Néhány nappal ezelőtt Andrew Haldane, az angol központi bank (Bank of England) vezető beosztású tisztségviselője egy, az Occupy mozgalomhoz kötődő londoni eseményen elmondott beszédében a következőképpen fogalmazott: „Az Occupy sikeres erőfeszítéseket tett a globális pénzügyi rendszer problémáinak közismertté tételére, egyetlen egyszerű oknál fogva: igazuk van.

Haldane elmondta: a demonstrálóknak mind morális, mind intellektuális értelemben igazuk volt a nemzetközi pénzvilággal szemben megfogalmazott kritikájukban. Abban is egyetért a mozgalommal, hogy a társadalomban tapasztalható elképesztő mértékű és egyre növekvő vagyoni egyenlőtlenséggel kapcsolatos problémák állnak a pénzügyi-gazdasági válság középpontjában.
Arról is beszélt, hogy olyan folyamatok indultak meg a pénzügyi szektor döntéshozóinak körében, amelyek a bankok, pénzintézetek sokkal erkölcsösebb működése felé mutatnak és a társadalmi egyenlőtlenségeket is nagyobb súllyal veszik tekintetbe, részben a tüntetéseknek köszönhetően.

„Az Occupy hangja egyszerre volt hangos és meggyőző erejű, a döntéshozók pedig meghallották és cselekednek. (…) Valójában azt szeretném bizonyítani, hogy a pénzvilág megreformálásának korai szakaszában vagyunk, egy átalakulásban, melyet az Occupy segített előmozdítani.” – mondta a tisztviselő. Arra is utalt, hogy ez a reform a pénzügyi szolgáltatások szabályozására is kiterjed.


moneylanders 600.jpg

"Okkal hajítottam ki a kufárokat" - Occupy London, 2011.10.15.

A LIBOR-botránnyal kapcsolatos brit közfelháborodást követően magától értetődő, hogy szigorítani fognak a pénzügyi ellenőrzésen és szabályozáson. Tekintve, hogy a 2008-as összeomlás egyik fő okaként a pénzügyi szektor korábbi deregulációja nevezhető meg, ez olyan lépés, amit jóval a kamatmanipulálási botrány idei napvilágra kerülése előtt meg kellett volna lépni, mégsem tették meg. Néhány héttel ezelőtt azonban, az elmúlt hónapok során újjászervezett brit pénzügyi felügyelet újdonsült vezetője Martin Wheatley egy interjúban elmondta, ezen túl az elkövetett hibákért, vagy tisztességtelenségekért egyéneket fognak felelősségre vonni, nem hagyják, hogy a vétkes bankárok továbbra is a testületi felelősség mögé bújjanak. Hozzátette, még csak a munka elején járnak, ami az elmúlt évek piszkos ügyeinek föltárását illeti.
Ez utóbbi magyarázatot adhat, miért van mostanában ilyen nagy csönd a korábban oly’ nagy port kavaró LIBOR-botránnyal és a globális nagybankoknak a kamatmanipulációban való érintettségével kapcsolatban.

Az utóbbi napokban, hetekben a tengerentúlról érkeztek egyre figyelemreméltóbb, ám a tömegmédia által annál kevésbé fölkapott hírek. Legutóbb arról, hogy egy pertársaság 43 billió (azaz 43 000 milliárd!) dolláros keresetet nyújtott be panamázás és pénzmosás vádjával nagybankok, kormányzati tisztviselők és „kapitalista elvtársaik” ellen, az Egyesült Államok kincstára javára. A hír forrása a Wall Street Journal egyik weboldala, amely holmi „zugblognak” azért mégsem nevezhető…
A megelőző hetekben pedig amerikai szövetségi ügyészek két pénzügyi óriás, a Wells Fargo, majd a Bank of America ellen is pert indítottak jelzáloghitel-csalás vádjával.

Tekintve, hogy a vezető brit, illetve európai bankóriások ellen is már számos nyomozás indult és a LIBOR globális hatású manipulációjával kapcsolatban továbbra is több, mint egy tucat pénzügyi óriáscégre vetül a gyanú árnyéka, sőt már letartóztatásokat is kilátásba helyeztek, talán nem elhamarkodott azt állítani, hogy küszöbön állhat a nyugati központú pénzvilág, illetve vállalati kultúra gyökeres átalakulása. 

Mr. Haldane, a brit központi bank tisztségviselőjének gondolatai nyomán, ha így lesz, akkor a nemzetközi Occupy mozgalom figyelemfelkeltő tevékenységével nem kevesebben segédkezett, mint egy új pénzügyi rend ügyének előmozdításában.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr54880337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezzel ugyanaz a baj mint a magyar rendszerváltással, hogy a bűnösök nem tudják megtisztítani a rendszert. Tiszta lappal kellene indulni és mindenkit felelősségre vonni aki érintett.
@Poita not Peter!: Ez igaz, de egyelőre nem tudjuk, hogy ez a folyamat pontosan kiknek a vezetésével megy (majd) végbe, annyi látszik, hogy a változás elkezdődött.
Amennyiben a vétkesek, bűnösök felelősségre vonása elmaradna, sőt általuk próbálnák a változtatást véghez vinni, szinte biztos, hogy az nem maradna megválaszolatlanul sem a mozgalom, sem a közvélemény részéről...
süti beállítások módosítása