Egy évvel ezelőtt a különféle rendszerkritikus „erők” az október 15-re meghirdetett „Világforradalom” felhívásának lázában égtek. Miután a spanyol „Felháborodottak”, a 15M (avagy Valódi demokráciát most!) mozgalom látványos, világraszóló (bár a „központi” média által igencsak alulreprezentált) tüntetéshulláma elérte csúcspontját és Izraelben a sátoros tiltakozóakcióból kinőtt „Társadalmi igazságosságot!” mozgalom is egyre nagyobb tömegtüntetéseket szervezett, megszületett a felhívás a Wall Street szeptember 17-i elfoglalására. A plakáton az állt, „Hozz sátrat!”.

Ami az ősz során történt, legtöbb olvasónk számára vélhetően jól ismert. Dióhéjban: az Occupy Wall Street október elejére országos mozgalommá nőtte ki magát az USA-ban, az október 15-i globális akciónapon pedig csaknem 1000 városban voltak megmozdulások szerte a világon a valódi demokrácia, a szociális igazságosság, a fenntarthatóság jegyében. A legtöbb helyen ekkortájt jöttek létre a hosszabb-rövidebb ideig fennálló sátortáborok, rendszerint nagyvárosok pénzügyi negyedeiben. November közepétől kezdve ezeket a táborokat különféle indokok alapján fölszámolták, leginkább karhatalmi eszközökkel. Az aktivisták kénytelenek voltak stratégiát váltani. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy például a londoni "központi" tábor ez év februárjáig, a frankfurti egészen májusig tartott ki megszakítás nélkül. 

Untitled-2c copy 640.jpg



Egy gyakran hangoztatott véleménytípus szerint nem történt semmi különös: „tüntettek, megunták, hazamentek”. Sokan úgy értelmezték az eseményeket, hogy mivel a látványos, világméretű akciók ellenére sem történtek azonnali, szembeötlő és mélyreható változások a hatalmi rendszerek működésében, a kezdeményezés kudarcba fulladt. Részben ennek a hozzáállásnak köszönhetően a mozgalom általában véve valóban sokat veszített lendületéből, tegyük hozzá nem mindenhol, sokfelé pedig egyszerűen átalakult. Ugyanakkor az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa több országában is már-már megszokottá váltak az ilyen jellegű megmozdulások, miközben vannak országok, ahol csak mostanában erősödtek föl a rendszerkritikus hangok.

Véleményünk szerint a fenti értelmezés a mozgalom, az események jellegének és szerepének félreértésén alapul. Azzal, hogy egy világméretű tüntetéshullám bontakozott ki, amely mint ilyen, példátlan módon első sorban a paradigmaváltást, a részvétel és a társadalmi igazságosság eszméjét hirdette, erőteljesen fölgyorsult „az erjedés” már egyébként is zajló folyamata.          A mozgalom hatására olyan témák kerültek be (főleg az amerikai és Nyugat-európai) közbeszédbe, amelyek korábban igencsak mellőzve voltak, például a pénzügyi szektor, illetve a gazdasági szereplők, óriáscégek túlhatalma, a képviseleti demokrácia intézményeinek kiüresedése, hitelvesztése, vagy a társadalmi egyenlőtlenségek mértéke. A leglátványosabb változás az alsó 99% és az uralkodó 1% (az összefonódó pénzügyi-gazdasági-politikai elit) fogalmának széles körű használatában érhető tetten. Ahogy a „némi” tartózkodás, időhúzás után az eseményekről tudósító média igyekezett hangsúlyozni, a mozgalom nem igazán fogalmazott meg (hagyományos értelemben vett) követeléseket. Ez által a tüntetések céltalanságát, szervezetlenségét kívánták bizonyítani, holott éppen ez az egyik olyan pont, amely mutatja, hogy nem egy „szokásos” tiltakozó mozgalomról van szó, amely egyes, jól behatárolható (csoport)érdekek és szűk értelemben vett konkrét ügyek mentén szerveződik. Sokkal inkább egy olyan alulról szerveződő képződményről beszélhetünk, amely egyszerű szimbólumok segítségével, mint a térfoglalás, a sátor, vagy a Guy Fawkes maszk és az egyszerű, lényegre törő üzenetek által (pl. „Mi vagyunk a 99%”) hamar fogalommá, „márkanévvé” lett és mémként, amolyan kulturális vírusként a (közösségi) média által terjedt. Lokális és globális szinten hívta föl a figyelmet arra, hogy a fennálló berendezkedés igazságtalan, rosszul működik és egyben megkísérel alternatív viselkedésmódokat, hozzáállást, szemléletmódot fölmutatni, illetve terjeszteni az ezzel kapcsolatos információkat. Ahogy egy transzparensen találóan megfogalmazták: „This is not a protest, this is a PROCESS” (Ez nem egy tüntetés, hanem egy folyamat).

Az utcai akciókra épülő új generációs mozgalmak sokkal inkább hasonlíthatók a hacktivizmushoz, például az Anonymous csoport ténykedéséhez, mint  a hagyományos utcai tiltakozó-mozgalmakhoz. Előbbiek közös vonása, hogy első sorban figyelemfelkeltő akciókat hajtanak végre, közösséget, hálózatot építenek és információt terjesztenek. A hagyományos utcai demonstrációk célja legtöbbször a nyomásgyakorlás, így kulcsfontosságú, hogy egy-egy akció mekkora tömeget képes utcára vinni. Az új típusú mozgalmak esetében a tömegek utcai jelenléte nem feltétlenül szükséges, persze a támogatás demonstrálása miatt továbbra is fontos elem.

Untitled-2e copy 640.jpg



Nem az Occupy és a hasonló mozgalmak fogják önmagukban megváltoztatni a fennálló hatalmi rendszert, nem is ez a szerepük, még ha a vágyott célok közt szerepelt is. Jelentőségük abban áll, hogy sok-sok millió ember nézeteire, gondolkodására vannak hatással, terelik figyelmüket az igazán fontos problémák és a megoldási javaslatok irányába. Világforradalmat hirdetni tehát bizonyos szempontból olyan túlzás volt, ami a klasszikus forradalom elmaradásakor valamelyest visszaütött, ugyanakkor a hosszabb távú folyamatokat tekintve idővel mégis igazolhatja magát (tegyük hozzá, hogy az eredeti hívószó a nehezen lefordítható szójátékkal élő World rEvolution, mondjuk „világforradalom: világ(r)evolúció” volt, amely már önmagában folyamatra, fejlődésre utal).

A következő bejegyzésben a mozgalom hazai helyzetét, lehetőségeit vesszük górcső alá.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr194706459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.