Nov. 5. „A Szabadság menete” – Anonymous-Occupy együttműködés
Nem tetszik a rendszer? Tényleg? Fejezd ki!
2013.10.29. 00:55
2013. november 5-én világszerte több mint 400 városban rendezik meg az Anonymous hacktivista közösség által kezdeményezett „Million Mask March” elnevezésű maszkos felvonulást a Guy Fawkes nap apropóján. Az akciónapra világszerte közösen készülnek a nagy új generációs mozgalmak (Anonymous, Occupy, WikiLeaks, kalózok stb.) és itt az alkalom, hogy a budapesti demonstráció kapcsán a hazai rendszerkritikusok is megmutassák: még mindig itt vagyunk, ahogy a rendszerszintű problémák is. Most azonban ennél sokkal többet is tehetünk; meghirdethetjük és elkezdhetjük egy szélesebb rendszerkritikus összefogás létrehozását.
A két évvel ezelőtti világméretű tüntetéshullám kezdete óta Magyarországon összesen két alkalommal volt példa nagyobb (ez nálunk azt jelenti, hogy az ország több pontján zajló, a fővárosban nagyjából 1500-2000 fős) rendszerkritikus demonstrációkra az utcán: a 2011. október 15-i globális akciónapon és a 2012. február 11-i ACTA-ellenes összeurópai megmozdulás-sorozat keretében. Azóta, ugyan többen, többször is próbálkoztunk, nem került sor hasonlóra, bár a Facebook-oldalak támogatottsága látványosan nőtt (az Anonymous Operation Hungary pl. több mint 22 000 lájkolót tudhat maga mögött). Sokan radikális, gyakran igencsak kockázatos lépéseket várnak el az aktivistáktól, miközben maguk azt a „rendkívül radikális” lépést sem teszik meg, hogy utcára menjenek az ügy érdekében. Ez nem maradhat így tovább, ideje összefogni!
A világ változóban van, és immár Magyarországon is érezhető, hogy van valami a levegőben. Egyre több ember ébred föl a korábban általánosnak mondható alvajárásból, és kezdi érzékelni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az országgal, ezzel az egyébként szabadnak és demokratikusnak hazudott rendszerrel, és sajnos ezzel a világgal általában.
Mégis mit tehetünk? – vágják rá sokan. Először is változtathatunk saját magunkon; szemléletünkön, viselkedésünkön, szokásainkon. Aztán, akármilyen kevés teret is hagynak az egyszerű állampolgárok számára a valódi beleszólásra közös ügyeink alakításában, két dolgot biztosan megtehetünk. Felhívhatjuk a figyelmet a problémákra, ezzel változtathatunk a közbeszéd, illetve a közgondolkodás menetén – ahogy azt 2011 óta a mozgalmárok sikeresen megtették nyugaton és részben itthon is, illetve összefoghatunk és szerveződhetünk, hogy hatékonyabban képviselhessük ügyünket, ügyeinket.
A nov. 5-i felvonulás nagyszerű lehetőséget kínál mindkettőre: egy világméretű, a Londonhoz vagy Washingtonhoz hasonló központokban várhatóan sokezres, látványos demonstrációsorozat részeseként ismét kiállhatunk elveinkért, megmutathatjuk, hogy nem tágítunk, amíg nem látunk érdemi változásokat, eközben pedig meghirdethetjük, illetve elkezdhetjük a hazai rendszerkritikus összefogás felépítését, ami egyébként már régóta várat magára. Ennek érdekében a felvonulás után közvetlen demokratikus tanácskozások sorát kezdeményezzük, aminek kezdő mozzanata maga a menet, mint találkozási lehetőség és az azt követő beszélgetés lesz. A budapesti felvonulást, „A Szabadság menetét” az Anonymous Operation Hungary kezdeményezte, új együttműködésünk jegyében a szervezést pedig technikai értelemben csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary bonyolítja. Reméljük, hogy együttműködésünk példája ragadósnak bizonyul.
Véleményünk szerint a pártoktól és a választásoktól nem várhatunk valódi változást. A meglévő rendszerkritikus pártok még ha be is jutnak, a közeljövőben akkor sem tudnak sokkal többet elérni annál, - amit egyébként mozgalmi szinten is meg lehet valósítani - hogy szó legyen az általunk hangsúlyozott problémákról és alternatívákról, és lássuk be, egyébként is sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy bedarálja őket a rendszer, minthogy bármilyen érdemi szerephez jutnának a döntéshozatalban. Ettől függetlenül nem zárkózunk el az együttműködéstől a parlamentbe törekvő „alternatív” formációkkal sem, de jobb tisztázni: mi nem ebben gondolkozunk.
Ami a mostani felvonulás üzenetét illeti, túl a figyelem felhívásán és az összefogáson: a média képviselői gyakran hangoztatták, hogy nem fogalmaztunk meg konkrét, pragmatikus követeléseket. Inkább felhívtuk a figyelmet problémákra, tiltakoztunk és általános változást, illetve szemléletváltást sürgettünk. Ha valóban ez a gátja annak, hogy komolyan vegyék a mondandónkat, hát tessék:
követeljük, hogy az állandó figyelemelterelés, a pl. pártpolitikai alapon gerjesztett látszatproblémák, és az egyre csak terjeszkedő bulvártematika - botrány, celeb, szex, vér - helyett súlyuknak megfelelően legyen szó a közbeszédben az olyan – egyébként globális és lokális méretekben is jelentkező - rendszerszintű problémákról, mint a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke (lásd pl. az elképesztő élelmiszerpazarlást), a gazdasági rendszer igazságtalansága és demokratikus ellenőrzésének (szinte) teljes hiánya, a gazdasági és politikai elit –pártok és kormányok felett álló – összefonódása, a képviseleti demokrácia csődje, a deklarált emberi jogok (pl. emberi méltóság) folyamatos sárba tiprása stb. Miután ezeket a problémákat a nyilvánosság megfelelően kivesézte, érdemes lenne megismerni, illetve megismertetni az alternatívát kínáló elveket, mint például a részvétel, társadalmi igazságosság, fenntarthatóság.
Találkozzunk nov. 5-én 18 órakor a Batthyány téren!
További részletek, frissítések az eseményoldalon.
Kérjük, segíts terjeszteni ezt az üzenetet és az esemény hírét!
Add tovább, oszd meg, hívj el másokat!
Szerző: VDM '12
3 komment
Címkék: tüntetés anonymous emberek tanácsa million mask march rendszerkritikus összefogás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.