Az olyan, látszólag egymástól elkülönülő problémák, mint a szegénység, hajléktalanság, éhezés és élelmiszer-pazarlás, a társadalmi egyenlőtlenségek, a globális bankbotrányok és pl. a devizahitelezéssel kapcsolatos visszásságok, a pártpolitikai megosztottság, az oligarchák uralma, a politikai és gazdasági elitek összefonódása, a korrupció, vagy a tömeges kivándorlás valójában mind rendszerválság, vagy ha úgy tetszik RENDSZERHIBA következményei, megnyilvánulási formái. A múlt heti figyelemfelkeltő akció után fórumot, illetve fórumsorozatot szervezünk, hogy elősegítsük egy szélesebb rendszerkritikus együttműködés, vagy összefogás létrejöttét.

et1.jpg
A mostani fórum célja, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol a különféle problémák összefüggnek, és ahol a különböző csoportok törekvései, tapasztalatai és munkája egymást kölcsönösen erősíthetik, összekapcsolhatók. Ezen felül szeretnénk közösen meghatározni a Magyarországon leginkább jellemző és legsürgetőbb rendszerproblémákat.
Az elmúlt 1-2 évben számos civil kezdeményezés foglalkozott ezen tünetek, problémák egyikével-másikával, de valódi párbeszéd, illetve szorosabb együttműködés, összefogás eddig nem jött létre, még a magukat rendszerkritikusként meghatározó kezdeményezések, csoportok, mozgalmak között sem (legfeljebb eseti jelleggel). Ezen szerettünk volna változtatni a november 5-i közös Anonymous-Occupy demonstrációval, felhívni a figyelmet az összefogás szükségességére.

Az első fórum helye és ideje:
Frisco Kocsma-Kávézó 1093 Bp. Mátyás u. 11.
2013. november 16. szombat 15-18 óráig

A tervezett fórumsorozat távlatibb célkitűzései a különböző csoportok közti rendszeres egyeztetés kialakítása, az együttműködés kereteinek kidolgozása, közös (on – és offline) projektek tető alá hozása, végső soron pedig egy laza, átjárható rendszerkritikus civil koalíció létrehozása.

2013. november 5-én világszerte több mint 400 városban rendezik meg az Anonymous hacktivista közösség által kezdeményezett „Million Mask March” elnevezésű maszkos felvonulást a Guy Fawkes nap apropóján. Az akciónapra világszerte közösen készülnek a nagy új generációs mozgalmak (Anonymous, Occupy, WikiLeaks, kalózok stb.) és itt az alkalom, hogy a budapesti demonstráció kapcsán a hazai rendszerkritikusok is megmutassák: még mindig itt vagyunk, ahogy a rendszerszintű problémák is. Most azonban ennél sokkal többet is tehetünk; meghirdethetjük és elkezdhetjük egy szélesebb rendszerkritikus összefogás létrehozását.

A két évvel ezelőtti világméretű tüntetéshullám kezdete óta Magyarországon összesen két alkalommal volt példa nagyobb (ez nálunk azt jelenti, hogy az ország több pontján zajló, a fővárosban nagyjából 1500-2000 fős) rendszerkritikus demonstrációkra az utcán: a 2011. október 15-i globális akciónapon és a 2012. február 11-i ACTA-ellenes összeurópai megmozdulás-sorozat keretében. Azóta, ugyan többen, többször is próbálkoztunk, nem került sor hasonlóra, bár a Facebook-oldalak támogatottsága látványosan nőtt (az Anonymous Operation Hungary pl. több mint 22 000 lájkolót tudhat maga mögött). Sokan radikális, gyakran igencsak kockázatos lépéseket várnak el az aktivistáktól, miközben maguk azt a „rendkívül radikális” lépést sem teszik meg, hogy utcára menjenek az ügy érdekében. Ez nem maradhat így tovább, ideje összefogni!

n5_1 560.jpg


A világ változóban van, és immár Magyarországon is érezhető, hogy van valami a levegőben. Egyre több ember ébred föl a korábban általánosnak mondható alvajárásból, és kezdi érzékelni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az országgal, ezzel az egyébként szabadnak és demokratikusnak hazudott rendszerrel, és sajnos ezzel a világgal általában.

Mégis mit tehetünk? – vágják rá sokan. Először is változtathatunk saját magunkon; szemléletünkön, viselkedésünkön, szokásainkon. Aztán, akármilyen kevés teret is hagynak az egyszerű állampolgárok számára a valódi beleszólásra közös ügyeink alakításában, két dolgot biztosan megtehetünk. Felhívhatjuk a figyelmet a problémákra, ezzel változtathatunk a közbeszéd, illetve a közgondolkodás menetén – ahogy azt 2011 óta a mozgalmárok sikeresen megtették nyugaton és részben itthon is, illetve összefoghatunk és szerveződhetünk, hogy hatékonyabban képviselhessük ügyünket, ügyeinket.
A nov. 5-i felvonulás nagyszerű lehetőséget kínál mindkettőre: egy világméretű, a Londonhoz vagy Washingtonhoz hasonló központokban várhatóan sokezres, látványos demonstrációsorozat részeseként ismét kiállhatunk elveinkért, megmutathatjuk, hogy nem tágítunk, amíg nem látunk érdemi változásokat, eközben pedig meghirdethetjük, illetve elkezdhetjük a hazai rendszerkritikus összefogás felépítését, ami egyébként már régóta várat magára. Ennek érdekében a felvonulás után közvetlen demokratikus tanácskozások sorát kezdeményezzük, aminek kezdő mozzanata maga a menet, mint találkozási lehetőség és az azt követő beszélgetés lesz. A budapesti felvonulást, „A Szabadság menetét” az Anonymous Operation Hungary kezdeményezte, új együttműködésünk jegyében a szervezést pedig technikai értelemben csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary bonyolítja. Reméljük, hogy együttműködésünk példája ragadósnak bizonyul.

n5_2 560.jpg


Véleményünk szerint a pártoktól és a választásoktól nem várhatunk valódi változást. A meglévő rendszerkritikus pártok még ha be is jutnak, a közeljövőben akkor sem tudnak sokkal többet elérni annál, - amit egyébként mozgalmi szinten is meg lehet valósítani - hogy szó legyen az általunk hangsúlyozott problémákról és alternatívákról, és lássuk be, egyébként is sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy bedarálja őket a rendszer, minthogy bármilyen érdemi szerephez jutnának a döntéshozatalban. Ettől függetlenül nem zárkózunk el az együttműködéstől a parlamentbe törekvő „alternatív” formációkkal sem, de jobb tisztázni: mi nem ebben gondolkozunk.

Ami a mostani felvonulás üzenetét illeti, túl a figyelem felhívásán és az összefogáson: a média képviselői gyakran hangoztatták, hogy nem fogalmaztunk meg konkrét, pragmatikus követeléseket. Inkább felhívtuk a figyelmet problémákra, tiltakoztunk és általános változást, illetve szemléletváltást sürgettünk. Ha valóban ez a gátja annak, hogy komolyan vegyék a mondandónkat, hát tessék:
követeljük, hogy az állandó figyelemelterelés, a pl. pártpolitikai alapon gerjesztett látszatproblémák, és az egyre csak terjeszkedő bulvártematika - botrány, celeb, szex, vér - helyett súlyuknak megfelelően legyen szó a közbeszédben az olyan – egyébként globális és lokális méretekben is jelentkező - rendszerszintű problémákról, mint a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke (lásd pl. az elképesztő élelmiszerpazarlást), a gazdasági rendszer igazságtalansága és demokratikus ellenőrzésének (szinte) teljes hiánya, a gazdasági és politikai elit –pártok és kormányok felett álló – összefonódása, a képviseleti demokrácia csődje, a deklarált emberi jogok (pl. emberi méltóság) folyamatos sárba tiprása stb. Miután ezeket a problémákat a nyilvánosság megfelelően kivesézte, érdemes lenne megismerni, illetve megismertetni az alternatívát kínáló elveket, mint például a részvétel, társadalmi igazságosság, fenntarthatóság.

Találkozzunk nov. 5-én 18 órakor a Batthyány téren!
További részletek, frissítések az eseményoldalon.

n5_3 560.jpg 

Kérjük, segíts terjeszteni ezt az üzenetet és az esemény hírét!
Add tovább, oszd meg, hívj el másokat!

Életünk irányítását kivették a kezünkből, anélkül, hogy észrevettük volna: a viszonylagos jólét és látszólagos szabadság ígéretével elfedték előlünk a rendszer valódi természetét, de a társadalmi problémák; a szegénység, a végletes politikai megosztottság, a demokrácia és az emberek hatalmának lerombolása, a korrupció, egyes gazdasági szereplők túlzott befolyása, a bankok és a politikusok visszaélései felnyitották a szemünket. Hiányzik a beleszólás lehetősége az életünk irányításába, a tisztes megélhetés, a valódi szabadság és az emberhez méltó élet feltételei.

Ezért október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján, és majdnem pontosan két évvel azután, hogy csatlakoztunk a társadalmi igazságosságot követelő globális tüntetéshullámhoz, csoportunk a KLU(B)ÉLA aktivistáival közösen demonstrációval egybekötött étel- és ruhaosztást szervezett Budapest egy különleges helyszínén (képek itt). Egy bankfiók, egy pénzváltó, egy önkormányzat és egy luxusszálló tőszomszédságában, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet: az elképesztő mértékű és egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek megnyilvánulásaként jelentkező szegénység rendszerszintű problémák következménye, melyek átfogó szemlélet-, illetve paradigmaváltás nélkül aligha oldhatók meg.

o17-2 560.JPG


A rendszer igazságtalan. Mind tudjuk ezt, többnyire mégis úgy teszünk, mintha ez rendben volna így. Mintha a szegénység, éhezés és hajléktalanság, az égbekiáltó egyenlőtlenségek, mértéktelenség és pazarlás az élet szükségszerű velejárói volnának. Például sokat hallunk túlnépesedésről, gazdasági- és élelmiszerválságról, mint a szegénység és éhezés okairól, de az egyenlőtlenség egyik megnyilvánulási formájáról, az elképesztő mértékű élelmiszer-pazarlásról már annál kevesebb szó esik.
A világon évente megtermelt élelmiszerek 1/3-a (!!!) kárba vész a termelők, az elosztók és a fogyasztók pazarlása folytán. Eközben a becslések szerint nagyjából egymilliárd ember kimondottan éhezik. Magyarország ugyan nem tartozik a csúcs-pazarlók közé, de így is megdöbbentő mennyiségű élelmiszer végzi a kukákban: évente kb. 180 kg jut az ország minden egyes lakójára, miközben az éhezők száma mintegy 200 000-re tehető. Amartya Sen indiai közgazdász még 1998-ban kapott Nobel-díjat, amiért kimutatta, hogy a szegénység nem mennyiségi, hanem elosztási problémák következménye.

Ha levetkőzzük a rendszer cinizmusát és félretesszük a farkastörvényekről szóló hazugságokat, beláthatjuk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Egy magát fejlettnek tartó kultúra, civilizáció hogy engedheti meg, hogy egyáltalán létezzen, sőt már-már intézményesüljön olyasmi, mint a hajléktalanság? Az éhező milliókról már nem is beszélve...
A probléma megoldása első sorban akarat kérdése, aminek előfeltétele volna a társadalmi szolidaritás. Ebből azonban hiány van. Ha a vezetők részéről meglenne az akarat, pl. a fegyverkezésre és hadviselésre fordított irdatlan mennyiségű pénz, idő és energia töredékéből föl lehetne számolni a szegénységet és nyomort az egész világon.

Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak az összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlettnek és gazdagnak számító ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

o17-1 560.JPG


A 2008-as pénzügyi krízis és az immár öt éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a költségvetési megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját, 2012-ben pedig már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát.


Demonstratív ételosztásunk helyszínén szép kis "gyűjteménye" található a jelen helyzetet előállító és fenntartó -egyébként pedig a rendszer pilléreinek számító - pénzügyi és politikai intézményeknek.


Egy bankfiók emlékeztet minket a visszaélések sokaságára a devizahitelezéstől a globális kamatmanipuláción át a pénzmosási és csalási ügyek - a legmagasabb szinteket is elérő - sokaságáig. A nem éppen kapitalizmus-ellenességéről ismert Malcolm Forbes mondta: „A pénz olyan, mint a trágya. Ha egy helyen halmozod fel bűzlik, ha szétteríted, hasznos.” 

Egy pénzváltó – és az árfolyamokat mutató kijelzője emlékeztet bennünket a pénz fiktív természetére, illetve arra, hogy a pénzpiacok belső logikája mindenek - például emberek tömegeinek boldogulása, sőt gyakran puszta létfeltételeinek biztosítása - fölött áll. Ezt az is jól szemlélteti, hogy a fejlődést, amely minőségi fogalom, bruttó hazai termékben (GDP), a gazdasági növekedés pusztán mennyiségi kategóriájában mérik, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a jóléti és környezeti szempontokat.


o17-4 560.JPG


Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2010) Immár az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

A pénzügyi rendszer és a gazdasági folyamatok demokratikus ellenőrzése jelenleg utópiának számít, miközben önmagukat demokratikusnak nevező társadalmak élnek a piacok diktatúrájában, olyan abszurditások közt, mint a fennálló hitelpénzendszer sarkalatos elemei; a semmiből való pénzteremtést lehetővé tévő tartalékráta és az így létrehozott, majd kikölcsönzött összegre számított kamatos kamat.

Az önkormányzat épülete is arra emlékeztet, hogy bár gyakran teszünk úgy, mintha Magyarország sziget volna, külön, független kis világ, de nem az. Nálunk is hasonlóak az alapvető problémák, mint a világ többi részén, legfeljebb kissé eltérő formában, más hangsúlyokkal jelentkeznek. Ezek a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági és politikai elit összefonódása és a képviseleti rendszer ebből is következő válsága. Nem sokkal az után, hogy világszerte elterjedt a felső 1 és az alsó 99% fogalompárja, hazánkban is potyogni kezdtek a csontvázak a szekrényből. Ma már szinte közhely, hogy gazdasági háttéremberek, oligarchák uralják a politikai életet, és ezt már az embereket megosztó pártpolitikai bábjáték sem tudja igazán elfedni.
Egyébként az is meglehetősen beszédes, hogy ma azt nevezzük önkormányzatnak, hogy néhány ember, úgynevezett választott képviselő valódi demokratikus kontroll nélkül intézi az ügyeket, ami egyébként gyakran nem jelent egyebet, mint mutyizást, lásd a botrányok kormányokon átívelő sorozatát az ingatlanpanamáktól a trafikügyig.
A valódi demokrácia létrehozásához az állampolgári részvétel, és így a demokratikus kontroll fokozásán keresztül vezet az út, az internet korában pedig ezt könnyebb lenne megvalósítani, mint valaha.

o17-3 560.JPG

A helyszínnel szemben található, a tér fölé magasodó luxushotel szimbolizálja a felső 1%-nak, a pénzügyi, gazdasági és politikai elitnek a hétköznapok valóságától elrugaszkodott világát. A szállodának otthont adó New York palota épületéről könnyedén asszociálhatunk akár a globális rendszer szívének számító Wall Street-re is.
Tisztázzuk: a felső 1% vagyoni és hatalmi túlburjánzása rendszerprobléma, nem érdemes bűnbakokat keresni. Önmagában nem a legfelsőbb körök gazdagsága a gond, hanem az egyenlőtlenségek mértéke és a visszaélések, illetve az, hogy a rendszer mindezt lehetővé teszi.

"Ugyanakkor, miközben ezeket a tüneteket támadjuk, fontos, hogy ne felejtsük el: a betegség neve kapitalizmus.

Kapitalizmus nélkül nem ömlene követhetetlenül vállalati pénz a politikai szférába. Kapitalizmus nélkül a kereskedelem valóban szabad lehetne. Kapitalizmus nélkül a jelen pénzügyi szektor létezése csupán egy kínos emlék volna a múltból, mint intő jel a jövő generációinak. Kapitalizmus nélkül nem lenne a piacok diktatúráját (lásd Pinochet-rezsim) kiteljesítő neoliberalizmus sem.

A kapitalizmus vége az életünk új kezdetét jelenti – egy olyan életet, amelyben nem vehetik el erőszakkal a lakásunkat, hogy annak árából sokmilliárdos cégeket fizessenek ki. Egy olyan életet, amelyben mi dönthetünk a jövőnkről. Egy olyan életet, ahol a politika minket képvisel, sőt mi magunk formáljuk. A kapitalizmus vége egy olyan életet jelent, amit mindig akartunk, de sose gondoltuk volna, hogy megvalósíthatjuk. A kapitalizmus vége szabadságot jelent." (OWS nyomán)

Több millió ember közül néhányan eldöntötték ebben az országban, hogy nem kussolnak. Nem gyógyszerezik be magukat gyerekeikkel együtt, nem kívánnak valamilyen betegségben lassan meghalni, sem felvágni az ereiket, a visszafizethetetlen adósságuk miatt. A több millió magyarországi eladósodott ember közül - akiknek gyakran emlegetett felelőssége leginkább abban áll, hogy hagyták átverni, csőbe húzni magukat - néhányan szeptember 17-én egy, vagy több magyarországi bank üvegfalát be akarták törni, mert MINDEN hivatalos utat bejárva se jutottak semmire a hatalommal. Hiába kérték éhezve, tüntetve, jól és rosszul a felsőbb hatalmakat, hogy adjanak lehetőséget kikerülni a lehetetlen állapotból, nem találtak meghallgatásra.

danske6.jpg


Teljesen véletlenül ugyanarra a napra esett volna ez a tiltakozás, mint a két éve New Yorkban elindult Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) mozgalom évfordulós akciói. Alapvető célja mindkét mozgalomnak ugyanaz: legyen fontosabb az ember, mint a profit! Legyen fontosabb pár üvegtáblánál az a rémült gyerek, akit a gyámügy elől el kell rejteni! Legyen fontosabb pár betört ablaknál az a több millió ember, aki napi szinten van megalázva, mert el kell döntenie, hogy fűtés, világítás, ennivaló közül melyik kettőt válassza! Ez már nagyon régen nem a devizahitelezésről, vagy általában az eladósodottságról szól. Az emberi minimumról szól, és annak elvesztéséről, ha még ezt is megtagadjuk embertársainktól. Ennek szellemében támogatjuk a devizahitelesek demonstrációit Magyarországon, és az Occupy Wall St. tüntetéseit szerte a világon.


"A bankkirakat betörésével fenyegetőző férfit" elfogták, mivel "a rendőrség szerint terrorcselekménnyel fenyegetett". Terrorcselekménnyel! Persze túlságosan nem vagyunk meglepve, sőt itt is azt az emberellenes logikát láthatjuk működésben, amely az amerikai rendszerkritikus mozgalom résztvevőit bűnözőkként és belföldi terroristákként azonosította, majd a tüntetések legfőbb célpontját képező óriásbankokkal összefogva karhatalmi erővel igyekezett fölszámolni azok gócpontjait...

A spanyol Los Indignados, vagyis a Felháborodottak és fiatalabb, ám közismertebb testvérét, az Occupy mozgalmat is bevallottan az „Arab Tavasz”, kiváltképp a 2011-es egyiptomi forradalom eseményei inspirálták. Az idei nyár nagy tömegmozgalmai egyes ún. fejlődő országokban már ezeknek a nyugati rendszerkritikus mozgalmaknak a jegyeit hordozták, most pedig könnyen előfordulhat, hogy ismét a nyugati országok (is) következnek.

A május-júniusi törökországi tüntetések idején egy New York-i aktivista a következőképpen foglalta össze a helyzetet: „Hol tart most az Occupy mozgalom? A válasz: Törökországban.” Miközben az Indignados-Occupy testvérmozgalmak szülőföldjükön, azaz Spanyolországban és az USA-ban korábbi intenzitásukhoz képest háttérbe húzódtak, hatásuk szinte az egész világon szó szerint szemmel láthatóvá vált. Azon túl, hogy főleg az angolszász és a Nyugat-európai országokban jelentősen befolyásolták a közbeszédet és hoztak be korábban mellőzött problémákat a köztudatba, pl. a gazdasági és politikai elitek összefonódása, a képviseleti demokrácia kiüresedése, a pénzügyi szektor és a vállalatok túlhatalma, társadalmi egyenlőtlenségek stb, az elmúlt két évben, ahogy egyébként hazánkban is, szerte a világon jelentek meg a legkülönfélébb helyzetekben a hozzájuk kapcsolódó motívumok a Guy Fawkes maszkoktól a szlogeneken és szállóigéken át az olyan stratégiákig és technikákig, mint a térfoglalás, vagy a közvetlen demokratikus tanácskozások.


occupy gezi taksim 540.jpg


2013 során eddig főleg a szegényebb, „a világ perifériájához” sorolt, ún. fejlődő országokban alakultak ki izmosabb tüntetéshullámok. Többnek közös vonása, hogy valamilyen látszólag kis jelentőségű ügy nyomán pattantak ki, majd gyakran az egész rendszerrel szembeni általános elégedetlenséget kifejező mozgalmakká duzzadtak.

  • Az év elején Bulgáriában az áram árának emelése jelentette az utolsó cseppet a pohárban, az utolsó utánit pedig a tüntetők szétveretése. A kormányfő ugyan lemondott az általános felháborodás hatására, az oligarchák és a pártok hatalmát (vagyis a gazdasági és politikai elit itthon is ismerős összefonódását) elutasító, igazságos rendszert követelő demonstrációk az előrehozott választások és az új kormány megalakulása után is folytatódnak.
  • Az isztambuli Gezi park plázaépítés miatti lerombolása ellen fellépő „Occupy Gezi” nevű csoporttal szembeni rendőri brutalitás vezetett a heteken át tartó rendszerkritikus felhangokkal teli kormányellenes tömegdemonstrációkhoz, melyeknek csak erőszakkal tudtak véget vetni.
  • Brazíliában a közösségi közlekedés jegyárainak emelése, illetve egy polgármester hatalmi arroganciája váltotta ki a szintén országszerte, heteken át tartó sokszázezres tüntetéseket a korrupció, a közszolgáltatások alacsony színvonala és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. A mozgalom egyik jelmondatát az Occupy-tól eredő „Elnézést a kellemetlenségért, éppen megváltoztatjuk Brazíliát” adta. A tüntetések éppen a minap kezdődtek újra.
  • Pakisztánban a kormányfőt is érintő korrupciós botrány hatására kezdődtek intenzív tiltakozások, a demonstrálók a spanyol Felháborodottakat idézve valódi demokráciát követeltek. A kormány megbukott.
  • Kínában több alkalommal is demonstrációk zajlottak – ami már önmagában meglehetősen szokatlan.
  • Thaiföldön is tömegtüntetések zajlanak, a "képmutatók demokráciáját" kárhoztatva.
  • Tunéziában idén kétszer is tömegtüntetések sora kísérte ellenzéki politikusok meggyilkolását, a kormány nemrégiben már hajlandónak mutatkozott tárgyalni a tüntetőkkel nemzeti egységkormány alakításáról. A demonstrációk folytatódnak.
  • A hatalmával visszaélő választott elnök lemondását követelve milliók vonultak utcára Egyiptomban, az ikonikus Tahrir tér ismét tüntetőkkel telt meg. Az elnököt végül a hadsereg fosztotta meg hivatalától.


the world is waking 540.jpg
 
A sok százezres, vagy milliós tömegekhez képest kevésbé látványos módon, de a gazdag(abb) országokban is zajlottak, zajlanak az események.

  • Olaszországban egy új rendszerkritikus mozgalom, ill. párt a szavazatok 25%-át szerezte meg a februári választásokon, vezetője szerint „Ez egy forradalom kezdete”.
  • Májusban – amerikai kezdeményezésre - több száz helyszínen tartottak tüntetéseket világszerte a Monsanto vegyipari és biotech vállalatóriás viselt dolgai miatt, elutasítva a génmódosított, agyonvegyszerezett terményeket.
  • Az Occupy mozgalom és szakszervezetek több tucat városban szerveztek tömegdemonstrációkat USA-szerte május elsején, az Occupy Homes folyamatos otthonvédő tevékenysége mellett egy időre az amerikai igazságügyi minisztérium előtti teret is elfoglalta, követelve a vétkes bankárok felelősségre vonását. Az NSA lehallgatási botrány kapcsán is országos megmozdulásokra került sor az Egyesült Államokban.
  • Miközben a Blockupy Frankfurt szervezésében idén is blokád alá vették az EKB épületét, nagyszabású szolidaritási tüntetések zajlottak a régóta forrongó Görög- és Spanyolországban, illetve Portugáliában is kritizálva a megszorítások politikáját. Emellett ismét föllángolt a spanyol kormányt érintő korrupciós botrány, természetesen tüntetésekkel kísérve.
  • A spanyol Indignados és az izraeli „Társadalmi igazságosságot!” mozgalom idén is sokezres demonstrációkkal ünnepelték indulásuk évfordulóit.

occupy homes washington 540.jpg


Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit. Egy, a világon 1979-2013 között zajló mintegy 250 millió jelentősebb tüntetést megjelenítő animáció is ezt látszik alátámasztani, ha megfigyeljük a felvillanó pontok intenzív sűrűsödését az utóbbi évek esetében.

Miután a megfigyelési botrány tovább tépázta a nyugati kormányok becsületét, könnyen lehet, hogy a meglehetősen gyenge lábakon álló szíriai katonai beavatkozás bizonyul annak a momentumnak, amit újabb rendszerkritikus tüntetéshullám követhet. Mindenesetre a világszerte szaporodó, a beavatkozást ellenző megmozdulások, egyes pletykák és a globális rendszerkritikus mozgalmak közeledő „jeles napjai” (szept. 17, okt.15, nov.5.) erre engednek következtetni. Meglátjuk, hogy Európában és Észak-Amerikában is aktuális lesz-e a brazil tüntetőknek a népre utaló jelmondata, miszerint „Az alvó óriás felébredt”.

Számos alkalommal foglalkoztunk már a politikai és a gazdasági elitek összefonódásának problematikájával, most egy, a globális megfigyelési botrány(sorozat)  kevéssé hangsúlyozott összefüggéseit firtató véleménycikk fordítását közöljük, melynek szerzője Patrick Henningsen.


Az Edward Snowden-féle NSA-leleplezés mérete és kiterjedése ellenére nem sok jele mutatkozik annak, hogy Washington D.C. változtatna módszerein, és még kevesebb, hogy ezt bármelyik európai szövetségese ténylegesen számon kérné.


Német hintapolitika

Németország irányváltása a témával kapcsolatban sokat elárul a probléma méreteiről. Angela Merkel kezdeti nyilvános reakciói felháborodottnak tűntek. „Már nem a hidegháború napjaiban élünk,” mondta Merkel szóvivője. „Ha megerősítést nyer, hogy valóban kémkedtek az Európai Unió diplomáciai képviseletei és az egyes európai országok ellen, akkor nyíltan ki fogjuk jelenteni, hogy a barátok bepoloskázása elfogadhatatlan” (Guardian, 2013. júl. 1.).

Merkel nyilvános alakoskodása nem tartott ki sokáig, miután Snowden a Der Spiegel magazinban csupán napokkal később föltárta, hogy az USA és Németország valójában partnerek a globális kémhálózatban. „Ágyba bújtak a németekkel csakúgy, mint a legtöbb nyugati állammal” – idézi a német magazin Snowden-t, aki hozzátette, hogy az NSA-nek Külügyi Direktorátusa van, amely a más országokkal való együttműködésért felelős (RT, 2013. júl. 8.). A Spiegel riportja azt is jelezte, hogyan dolgozik össze a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat, a Bundesnachrichtendienst (BND) és az NSA.
Úgy tűnt, hogy a zavarodottság, amit az újabb Snowden-bombahír okozott, arra kényszerítette Németországot, hogy visszavegyen egy fokozattal, ahogy Merkel inkább a megbékítés politikája mellett döntött. A kezdeti hasadás az USA és Németország között tehát puszta politikai színház lett volna? (…)

stasi 560.jpg


Nincs valódi elszámoltathatóság

A hatalommal való kormányzati visszaélés általános témáját tekintve, az elmúlt hét tömör példáját szolgáltatta annak, aminek egy fejlett, civilizált demokráciában történnie kéne. Luxemburg hosszú ideje hivatalban lévő miniszterelnöke, Jean-Claude Juncker bejelentette lemondását egy kémbotrány miatt, ami illegális telefonos lehallgatásokat foglal magába, számos más, erősen korrupt cselekmény mellett. Normális időkben annak kéne történnie más országokban is, mint az USA, vagy Nagy Britannia, ami Luxemburgban történt – de a mostaniak távol esnek a normális időktől. Hogy mi a normális ebben a bizarr korban, azt bárki kitalálhatja, és ugyanez áll arra, hogy mit tartanak „legálisnak”, különösen az Egyesült Államokban.

Snowden leleplezései vízválasztót kellett volna képezzenek, de ehelyett 2013-ban úgy tűnik, nincs parlamentáris kontroll a bírói engedély nélküli digitális megfigyelés és adatlopás kormányzati ügynökségek által folytatott gyakorlatának szabályozására, és még kisebb az esély az igazságszolgáltatásra a bíróságokon, ahol a döntőbírák képtelenné váltak a törvény betartatására, amit betemetett a rendkívüli háborús rendeletek és végrehajtási utasítások lavinája. (…)

 
NSA és GCHQ: Közös vállalkozás

A legutóbbi Snowden-kiszivárogtatások alapján többet tudtunk meg az adataikat és kommunikációjukat megosztó amerikai NSA és brit GCHQ partnerségének valódi természetéről ebben a nemzetközi kémhálózatban. A brit kormány TEMPORA néven ismert kommunikációs főparancsnokságán keresztül a brit ügynökség képes megfigyelni több mint 200, az országba vezető száloptikás főkábelt, elmentve mindent – mintegy 27 petabyte-ot (27 millió GB – a szerk.) naponta, amit aztán 300 GCHQ elemző értékel ki és 250 NSA-kolléga rostál át.

Több mint egy évtizednyi Patriot Act (Hazafi Törvény), FISA-törvény és WikiLeaks-távirat után az amerikaiak és európaiak egyaránt egy a Stockholm-szindrómához hasonló, bizonytalan állapotban vannak, amelyben a digitális kommunikáció iránti szeretetük csaknem győzedelmeskedik a magánélethez való jogot érintő aggodalmaik felett. Ugyanezt az ambivalenciát visszhangozta Obama és Merkel, akik mindketten állítják, hogy a terrorizmus elleni védekezés nem lehetséges az elektronikus megfigyelés lehetősége nélkül. Azonban a narratíva, amely eredetileg az invázió körül képződött, amit Washington a saját polgárai magánélete ellen folytat, azóta nemzetközivé vált. Immár egymással – és nagyvállalatokkal – partnerségben dolgozó kormányokról szól, a leghatalmasabb világméretű digitális vonóhálóban, ami csak elképzelhető.


yes we scan 560.jpg

(…) Edward Snowden-nek a Der Spiegel-ben tett kinyilatkoztatásai szerint, az NSA hozzávetőlegesen 20-60 millió német telefonos összeköttetésbe és 10 millió  internetes adathalmazba szaglászik bele nap, mint nap. Mindent összevetve félmilliárd német telefonhívást, e-mailt és más szöveges üzenetet fésülnek át.

A sérelmet sértéssel tetézve, az is kiderült, hogy az amerikai hírszerzés Németországra, mint „harmadosztályú partnerre” hivatkozik, Kínával és Irakkal egy lapon említve és így lehetővé téve a megfigyelést. Az elmondottak szerint az NSA nem csupán Berlint, de az EU diplomáciai hivatalait is bepoloskázta és hozzáférést szerzett az EU belső számítógépes hálózataihoz.

Hol van tehát a nemzetközi diplomáciai krízis az USA és Európa között? Normál körülmények közt, mindez jelentős diplomáciai válsággá alakulhatna, szembeállítva egymással az EU-tagokat és az USA-t – de sajna ezek nem igazán normális idők. Németország és az EU ingázásba kezdett, vagy valami ahhoz hasonlóba. Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke rögtön kijelentette: „Ha az állítások igaznak bizonyulnak, ez egy rendkívül komoly ügynek bizonyulna, amely súlyos hatással bírna az EU és az USA kapcsolatára.” Brüsszel azonnal elfogadott egy nem kötelező érvényű határozatot, amely kimondta, hogy amennyiben az amerikaiak nem fedik fel teljes mértékben e-mail és kommunikációs adataikat, két transzatlanti információcseréről szóló megállapodást is visszavonhatnak. (…) Kevesen hiszik el, hogy az EU ténylegesen beváltaná fenyegetéseit, legtöbben a kezdeti reakciót puszta megítélés-javító gyakorlatnak látják, amely nem vezet valódi cselekvéshez a brüsszeli képviselők részéről.

 
Globális adat-ipar: Egy digitális kartell

Az ügy vállalati vonatkozásait nem szabad alábecsülni, tekintve központi szerepüket a nemzetközi digitális adatkereskedelemben. Edward Snowden PRISM-leleplezései a kormányzati ellenőrzés alatt folyó NSA-lehallgatásról és adatlopásról nem jelentettek újdonságot, mivel a volt CIA-elemző Russel Tice csaknem egy évtizeddel ezelőtt, 2005-ben bizonyította, hogy az NSA törvénytelen és alkotmányellenes lehallgatást folytat amerikai állampolgárok ellen. De az NSA-féle megfigyelés nem működhet ezeknek a cégeknek az együttműködése nélkül, melyeknek irodái és műveleti központjai vannak a legtöbb külföldi piacon.

prism-screenshot 560.png


Itt rejlik a kulcsmotívuma mindennek – annak érdekében, hogy az NSA-hez és a GCHQ-hoz hasonló ügynökségek könnyedén hozzájuthassanak a digitális kommunikációnkhoz és adatainkhoz, szükségük van az óriáscégek együttműködésére.  Az USA-ban már ismert, hogy a vezető internet- és mobilszolgáltatók, mint a Verizon és az AT&T milyen szerepet játszanak ebben az egyenletben az amerikai határokon belül, beleértve a vállalatok létesítményeiben található, az NSA által ellenőrzött adatgyűjtő szobák létezését is. Meglehetősen sokkoló, de korántsem annyira, mint az, ha tekintetbe veszed a transznacionális óriáscégek szerepét abban, hogyan teszik lehetővé az NSA számára, hogy hozzáférjen online lépteid digitális nyomaihoz.

A polgárok immár nemzetközileg feladták magánszférájuk nagyját, egyszerűen az olyan amerikai multik, mint a Google, Facebook, Apple, Microsoft, Skype, Yahoo és mások digitális szolgáltatásainak használatával. Ezen cégek mindegyike az „első a profit” erkölcsi vákuumában működik, és sok esetben konkrétan pénzt szednek az NSA-től az ügyfeleik kommunikációjához és adataihoz való hozzáférés kiváltságáért. Az aktuális Snowden-kiszivárogtatások szerint a Microsoft és az NSA közti összejátszás olyan meghökkentő szintű, hogy előbbi megengedi az utóbbinak, hogy kódolási protokollokat adjon az Outlook, a Skype és a felhő-szolgáltatásokhoz és ami adatot az NSA összegyűjt, azt rutinszerűen továbbítják mind az FBI-nak, mind a CIA-nek (Guardian, 2013. júl. 12.). A borzasztó irónia túlontúl nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagyjuk: az amerikai kormány az NSA-n keresztül adófizetők pénzét költi, így ezek a vállalatok profitálhatnak minden személyes adatod és kommunikációd átadásából.

Egy ilyen istentelen szövetséget, amely az összedolgozó kormányok és transznacionális vállalatok közt jön létre, akár fasizmusként is meghatározhatnánk, de ennek a műveletnek a globális természete talán új kifejezést igényel annak definiálására, hogy mit jelent mindez, mint globális jelenség. (Mussolini meghatározása szerint "a fasizmust pontosabban korporatizmusnak kellene nevezni, mert egyesíti az államhatalmat és a korporációs hatalmat." Tehát a fasizmus magyarul és világosan az államhatalom és a vállalati hatalom összeolvadása, amikor az állam a vállalatok érdekeit szolgálja ki az emberek érdekeivel szemben. – a szerk.)

A Snowden körüli nemzetközi médiacirkusz közepette fontos, hogy ne feledjük el, mi tette lehetővé, hogy az NSA és GCHQ-féle ügynökségek büntetlenül cselekedhessenek, ez pedig a tény, miszerint mindkét kormány jeleskedett a szeptember 11 utáni paranoia kiaknázásában, ami eltérítette a nemzet tudatát mind az USA-ban, mind az Egyesült Királyságban. Mindaz, ami megalapozta irgalmatlan háborús megbízatásuk létrejöttét, két szóval összefoglalható: „Terrorellenes háború”.

Az már most világos a világ polgárai előtt, hogy az amerikai szövetségi kormány és az NSA ellenőrizhetetlenné vált, és minél előbb meg kell zabolázni annak érdekében, hogy az ország valamit is megőrizhessen fennmaradó morális megbecsüléséből, miközben az iránta táplált jóindulatnak már csaknem minden nemzetközi – és belföldi - tartalékát kimerítette. Washington eddigi, hűvös és megbánást nem mutató hozzáállásából ítélve nem úgy tűnik, hogy az ország iránti jóindulat magas prioritást élvezne. Amíg a problémát nem vitatják meg kielégítő módon, addig tátongó lyuk fog maradni a nemzetközi közösség morális vezetésében.

A politikai vezetők túl lassan fogják fel,  hogy amikor a jóindulat elfogy, akkor a bizalom is, ez pedig igazán csúszós lejtőnek bizonyulhat.

 

Aktivistánk, Bán Krisztián diplomamunkája (egy 8 méter széles kollázs az új generációs mozgalmakról) megtekinthető jún. 26-27-én 8 és 20 óra között, illetve 28-án délelőtt a Magyar Képzőművészeti Egyetem (Andrássy út 69-71.) Barcsay termében.

cats2 560.jpg

08 560.jpg


A műhöz szorosan kapcsolódó szakdolgozat elérhető itt:
Paradigmaváltás, új típusú mozgalmak


 



Crossroads: Labor Pains of a New Worldview - Válaszút: Egy új világnézet vajúdása
Egy nagyszerű, ez év elején publikált dokumentumfilm civilizációnk átalakulásáról, amit legtöbbször csak úgy szokás emlegetni: "a válság".

Crossroads-Labor-Pains-of-a-New-Worldview.jpg

„Egy átmeneti szakaszban vagyunk, ahol a régi rendszer válaszai már nem kielégítőek, és ez az, amiért válsággal nézünk szembe. Tehát a lakosság állandó vibrálásban van mondván, a régi dolgok már nem működnek, s készen állunk új válaszokat adni egy új, fenntartható civilizáció létrehozására. A dolog egyszerű: A régi civilizáció nem fenntartható. A régi válaszok hibásak. Új válaszok kellenek, és mi vagyunk itt és most, akik megteszik ezt, s mi teremtjük meg ezekkel a válaszokkal az új kultúrát, amely már minket szolgál.” (dr. Bruce Lipton, sejtbiológus)


"Ha azt mondod valakiknek, hogy ők nem befolyásolnak senkit, akkor nem is fognak tenni semmit. De ha azt mondod, hogy igenis hatással vannak ezer emberre, az megváltoztatja az életüket. Ezért gondolom, hogy nagyon fontos megértenünk egyszer s mindenkorra, hogy mi mind kapcsolatban vagyunk egymással." (dr. James Fowler, társadalomtudós)

„Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, rendszerelmélet-tudós)

(Ha a magyar felirat nem indul automatikusan, a 'képaláírások' ikonra kattintva kiválaszthatod a listából.)

Már két-három évvel ezelőtt is jócskán volt rá ok, hogy úgy gondoljuk, a világ, pontosabban a rendszer, amiben élünk korrupt, megérett a gyökeres változtatásra, vagy sokak szerint a pusztulásra is. Talán azért is volt annyira népszerű a 2012-es világvége legendája, mert mindenki érezte, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Aztán, ahogy az első részben kifejtettük, elkezdtek sorjázni a gyakran összeesküvés-elméletekbe illőnek titulált botrányok. Mostanra, a tömeges lemondásokkal, a minden korábbinál súlyosabb globális offshore-botránnyal és az aktuális NSA megfigyelési üggyel elérkeztünk a pontra, ahol kijelenthetjük: a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt kapitalizmus végletesen korrupt rendszerének valódi természetét - végre bizonyossággal - föltáró leleplezések maguk is az egyre gyorsuló bomlás jelei és az átalakulás előhírnökei.


Ez viszonylag hosszú bejegyzés lesz, egyben az eddigiek közül talán a legátfogóbb.

A legutóbb ott tettük le a fonalat, hogy miután a globális rendszerkritikus tüntetéshullám mellett elkezdtek sorjázni a nagyhatalmi játszmákat, elképesztő mértékű vállalati hatalomkoncentrációt, a globális pénzügyi szektor mély romlottságát leleplező botrányok, például irányadó kamatlábakat kartellben manipuláló, vagy drogüzlethez és terroristákhoz kötődő pénzmosásban érintett óriásbankokkal kapcsolatban, az is kiderült, hogy a gazdasági és a politikai elit összefonódása miatt is tiltakozó Occupy mozgalom elleni karhatalmi fellépést az USA állami szervei a pénzügyi óriáscégekkel együttműködésben szervezték, illetve hajtották végre. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi (!) nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

occupy wall street.png

A botrányok a rendszer negyedik hatalmi ágaként emlegetett tömegmédiát sem kerülték el. Még 2011-ben pattant ki a világ egyik leghatalmasabb médiabirodalmát képező News Corporation-höz tartozó brit News of the World bulvárlap lehallgatási botránya. Az egy gyilkosság áldozatának, hírességeknek és politikusoknak a telefonját feltörő és lehallgató újságírók ügye rendkívül nehéz helyzetbe hozta a vállalatot és a brit kormányt. A lapot megszüntették, letartóztatásokat eszközöltek, parlamenti vizsgálatot indítottak. A Murdoch-médiabirodalom alaposan megszenvedte az ügyet. 2012 őszén újabb egetverő botrány rázta meg a brit médiát, ezúttal a BBC-ről derült ki, hogy évtizedeken át falazott egy pedofil műsorvezetőjének. Az ügybe számos vezető bukott bele a brit közszolgálati média háza táján, de mint nemrégiben kiderült, még korántsem ért véget. A megfélemlítéssel kapcsolatban fölmerülő további vádak nyomán indult vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a panaszokat általában figyelmen kívül hagyták. Michelle Stanistreet szakszervezeti vezető szerint "meglehetősen világos, hogy a munkatársak terrorizálása intézményesített problémává vált a BBC-nél, ami hosszú éveken át folytatódott." Ugyan a magyar közszolgálati média körül is voltak botrányok, ehhez foghatót nem láttunk. Viszont, ahogy nemzetközi szinten, úgy a hazai tömegmédiában is problémát jelent a koncentráció fokozódása és a tájékoztatás minőségének általános mélyrepülése.

 
Ugyan az egyháza(ka)t súlytalan játékosnak szokás tekinteni a jelenkor nyugati világában, de ha belegondolunk, a Vatikánban összpontosuló szellemi és intézményi befolyás mértéke egyáltalán nem elhanyagolható (a felhalmozott vagyonról már nem is beszélve). A katolikus egyház súlyos válsága közepette hirtelen és rendkívül szokatlan módon posztjáról lemondó XVI. Benedek pápa esete korántsem egyedülálló, csupán a legnagyobb médiafigyelmet kiváltó lemondás volt. Az elmúlt hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, katonai, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes world-upside-down.pngkörülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került.  Néhány fontosabb példát kiemelve: David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.  Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja. A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról,  Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen pedig ismét vizsgálat indult, korrupció gyanúja miatt.  A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását, a kialakuló tömegtüntetéseken már az egész rendszer rendbe tételét követelték.  A holland királynő bejelentette lemondását,  Hillary Clinton pedig az USA külügyminiszteri posztját adta fel.  A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után, a tömegek azonban itt sem elégedtek meg ennyivel, a korrupt rendszer teljes megváltoztatásáért vonultak utcára.  Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnököt első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték. A mostani, a cseh kormány tagjait érintő letartóztatások és korrupciós botrány, de akár a szimbolikus parkvédő-ügyből általánossá növekvő törökországi demonstrációk is illenek ebbe a sorba. Hogy a váratlan esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei a felszín alatt mozgásba lendültek.



Februárban Németország visszaigényelte a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét. Az ügy ráirányította a figyelmet a tényre, hogy az amerikai ARANY 280.jpgközponti bank gyakorlatilag más országok aranyára alapozza működését. "Miközben a bank túlnyomórészt ténylegesen nem birtokolja azt, több százmilliárd dollárnyi aranykincs őrzője, amely kitörölhetetlenül (és szinte költségek nélkül) 'biztosítékot' képez, ahogy 'pénzügyi eszközt' is az intézmény sok milliárd dolláros központi banki műveleteihez, gyakran európai partnerei költségére. (...) Más szavakkal, a Fed 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait." A FED később visszautasította a trezorjaiban letétbe helyezett német aranykészletek felülvizsgálatát és azt állítja, visszaszolgáltatásuk nem lehetséges 2020 előtt.
A tartalékráta rendszerének és a „semmiből teremtett” pénznek a kérdésköre is új megvilágításba került:  “A hitelpénzt a bankok a semmiből teremtik.” Sokszor hallunk (olvasunk) ma ilyen mondatokat az interneten. Ez sokaknak annyira hihetetlen, hogy különösebben nem is foglalkoznak vele, vagy egyszerűen összeesküvés-elméletnek tartják. (…) A téma viszont forró, mert a bankvilág egyik legnagyobb szereplője, a Deutsche Bundesbank már hivatalosan is elismerte ezt a pénzteremtési folyamatot.”

Magyarországon a diáktüntetések óta egyre látványosabb módon megjelenő új típusú politizálás után a mind fajsúlyosabbá váló szervezett ellenállás is megjelent a bankok tisztességtelen gyakorlatával szemben, a legújabb hírek szerint pedig végső soron inkább a pénzintézetek mellé álló - persze ennek a szöges ellentétét kommunikáló - állam közmondásos szöge is kibújt a zsákból. A ciprusi bankbetétek megsarcolásának - végül az ellenállásnak köszönhetően csak korlátozott mértékben megvalósuló - terve pedig megmutatta az európai elitek és a Trojka (EB-EKB-IMF) kétségbeesettségét. A BRICS-szövetség feltörekvő államai ezalatt alternatív nemzetközi pénzügyi-gazdasági intézmények felállítására készülnek.



Április elején nyilvánosságra hozták az oknyomozó újságírók által megszerzett hatalmas mennyiségű titkos iratot a globális adóelkerüléssel, offshore cégekkel és számlákkal kapcsolatban. Az akták tényekkel és számításokkal szolgálnak – készpénz-átutalásokról, fúziók dátumairól, cégek és egyének közti kapcsolatokról – amik azt szemléltetik, milyen agresszíven terjedt ki az egész földgolyóra az offshore pénzügyi titkolózás, lehetővé téve a vagyonos, jó kapcsolatokkal rendelkező elit számára az adóelkerülést, táplálva a korrupciót és a gazdasági dorothypullingcurtain280.gifgondokat, gazdag és szegény országokban egyaránt. A feljegyzések több mint 170 országban található, személyek és társaságok nevén jegyzett offshore vagyonokat részleteznek. „Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a titkos világ végül napvilágra került” – mondta Arthur Cockfield, a kanadai Queen’s University jogi professzora és adószakértője, aki egy interjú során tekintette át a dokumentumok egy részét. Elmondása szerint az iratok az Óz a csodák csodája című klasszikus film azon jelenetére emlékeztették, amelyben „elhúzzák a függönyt és látod a varázslót, amely ezt a titkos gépezetet működteti.” Az ICIJ oknyomozó publikáció-sorozata világszerte reakcióra késztette a politikusokat, pénzügyi felügyeleteket és újságírókat – a téma Magyarországon néhány tudósítás után hamar lekerült a napirendről, pedig egy tavalyi tanulmány megállapításai szerint is „Magyarország ott van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között.”

 
Matt Taibbi, a Rolling Stone magazin gazdasági-politikai weboldalának szakkommentátora „Mindent manipuláltak: a valaha volt legnagyobb pénzügyi botrány” című cikkében a következő mondatokra ragadtatta magát: "Az Illuminátusok amtőrök voltak. Egy éven belül a második hatalmas pénzügyi botrány föltárja a nemzetközi összeesküvést: nincs olyan ár, amit a nagy bankok ne tudnának manipulálni. Világ konteósai, a Rotschildek, szabadkőművesek és az Illuminati háttérhatalmában hívők, mi szkeptikusok tartozunk nektek egy bocsánatkéréssel. Igazatok volt. A játékosok talán egy kissé mások, de az alapfeltevésetek helytálló: a világ egy cinkelt játszma. Erre az utóbbi hónapokban jöttünk rá, amikor összefüggő korrupciós botrányok sorozata árasztotta el a pénzügyi szektort, azt sejtetve, hogy a világ legnagyobb bankjai manipulálják nos, gyakorlatilag mindennek az árát. Hallhattunk már a Libor-botrányról, amiben minimum három - és lehetséges, hogy a végső szám szerint 16 - a legnagyobb, "túl nagy, hogy elbukjon" típusú bankok közül összejátszott a globális kamatok manipulálásában, eközben mintegy 500 billió (500 000 milliárd!) dollár összértékű pénzügyi eszközzel játszadozva. Egyértelműen ez a történelem legnagyobb pénzügyi botránya. Önmagában is elég rossz volt, de most úgy tűnik, a Libor-nak lehet egy ikertestvére. Kiszivárgott információk szerint az amerikai hatóságok nagyon hasonló ügyben nyomoznak az IsdaFIX nevű mutató meghatározásával kapcsolatos csalás gyanújával." Taibbi egyébként a cikk folytatásában beszámolt az Európai Bizottság olajcégekkel szembeni fellépéséről, szintén az árak manipulálásának gyanúja kapcsán.

Ehhez kapcsolódik, hogy – bár a sajtó nem igazán verte nagydobra – immár hivatalos személy is megerősítette, hogy a számos botrányban érintett és súlyos vádakkal illetett nagybankok képviselői csupán azért nem kerültek még őrizetbe, mert túlságosan nagy a befolyásuk. Eric Holder, a CIA főnöke egy szenátusi meghallgatáson ismerte el, hogy a nyomozóhatóságok nem bírnak a pénzügyi óriások hatalmával. Néhány nappal később bizonyosodott be, hogy szó szerint a Wall Street képviselői írják a saját szabályozásukról szóló törvénytervezetet. Mindkét beismerés az Occupy mozgalom igazát erősítette meg, ismét.


nagy_nővér.jpgA Fehér Ház körüli májusi adóhatósági visszaéléssel és lehallgatással kapcsolatos botrányok immár eltörpülnek az amerikai nemzetbiztonság általános, a legnagyobb netes cégeket is érintő, az USA-n kívül is aktuális online megfigyelési és telefon-lehallgatási botránya mellett, amit a 2010-es WikiLeaks-ügyhöz hasonlóan egy, a tisztességtelen gyakorlatot megelégelő fiatalember kiszivárogtatása robbantott ki. Mellesleg a magyar közalkalmazottak törvényesített megfigyelése is passzol a kirajzolódó tendenciához. Az amerikai hír – mint a fölsoroltak legtöbbje – önmagában nem túl meglepő, különösen, ha a híres hadi-ipari komplexumról van szó, a bizonyítékok nyilvánosságra kerüléséig azonban mégis egészen más volt a helyzet, ugyanis a megfogalmazódó gyanút könnyű volt azzal elütni, hogy az összeesküvés-elméletek kategóriájába, ha úgy tetszik, gettójába száműzték. Mostanában azonban, a leleplezések kapcsán kínosan gyakran kellett bizonyos elemeket kiemelni ebből a karanténból, annyira, hogy már igen nehéz tagadni: a világról alkotott általánosan elfogadott kép bizony felülvizsgálatra szorul. Valahogy úgy van ez, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden más megvilágításba kerül, mert a világnézetünk az, ami megváltozik.


Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a ló túlsó oldalán landolva egyből a gyakran vad és leegyszerűsítő konspirációs teóriák talaján kéne újraértelmeznünk a dolgokat, de úgy néz ki, itt az ideje visszavenni az ilyen fajta megközelítést övező általános, lenéző hozzáállásból, ugyanis mint látható, már jelenlegi tudásunk szerint is a világban zajló folyamatok jelentős, sőt aggasztóan nagy része képezi háttér-machinációk és korrupció, jogsértések tárgyát. Mindezt, az elitek összefonódását és a pénzügyi-gazdasági hatalom megfoghatatlanságát tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy az összeesküvés-elméletek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezekkel a legnagyobb probléma, hogy már maga az összeesküvés (mint pl. sötét termekben szivarozó gonoszok) képzete is egy meglehetősen régimódi, pontatlan és leegyszerűsítő – gyakran durván általánosító, lásd pl. „a bankárok”, vagy „a zsidók” állnak mögötte kezdetű - megközelítését mutatja a globális kapitalizmus hálózati társadalmát – úgy, ahogy - uraló, vagy irányító erőknek és emellett, még ha valóban elgondolkodtató összefüggésekre is mutatnak rá, sokszor megalapozatlan és túlzó következtetéseket vonnak le. Például a Bilderberg-csoport és „a világkormány”, illetve az „Új Világrend” témája köré felépülő, az egyébként bizonyosan létező és valóban nem túlzottan bizalomgerjesztő, a világ gazdasági és politikai elitjét tömörítő nem nyilvános csoportosulás céljait boncolgató elméletek legnagyobb része puszta spekuláció. Az exkluzív (magyarul kizárólagos) elit tanácskozás szakértője, Daniel Estulin az Európai Parlamentben tartott meghallgatásokon is több ízben kifejtette, hogy az egészen az utóbbi évekig sikeresen rejtőzködő csoport a közkeletű hiedelemmel ellentétben nem egy ódivatú világkormány, hanem sokkal inkább egyetlen világ-vállalat létrehozásán ügyködik, ami egyébként tegyük hozzá, ha lehet, még rosszabb is.


super-entity 560.jpgGlattfelder-tanulmány: vállalati szuper-entitás


Bármennyire is kellemetlen, el kell ismerni, hogy - a már egyébként a felszínen is lejáratott demokratikus eszményeket a háttérben lábbal tipró - leplezett, korrupt gyakorlatok nemcsak jelen vannak, hanem ahogy a korábbiakban taglalt ügyek is mutatják, jelentős mértékben befolyásolják a dolgok menetét. Ennek ellenére azt, amivel szembenézünk, az összeesküvés szónál talán jobban leírja a hatalmi háló, vagy mátrix kifejezése, de ha jobban tetszik, úgy is gondolhatunk rá, mint a fejünkre nőtt teremtényünkre, egy elszabadult és mostanára önmagára is veszélyessé vált rendszerre.

Akármi is az igazság, és akárhogy nevezzük is a fennálló rendszer abszolút haszonélvezőit (akik a Föld lakosságának kevesebb, mint 1%-át teszik ki, elképesztő mértékű vagyont és hatalmat fölhalmozva) nagyon úgy tűnik, hogy ez a végletesen igazságtalan és korrupt szisztéma a végét járja. Fenntarthatatlan, igazságtalan és valójában antidemokratikus, sőt lélektelen mivolta már évekkel ezelőtt is látszott, de a mindent átható korrupció mélységeit föltáró leleplezések, ha úgy tetszik revelációk már egyre gyorsuló bomlásának jeleiként is értelmezhetők. A korrupciót föltáró nyomozások, mint a globális kamatmanipulációt is leleplező több éves hatósági erőfeszítések, vagy az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Klaszterének munkája, illetve a kiszivárogtatások megmutatták, hogy a rendszer hibáinak láthatóvá tételére és ezáltal a rendszer megváltoztatására törekvő civil mozgalmak egyáltalán nincsenek egyedül. A sokrétű, ám mégis összefüggő aspektusokból álló rendszerválságot fölfoghatjuk katasztrófaként, de az átalakulás és a megújulás előszobájaként is.

Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit.

 
Ami most történik, az a világ értelmezésére fölépített uralkodó elbeszélés, narratíva széthullása, elvesztése. Úgy is tekinthetjük, hogy a Naomi Klein szerint a neoliberális-neokonzervatív kapitalizmus alapmechanizmusaként szolgáló sokk-doktrína visszaüt, a leleplezések hatására a narratíva-vesztés most az egész rendszert fenyegeti. 
reagan szobor 200.jpgA helyzet kicsit ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki rámutat, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát megkövetelő nemzetközi intézményrendszerrel szemben „gazdasági szabadságharcot” hirdető magyar kormány annak az amerikai elnöknek állított szobrot a budapesti Szabadság téren, aki nem csak „antikommunista élharcos”, hanem a gazdasági világválsághoz és a jelenlegi helyzethez vezető dereguláció, az említett neokon-neolib gazdaságfilozófia egyik úttörője is volt. A rendszert igazoló – a demokrácia, esélyegyenlőség, szabadság, igazságosság stb. látszatvilágára épülő - narratíva fokozatos összeroskadása kulcsfontosságú momentum, hiszen a rendszer azért működik, mert működtetjük. Ez ahhoz hasonló, mint amit Slavoj Zizek az Occupy mozgalommal kapcsolatban fogalmazott meg, amikor azt mondta, a tüntetések elbeszélhetővé tették, hogy nem a „lehetséges világok legjobbikában” élünk. Zizek egy régi viccel érzékeltette mindezt: „A kommunizmus idején egy férfit az NDK-ból Szibériába küldenek. Mivel tudja, hogy a leveleit cenzúrázni fogják, azt mondja barátainak, egyezzenek meg egy kódban. Ha a levelet kék tintával írja, igaz, ami benne áll, de ha vörössel, a barátai tudni fogják, hogy nem írhat igazat. Egy hónap múlva meg is érkezik az első levél, kék tintával. „Minden csodálatos itt. A boltok tele vannak, a mozikban jó nyugati filmeket játszanak, luxusszállásokon lakunk. Egyetlen dolgot nem lehet csak kapni. Piros tintát.” Magyarországon ezt a bizonyos „piros tintát” mintha Ángyán József adta volna a kezünkbe.

 
Az elit(ek) rejtett machinációinak leleplezése azonban nem jelenthet csupán annyit számunkra, hogy „vannak ők, a bűnösök és mi, az ártatlanok”. Nem elég megállapítanunk a hatalmasok felelősségét, a sajátunkkal is szembe kell néznünk, hiszen az alsó 99% és az azt alkotó egyének – aktív, vagy passzív - közreműködése nélkül nem alakulhatott volna ki a jelenlegi helyzet. Szellemi, kulturális, társadalmi, ökológiai és immár a mindezt szemmel láthatóvá tevő digitális összekapcsoltságunk, illetve egymásrautaltságunk okán még csak azt sem állíthatjuk, hogy saját magunktól független, pusztán külsődleges jelenségekkel nézünk szembe. A civilizációnk, vagy kultúránk állapota valójában kollektív önmagunk tükörképe.

Válaszúthoz érkeztünk. „Egy átmeneti szakaszban vagyunk, ahol a régi válaszok már nem kielégítőek, és ez az, amiért válsággal nézünk szembe. Tehát a lakosság állandó vibrálásban van mondván, a régi dolgok már nem működnek, s készen állunk új válaszokat adni egy új, fenntartható civilizáció létrehozására. A dolog egyszerű: A régi civilizáció nem fenntartható. A régi válaszok hibásak. Új válaszok kellenek, és mi vagyunk itt és most, akik megteszik ezt, s mi teremtjük meg ezekkel a válaszokkal az új kultúrát, amely már minket szolgál.” (dr. Bruce Lipton, Crossroads) Az, hogy a hatalmi struktúráknak a tüntetésekre adott válaszától, az emberek elhallgattatására kitalált „könnygáztól bűzlik az európai demokrácia”, az is csak az elitnek a status quo fenntartására irányuló kétségbeesett erőlködéséről árulkodik. A gondolatmenet és az összefüggések mélyebb megismeréséhez ez a kiváló, friss dokumentumfilm nyújthat segítséget:


Mindez elősegítheti azt a szemléletváltást, ami a krízis meghaladásához, a továbblépéshez szükséges. „Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, Crossroads)

A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál szaftosabb, a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt globális kapitalizmus rendszerének valódi arcát fölfedő botrányok és leleplezések, és (a legalábbis egyelőre) az évszázad botrányának kikiáltott NSA-üggyel elérkeztünk a pontra, ahol nincs szükség mindenféle elméletekre, csak át kell tekintenünk a rendelkezésre álló tényeket, majd levonni a belőlük fakadó következtetéseket, melyektől mindenki ódzkodik.


Anyátok 268.jpgAz elmúlt évtized ún. „terrorellenes háborúja”, különösen annak iraki fejezete minden korábbinál szélesebb tömegek számára tette nyilvánvalóvá a nagyhatalmi játszmák képmutató logikáját, amit két szlogen, az „Iraki szabadság hadművelet” (a invázió hivatalos megnevezése) és a „Ne onts vért az olajért!” (a globális háborúellenes tüntetések egyik jelmondata) párba állítása talán megfelelően össze is foglal. A profitot minden egyéb emberi, vagy „környezeti” szempont elé helyező, adósságon alapuló pénzügyi-gazdasági rendszer által kikényszerített folytonos növekedés egyik következményével, az elképesztő mértékű ökológiai károkozással kapcsolatban is minden korábbinál több ember vált tudatossá, a pénzügyi krízis és a világgazdasági válság pedig (majdnem) mindenkinek megmutatta, hogy a neoliberális kapitalizmus rendszere társadalmilag korántsem olyan stabil és előnyös, mint amilyennek korábban lefestették. A 21. század második évtizede egy – számos, egymással összefüggő, ám igen szerteágazó aspektusra visszavezethető, ökológiai-társadalmi-gazdasági-politikai természetű – rendszerválság kellős közepén köszöntött ránk. Ahogy az idealisták, na meg a bölcsek emlékeztetnek rá, a válságot nem kell feltétlenül sorscsapásként megélnünk, a megújulás lehetőségeként is tekinthetünk rá. Ennek jegyében nézzük az elmúlt két-három év világrengető leleplezéseit!


2010 egyértelműen a WikiLeaks éve volt. Az iraki, ill. afganisztáni háborúval kapcsolatos titkos dokumentumok és az amerikai diplomáciai táviratok tömeges kiszivárogtatásával kapcsolatban már akkoriban új korszak születését emlegették, amelyben az információ feletti ellenőrzés, illetve az információ-szabadság kérdésköre kulcsfontosságú szimbolikus társadalmi küzdelem terepévé válik. Tulajdonképpen semmi igazán megrázó nem derült ki a szivárogtatások által, ami megrázta – első sorban – a világ egyes kormányait és más hatalmi struktúráit, az az ilyen jellegű kiszivárogtatás puszta ténye, a szentséges tekintélyükön esett csorba volt, ahogy azt a Bradley Manning és Julian Assange elleni fellépés is megmutatta. Mivel a tunéziai forradalomba torkolló tüntetések kialakulásához az országban uralkodó korrupciót leleplező WikiLeaks-féle táviratok is hozzájárultak, nem csupán közvetett, vagy szimbolikus értelemben tekinthetjük dominó-effektus kulcsfontosságú elemének a Manning és Assange nevével fémjelzett kiszivárogtatásokat. A tunéziai rezsim megdöntését az egyiptomi forradalom eseményei, majd az „Arab Tavasz” néven emlegetett felkelések követték.

Untitled-2c copy 560.jpg

Ez az eseménysor közvetlenül inspirálta a 2011 májusában Spanyolországból kiinduló és néhány hónap leforgása alatt világméretűvé váló rendszerkritikus tüntetéshullám kezdeményezőit is. Miközben az Anonymous globális hacktivista közössége a kibertér első számú rendszerkritikus mozgalmává fejlődött, a spanyol városok fizikai tereinek elfoglalásával útjára indult a Felháborodottak mozgalma is. Ennek alapvetése, hogy a pénzpiacok és az összefonódó gazdasági-politikai elit „túszul ejtették a demokráciát”, kirekesztve a polgárokat a saját életüket meghatározó döntések meghozatalából, ebből a helyzetből pedig a képviseleti rendszer felől a részvételi demokrácia irányába való elmozdulás, illetve a gazdaság demokratikus ellenőrzésének megteremtése jelenthet kiutat. A szintén globális mozgalommá szélesedő Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) kezdeményezői jelentős mértékben támaszkodtak a spanyol példára, sőt a spanyol térfoglaló mozgalom angolszász változataként is értékelhetjük, bár a világ sokkal inkább a hatalmi központ New York-ból induló kezdeményezés nevét ismerte meg. Az Occupy mozgalom központi témái, motívumai általában a végletessé fokozódó társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a pénzügyi szektor, az óriáscégek, illetve a társadalom leggazdagabb 1%-ának a demokratikus folyamatokat aláásó, korrupciót és instabilitást okozó túlhatalma, de az egyes csoportok esetében a hangsúlyok, vagy akár a központi témák is eltérőek lehetnek. Általános jelmondata: „Mi vagyunk a 99%”. A mozgalom egészét tekintve tudatosan nem fogalmazott meg a fennálló rendszer keretei közt értelmezhető pragmatikus követeléseket, inkább az uralkodó paradigma meghaladására bíztat közvetlen demokratikus működésmódján és a rendszer alapjainak megkérdőjelezésén keresztül. A mozgalom az USA-ban sikeresen hódította vissza a köz számára a politikai-gazdasági elemzés – korábban inkább csak az elit számára hozzáférhető - terét, változtatta meg a nyugati közbeszédet, állította alapkérdéseit a figyelem középpontjába, miközben – ahogy látni fogjuk – puszta létével is leleplezett, felszínre hozott egyet s mást.

2011 őszén, a globális tüntetéshullám kellős közepén jelent meg egy svájci kutatócsoportnak a világgazdaság megdöbbentő koncentráltságáról szóló tanulmánya. A tudósok szuperszámítógépek segítségével, hálózatelemzés útján bebizonyították, hogy a világ vagyonának és gazdasági hatalmának túlnyomó része multinacionális óriásvállalatok már-már hátborzongatóan kicsiny csoportjánál összpontosul. A tanulmányt jelentőségénél jóval kisebb figyelem övezte a mainstream médiában. Jellemző, hogy a szinte egyetlen magyar nyelvű cikk szerzője is „az önszabályzó szabad piacok” szükségszerű, már-már természetes állapotaként igyekszik beállítani mindazt, amit a tanulmány megállapít, illetve több figyelmet szentel az „összeesküvés-elméletekkel” való élcelődésnek, mint a tanulmányban szereplő megállapítások súlyosságának. A kutatók a világ mintegy 43 000 multicége közti kapcsolatokat elemezve saját megdöbbenésükre kimutatták, hogy egy aránytalanul kicsi, 1318 vállalatból álló mag közvetlenül ellenőrzi a világgazdaság mintegy 20, az általa tulajdonolt további cégeken keresztül pedig további 60 százalékát. Tovább vizsgálva az adatokat fölismerték, hogy ezen a magon belül létezik egy csupán 147, egymással szoros összefonódásban álló cég alkotta „szuper-entitás” és végső soron ennél összpontosul a világgazdaság fent említett 80%-a fölötti ellenőrzés. Ezen cégek mintegy háromnegyede a pénzügyi szektorból kerül ki. Érdemes még megemlíteni, hogy a tudósok által a hálózatra gyakorolt befolyásuk mértéke alapján összeállított (a tanulmány 33. oldalán található) lista első helyén a Libor globális kamatmanipulációs ügyben már bizonyítottan vétkes Barclays Capital áll és általában is elmondható, hogy a kamatmanipulálási és a többi aktuális botrány által érintett cégek szinte egytől-egyig a lista előkelő helyein szerepelnek.

 super-entity 560.jpg


Sokan, sok mindent vártak a 2012-es évtől, de egy biztos: revelációból, mint rejtett tények feltárásából bőven kijutott. Ha úgy vesszük, a szó eredeti, görög értelmében vett apokalipszis, azaz a leleplezés, felfedés is megvolt. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, amit egyébként a térfoglaló rendszerkritikus mozgalmak is hirdettek, hogy a rendszer mélyen korrupt és gyökeres változtatásra van szükség.

Rögtön az év elején az internet szabadságát veszélyeztető, a „kalózkodás” elleni harc nevében akár cenzúrát és a felhasználók megfigyelést is lehetővé tévő gumiparagrafusokból álló törvényjavaslatok és egyezmények elleni on- és offline tiltakozásoktól volt hangos a nyugati világ. Ami azt illeti, a kulturális és egyben társadalmi átalakulás fékezésére, vagy megállítására irányuló próbálkozások, mint a szabad tartalom-, illetve információ-megosztás kultúrája elleni kétségbeesett kampány, vagy az efféle szabályozások (SOPA, PIPA, ACTA, CISPA stb.) folyamatos erőltetése, valójában kontraproduktívnak bizonyulnak, mivel újra és újra igazolják a fennálló rendszer kritikája, meghaladottsága mellett szóló érveket.

Itthon Ángyán József kirobbantotta a „nagy oligarcha-botrányt”, a földbáróknak, nagytőkés érdekcsoportoknak átjátszott állami termőföld-pályázatokkal kapcsolatban, ezzel példátlan mértékű figyelmet irányítva a hazai gazdasági és politikai elit összefonódásának kérdésére. A gazdasági háttéremberek kormányokon átívelő hatalmáról beszélve a volt államtitkár így nyilatkozott: „…ahhoz, hogy távol tudjuk e köröket tartani a politikai döntéshozataltól, előbb el kell távolítani őket onnan.”

Eközben New Yorkban elkezdődött a világ legnagyobb bankjait érintő botrányok sorozata, amely szinte az egész évet jellemezte. A később csak Muppetgate néven emlegetett ügyben a Goldman Sachs meghatározó pénzügyi óriáscég volt munkatársa nyílt levélben leplezte le a vállalatnál uralkodó cinikus légkört és az ügyfeleket megkárosító gyakorlatot. A következő, minden korábbinál súlyosabb botrány június végén pattant ki a londoni City-ben, amikor a világ egyik leghatalmasabb bankjának számító Barclays-t egy évek óta folyó, három földrészre kiterjedő nyomozás eredményeként rekordbírsággal sújtotta a pénzügyi felügyelet a Libor nevű irányadó kamatláb globális hatású manipulációjáért, a cég elnöke és vezérigazgatója is lemondásra kényszerült. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban, de például a tengerentúlon, vagy hazánkban korántsem kapott jelentőségének megfelelő mértékű figyelmet a hivatásos médiában. A Libor-botrányban a világ 16 – a legnagyobbak és legbefolyásosabbak közé tartozó – pénzintézetével kapcsolatban fogalmazódott meg a kartellben folytatott kamatmanipuláció vádja. A még ma is zajló nyomozásban eddig az angol Barclays mellett a skót székhelyű RBS-ről és a svájci központú UBS-ről sikerült bebizonyítani, hogy részt vettek a manipulációban, decemberben az első letartóztatásokra is sor került. Már a nyáron fölmerült, hogy az üzemanyagárakat is a Libor-hoz hasonló módon manipulálhatták a tőzsdén, majd az Euribor irányadó kamatlábával kapcsolatban is megfogalmazódott a gyanú.


liborcomic 480.jpg

Mindezzel párhuzamosan pénzmosási és más csaláshoz kötődő botrányok sora rázta meg a legnagyobb pénzintézeteket. A sort a Vatikán bankja nyitotta, melynek kétes üzelmeiről a pápai állam sötét ügyeit felszínre emelő Vatileaks-botrány rántotta le a leplet, majd az olyan óriások követték, mint például a HSBC és a JP Morgan, nem kisebb vádakkal, mint drogkartellek és terroristák piszkos pénzeinek tisztára mosása. A Wells Fargo és a Bank of America jelzáloghitel-csalás miatt került eljárás alá, a Deutsche Banknál pedig még rendőrségi razziát is tartottak pénzmosási, adócsalási és egyéb vádak kapcsán, hazánkban pedig egyre több olyan esetről lehetett hallani, hogy devizahiteles adósok pereket nyertek a bankokkal szemben.


Az angol központi bank magas rangú tisztségviselője egy októberi eseményen, egy évvel a globális tüntetéshullám csúcspontja után arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: az Occupy mozgalomnak igaza van. Andrew Haldane szerint a világ pénzügyi negyedeit „elfoglaló” demonstrálóknak mind morális, mind intellektuális értelemben igazuk volt a nemzetközi pénzvilággal szemben megfogalmazott kritikájukban. Beszélt arról is, hogy olyan folyamatok indultak meg a pénzügyi szektor döntéshozóinak körében, amelyek a bankok, pénzintézetek sokkal erkölcsösebb működése felé mutatnak és a társadalmi egyenlőtlenségeket is nagyobb súllyal veszik tekintetbe, részben a tüntetéseknek köszönhetően. „Valójában azt szeretném bizonyítani, hogy a pénzvilág megreformálásának korai szakaszában vagyunk, egy átalakulásban, melyet az Occupy segített előmozdítani.” – mondta a tisztviselő.

Ezt különösen érdekes megvilágításba helyezik a karácsony táján nyilvánosságra került dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a gazdasági és politikai hatalom összefonódása ellen is tiltakozó mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 végén. Már az is elég riasztó képet festett a „szabadok földjén” uralkodó állapotokról, hogy az erőszakmentesség elvét valló mozgalom aktivistáit az FBI belföldi terroristákként azonosította, így megfigyelte és lehallgatta, de a további részletek, ahogy a Guardian újságírója fogalmazott „bizonyították azt, ami egykor paranoid képzelgésként lett elutasítva: az eltérő véleményen lévők egységesített vállalati-állami elnyomását”.  A dokumentumok alapján a műveletekben részt vevő szervek, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, az FBI és a helyi rendőrségi alakulatok jól koordinált hálózatban működtek együtt a privát óriáscégekkel, bankokkal, olyan szorosan összedolgozva, hogy tulajdonképpen egy entitást alkottak – egyes esetekben saját, külön név alatt, mint „Belbiztonsági Szövetség Tanácsa”. Anna Lekas Miller, független újságíró és aktivista szavaival "ez a kölcsönösség az FBI, a Nemzetbiztonsági Minisztérium és a New York-i tőzsde óriáscégei között jól mutatja, hogy a hatóságok kit is szolgálnak valójában. Ez esetben még csak nem is a kormányzatot, hanem ezeket a vállalatokat, illetve a pénzügyi szektort és bizonyosan nem az embereket." Néhány évvel ezelőtt az ilyesmit egyszerűen „nevetséges, oktalan” összeesküvés-elméletnek bélyegezték volna, de az utóbbi hónapokban feltűnően gyakran kényszerülünk újragondolni, hogyan is állunk a hatalom koncentrációjával és az elitek összefonódásával.


pepperspray 560.jpg

A napvilágra került tényekben a legriasztóbb az óriáscégek szerepe, az hogy közvetlen hozzáféréssel bírtak az állam (egykori, illetve állítólagos) erőszak-monopóliumához. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

Ami azt illeti, már ezt megelőzően nyilvánosságra kerültek olyan információk, amelyek világosan előrevetítették a jelenlegi megfigyelési és lehallgatási botrányt. A WikiLeaks és az Anonymous közreműködésével nyilvánosságra került Stratfor e-mailek tanúbizonysága szerint a Pentagon és a CIA korábbi munkatársainak cége, a TrapWire arcfelismerő programokkal valós időben elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit. Eisenhower elnök elhíresült 1961-es, a hadi-ipari komplexum veszélyes és egyre növekvő befolyására figyelmeztető beszéde óta eltelt évtizedek során végig élt a gyanú a háttérben meghúzódó erők machinációival kapcsolatban, de bizonyítékok hiányában megmaradt az összeesküvés-elméletek gettójában. Valahogy úgy van ez a mostani NSA-üggyel és a kiterjedt elektronikus megfigyeléssel, illetve a többi itt felsorolt leleplezéssel is, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden megváltozik.


A folytatásban az idei év vonatkozó eseményeit vesszük sorra többek közt a médiát érintő botrányoktól a nagy számú váratlan lemondáson, az offshore-iratokon és a letartóztatást eddig csupán hatalmuk miatt elkerülő bankárokon át az NSA-ügyig, és persze a következtetéseket sem ússzuk meg…