A demokrácia szempontjából fontos napokat élünk. Megmozdult a diákság, országszerte fórumokat, tiltakozó akciókat, tüntetéseket szerveznek. Korábban nehezen elképzelhető módon szó szerint egymást érik a pártpolitikától független, önszerveződő civil megmozdulások,…

Az október 23-i Szabad Sajtó úti tüntetéssel, illetve a Milla mostanában hozott döntéseivel kapcsolatban sokan fogalmaztak meg kritikát. Csoportunk a részvétel mellett döntött, hogy így adhassunk hangot véleményünknek. Két transzparenssel érkeztünk a keddi demonstrációra, a…

Egy évvel ezelőtt sokat lehetett találkozni a mondattal: „Nem tetszik a rendszer!”. Magyarországon a legtöbben ezt pusztán a kétharmados Fidesz-kormányzás rendszerére értették, miközben a teljes magyar demokrácia, sőt az egész világ társadalmi, politikai és gazdasági…

Nagy vihart kavart a képviseleti demokráciánkban hazánk vezetésére választott egyik polgártársunk érvelése: ha a nők a szüléssel foglalkoznának és sok gyereket szülnének, akkor jobban becsülnék őket a férjeik és nem lenne családon belüli erőszak. Hogyan…

Hiánypótlás: májusi fotók

2012.07.25. 05:04

2012. május 12.demonstráció és Emberek Tanácsa a nemzetközi akciónapon május 13-20."kitelepülés" naponta az Erzsébet téren május 19.faültető akció: "A valódi demokrácia fája"

12M Budapest

2012.06.15. 12:13

Egy szubjektív beszámoló: http://ekomozgalom.hu/occupy-2-0-budapest/Fotók: http://valodidemokraciatmost.blog.hu/2012/07/25/hianypotlas_majusi_fotok

2012. május 12-én mi, "a felháborodottak" ismét világszerte utcára vonulunk a valódi, részvételi demokráciáért és a társadalmi igazságosságért. Mi vagyunk a 99%.A nemzetközi mozgalom, amely az arab forradalmak után Spanyolországban vette kezdetét, majd Amerikán…

 2012. február 15-én a Hallgatói Hálózat budapesti demonstrációját követően létrejött a Hallgatói Fórum, a rendszerváltozás utáni Magyarország első egyetemfoglalása során. A tanácskozás közvetlen demokratikus módon, a spanyol "Felháborodottak" mozgalmától…

  Február 15-én a pesti egyetemisták tüntetésre készülnek. Azért mennek az utcára, hogy a megkérdezésük nélkül, szempontjaikat és érdekeiket figyelmen kívül hagyó módszerrel és eredménnyel megszületett szabályozás ellen tiltakozzanak.A Valódi Demokráciát Most! -…

Budapest, 2012.02.11.A NolTV tudósítása a demonstrációról: http://www.noltv.hu/video/4165.html undefined

süti beállítások módosítása