Egy korábbi bejegyzésben már röviden összegeztük a részvételi demokrácia fogalmát, most azonban egy riportfilmet ajánlanánk a témában, amelyet a Kulturális Kreatívok Net TV stábja készített.A filmben magyar, szlovák és német kezdeményezések kapcsán szólalnak meg az…

Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen…

Néhány nappal ezelőtt Andrew Haldane, az angol központi bank (Bank of England) vezető beosztású tisztségviselője egy, az Occupy mozgalomhoz kötődő londoni eseményen elmondott beszédében a következőképpen fogalmazott: „Az Occupy sikeres erőfeszítéseket tett a globális…

Az internetes tartalmak szélesebb körű ellenőrzését célzó amerikai törvénytervezetek (SOPA, PIPA) elleni erőteljes mozgósítás, tiltakozáshullám és a kezdeményezők meghátrálása után Európa most (többek közt) attól zajos, hogy az említett tervezetek nagytestvérének…

süti beállítások módosítása