hagyni…
A leginkább képmutató kultúra fejlődött ki ott az elmúlt nemtudomhány évben. Talán 911 óta, talán már előtte is ment ez, de van mit tanulnunk egy olyan kultúrától, ahol az elnököket legálisan pénzemberek juttatják pozícióba, hálából néhány törvény nekik kedvez. Egy-két drón felreppen, és kilövi azt, aki nemünk nem tetszik, ok nélkül lerohanunk országokat, mert ahhoz jogunk van, ja, és lehallgatjuk minden ember minden beszélgetését és adatforgalmát.
Nesze neked demokrácia.
Ja, és közben az állampolgár választhat a Coke és a Pepsi között. Mert szabadság van. És beperelheti a szomszédját minden baromság miatt. De a lényegi dolgokban szolga. A saját "demokráciájának" bábja.
Ehhez képest egy magyarországi büdös paraszt, aki minden este a pincében kesereg a "nemzetközi nagytőke" összeesküvésén, jobban látja a dolgok valódi menetét, mint az elkábított amerikai álompolgárok.
Ahol kinzas, a jogtalan fogvatartas titkos bortonokben, a birosagi itelet nelkuli kivegzesek hetkoznapinak szamitanak, az finoman szolva nem nevezheto demokracianak. Mai hir: dronokkal kivegeztek 40 terroristat. Es ugye tudjuk kik a terroristak. A terrorista az, aki usa es olaj koze all.
Nevetseges, es nekunk itt Magyarorszagon, ezekhez kene igazodnunk, kulonben fasisztak vagyunk.
Biztos hogy ok nelkul nem. Az lehet hogy mas okot jelolnek meg mint ok, de nem ok nelkul. Egyebkent melyik orszag lerohanasat sajnalod???
A dronok most allnak csak uzembe. Nem csak USAban, mindenutt a vilagon.
Az elnokot nem penzemberek juttatjak poziocioba, hanem kifogastalan karrier, politikaban tartosan helytallas es vegul az emberek tobbsegenek szavazata kell hozza.
A magyar paraszt azt se latja hogy sajat kormanya kirabolja, meglopja szandekosan szagenysegben es allami fuggesben tartja, a kitores lehetosege nelkul.
Nemzetkozi nagytoke osszeeskuvese meg egy nagy baromsag. Ha lenne, akkor sem azok ismernek fel, akik szerint megvedtek a nyugdijukat (mikozben kiraboltak oket), es elturok hogy egy vadbarom stadiont epitsen a kertje vegebe.
Azzal kell szembenezni hogy US a vilag egyik legszabadabb orszaga, legregebben jol mukodo demokracia, melynek hatalmat rettegik, gazdagsagat irigylik a vilagon
10000 embert megkerdezel hog Moon vagy USAban elne inkabb, 1 fogja azt momndani, MO. Fel kene ebredni.
Az elnököt pénzemberek juttatják pozicióba. Pénzemberek nélkül még a választásokon sem indulhat, a kampányra is tőlük kap pénzt, és a pénzemberek által fizetett sajtó segít neki, miközben mocskolja a másikat.
Igen, ok nélkül soha nem rohannak le senkit, csak pénzért, vagy mert visszaszóltak, nem azt teszik amit a "legnagyobb demokrácia" mond. Persze az átlagbirkának kitalálják a kamuokokokat, hogy "mert komcsik", "mert terroristák" "mert elnyomják a zembereket ott", de a háttérben mindig a pénz van, és a hatalom ami igazából összefonódik.
Az USA lassan egy oligarcha diktatúrává válik, és attól hogy magyarország egy szar ország, attól sem lesz ez másképp. Az hogy mi a jó és rossz az nem relatív.
Én pl sem az USA-ban, sem MO-n nem élnék...
Az usa csak VOLT demokrácia, elég régen, akkor majdnem bukta is lett a vége. Aztán jöttek a saját természeti kincsek kiaknázása, majd mások erőforrásainak kiaknázása, gazdasági, és ha ez nem megy, katonai erővel.
Mikor a választhatókat ide is oda is úgy nevezik ki, egy helyről, mikor a politika már személyi kérdéssé válik, a fenti hivatkozások alapjukat vesztik.
7,5 milliárd emberből pár tucat millió a rendszerek haszonélvezője, de a többség vakságban van tartva, és csak saját nyomora készteti körültekintésre.
- kétpárt-rendszer nem demokrácia (akkor sem, ha pszeudopártokkal takargatják a helyzetet)
- a tényleges berendezkedés, a jelszavak ellenére, simán lehet a gyakorlakorlatban ugyanaz, mint ami ellen "harcol"
- az oligarcha az oligarcha, nincs nemzetisége, érdekei vannak
Makkasz: nem szeretnék a te "demokraciadban" élni. Szerintem amit most idehordtál, tipikus példája a felszínes, elvont ideákból építkező, rózsaszín szemüveges létezésnek.
Mondom ezt annak ellenére, hogy tetszik a hozzászólásod, mert érvelsz, vitázol és csak kevéssé köpködsz. Amerikában a demokrácia pont az a fogalom, mint a népi Kínában a népi.
Ott az a sok emner, kezelni kell, ami egyértelműen csak nyűg, de (egyelőre) ez van...
A XXI. század elejére egyértelműen megmutatkozott, hogy a demokrácia, mint társadalmi rendszer megszűnt (ezt nyilván nem fogják egy meghatározott naphoz rendelve deklarálni, hiszen a Római Birodalom bukása is csak egy hozzávetőleges, történészek által meghatározott időszak).
A demokráciát felváltotta az oligarchia.
A világon mindenhol gazdasági érdekkörök marionettbábjai a kormányok. Oligarchák uralják Oroszországot, Ukrajnát, a volt szocialista országokat, a nyugati volt demokráciákat és természetesen az USA-t is.
A gazdasági elit hatalmában tartja az éppen aktuális politikai elitet, ezért nincs semmi jelentősége annak, hogy kire szavazunk. Aki éppen bent ül a parlamentben, azt veszik meg kilóra, ha esetleg úgy gondolná, hogy ő nem eladó, akkor megzsarolják, végső esetben egyszerűen likvidálják.
@Makkasz: Nem a demokracia van valsagban, hanem az ismetlodik ami 1929-ben megtortent. A toke keves kezben halmozodik fel, nem keletkezik vasarloero, a penz onmagaert valova valik mig a gazdasag lassul.
Ugy tunik, ez a kapitalizmus egyik arnyoldala. De ennel jobbat nem sikerult meg kitalalni.
Ezzel a véleménnyel lényegében egyetértek, hiszen a demokrácia valóban nincs válságban, ti. lényegében megszűnt létezni. A pénz valóban önmagáért valóvá vált, pedig ennyi pénzből már a földön egyetlen embernek sem lenne szabad nyomorban élnie.
Való igaz, hogy a kapitalizmusnál jobbat még nem sikerült kitalálni, éppen ezért most már kurvára igyekezni kéne, mert körmünkre ég a dolog.
Kérdés, hogy mi lehetne az eszköz a politikát fojtogató oligarchia ellen???
Pl. a fogysztás drasztikus visszafogása lehetne egy olyan eszköz, ami megmozgathatná az állóvizet. Ha a gigantikus többség nem fogyaszt, akkor a haszonélvező kisebbség profitnövekedése veszélybe kerül, felhalmozott javai értéküket vesztik.
Valamit nagyon kellene már tenni, addig, amíg lehet.
Vagy éppen egy és ugyan az. Ugye láthatóan az USA kormányaiban is a bankigazgatók néha néha 4-8 évre beugranak tanácsadónak, esetleg igazi kormánytagok is lesznek.
Magyarországon pedig ugye a gazdasági elit mindig = a politikai elittel, és persze a magyar maffiával.
A demokracia a polgarok hatalma, melynek egyik eszkoze a valasztas (1).
Nagyon fontos a fekek es ellensulyok rendszere (2). Az elismert es elfogadott alkotmany, mely az emberek tudatanak resze, fuggetlen birosagok, az alkotmanybirosag, az elnok (USAban szenatus is).
Fontos a civil kontroll, es az atlathatosag (3). Amennyiben azt valamilyen erdekbol korlatozni kell, az a kivetel (allambiztonsag). Egy kozbeszerzes, egy vagyonatruhazas, egy szerzodes nem lehet az (Paks, EON...).
A valasztott vezetok minden szinten (4)(fobiro, tanfelugyelo).
Nepszavazas fontos kerdesekben (5). Svajc elenjaroja. pl. torolni akartak kotelezo sorkatonai szolgalatot, vagy maximalni akartak bankvezetok fizeteset. Jozan svajci nep leszavazta a popoulista kezdemneyezeseket. Az emberek nem hulyek (rezsicsokkentes).
Valodi beleszolas erdekeid szerint (6). Pl. USA/ban ha halak darab es meretkorlatozasarol dontenek, megkerdezik a kornyezetvedoket, de legfokent a horgaszokat. Az erdekelt felek formaljak a szabalyozast. Hiszan a jogod addig terjed, mig masok erdekeit nem serted (beleertve jovo nemzedekeinek jogait is).
Eros, ontudatos, onallo polgarok (7), akiknek sajat velemenyuk, komoly korlatozo erejuk van. A fegyvertartas jo pelda. Alkotmanyos jog, hogy soha ne iranyithassa egy diktator az orszagot.
Ki merne azt megcsinalni amerikaban mint orban? Itt akar fegyvererel megvedenek az alkotmanyukat. Lehet nem 250 millioan, nade melyik elnok lovetne halomra akar nehany szazezer tiltakozot?
Az amerikai demokracia ereje:
- onallo, eros polgarok,
- fekek es ellensulyok rendszere,
- alkotmany idotallosaga.
Nem a demokracia nem letezik, vagy van valsagban. magyarorszagon soha nem tortent meg a valodi rendszervaltas, a valodi, nyugati mintaju demokracia bevezetese.
Atvettuk a nemet burokraciat a nemet tudatossag es demokraciat szolgalo intezmenyek nelkul. A hatalmat a 4 evenkent megvalasztott korlatlanul gyakorolja (ilyen sincs masutt).
Magyarorszag van valsagban (alkotmanyos, moralis -stadion, simicska-, gazdasagi, es demokratikus), a patyomkindemokracia miatt.
Jóember, neked még mindig nem tűnt fel, hogy sem a cikk, sem a kommentelők többsége nem a propagandaszöveget vitatják, hanem az az alapállítás, hogy ez csak duma, de a valóságban nem így van? Elolvastad egyáltalán a cikket? Belenéztél a hivatkozásokba?
Szerinted hányan nem ismerik ezt a maszlagot amiket itt összehordtál?
Azt is leírták neked, hogy ennek semmi köze Magyarországhoz. Senki nem állított olyat, hogy "mi, magyarok csak megmosolygjuk a demokrácia-deficitjüket". Tudjuk, hogy ami itt van az még szarabb, de attól még nem kell kritika nélkül szopni az egyre igénytelenebb és átlátszóbb amerikai propagandát.
A cikket elolvastam, a koncepciozusan kivalasztott(kizarolag szerzo velemenyet alatamaszto) szakirodalmat, idezeteket nem.
Minden temaban lehet egyfajta velemenyt (akar peer-reviewed tudomanyos cikket).
Szerzo almotmany, fuggetlensegi nyilatkozat, ameriksai tortenelem, amariki elettapasztalat es helyi korulmenyek ismerete nelkul, eloiteleteinek alatamasztasara szedett ossze anyagokat.
Lehet vitatkozni, nemet, angol, svajci, kanadai, dan, amerikai demokracia a "jobb", vagy van tobb arnyoldala.
A cikk alapallitasa hibas, hogy USA oligarchia. Nem, nem az. Demokracia es szabadsag a javabol.
Igen, vannak problemak a megfigyelestol a nagy lobbiereju cegeken keresztul a gazdasagi bajokig. Es mindezek nem tudjak alaasni az alkotmanyos mukodest. Ezert van demokracia.
Ugyan hol masutt okozna botranyt allami lehallgatas? Koltoi kerdes, a nehany nyugati demokracian kivul sehol.
A felismert gondok nem a demokracia gyengeseget, nagysagat mutatjak.
Te ezt a propagandát nyeled be maradéktalanul.
A tények viszont azok hogy egy kis érdekcsoport háborúkat indít, akkor is ha a lakosság ellenzi, átveri a választókat (vietnám, irak, afganisztán). Kontroll nélkül figyelnek meg mindenkit, és nem is csak a saját polgáraikat, bírósági tárgyalás, bizonyítékok nélkül tarhatnak fogva, és kínozhatnak embereket (guantanamo), és jól láthatóan cégek, főleg bankok befolyásolják a törvényhozást, lásd a bangvezérek mint tanácsadók, és lásd '29-es válság után hozott gazdasági korlátozó szabályok leépítését a 80-90-es években aminek eredménye a 2008-as válság lett.
Na és persze a bankok kisegítése, szinte feltételek nélkül, ami nem sok választónak tetszett.
Választani pedig a demokraták és a republikánusok között lehet, úgy hogy alig különböznek, szinte semmi különbség nincs a politikájukban, hiszen ugyan azok a cégek irányítják a mindenkori kormányt.
Mint mondtam azok a régi papírok semmit sem jelentenek, szinte nap mint nap áthágják a szabályokat. Az usa alkotmánya olyan mint a biblia... mese habbal.
Te szerencsétlen, neked tényleg az a valóság, amit beleírtak az alkotmányba, a függetlenségi nyilatkozatba, meg a történelemkönyvekbe?
Előttem sanyix nagyjából leírt mindent, bár nincsenek illúzióim, hogy ez téged meggyőz, mert te kb. azon a szinten vagy, mint az a lelkiismeretes középkori szerzetes, aki kétszer is elolvasta Arisztotelészt, hogy ellenőrizze Newton tanításait, de semmit sem talált, ami ott alátámasztaná.
Csak egy dolgot még:
"Ugyan hol masutt okozna botranyt allami lehallgatas? Koltoi kerdes, a nehany nyugati demokracian kivul sehol."
Nálunk is voltak lehallgatási botrányok, ugyanúgy nulla eredménnyel, mint náluk. Botrányok itt is vannak dögivel (NAV botrány, titkosszolgálatokkal megtámogatott cigánygyilkosságok, stb.), ha ezen múlna már elmondhatnánk, hogy utólértük a dicsőséges nyugatot. Csak éppen eredmény nincs. Ha viszont az ő kitudódott stiklijeiket nézzük, akkor mi az eredmény? Assange ellen kreáltak egy "szexuális bűncselekményt", amiről eddig annyi konkrétumot sikerült megtudnom egyszer az Index-ből, hogy a lotyó maga hívta a lakására, hogy legyen szíves dugja már meg, de valamikor az aktus közben kilyukadt a koton, és Assange úgy is folytatni akarta a dugást. Ez azért nem semmi ugye, nem csoda, hogy Nagy-Britannia komolyan fontolóra vette, hogy megrohamozza a neki menedéket nyújtó nagykövetséget, pedig ilyen még akkor sem került szóba, amikor a líbiai nagykövetségről emberekre kövöldöztek Londonban. Na erre büszke lehetsz.