Orbán Viktor tusványosi beszédében Magyarország számára kijelölte az utat: az illiberális demokráciát. Ez zsákutca, mert nem fogja megoldani a valódi problémákat, amire csak akkor leszünk képesek, ha alulról szerveződő kis közösségek hálózataként építjük fel a társadalmat, a részvételi demokrácia alapjain.

A 2008-as válság és annak következményei nyilvánvalóvá tették, hogy az út, amelyen a világ járt folytathatatlan. Mára már – mind Magyarországon mind a világban – csupán egy elenyésző kisebség próbálná egy az egyben helyreállítani a 2008 előtti gazdasági–társadalmi–politikai rendet, amely jelenleg válságban van.

Orbán felismerte ezt a helyzetet, és keresi azt, hogy milyen módon lehetne úgy újraszervezni a magyar társadalmat, hogy képes legyen megfelelni ezekre a kihívásokra, ám már a problémafelvetéséből is látszik, hogy alapvetően félreértelmezi, hogy mi történik a világban. Ahelyett, hogy a válság közvetlen okaival foglalkozna, pusztán csak néhány felszíni mozaikot emel ki annak érzékeltetésére, hogy mennyire megváltozott a helyzet, az utóbbi néhány évben.

Meglátásunk szerint a jelenlegi válság 5 fő csomópont köré csoportosul, melyek közül az első három már jelenleg is kézzel fogható, míg másik kettő ugyan már jelenleg is zajlik, de az igazán súlyos következményei még nem jelentkeztek, de – hacsak nem teszünk hathatós intézkedéseket – 10 éven belül már ezek is valóra válhatnak.

1. Gazdasági: a 2008 előtt dinamikusan növekvő gazdasági rendszer szétesése, a (véges rendszeren belüli) végtelen növekedés (tév)eszméjének megingása, és a neoliberális gazdaságpolitika alappilléreinek számító intézkedések (dereguláció, privatizáció, piaci liberalizáció) végzetes következményeinek megnyilvánulása.

2. Társadalmi: végletessé fokozódó egyenlőtlenségek; amíg a felső réteg egyre gazdagabbá válik, addig a társadalom túlnyomó többsége egyre szegényebb lesz: 1% versus 99%

3. Politikai: a 2008 óta tartó gazdasági és társadalmi válság kiélezte és ez által felszínre hozta a képviseleti „demokráciának” az antidemokratikus voltát: mivel a tényleges politikai hatalom csak néhány száz képviselő és főleg a kormányok kezében összpontosul, ezért ez a rendszer rendkívül kitett annak, hogy különböző gazdasági csoportok, oligarchák lobbizás, vagy korrupció által lenyeljék az államot. Ez a folyamat 2008 óta világszerte egyre szembeötlőbb, de már a megelőző évtizedekben is probléma volt.

4. Ökológiai: jelenleg egyrészt tanúi vagyunk a teljes élővilág és egyes fajok tömeges pusztulásának, ökológiai rendszerek radikális átalakulásának, összeomlásának, másrészt a globális felmelegedésnek, amely radikálisan meg fogja változtatni a Föld időjárási viszonyait.

5. Energetikai és nyersanyag: jelenleg a teljes iparunk, mind energetikai mind nyersanyag szempontból bányászatra épül. Azonban ezek a készletek rohamosan fogynak, így mivel a meglévő készletek egyre nehezebben és drágábban lesznek kitermelhetőek, ezért már rövidtávon is drágulni fognak. Legnyilvánvalóbb ez a fosszilis energiahordozók esetében, ahol már az elmúlt 10–15 évben is egyértelmű drágulás volt megfigyelhető, melynek várható folytatódása alapvetően veszélyezteti az emberiség energiaellátását.

Ezek mindegyike olyan probléma, amelyek nem csak Magyarországon jelentkeznek, hanem a nyugati világ összes országában – bár konkrét megjelenési formáik az adott országok történelmének fényében eltérnek.

Ezen problémák bármelyike önmagában is olyan mértékű, hogy szükségessé teszi a jelenlegi berendezkedés alapvető megváltoztatását – ráadásul ezek most egyszerre jelentkeznek.

Az orbáni „megoldás" alapvető tévedése

Orbán téved abban, hogy a demokráciát azonosítja a liberális demokráciával, amit ezután azonosít az elmúlt 20–30 év gazdasági–társadalmi politikai berendezkedésével.

Ez egyrészt azért tévedés, mert a demokrácia azt jelenti, hogy a nép gyakorolja a hatalmat valamilyen – legtöbbször képviseleti – módon, tehát beleszólása van abba, hogy mi történjen. Ez nem liberális alapelv, a történelemben számos példa volt olyan demokráciákra, amelyek nem voltak liberálisok, mégis érvényesült ez az elv (többek között a görög és római). Az Orbán által vázolt illiberális demokrácia ezt nagyrészt tagadja, mert ez egy olyan autoriter berendezkedés, amelyben a népnek ezt a jogát majdnem teljesen elveszik, mert  minden döntést kizárólagosan a Vezetés hoz meg, senkivel nem egyeztetve, senki által nem ellenőrizve.

Mindezt ő nyíltan be is vallja: "Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt Hölgyeim és Uraim?"


Másrészt azért téves, mert a demokráciát azonosítja a liberalizmussal, ráadásul annak is az elmúlt 20–30 évben létezett változatával (ami már csak azért is téves, mert előtte is demokrácia volt a nyugati országokban, mégsem ezeket a nézeteket vallották).

Orbánnak erre azért volt szüksége, hogy a „liberális demokrácia" címszó alatt kiöntse a fürdővízzel együtt a gyereket is, vagyis az elmúlt 20–30 év hibás rendszerével együtt a demokráciát.

Habár Orbán felismerte, hogy a válság miatt szükség van a magyar társadalom teljes újraszervezésére, ám alapvető hibája, hogy erre a mintákat Európán kívülről, olyan, a miénktől teljesen idegen történelmi hagyományokkal rendelkező antidemokratikus országokból hozza, mint Putyin Oroszországa, az egyre inkább iszlám diktatúrává váló Törökország, vagy a kommunizmus és a kapitalizmus legrosszabb jegyeit egyesítő Kína – holott minderre létezik Európán belüli megoldás is – de erről majd később.

Így Orbán „megoldása" pusztán abban merül ki, hogy megerősíti az államot, egy kézben összpontosítja a hatalmat és "szabadságharc" ürügyén megpróbál erőszakosan elnyomni minden olyan tényezőt, amely ezt akadályozza, legyen ez akár az Alkotmánybíróság, akár független civil szervezetek, vagy éppen az EU.

Ennek az útnak az a fő "előnye", hogy lefojtja és elnyomja a felmerülő problémákat, illetve az erő növelésével lehetővé teszi, hogy lebontsa a felmerülő akadályokat.
De amit Orbán csinál az még a saját rendszerén belül is hibás, mert a fent felsorolt válság-elemeket csak akkor lehetne legyőzni, ha rendelkezne olyan szakpolitikákkal, amelyek tényleges megoldásokat dolgoznak ki a problémákra (pl. hogyan lehetne függetleníteni Magyarországot a fosszilis energiahordozóktól és átállni megújuló energiákra) –, de ezeknek jelenleg még a nyomai sem nagyon látszódnak.

Ráadásul lefojtja a társadalom kreatív erőit, pedig egy válsághelyzetben ezeket éppen, hogy minél jobban fel kéne szabadítani, ugyanis ezek tudnák kidolgozni a válságra adható valós válaszokat.

Így az Orbán által felvázolt illiberális demokrácia, habár rövidtávon stabilizálja az országot, és ezzel azt az illúziót kelti, mintha minden rendben lenne, de mivel nem ad valós megoldást a válságra, mindezzel csak egy olyan zsákutcába vezeti hazánkat, amelynek a végén szakadék van.

Ezzel szemben az (ál)baloldali pártok még rosszabbul állnak: ugyanis Orbán legalább felismerte a válsághelyzetet, és hogy alapvető változtatásokat kell végrehajtani, ezzel szemben ők még ezt sem ismerték fel, mivel egytől-egyig a „régi rend" hívei. Amíg ez nem változik, amíg nem tudnak kidolgozni valamilyen értelmes megoldást a válságban jelentkező problémákra, addig nem is lesznek komoly kihívói Orbánnak – mindez http://ts1.mm.bing.net/th?&id=HN.607997894232770798&w=300&h=300&c=0&pid=1.9&rs=0&p=0tökéletesen látszik a tusványosi beszédre adott reakcióikból: az egészből csak annyit értettek meg, hogy „diktatúra, diktatúra!".

De a Jobbik sem törődik jobban a válság problémáival, hiszen az ő politikai tőkéjük arra alapul, hogy bűnbakokat képezzenek, és minden problémáért a zsidókat és a cigányokat tegyék felelőssé – ami szintén nem azt segíti, hogy szembenézzenek a fent felsorolt valós problémákkal.

Az a szomorú tény, hogy jelenleg Magyarországon a társadalom nagy része még csak fel sem ismerte, hogy milyen problémákat kéne egyáltalán megoldani, és jelenleg nincs olyan jelentős politikai erő, amely valódi megoldásokat kínálna a válságra.

Szemünket befogva, fülünket befogva egyre gyorsabban rohanunk a szakadék felé, miközben legtöbbünk mit sem tud az egészről.

Kemény lesz a földet érés – csak idő kérdése…

Pedig lenne kiút!

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Ám nem Magyarország az egyetlen ország, amelyben centralizációs tendenciák jelennek meg (a nyilvánvaló – Orbán által pozitívként felmutatott – példákon túl, mint Törökország, vagy Oroszország) egész Közép-Európában láthatunk többé-kevésbé sikeres központosító kísérleteket (például Kaczyński Lengyelországában, vagy Basescu Romániájában).

De még nyugaton is jelentkeznek ilyen folyamatok, igaz sokkal enyhébben. Például most fogják majd perbe Obamát, az elnöki hatalommal való visszaélés miatt, vagy elég csak az EU föderalizálására tett kísérletekre gondolni, de még Merkelt is vádolják azzal, hogy szakít az elmúlt több évtized német politikai gyakorlatával, és egyre inkább erőből kormányoz.

Ugyanakkor Nyugat-Európában megfigyelhető egy ezzel tökéletesen ellentétes tendencia is, amely egyre inkább erősödőben van: ez a decentralizáció, az államhatalom állam (vagy éppen autonóm közösségek) általi leépítése, kis önálló közösségek létrehozása, sokszor állami, EU-s költségvetési segédlettel.

Mindemellett pedig látható a megújuló energiákra való átállás, pl. az elektromos autók megjelenése és terjedése, a környezeti terhelés csökkentése stb.


Mindezek tekintetében Magyarország még a kanyarban sincs.

A meccs még Nyugaton sincsen lefutva. Még nem lehet tudni, hogy a centralizációs vagy a decentralizációs folyamatok fognak győzni, jelenleg csupán annyi állítható biztosan, hogy mind a két folyamat erősödik – ám mint korábban kimutattuk, valódi megoldást csak az utóbbi jelenthet, amely az európai értékrend legjobb elemeit erősítő valódi megoldásokat ad a válság problémáira: kiteljesítve a demokráciát, egy igazságosabb, fenntarthatóbb társadalmat eredményez.

Megoldás a válságra

A decentralizációs folyamatokban részt vevő közösségi kezdeményezések nem csupán szigetszerű ötletek, hanem egy egységes világkép és megoldási irány van mögöttük. Ezek alternatív hálózatokká állnak össze a világ különböző tájain található településeken, országokban és azok között is, és bár még nincsenek teljesen kifejlődve a maguk teljességében, ugyanakkor már jelenleg is legalább annyira valóságosak, mint Orbán illiberális demokráciája Magyarországon.

Ez a modell a glokális közösségek hálózatára épül.

Hogy mindez pontosan mit is jelent, annak magyarázata több nagy vaskos könyvet is kitenne, de most e helyett álljon itt egy rövid, tömör összefoglaló.

Ennek a társadalmi felépítésnek a kulcselemei a közösségek, amelyek lehetnek kicsik vagy nagyok, lakhely szerint vagy kulturálisan szerveződőek, egymást átfedők, vagy éppen több közösség összeállhat. Mindez attól függ, hogy milyen közösségek éppen milyen feladat megoldására szerveződnek.
Ezen közösségek közös jellemzője, hogy bennük részt vevők egyenrangúak, kooperatív módon egymást segítve alkotják a csoportot, és céljuk, hogy egymással együttműködve oldják meg a feladatokat. Szabályaikat maguk alkotják, önállóak, tudnak kezdeményezni, belső döntéshozatali mechanizmusuk részvételi alapú, párbeszéden és kompromisszumkeresésen alapul.


A közösségeket erősen jellemzi egyfajta lokalitás, tehát mindig erősen kötődnek egy (néha több) konkrét helyhez, cselekedeteik alapvetően ott folynak, erőforrásaikat elsősorban innen merítik, és cselekedeteik eredményei is elsősorban ide irányulnak.
Ugyanakkor ezek a közösségek nem zárkóznak be és nem függetlenek egymástól, mivel rendkívül sokféle kapcsolat révén horizontális hálózatokká állnak össze, melyekben a kapcsolatokat a kölcsönös érdekek és előnyök szabják meg. Vagy ha sok közösségnek kell együttműködnie egy-egy nagyobb projekt érdekében, akkor egy alulról felfelé építkező „piramissá” állnak össze, amelyben a felsőbb szintekre mindig csak annyi hatalmat ruháznak a lentebb lévők, amennyi feltétlenül szükséges.

Egy-egy városban – méretétől függően – számtalan közösség is lehet. Kialakulhatnak lakóközösségek, amelyek felelősek a lakóhelyek körüli infrastruktúra fenntartásáért, vagy (szub)kulturális közösségek, mint például a bicikliseké. Egy ember több közösségnek is a tagja lehet.

Minden közösség végez valamilyen produktív tevékenységet – ez nem feltétlenül gazdasági jellegű, lehet például karitatív is, vagy olyan, ami egyszerűen csak örömet okoz a tagjainak (pl. túrázás).

Ezek a közösségek egymástól nem elszigeteltek, hanem tevékenységeik révén egymásra utaltak. A városokban létrehozhatják a bonyolultabb technikai eszközöket, míg vidéken megtermelhetik a szükséges élelmiszert és energiát, a közösségek közti kereskedelem révén pedig mindenki hozzájuthat a szükséges cikkekhez. Ez a fölösleges pazarlás elkerülését is szolgálja.

Így létrejön egy glokális hálózat, amely azt jelenti, hogy egyszerre globális és lokális: a lokális közösségek törekednek arra, hogy minél több szükségletüket helyben elégítsék ki, ugyanakkor nincsenek elszigetelve egymástól, csak részben önellátóak, mert egymásra támaszkodva erősítik egymást.

Másrészt ez utóbbi miatt a közösségek összeállhatnak akár globális méretű hálózatokká, amelyek – mivel minden egyes tagját jellemzi egyfajta lokalitás, melytől nem szakadnak el – szemben a mai globalizációra jellemző tendenciákkal, ami számtalan probléma gyökere.

Mindez hosszú távon is fenntartható megoldást hozna az összes fent felsorolt problémára:

1. A gazdaságot jelentősen átalakítaná, ugyanis már rövidtávon is a termelés egy része kikerülne a magánvállalatok kezéből és közösségi alapúvá válna. Ezzel egyrészt lehetővé válna, hogy csak a valós szükségletekre történjen a termelés, másrészt – mivel a gazdasági tevékenység sokkal inkább összekapcsolódna a fogyasztókkal és a környezettel – ezért sokkal fenntarthatóbb lenne egy ilyen rendszer, mind társadalmilag, mind környezetileg.

Habár erre már számos kísérlet és modell létezik (nálunk ezek közül talán a legismertebb példák a közösségi kertek vagy szociális szövetkezetek, de tény, hogy mindez jelenleg gyerekcipőben jár, és hosszú utat kell megtenni az átalakulásig.

2. A társadalmi igazságtalanságok egyrészt azáltal is csökkennének, hogy a közösségek tagjai hosszú távon működnek együtt és közvetlenül egymásra utaltak, ezért ha bármely tagjuk bajba kerül, akkor a hosszú távú kapcsolatok léte már önmagában is sokszor elég, hogy segítsenek neki, ami ráadásul az egymásrautaltság miatt mindenkinek elemi érdeke is.

Másrészt azért, mert hasonló logika működne a különböző közösségek között is, mivel ők is hosszú távú egymásra utalt kapcsolatban vannak egymással, így senkinek nem lenne sem szíve, és érdeke sem fűződne ahhoz, hogy rosszul menjen azoknak a közösségeknek, amelyekkel kapcsolatban van (ha másért nem akkor azért, mert ezzel az egymásra utaltság miatt ő is rosszul járna).

3. A részvétel elvének érvényesülése alapvetően átalakítaná a politikai berendezkedést, mivel a társdalom gerincét önálló csoportok adnák, akik így képesek érdekeik megvédésére, ráadásul mivel a döntéshozatal alulról épülne fel, olyan mechanizmusokat képesek kialakítani, amelyek biztosítják, hogy a felül levők csak olyan hatáskörrel rendelkezzenek, amit alulról ruháznak át nekik (kötött mandátum). Így lehetetlenné és szükségtelenné válna a hatalommal való visszaélés, vagy az önkényurak színrelépése.

Ráadásul egy ilyen rendszerben lehetetlenné válna az, hogy az államot lenyeljék gazdasági lobbiérdekek, mivel – a kötött mandátum miatt – nincs értelme a felül lévők megvesztegetésének, döntési joguk korlátozottan, csupán az alsóbb szintekről az adott ügyben rájuk ruházott (a világban már jelenleg is léteznek technikák ennek megvalósítására: ilyen például a részvételi költségvetés).


4. A kis közösségek az ökológiai válságon azáltal is segítenek, hogy egyrészt a lokalitás miatt sokkal érzékenyebbek a saját környezetük állapotára és érdekeltek annak fenntartható használatában – mivel ugyanott fognak élni sok évtized múlva is. Másrészt mivel a szükségleteik nagy részét vagy helyben fedezik, vagy minél közelebbről próbálják beszerezni, illetve lehetőség szerint a helyben is megtalálható nyersanyagokat használják fel, ezért a szállítás, a bányászat és az ipar általi környezetszennyezés nagymértékben visszaesik.

Mindez egyben az energiafelhasználást is jelentősen korlátozza, ez önmagában is segíti a környezeti terhelés számottevő mérséklődését.

5. Ez csak részben megoldás az energetikai és nyersanyagválságra, mivel ehhez szükséges egy technológiai átállás is a fosszilis energiahordozókról a megújulókra, illetve a nyersanyag-felhasználást az újrahasznosítással kell kiváltani.

Mindez ugyan még pl. az európai alternatív közösségek esetében is csak kifejlődőben van, de ők már megtalálták azt az utat, amellyel valós megoldást tudnak találni a fenti problémákra.

Ezzel szemben nálunk a „megoldás" Orbán illiberális demokráciája.

Mindenki tegye fel a kérdést, hogy melyikben szeretne élni, és döntsön – mert egy dolog biztos, hogy 10 év múlva, így vagy úgy – de már egy teljesen más világban fogunk élni.

És rajtunk, a mi jelenbeli cselekedeteinken múlik, hogy az milyen lesz.

 Hogy mit tehetünk?

A Princeton és a Northwestern egyetemek kutatói által jegyzett új tanulmány megállapításai szerint az Egyesült Államok politikai rendszere korántsem demokratikus, sokkal inkább a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgáló oligarchia. Nos, igazából ez nem újdonság. Sőt, a tanulmány alapján annyira nem, hogy ez az egyre fokozódó tendencia már több mint 30 éve egyértelműen jelen van. Az újdonság az, hogy immár nagy nyilvánosság előtt ismertetett tudományos alapja van az ilyen állításoknak. Akárcsak Thomas Piketty francia közgazdász könyve esetében a modern kapitalizmus valódi természetéről. Beteljesülni látszik a 2011-ben világszerte felemelkedő új generációs rendszerkritikus mozgalmak egyik alapvető törekvése: a képviseleti demokrácia válságának és a társadalmi egyenlőtlenségeknek a kérdései meghatározó szerepet kapnak a mainstream közbeszédben. Közben pedig könnyen lehet, hogy alig pár hét választja el Amerikát (és vele a világot) egy újabb, talán minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámtól…

 
Egy „új tanulmány végre tudományosan is alátámasztja a mostanában népszerű állítást, miszerint az USA többé nem demokrácia. Ténylegesen arra jutottak, hogy Amerika alapjában véve oligarchia. Oligarchia az olyan rendszer, amelyben a tényleges hatalmat egyének kis csoportja gyakorolja, akiket helyzetüknél fogva oligarcháknak, önkényuraknak neveznek. Az oligarchia tagjai a gazdagok, a jó kapcsolatokkal rendelkezők és a politikai hatalom birtokosai, akárcsak a különösen jól helyezkedő egyének az olyan intézményekben, mint a bankok és pénzügy, vagy a katonaság." (forrás)

occupy wall street.png
A tanulmány készítői durván 1800 politikai kezdeményezést vizsgáltak meg az 1981-2002 közti időszakból, és azt találták, hogy az esetek túlnyomó többségében a kinyilvánított közvélemény, illetve az átlagos amerikaiak preferenciáival szemben a kormányok inkább a lobbisták és üzleti érdekcsoportok, illetve az elit javára döntöttek. Sőt, az átlagemberek véleménye, preferenciái nulla közeli, statisztikailag elhanyagolható mértékben befolyásolták a közpolitikai döntéseket.
Tehát egyáltalán nem új, hanem több évtizedes trendről van szó, amely az utóbbi években egyre fokozódott. Tegyük hozzá, hogy a vizsgált időszakban mindkét nagy párt embereinek volt lehetősége a kormányzásra, de ez nem jelentett különösebb változást e tendencia tekintetében.

Az 1980-as évek, vagyis a Reagan-éra; a gazdasági liberalizáció, dereguláció, privatizáció – végül a 2008-as krízishez vezető - politikájának térnyerése óta egyre növekvő egyenlőtlenségek is jól mutatják mindezt. Az 1973-ban, bizonyítottan a CIA és az amerikai nagyvállalatok által támogatott katonai puccs révén hatalomra jutott, véreskezű diktátor Pinochet Chiléje volt az ún. chicago-i fiúk neoliberális (vagy ha úgy tetszik, neokonzervatív – egyre megy) gazdaságpolitikájának első kísérleti terepe. „Az eredmény katasztrofális volt. Az infláció 375%-ot ért el, a munkanélküliség pedig a rengeteg beáramló importtermék miatt három százalékról húsz százalékra emelkedett. A nemzeti össztermék tizenöt százalékkal csökkent.” (Pogátsa Zoltán) Már ekkor látszott, hogy a szabad piac mindenhatóságát és a demokráciától való elválaszthatatlanságát hirdető neoliberalizmus egyáltalán nem idegen az önkényuralomtól. Ahogy az is, hogy az amerikai elit politikai és gazdasági érdekeit minden eszközzel érvényesítő külpolitika szintén több évtizedes „hagyomány”. Csak két további példát említve: 1953-ban a CIA által szervezett iráni puccs, és a nicaraguai kontrák támogatása a polgárháborúban az 1980-as évek elején. A fél világon átívelő sötét praktikákat leleplező Irán-kontra ügy néven elhíresült botrány során pedig kiderült, hogy a nicaraguai CIA-műveleteket a ’79-es iszlám forradalom nyomán immár ellenséges Iránban zajló fegyvereladásokból fedezték, miközben jól tudták, hogy az általuk támogatott felkelők fő bevételi forrása a drogkereskedelem. (Mindezt a szintén a Reagan-kormány által meghirdetett „drogellenes háború” idején.) A későbbi vizsgálatok megállapították az amerikai vezetés érintettségét, jellemző módon azonban valódi felelősségre vonás nem történt.

cia.jpg
Persze hogy is történhetett volna a hadi-ipari komplexum és a vállalatóriások uralta oligarchiában? Ahol már 2003-ban bebizonyosodott, hogy az egyébként is köztudottan az aktuális kormányzatban erősen felülreprezentált olaj-, hadiipari és egyéb vállalatok érdekeit szolgáló iraki háborút hamis indokkal indították, ahol már 2005-ben kiderült, hogy a vietnámi háború ürügyéül szolgáló Tonkin-öböl incidense koholmány volt, ahol lassan egy éve köztudott, hogy a nemzetbiztonság alkotmánysértő módon tömeges megfigyeléseket végez, mégsem történt semmilyen érdemi lépés.

Lassan a tudományos világ és a véleményformálók főárama is ráébred, hogy nagyon nem stimmel az eddig általánosan elfogadott kép a világunkról és annak leghatalmasabb országáról, illetve az általa propagált ideológiáról sem. Például a svájci Glattfelder-tanulmány 2011-ben már kimutatta, hogy a világgazdaság túlnyomó részét egy súlyosan aránytalan koncentráltságú, feltűnően kis számú óriáscégből álló konglomerátum, vagy ahogy nevezték, szuper-entitás uralja, illetve birtokolja, de ez akkor még nem igazán hatotta meg sem a tudományos közélet formálóit, sem a média fősodrát. Thomas Piketty Tőke a 21. században című könyvében igazából nem sok újat mond el a modern kapitalizmusról, most mégis jelentős felbolydulás övezi azt. Ennek oka pedig minden bizonnyal az, hogy olyan pontra tapintott, amely az elmúlt években, konkrétan az Occupy mozgalom kezdete óta egyre hangsúlyosabbá vált, sőt ez év elején már maga a globális elit is hivatalosan „emiatt aggódott”: az elképesztő mértékű és egyre növekvő egyenlőtlenségek kérdését feszegette, és tudományos alapot adott az állításnak, miszerint ez a rendszer működésének egyenes következménye. Ezzel megcáfolta – a tapasztalatokkal egyébként is ellentétes – elméletet, miszerint a társadalom legfelső köreiben felhalmozódó vagyon, ill. jövedelem a befektetések útján „lecsorog” az alsóbb rétegekhez. Ennyit az egykulcsos adó igazolására leggyakrabban használt érvről...

l6SrU.jpg
Tehát: mostanra tudományosan alátámasztott az állítás, miszerint a „világ elsőszámú demokráciája” – amely egyébként e „demokrácia” kiterjesztésével szokta igazolni háborús törekvéseit – valójában egy szűk politikai, gazdasági és katonai-hírszerzési elit által uralt, korrupt oligarchia. A másik tudományosan igazolt állítás pedig, hogy a modern kapitalizmus rendszerébe – amelyet a neoliberális gazdaságpolitika szellemében alakítottak ki az elmúlt bő 30 évben – bele van kódolva a társadalmi egyenlőtlenségeknek az elit javára zajló fokozódása.

Sokunknak már az elmúlt pár év botrányai is elegendőek voltak, hogy kimondjuk, „a világ egy cinkelt játszma” (Matt Taibbi), de most már tényleg nem lehet tovább kerülgetni a forró kását. Konspirációk nagyon is léteznek, akkor is, ha az „összeesküvés elmélet” kifejezését körüllengi a nevetségesség lekezelő légköre, ami egyébként nem meglepő, ha egy kalap alá veszik a különféle politikai-gazdasági machinációkra és összefonódásokra vonatkozó gyanú témáját mondjuk a gyíkemberekével. Itt az ideje újragondolni a világról alkotott képet, mivel nagyon úgy tűnik, valóban a legmagasabb szinteket hálózzák be titokban üzleti körök és más korrupt érdekeltségek. Mivel az összeesküvés szó elhasználódott, és valószínűleg egyébként sem a legmegfelelőbb kifejezés, nevezzük pl. kartellnek, szindikátusnak, vagy maffiahálózatnak. Eddig az oligarchikus rendszerekre úgy volt szokás tekinteni, mint valamilyen Kelet-európai, vagy "harmadik világ"-beli jellegzetességre, azonban most úgy tűnik, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államokban is kormányok és pártok felett álló oligarchák igazgatnak, valahogy úgy, mint az olajügyek, a földügyek és az ezermilliárdos áfacsalás hazájában.

Mindeközben pedig, az egyre növekvő elégedetlenség hullámai egyesülhetnek az április elején meghirdetett világméretű Cselekvési Hullámmal. A rendszerszintű korrupció, az egyenlőtlenségek és a fokozódó rendőrállami jelleg pedig egyre feszítik a húrt. Immár a hadseregen belül is válságjelenségek mutatkoznak. Az Occupy Wall Street-ből kinövő politikai mozgalom, az éppen zászlót bontó „Afterparty” a kiábrándult tömegek képviseletében készül kihívást intézni a kiüresedett kétpárti rendszerrel szemben, miközben a veteránokkal az élen május közepére rég nem látott tömegtüntetéseket terveznek Washington D.C-be „Amerikai Tavasz” jeligére. A korrupt vezetés letartóztatását igyekeznek kikényszeríteni, az alkotmányra való hivatkozással.

Bernardo Gutiérrez spanyol író, újságíró és mozgalmár az Occupywallst.org-on publikált esszéjében merőben új értelmezését vázolja az elmúlt évek új generációs, globális mozgalmainak és társadalmi áramlásainak. Nézete szerint a forradalom (hagyományos) koncepciója eleve alkalmatlan a helyzet értelmezésére, mivel sokkal inkább gyökeres kulturális átalakulásról, ha úgy tetszik reneszánszról, egy alapvetőbb szinten megvalósuló újjászületésről van szó, amely a rendszer(eke)t organikus módon, fokozatosan átalakító mikro-utópiák, prototípusok hálózatát hozza létre. A globális és lokális mozgalmak ezen hálózat megnyilvánulásai, amelyeknek folyadékként áramló, folyton megújuló gerilla-aktivizmusa rendszerint ott bukkan föl, ahol nem is várnánk.

A Cselekvés és Átalakulás Világméretű Hulláma április 4-én indul. Nézzük hát, hogyan tudunk kapcsolódni egymáshoz, és meglovagolni a Hullámot!


„A forradalom túl szűkössé válik számunkra. Évszázados fogalmi fala omladozni látszik. Mindazonáltal, az internet kérdések hadát irányítja a forradalom jelentésének szíve felé. A forradalom csupán egy kormány, vagy társadalmi rend erő általi [nem feltétlenül erőszakos – a szerk.] megdöntése egy új rendszer érdekében? Az új rendszer csak a hatalom megszerzése után alakulhat ki? (…) Lehetséges, hogy a hálózat új rendszert épít új protokollokból és valószínűtlen kapcsolódásokból, a hatalom megszerzése nélkül?”

LoveRevolution480.jpg
Természetesen mindez már a „rEVOLution” jelszavában [szójáték a forradalom, (egyed)fejlődés, szeretet fogalmaival] kifejezésre jutott a 2011 tavaszi-nyári „kezdetek” óta, de a fogalom értelmezése meglehetős homályban maradt. Gutiérrez (Douglas Ruskoff nyomán) amellett érvel, hogy amit átélünk, az egy új reneszánsz.
„A reneszánszok a széleskörű újraértelmezés, rekontextualizáció történelmi példái. A régi elképzelések, ideák újjászületése egy új kontextusban. A reneszánsz egy dimenzionális ugrás, amikor perspektívánk oly’ drámaian változik, hogy a létezésről alkotott felfogásunk legrégebbi, legalapvetőbb elemei is megváltoznak. Az elbeszélések, melyeket használunk, többé nem működnek.
A reneszánsz, a dimenzionális ugrás felülmúlja a forradalmakat. Piero della Francesca (és mások) festményeinek perspektívája olyan matematikai elméletekhez vezettek, melyek pár évszázaddal később a lapos Föld gondolatának végét jelentették. Gutenberg nyomdagépének mozgatható változata megváltoztatta az író-olvasó kapcsolatot (és politikai struktúrákat vetett szét). Az egyenrangú feleket (peer-eket) összekötő hálózat újrarendezi legtöbb definíciónkat. Úgy tűnik, a szótári meghatározások nem illeszkednek ebbe az új dimenzióba, a média fogalmától a forradaloméig.” Tulajdonképpen az új reneszánsz gondolatát járja körül a nagyszerű „Steal This Film II” című dokumentumfilm is, a digitális tartalommegosztás kultúrája kapcsán.


A Reneszánsz inkább új horizontot jelentett, mint kész válaszok csokrát. Gutiérrez szerint az új generációs mozgalmak, pl. az Occupy Wall Street (OWS) esetében sem a rövidtávon elért konkrét eredmények, hanem a kialakított hálózat, a nagyszámú kapcsolódás jelenti a lényeget. Rávilágít a világban virágzó, alulértékelt hálózati reneszánszra. „Tunéziától Brazíliáig, Törökországtól Spanyolországig, Görögországtól Egyiptomig az úgynevezett #GlobalRevolution a megteremtett hálózat részleteiben rejlik. Ezek az összekapcsolódó megmozdulások felépítették a saját maguk utópiáját: hálózatba rendeződő mikro-utópiák százait, ezreit.” Közösségi prototípusokat, melyek fokozatosan és elkerülhetetlenül le fogják váltani a rendszer elemeit, illetve létrehozzák a saját, új elemeiket.

Például "a spanyol 15M mozgalom ügyvédei – Legal Sol, TomaParte – szabad licensszel látják el online dokumentációjukat és a közért dolgoznak. Vagy ott van az Ativistas Advogados kollektíva, amely a brazil tüntetőket védi a rendőri visszaélésektől. A spanyol Felháborodottaknál a TomaLaTele, a brazil Midia Independente Coletiva platform (MIC), vagy a török Gezi Occupy News olyan mikro-utópiák, melyek egy új kommunikációs reneszánszt érlelnek. A #GlobalRevolution nem puszta társadalmi robbanás. Az Athens Wireless Metropolitan Network ingyenes közösségi internet-szolgáltatása is annak a megnyilvánulása, vagy a #YoSoy132 mozgalomnak köszönhetően közösségi finanszírozással létrejövő zenei fesztivál Mexikóvárosban, vagy az ingyenes digitális könyvtár, a Bookcamping.cc, amely a spanyol 15M hevében született."

És még csak nem is e tökéletlen és közösségileg kialakított prototípusok új rendszere a lényeg, hanem a létrehozott hálózat maga. Amikor a spanyol Felháborodottak mozgalmát már holtnak nyilvánították, az emberek által alkotott hálózat kialakított egy új, ön-kormányzó városi teret, az El Campo de Cebada de Madrid-ot, amely elnyerte a rangos Prix Ars Electronica díját. A sűrűn szőtt hálózat konkrét ügyek szolgálatába állítva gyakorol hatást a médiára, elősegíti az információ vírusszerű terjedését. Amikor a legtöbben már úgy gondolták, hogy az Occupy mozgalom véget ért, a hálózat rejtett ereje létrehozta az #OccupySandy-t, amely jobban segítette a hurrikán sújtotta New York lakóit, mint az erre szakosodott állami, vagy magánszervek. (Ezt a rendőrség is kénytelen volt elismerni.) Az Occupy London aktivistái (köztük magyar barátaink) egy bezárt közkönyvtár elfoglalásával és újranyitásával, illetve közösségi működtetésével nemcsak maguk mellé állították, hanem egyenesen polgári engedetlenségre inspirálták a környék többnyire konzervatív beállítottságú lakóit, mellesleg nemzetközi média-érdeklődést generálva az eset iránt. Ez a gázként, vagy folyadékként áramló, folyton alkalmazkodó gerilla-aktivizmus gyakran bukkan föl ott, ahol nem számítanak rá. A Rolling Jubilee, avagy „Az emberek mentőcsomagja”, a közösségi adósság-felvásárlás és -elengedés rendszerének az OWS hálózata által fölállított prototípusa talán mindennél jobban szemlélteti ezt. Ahelyett, hogy a klasszikus stratégiák mentén gondolkodva a cél például egy kikötő blokkolása lenne, "immár olyan „kikötőt” igyekeznek feltalálni, amely elég vonzó, hogy leváltsa a régit. Vagy ami még jobb: létrehozni a városi kertek, alternatív fizetőeszközök, mikro-kikötők új rendszerét, vagy éppen 3D nyomtatók hálózatát, amely szükségtelenné teszi a múlt mega-kikötőjét. (...) Kinek van hát szüksége a régimódi forradalomra, ami a múlt szótáraiban él?”

11019_515763125128016_185141455_n.jpg


„Ne csak bámulj, vegyél részt!” – szól a demonstrálók rigmusa. Április 4-én indul a Cselekvés Világméretű Hulláma (World Wide Wave of Action), melynek három hónapos időtartama alatt az emberek a világ minden táján demonstrálnak majd az általános korrupció miatt, felvonulnak a megoldások mellett és alternatív rendszerek felállításában vesznek részt. Az új paradigma megnyilvánul. Kutatások bizonyították, hogy a lakosság csupán 3,5%-ának erőszakmentes, közvetlen cselekvése elegendő jelentős, pozitív változás eléréséhez. A Hullám erőteljes lehetőséget kínál mindannyiunk számára, akik változást akarunk, hogy megvalósítsuk azt, és előre mozdítsuk a társadalmat.

Budapesten április 5-én találkozunk, hogy egy fórum során megvizsgáljuk, az itteni rendszerkritikus közösség hogyan tudna a legmegfelelőbb formában kapcsolódni ehhez az akciósorozathoz. Akkor is, ha Magyarországon még mindig csak gyerekcipőben járnak a rendszerkritikus kezdeményezések, az elmúlt néhány évben hazánkban is megjelentek a fentiekhez hasonló mikro-utópiák a közvetlen demokratikus fórumoktól, vagy éppen kistelepülési részvételi demokrácia-kísérletektől, a közösségi kerteken és ökofalvakon át a közterek visszavételét, illetve a hajléktalanság és mélyszegénység problémáit tematizáló projektekig, nem is beszélve a civil aktivizmus általános felerősödéséről. Térképezzük fel őket közösen, és nézzük meg, hogyan erősíthetik egymást ezek a törekvések a Cselekvés, a Változtatás, az Átalakulás és az Újjászületés világméretű hullámában!


Mi az ami a leginkább lelkesít? Mit teszel, hogy "magad légy a változás"? Bármi is az, idén tavasszal tedd közzé, szenvedélyesen! Állj össze hasonló gondolkodású barátokkal és leld örömöd benne!
Minél többen vagyunk, annál erősebbek. Együtt megállíthatatlanok vagyunk. „Minden kapcsolódás valami új kezdete, amely kibomlik, és kibontakozik, akárcsak az élet maga.”

 

Világszerte sokan néznek nagy várakozásokkal az előttünk álló év elé. Beszélnek fordulópontról, a kritikus tömeg eléréséről, vagy éppen forradalomról, sőt a világrendszer alapjait érintő globális fordulatról is. Úgy tűnik, az előttünk álló időszakot illető várakozások, vagy ha úgy tetszik remények ezúttal korántsem alaptalanok, ha a dolgok állását nézzük. Persze azt még nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen természetű, illetve léptékű változások következnek és főleg azt nem, hogy mikor, de lássuk, hol tartunk, és mik a kilátások!

Az elmúlt években egyre nagyobb erővel törtek felszínre a globális rendszer egészének, illetve alrendszereinek válságát, (fenn)tarthatatlanságát és mélységesen korrupt mivoltát feltáró jelenségek a pénzügyi krízistől, illetve a kiszivárogtatásoktól a közbeszédet megváltoztató tüntetéshullám(ok)on át az üzlet és a politika világát érintő  botrányok sorozatáig, globálisan és a lokalitások szintjén egyaránt. A globális, új generációs tiltakozómozgalmak kibontakozását követően szinte folyamatos, kisebb-nagyobb dózisokban kerültek, kerülnek napvilágra a kellemetlen igazságok globális kamatmanipulációról, rendszerszinten zajló pénzmosásról, adóelkerülésről, korrupcióról, vagy éppen kiterjedt kémkedésről, megfigyelésről. A demokratikus színfalak mögött igazgató gazdasági háttéremberek, oligarchák lelepleződése után a NAV-botrány kipattanásával Magyarországon is minden korábbinál jobban kézzelfoghatóvá vált a rendszerszintű korrupció, az üzleti és politikai elit(ek) kormányokon átívelő összefonódásának problémája.

2014 250px.jpgA kiábrándultság és elégedetlenség a világ majd’ minden táján egyre nő, jeleivel tele van az internet, sok helyen (pl. Bulgáriában, Törökországban, Thaiföldön, Portugáliában, Brazíliában stb.) már az utcák is, de olyan is akad, ahol a parlamentbe is „betört”, a 2011 óta folyamatosan jelen lévő globális tiltakozómozgalmakról már nem is beszélve. Egy információtechnikai tanulmány előrejelzése szerint Amerikában „Egy Occupy Wall Street-típusú, ám nagyobb léptékű mozgalom fog kibontakozni 2014 végére, jelezve, hogy a társadalmi nyugtalanság fogja előmozdítani a politikai diskurzust.” Ez egybecseng az OWS képviseletében az olasz 5 Csillag rendszerkritikus mozgalom genovai nagygyűlésén fölszólaló Micah White által megfogalmazottakkal, miszerint az USA-ban is egy hasonló, választási sikereket is elérni képes, szélesebb tömegmozgalom felépítését célozzák. Mindeközben a sorok között olvasva az is viszonylag régóta látható, hogy a világgazdasági ill. –politikai folyamatok felszíne alatt, vagy hátterében is egyre nagyobb a felbolydulás, készül valami. Ugyan az ilyesmivel érdemes óvatosan bánni, az alternatív médiában keringő „bennfentes” értesülések is ezt látszanak megerősíteni.

A 2013-as évnek a világsajtóban leginkább elhallgatott, vagy alulreprezentált híreiből szemezgető felsorolás is jól mutatja, miért lehet ilyen nagy a bizalomvesztés például az USA-ban, de Magyarországon is a média fősodrával (vagyis a többnyire vállalati médiával) szemben, ahogy egyébként a „hagyományos” intézmények legtöbbjével kapcsolatban szintúgy. Ezen felül arról is segíthet képet alkotni, hogy nagyjából melyek azok a témák, illetve hírek, amelyek tabunak, vagy legalábbis nemkívánatosnak számítanak az állítólag szabad és független (ugyanakkor túlnyomórészt maroknyi óriásvállalat kezében összpontosuló) világsajtó (és helyi leágazásai) számára.

Adrian Salbuchi, politikai elemző az rt.com-on publikált 2013-2014: Fordulópont? című véleménycikkében a következőképpen fogalmazott:


>>Az emberiség történetében sosem voltunk olyan jól informáltak, mint manapság, és mégis, a túlnyomó többségnek fogalma sincs, mi folyik valójában ebben a zord világban. Azért van így, mert a szuper high-tech nyugati globális média adatok tömkelegét szolgáltatja, miközben úgyszólván soha sem lát el bennünket a pontok helyes összekötéséhez szükséges „kézikönyvvel”.
Higgyenek nekem, az egyes pontok megfelelő összekapcsolása mindent megváltoztat; akárcsak a különbség aközött, hogy az embernek van egy komplett, de össze nem szerelt autója a garázsban (anélkül, hogy akár egyetlen alkatrész hiányozna), vagy pedig teljesen összeszerelt és menetkész állapotban van…
(…) A nyugati (félreértés ne essék: globális nézőpontból hazánk is „a Nyugathoz” tartozik – a szerk.) „hivatalos” média – TV, rádió, internet, újságok, magazinok, infotainment (informatív szórakoztatás) – nem a közvélemény felvilágosítására szolgál, hanem inkább nyers adatokat zúdít mindannyiunkra, majd úgy erőlteti össze ezeket, ahogy az a Globális Hatalom Urainak a leginkább megfelel.
(…) Ez így működött több mint egy évszázadon át. Akárcsak a közmondásos béka esetében, amelyet ha egy fazék forró vízbe dobunk, fájdalmában kiugrik és így túléli, de ha ugyanezt a békát langyos vízbe tesszük, és percenként csak egy fokkal emeljük a hőmérsékletet, akkor béka-barátunk lassan megfő, anélkül, hogy észrevenné… Ma a „közvéleményt” több milliárdnyi, a langymeleg vízben lubickoló kis béka alkotja…

Fordulópont, Most!
Brazil-Protests 530.jpg


Itt található tehát 2013 kulcsfontosságú eseményeinek egyike, amely remélhetőleg erőteljesen fog továbbgyűrűzni 2014-ben, és azután; miszerint mind az öt kontinensen egyre több és több ember kezdte el érzékelni azt a bizonyos hőt! (…) Az ellenállásra mozgósító felhívás szüntelenül nőtt mostanság, és közeledik a tetőponthoz. Egyre több és több ember gondolkodik saját fejével, mintsem a CNN-ével, a New York Times-éval, a FoxNews-éval, vagy a BBC-jével.

Ez 2013 Eseménye; sokkal inkább, mint az új pápa kinevezése, valamely tragikus természeti/ember-okozta katasztrófa, vagy valamilyen új egyezmény, megállapodás, vagy csúcstalálkozó, melynek kapcsán a többnyire rabszolga-politikusok fogkrémreklám-mosolyukat mutogatják üres tekintettel, miközben képmutató kinyilatkoztatásokat tesznek „békéről”, „emberi jogokról”, vagy „demokráciáról”… <<

 
Ami az emlegetett új pápát illeti: ugyan még a rendszerkritikus aktivisták közül is sokan a hatása alá kerültek, ne legyen kétségünk afelől, hogy amikor Ferenc pápa a fennálló rendszert bírálva az egyenlőtlenségek és a szegénység mérsékléséről, vagy felszámolásáról beszél, puszta népszerűség-javító PR-akciókról van szó. Mindaddig, amíg a szép, vagy mégoly’ radikálisnak ható szavakat nem követik érdemi lépések, melyek megfelelnek az egyházfő, illetve az egyház (egyes, hátterüknél fogva megbízhatónak tűnő források legalábbis elgondolkodtató állításai szerint a köztudottnál sokkalta nagyobb) hatalmának, befolyásának és nem utolsó sorban vagyoni lehetőségeinek (akkor is, ha szem előtt tartjuk, hogy a pápa szavainak súlya van).
Az új pápai irányvonalnak van azonban egy másik olvasata is, amely azt igazolja, hogy már a Vatikánban is látják, hogy új szelek fújnak, és szemmel láthatóan igyekeznek „szélirányba állni”. „Ferenc pápa eleget tesz a kommunikációs kényszereknek: a világ társadalmi igazságosságot, struktúraváltást és szegénységfelszámolást akar? Oké, akkor hangsúlyozzuk ezt.” (cikk)

Mindeközben ismét globális szinten indult alulról jövő kezdeményezés a világszerte tapasztalható problémák közös hangsúlyozására. 2014. március 1-én várhatóan bolygónk több száz, ha nem még több városában kerül sor megint egyidejű tiltakozásra, ezúttal kifejezetten a kormányzati korrupció ellen. A nemzetközi felhívás többek között olyan célokat fogalmaz meg, mint a szociális háló megvédése, illetve erősítése, a leginkább a vállalati érdekeket szolgáló háborúskodás befejezése és a fegyverkezésre fordított csillagászati kiadások radikális mérséklése, a tömeges megfigyelések beszüntetése, vagy a politika megtisztítása a magánpénzekkel szerzett befolyástól, a nagyvállalatok és szemérmetlenül gazdag tulajdonosaik (a hírhedt felső 1%) megadóztatása. Nem mintha a többi pont nem érintené hazánkat, de mégis ez utóbbi a leginkább aktuális, különösen az adóhivatal tudtával zajló ezermilliárdos vállalati áfacsalások, és legalább a rendszerváltozásig visszanyúló politikai hátterük fényében.


A paradigmaváltással járó gyökeres szemléletváltás, illetve az ebből következő megújulás előtt az elavult, kifulladóban levő felfogás, világszemlélet, vagy keretrendszer válsága tölt be mindent. A nagyszerű, Crossroads (Válaszúton – Egy új világnézet vajúdása) című dokumentumfilmben elhangzó hasonlattal élve a létének, növekedésének határait elérő hernyót, mint egészet alkotó sejtek milliárdjai számára a helyzet válságos, érthetetlen, frusztráló lehet. A többihez képest eleinte elenyésző számban, de jelen vannak ún. imágó-sejtek, amelyek egy új „világ”, egy új paradigma, ha úgy tetszik egy eljövendő utópia, a pillangó képét vetítik előre…
Viszont, amíg az elmúlóban lévő régi működésmód, vagy rendszer keretei között vagyunk, szinte csak egy dologban lehetünk bizonyosak, mégpedig abban, hogy nem látunk tisztán, mert még nincs „szemünk” hozzá (vagy inkább rálátásunk). Mivel, - ahogy a fönti idézetben említett autó példájánál – nem ismerjük a részek egésszé való integrálásának helyes módját, próbálkozunk. Egyre több alternatív megközelítés, ha úgy tetszik elmélet, vagy narratíva kezdi ki a „hivatalos” verzió(ka)t. Ezek hol a modern folklór, hol a tudományos viták, vagy éppen a "spiritualitás" körébe utalhatók. Hol helytállónak bizonyulnak, hol nem. Némelyik magában hordozza a „megfejtést”, vagy inkább annak egyes darabjait, másokat viszont kimondottan félrevezető szándékkal terjesztenek.

Nyelvünk nagyszerűségének köszönhetően könnyen érzékelhetjük a megérés és a megértés fogalmainak belső összefüggését. Most úgy tűnik, a helyzet lassan az egész világon megérleli a felismerést: problémáink összefüggnek. Az emberiség túlnyomó többsége ma is kárvallottja a hosszú ideje fennálló elitista, elnyomó hatalmi struktúrá(k)nak, akkor is, ha azok ma a világ nagy részén „demokráciának” (nép-uralom, hol?) és „szabadpiaci kapitalizmusnak” nevezik magukat. Ezek a (gazdasági, politikai, társadalmi jellegű) hatalmi struktúrák okozzák az emberek és a Föld folytonos kizsákmányolását, ahogy azt is, hogy hiába van meg hozzá mindenünk (erőforrások, technikai lehetőségek stb. tekintetében) már egy jó ideje, mégsem voltunk képesek felszámolni a szegénységet, éhezést és egyéb igazságtalanságokat. Valószínűleg azért, mert az alávetett tömegeket éppen olyan gondolkozás- és viselkedésmódra „programozza”, amely pontosan ezeket az állapotokat termeli újra.
sovereign01 250.jpgMostanában szinte már divat lett a „birkamentalitás” ostorozása, de az attitűdről, aminek terjedése a megoldást jelentheti, már jóval kevesebb szó esik. Ez nem más, mint az önálló gondolkozás, egyéni felelősségvállalás, a szuverenitás és részvétel kultúrája. A helyzet pedig az, hogy egy merőben új típusú, ön-kormányzásra (avagy valódi demokráciára) képes, az élő rendszerekhez hasonlóan önszerveződésre és együttműködésre, kölcsönös előnyösségre épülő társadalom nem létezhet öntudatos, szuverén egyének nélkül. Jelenleg bizony úgy fest, hogy ettől nagyon messze vagyunk, azonban számos jel utal arra, hogy a folyamatok ebbe az irányba is tarthatnak. Láthattuk, arra is utalnak jelek, hogy közeledünk valamilyen fordulóponthoz, amikor a folyamat rendkívüli módon felgyorsulhat. Az irány tőlünk, valamennyiünktől függ, még jobban, mint a legtöbben gondolnák.

Az új generációs mozgalmak kezdettől fogva magukban hordoznak egy jobb híján „spirituálisnak” nevezett összetevőt, amit egységtudatnak, vagy „a szív bölcsességének” is lehet nevezni. Egy világszerte milliók által ismert videó központi üzenete, hogy a közelgő változás, vagy „forradalom” egyik fontos eleme kell legyen ez az összetevő, különben egyszerűen elpusztítjuk egymást. Ennek a megközelítésnek egyik alaptétele, hogy az ember(ek) „belső”, szellemi, lelki, tudati változása, fejlődése nélkül a „külvilágban” sem lehetséges igazi változás. Érdekes módon, a köznapi sztereotípiák szerint minden „spirituális” megközelítésmóddal szemben álló tudományos szemlélet képviselői közül is többen erre jutottak.

„Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, rendszerelmélet-tudós)

Tehát, ha inkább előbb, mint utóbb óhajtjuk azt a sokat emlegetett gyökeres változ(tat)ást, akkor ideje tennünk érte. Mindannyiunknak.


Kiegészítésül néhány tipp cselekedni vágyó, de bizonytalan olvasóink számára:

- a Crossroads című film megtekintése, mivel nagyrészt éppen általános egymásrautaltságunkról szól, arról, hogyan hatunk egymásra (szinte mindenki mindenkire) szemléletünkkel, szavainkkal, viselkedésünkkel stb.
- a közösségi média (és általában az internet) aktív használata (aktív tájékozódás, információk, tartalmak megosztása, tartalmak készítése/feltöltése, online szerveződés)
- közösségi, társadalmi részvétel (önszerveződés: aláírásgyűjtések, petíciók, közösségi akciók, fórumok, demonstrációk, aktivizmus stb. – közvetlen cselekvés)

1390580_10202258818007107_1138922987_n.jpg
 

Csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary csatlakozik a Hortváth András melletti, az ezermilliárdos adócsalások ügyének alapos kivizsgálását sürgető tüntetéshez. A NAV-ügy a jelenkori Magyarország történetének talán legnagyobb jelentőségű botránya, amely itthon is megfoghatóvá teszi mindazt, amiről a nemzetközi rendszerkritikus mozgalmak évek óta beszélnek a világ minden táján; az adócsaló hálózatok kormányokon átívelő működése mintaszerűen példázza a gazdasági és politikai elitek pártok és oldalak fölött álló összefonódásának, illetve az állam foglyul ejtésének világszerte ismert rendszerszintű problémáit, melyek a képviseleti demokrácia válságának legfőbb tünetei, de nem függetlenek a társadalmi igazságtalanságok fokozódásától sem.

Horváth Andrást, a NAV ezermilliárdosra becsült adócsalásának koronatanúját már hatósági eszközökkel próbálják elhallgattatni, nyomozók jelentek meg a lakásán, bizonyítékait lefoglalták. Ha eddig lehettek kétségek a szavait illetően, az a tény, hogy a hatalom minden eszközt bevet a feltárás ellehetetlenítésére, erősíti a gyanúnkat: állításai valószínűleg helytállóak, dokumentumai veszélyesek a jelenleg regnáló és a leváltott kormánypártokra egyaránt. 


Követeljük, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság működését. Követeljük, hogy az Állami Számvevőszék folytasson eljárást. Követeljük, hogy emberek helyett az ügyet vizsgálják. Nem a tanúkat, hanem a bűnösöket kell felelősségre vonni.

Nem nézhetjük tétlenül, ahogy Horváth András egyedül vívja harcát a kormányszintű korrupció ellen. Ezt most meg kell mutatnunk a hatalomnak, és egyben üzennünk kell az Adóhivatal többi megfélemlített dolgozójának, hogy mindannyian velük vagyunk. Arra van szükség, hogy egyre többen álljanak fel, és mondják: Nekem is van Zöld Dossziém! Tudjuk, hogy sok a vesztenivalójuk, de egy ország számít a bátorságukra. 

"Ha tudni akarod, hogy ki képes megváltoztatni ezt az országot, akkor menj haza, és nézz tükörbe!"

Csatlakozó és a tüntetést támogató szervezetek listája:

- Anonymous Operation Hungary
- Az alkotmány nem játék
- Hallgatói Hálózat
- Közösségépítő Mozgalom
- Krétakör
- Levegő Munkacsoport
- Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary
- Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége
- Váralja Szövetség

Várjuk a további civil szervezetek csatlakozását,
illetve számítunk minden egyes olvasónkra, szimpatizánsunkra!
Kérünk mindenkit, hogy segítsen a hír terjesztésében, a mozgósításban!
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/598580456874418

Kérünk mindenkit, hogy a tüntetésre hozzon magával egy ZÖLD DOSSZIÉT, amennyiben ez nem megoldható más színű is megteszi! Emellett, akinek van, a Guy Fawkes maszkot se hagyja otthon!

Helyszín és időpont:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1054 Bp. Széchenyi utca 2.
2013. december 28. 15:00

Tüntetés menete:
15:00-15:30 gyülekező!
15:30 beszédek
16:00-16:30 (kb.)vonulás elkezdése
16:45-17:15 (kb.) vonulás befejezése, ismét beszédek
19:00-ra a helyszínt el kell hagyni

Vonulás útvonala:
Széchenyi utca 2. - Széchenyi rakpart - Széchenyi tér (BM) - Mérleg utca - Nádor utca - Vértanúk tere - Báthory utca - Honvéd utca - Alkotmány utca (Parlament)
Az esetben, ha a létszám a vártnál jóval nagyobb lenne az útvonalon változtatunk.

Az olyan, látszólag egymástól elkülönülő problémák, mint a szegénység, hajléktalanság, éhezés és élelmiszer-pazarlás, a társadalmi egyenlőtlenségek, a globális bankbotrányok és pl. a devizahitelezéssel kapcsolatos visszásságok, a pártpolitikai megosztottság, az oligarchák uralma, a politikai és gazdasági elitek összefonódása, a korrupció, vagy a tömeges kivándorlás valójában mind rendszerválság, vagy ha úgy tetszik RENDSZERHIBA következményei, megnyilvánulási formái. A múlt heti figyelemfelkeltő akció után fórumot, illetve fórumsorozatot szervezünk, hogy elősegítsük egy szélesebb rendszerkritikus együttműködés, vagy összefogás létrejöttét.

et1.jpg
A mostani fórum célja, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol a különféle problémák összefüggnek, és ahol a különböző csoportok törekvései, tapasztalatai és munkája egymást kölcsönösen erősíthetik, összekapcsolhatók. Ezen felül szeretnénk közösen meghatározni a Magyarországon leginkább jellemző és legsürgetőbb rendszerproblémákat.
Az elmúlt 1-2 évben számos civil kezdeményezés foglalkozott ezen tünetek, problémák egyikével-másikával, de valódi párbeszéd, illetve szorosabb együttműködés, összefogás eddig nem jött létre, még a magukat rendszerkritikusként meghatározó kezdeményezések, csoportok, mozgalmak között sem (legfeljebb eseti jelleggel). Ezen szerettünk volna változtatni a november 5-i közös Anonymous-Occupy demonstrációval, felhívni a figyelmet az összefogás szükségességére.

Az első fórum helye és ideje:
Frisco Kocsma-Kávézó 1093 Bp. Mátyás u. 11.
2013. november 16. szombat 15-18 óráig

A tervezett fórumsorozat távlatibb célkitűzései a különböző csoportok közti rendszeres egyeztetés kialakítása, az együttműködés kereteinek kidolgozása, közös (on – és offline) projektek tető alá hozása, végső soron pedig egy laza, átjárható rendszerkritikus civil koalíció létrehozása.

2013. november 5-én világszerte több mint 400 városban rendezik meg az Anonymous hacktivista közösség által kezdeményezett „Million Mask March” elnevezésű maszkos felvonulást a Guy Fawkes nap apropóján. Az akciónapra világszerte közösen készülnek a nagy új generációs mozgalmak (Anonymous, Occupy, WikiLeaks, kalózok stb.) és itt az alkalom, hogy a budapesti demonstráció kapcsán a hazai rendszerkritikusok is megmutassák: még mindig itt vagyunk, ahogy a rendszerszintű problémák is. Most azonban ennél sokkal többet is tehetünk; meghirdethetjük és elkezdhetjük egy szélesebb rendszerkritikus összefogás létrehozását.

A két évvel ezelőtti világméretű tüntetéshullám kezdete óta Magyarországon összesen két alkalommal volt példa nagyobb (ez nálunk azt jelenti, hogy az ország több pontján zajló, a fővárosban nagyjából 1500-2000 fős) rendszerkritikus demonstrációkra az utcán: a 2011. október 15-i globális akciónapon és a 2012. február 11-i ACTA-ellenes összeurópai megmozdulás-sorozat keretében. Azóta, ugyan többen, többször is próbálkoztunk, nem került sor hasonlóra, bár a Facebook-oldalak támogatottsága látványosan nőtt (az Anonymous Operation Hungary pl. több mint 22 000 lájkolót tudhat maga mögött). Sokan radikális, gyakran igencsak kockázatos lépéseket várnak el az aktivistáktól, miközben maguk azt a „rendkívül radikális” lépést sem teszik meg, hogy utcára menjenek az ügy érdekében. Ez nem maradhat így tovább, ideje összefogni!

n5_1 560.jpg


A világ változóban van, és immár Magyarországon is érezhető, hogy van valami a levegőben. Egyre több ember ébred föl a korábban általánosnak mondható alvajárásból, és kezdi érzékelni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az országgal, ezzel az egyébként szabadnak és demokratikusnak hazudott rendszerrel, és sajnos ezzel a világgal általában.

Mégis mit tehetünk? – vágják rá sokan. Először is változtathatunk saját magunkon; szemléletünkön, viselkedésünkön, szokásainkon. Aztán, akármilyen kevés teret is hagynak az egyszerű állampolgárok számára a valódi beleszólásra közös ügyeink alakításában, két dolgot biztosan megtehetünk. Felhívhatjuk a figyelmet a problémákra, ezzel változtathatunk a közbeszéd, illetve a közgondolkodás menetén – ahogy azt 2011 óta a mozgalmárok sikeresen megtették nyugaton és részben itthon is, illetve összefoghatunk és szerveződhetünk, hogy hatékonyabban képviselhessük ügyünket, ügyeinket.
A nov. 5-i felvonulás nagyszerű lehetőséget kínál mindkettőre: egy világméretű, a Londonhoz vagy Washingtonhoz hasonló központokban várhatóan sokezres, látványos demonstrációsorozat részeseként ismét kiállhatunk elveinkért, megmutathatjuk, hogy nem tágítunk, amíg nem látunk érdemi változásokat, eközben pedig meghirdethetjük, illetve elkezdhetjük a hazai rendszerkritikus összefogás felépítését, ami egyébként már régóta várat magára. Ennek érdekében a felvonulás után közvetlen demokratikus tanácskozások sorát kezdeményezzük, aminek kezdő mozzanata maga a menet, mint találkozási lehetőség és az azt követő beszélgetés lesz. A budapesti felvonulást, „A Szabadság menetét” az Anonymous Operation Hungary kezdeményezte, új együttműködésünk jegyében a szervezést pedig technikai értelemben csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary bonyolítja. Reméljük, hogy együttműködésünk példája ragadósnak bizonyul.

n5_2 560.jpg


Véleményünk szerint a pártoktól és a választásoktól nem várhatunk valódi változást. A meglévő rendszerkritikus pártok még ha be is jutnak, a közeljövőben akkor sem tudnak sokkal többet elérni annál, - amit egyébként mozgalmi szinten is meg lehet valósítani - hogy szó legyen az általunk hangsúlyozott problémákról és alternatívákról, és lássuk be, egyébként is sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy bedarálja őket a rendszer, minthogy bármilyen érdemi szerephez jutnának a döntéshozatalban. Ettől függetlenül nem zárkózunk el az együttműködéstől a parlamentbe törekvő „alternatív” formációkkal sem, de jobb tisztázni: mi nem ebben gondolkozunk.

Ami a mostani felvonulás üzenetét illeti, túl a figyelem felhívásán és az összefogáson: a média képviselői gyakran hangoztatták, hogy nem fogalmaztunk meg konkrét, pragmatikus követeléseket. Inkább felhívtuk a figyelmet problémákra, tiltakoztunk és általános változást, illetve szemléletváltást sürgettünk. Ha valóban ez a gátja annak, hogy komolyan vegyék a mondandónkat, hát tessék:
követeljük, hogy az állandó figyelemelterelés, a pl. pártpolitikai alapon gerjesztett látszatproblémák, és az egyre csak terjeszkedő bulvártematika - botrány, celeb, szex, vér - helyett súlyuknak megfelelően legyen szó a közbeszédben az olyan – egyébként globális és lokális méretekben is jelentkező - rendszerszintű problémákról, mint a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke (lásd pl. az elképesztő élelmiszerpazarlást), a gazdasági rendszer igazságtalansága és demokratikus ellenőrzésének (szinte) teljes hiánya, a gazdasági és politikai elit –pártok és kormányok felett álló – összefonódása, a képviseleti demokrácia csődje, a deklarált emberi jogok (pl. emberi méltóság) folyamatos sárba tiprása stb. Miután ezeket a problémákat a nyilvánosság megfelelően kivesézte, érdemes lenne megismerni, illetve megismertetni az alternatívát kínáló elveket, mint például a részvétel, társadalmi igazságosság, fenntarthatóság.

Találkozzunk nov. 5-én 18 órakor a Batthyány téren!
További részletek, frissítések az eseményoldalon.

n5_3 560.jpg 

Kérjük, segíts terjeszteni ezt az üzenetet és az esemény hírét!
Add tovább, oszd meg, hívj el másokat!

Életünk irányítását kivették a kezünkből, anélkül, hogy észrevettük volna: a viszonylagos jólét és látszólagos szabadság ígéretével elfedték előlünk a rendszer valódi természetét, de a társadalmi problémák; a szegénység, a végletes politikai megosztottság, a demokrácia és az emberek hatalmának lerombolása, a korrupció, egyes gazdasági szereplők túlzott befolyása, a bankok és a politikusok visszaélései felnyitották a szemünket. Hiányzik a beleszólás lehetősége az életünk irányításába, a tisztes megélhetés, a valódi szabadság és az emberhez méltó élet feltételei.

Ezért október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján, és majdnem pontosan két évvel azután, hogy csatlakoztunk a társadalmi igazságosságot követelő globális tüntetéshullámhoz, csoportunk a KLU(B)ÉLA aktivistáival közösen demonstrációval egybekötött étel- és ruhaosztást szervezett Budapest egy különleges helyszínén (képek itt). Egy bankfiók, egy pénzváltó, egy önkormányzat és egy luxusszálló tőszomszédságában, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet: az elképesztő mértékű és egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek megnyilvánulásaként jelentkező szegénység rendszerszintű problémák következménye, melyek átfogó szemlélet-, illetve paradigmaváltás nélkül aligha oldhatók meg.

o17-2 560.JPG


A rendszer igazságtalan. Mind tudjuk ezt, többnyire mégis úgy teszünk, mintha ez rendben volna így. Mintha a szegénység, éhezés és hajléktalanság, az égbekiáltó egyenlőtlenségek, mértéktelenség és pazarlás az élet szükségszerű velejárói volnának. Például sokat hallunk túlnépesedésről, gazdasági- és élelmiszerválságról, mint a szegénység és éhezés okairól, de az egyenlőtlenség egyik megnyilvánulási formájáról, az elképesztő mértékű élelmiszer-pazarlásról már annál kevesebb szó esik.
A világon évente megtermelt élelmiszerek 1/3-a (!!!) kárba vész a termelők, az elosztók és a fogyasztók pazarlása folytán. Eközben a becslések szerint nagyjából egymilliárd ember kimondottan éhezik. Magyarország ugyan nem tartozik a csúcs-pazarlók közé, de így is megdöbbentő mennyiségű élelmiszer végzi a kukákban: évente kb. 180 kg jut az ország minden egyes lakójára, miközben az éhezők száma mintegy 200 000-re tehető. Amartya Sen indiai közgazdász még 1998-ban kapott Nobel-díjat, amiért kimutatta, hogy a szegénység nem mennyiségi, hanem elosztási problémák következménye.

Ha levetkőzzük a rendszer cinizmusát és félretesszük a farkastörvényekről szóló hazugságokat, beláthatjuk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Egy magát fejlettnek tartó kultúra, civilizáció hogy engedheti meg, hogy egyáltalán létezzen, sőt már-már intézményesüljön olyasmi, mint a hajléktalanság? Az éhező milliókról már nem is beszélve...
A probléma megoldása első sorban akarat kérdése, aminek előfeltétele volna a társadalmi szolidaritás. Ebből azonban hiány van. Ha a vezetők részéről meglenne az akarat, pl. a fegyverkezésre és hadviselésre fordított irdatlan mennyiségű pénz, idő és energia töredékéből föl lehetne számolni a szegénységet és nyomort az egész világon.

Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak az összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlettnek és gazdagnak számító ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

o17-1 560.JPG


A 2008-as pénzügyi krízis és az immár öt éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a költségvetési megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját, 2012-ben pedig már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát.


Demonstratív ételosztásunk helyszínén szép kis "gyűjteménye" található a jelen helyzetet előállító és fenntartó -egyébként pedig a rendszer pilléreinek számító - pénzügyi és politikai intézményeknek.


Egy bankfiók emlékeztet minket a visszaélések sokaságára a devizahitelezéstől a globális kamatmanipuláción át a pénzmosási és csalási ügyek - a legmagasabb szinteket is elérő - sokaságáig. A nem éppen kapitalizmus-ellenességéről ismert Malcolm Forbes mondta: „A pénz olyan, mint a trágya. Ha egy helyen halmozod fel bűzlik, ha szétteríted, hasznos.” 

Egy pénzváltó – és az árfolyamokat mutató kijelzője emlékeztet bennünket a pénz fiktív természetére, illetve arra, hogy a pénzpiacok belső logikája mindenek - például emberek tömegeinek boldogulása, sőt gyakran puszta létfeltételeinek biztosítása - fölött áll. Ezt az is jól szemlélteti, hogy a fejlődést, amely minőségi fogalom, bruttó hazai termékben (GDP), a gazdasági növekedés pusztán mennyiségi kategóriájában mérik, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a jóléti és környezeti szempontokat.


o17-4 560.JPG


Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2010) Immár az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

A pénzügyi rendszer és a gazdasági folyamatok demokratikus ellenőrzése jelenleg utópiának számít, miközben önmagukat demokratikusnak nevező társadalmak élnek a piacok diktatúrájában, olyan abszurditások közt, mint a fennálló hitelpénzendszer sarkalatos elemei; a semmiből való pénzteremtést lehetővé tévő tartalékráta és az így létrehozott, majd kikölcsönzött összegre számított kamatos kamat.

Az önkormányzat épülete is arra emlékeztet, hogy bár gyakran teszünk úgy, mintha Magyarország sziget volna, külön, független kis világ, de nem az. Nálunk is hasonlóak az alapvető problémák, mint a világ többi részén, legfeljebb kissé eltérő formában, más hangsúlyokkal jelentkeznek. Ezek a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági és politikai elit összefonódása és a képviseleti rendszer ebből is következő válsága. Nem sokkal az után, hogy világszerte elterjedt a felső 1 és az alsó 99% fogalompárja, hazánkban is potyogni kezdtek a csontvázak a szekrényből. Ma már szinte közhely, hogy gazdasági háttéremberek, oligarchák uralják a politikai életet, és ezt már az embereket megosztó pártpolitikai bábjáték sem tudja igazán elfedni.
Egyébként az is meglehetősen beszédes, hogy ma azt nevezzük önkormányzatnak, hogy néhány ember, úgynevezett választott képviselő valódi demokratikus kontroll nélkül intézi az ügyeket, ami egyébként gyakran nem jelent egyebet, mint mutyizást, lásd a botrányok kormányokon átívelő sorozatát az ingatlanpanamáktól a trafikügyig.
A valódi demokrácia létrehozásához az állampolgári részvétel, és így a demokratikus kontroll fokozásán keresztül vezet az út, az internet korában pedig ezt könnyebb lenne megvalósítani, mint valaha.

o17-3 560.JPG

A helyszínnel szemben található, a tér fölé magasodó luxushotel szimbolizálja a felső 1%-nak, a pénzügyi, gazdasági és politikai elitnek a hétköznapok valóságától elrugaszkodott világát. A szállodának otthont adó New York palota épületéről könnyedén asszociálhatunk akár a globális rendszer szívének számító Wall Street-re is.
Tisztázzuk: a felső 1% vagyoni és hatalmi túlburjánzása rendszerprobléma, nem érdemes bűnbakokat keresni. Önmagában nem a legfelsőbb körök gazdagsága a gond, hanem az egyenlőtlenségek mértéke és a visszaélések, illetve az, hogy a rendszer mindezt lehetővé teszi.

"Ugyanakkor, miközben ezeket a tüneteket támadjuk, fontos, hogy ne felejtsük el: a betegség neve kapitalizmus.

Kapitalizmus nélkül nem ömlene követhetetlenül vállalati pénz a politikai szférába. Kapitalizmus nélkül a kereskedelem valóban szabad lehetne. Kapitalizmus nélkül a jelen pénzügyi szektor létezése csupán egy kínos emlék volna a múltból, mint intő jel a jövő generációinak. Kapitalizmus nélkül nem lenne a piacok diktatúráját (lásd Pinochet-rezsim) kiteljesítő neoliberalizmus sem.

A kapitalizmus vége az életünk új kezdetét jelenti – egy olyan életet, amelyben nem vehetik el erőszakkal a lakásunkat, hogy annak árából sokmilliárdos cégeket fizessenek ki. Egy olyan életet, amelyben mi dönthetünk a jövőnkről. Egy olyan életet, ahol a politika minket képvisel, sőt mi magunk formáljuk. A kapitalizmus vége egy olyan életet jelent, amit mindig akartunk, de sose gondoltuk volna, hogy megvalósíthatjuk. A kapitalizmus vége szabadságot jelent." (OWS nyomán)

Több millió ember közül néhányan eldöntötték ebben az országban, hogy nem kussolnak. Nem gyógyszerezik be magukat gyerekeikkel együtt, nem kívánnak valamilyen betegségben lassan meghalni, sem felvágni az ereiket, a visszafizethetetlen adósságuk miatt. A több millió magyarországi eladósodott ember közül - akiknek gyakran emlegetett felelőssége leginkább abban áll, hogy hagyták átverni, csőbe húzni magukat - néhányan szeptember 17-én egy, vagy több magyarországi bank üvegfalát be akarták törni, mert MINDEN hivatalos utat bejárva se jutottak semmire a hatalommal. Hiába kérték éhezve, tüntetve, jól és rosszul a felsőbb hatalmakat, hogy adjanak lehetőséget kikerülni a lehetetlen állapotból, nem találtak meghallgatásra.

danske6.jpg


Teljesen véletlenül ugyanarra a napra esett volna ez a tiltakozás, mint a két éve New Yorkban elindult Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) mozgalom évfordulós akciói. Alapvető célja mindkét mozgalomnak ugyanaz: legyen fontosabb az ember, mint a profit! Legyen fontosabb pár üvegtáblánál az a rémült gyerek, akit a gyámügy elől el kell rejteni! Legyen fontosabb pár betört ablaknál az a több millió ember, aki napi szinten van megalázva, mert el kell döntenie, hogy fűtés, világítás, ennivaló közül melyik kettőt válassza! Ez már nagyon régen nem a devizahitelezésről, vagy általában az eladósodottságról szól. Az emberi minimumról szól, és annak elvesztéséről, ha még ezt is megtagadjuk embertársainktól. Ennek szellemében támogatjuk a devizahitelesek demonstrációit Magyarországon, és az Occupy Wall St. tüntetéseit szerte a világon.


"A bankkirakat betörésével fenyegetőző férfit" elfogták, mivel "a rendőrség szerint terrorcselekménnyel fenyegetett". Terrorcselekménnyel! Persze túlságosan nem vagyunk meglepve, sőt itt is azt az emberellenes logikát láthatjuk működésben, amely az amerikai rendszerkritikus mozgalom résztvevőit bűnözőkként és belföldi terroristákként azonosította, majd a tüntetések legfőbb célpontját képező óriásbankokkal összefogva karhatalmi erővel igyekezett fölszámolni azok gócpontjait...

A spanyol Los Indignados, vagyis a Felháborodottak és fiatalabb, ám közismertebb testvérét, az Occupy mozgalmat is bevallottan az „Arab Tavasz”, kiváltképp a 2011-es egyiptomi forradalom eseményei inspirálták. Az idei nyár nagy tömegmozgalmai egyes ún. fejlődő országokban már ezeknek a nyugati rendszerkritikus mozgalmaknak a jegyeit hordozták, most pedig könnyen előfordulhat, hogy ismét a nyugati országok (is) következnek.

A május-júniusi törökországi tüntetések idején egy New York-i aktivista a következőképpen foglalta össze a helyzetet: „Hol tart most az Occupy mozgalom? A válasz: Törökországban.” Miközben az Indignados-Occupy testvérmozgalmak szülőföldjükön, azaz Spanyolországban és az USA-ban korábbi intenzitásukhoz képest háttérbe húzódtak, hatásuk szinte az egész világon szó szerint szemmel láthatóvá vált. Azon túl, hogy főleg az angolszász és a Nyugat-európai országokban jelentősen befolyásolták a közbeszédet és hoztak be korábban mellőzött problémákat a köztudatba, pl. a gazdasági és politikai elitek összefonódása, a képviseleti demokrácia kiüresedése, a pénzügyi szektor és a vállalatok túlhatalma, társadalmi egyenlőtlenségek stb, az elmúlt két évben, ahogy egyébként hazánkban is, szerte a világon jelentek meg a legkülönfélébb helyzetekben a hozzájuk kapcsolódó motívumok a Guy Fawkes maszkoktól a szlogeneken és szállóigéken át az olyan stratégiákig és technikákig, mint a térfoglalás, vagy a közvetlen demokratikus tanácskozások.


occupy gezi taksim 540.jpg


2013 során eddig főleg a szegényebb, „a világ perifériájához” sorolt, ún. fejlődő országokban alakultak ki izmosabb tüntetéshullámok. Többnek közös vonása, hogy valamilyen látszólag kis jelentőségű ügy nyomán pattantak ki, majd gyakran az egész rendszerrel szembeni általános elégedetlenséget kifejező mozgalmakká duzzadtak.

  • Az év elején Bulgáriában az áram árának emelése jelentette az utolsó cseppet a pohárban, az utolsó utánit pedig a tüntetők szétveretése. A kormányfő ugyan lemondott az általános felháborodás hatására, az oligarchák és a pártok hatalmát (vagyis a gazdasági és politikai elit itthon is ismerős összefonódását) elutasító, igazságos rendszert követelő demonstrációk az előrehozott választások és az új kormány megalakulása után is folytatódnak.
  • Az isztambuli Gezi park plázaépítés miatti lerombolása ellen fellépő „Occupy Gezi” nevű csoporttal szembeni rendőri brutalitás vezetett a heteken át tartó rendszerkritikus felhangokkal teli kormányellenes tömegdemonstrációkhoz, melyeknek csak erőszakkal tudtak véget vetni.
  • Brazíliában a közösségi közlekedés jegyárainak emelése, illetve egy polgármester hatalmi arroganciája váltotta ki a szintén országszerte, heteken át tartó sokszázezres tüntetéseket a korrupció, a közszolgáltatások alacsony színvonala és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. A mozgalom egyik jelmondatát az Occupy-tól eredő „Elnézést a kellemetlenségért, éppen megváltoztatjuk Brazíliát” adta. A tüntetések éppen a minap kezdődtek újra.
  • Pakisztánban a kormányfőt is érintő korrupciós botrány hatására kezdődtek intenzív tiltakozások, a demonstrálók a spanyol Felháborodottakat idézve valódi demokráciát követeltek. A kormány megbukott.
  • Kínában több alkalommal is demonstrációk zajlottak – ami már önmagában meglehetősen szokatlan.
  • Thaiföldön is tömegtüntetések zajlanak, a "képmutatók demokráciáját" kárhoztatva.
  • Tunéziában idén kétszer is tömegtüntetések sora kísérte ellenzéki politikusok meggyilkolását, a kormány nemrégiben már hajlandónak mutatkozott tárgyalni a tüntetőkkel nemzeti egységkormány alakításáról. A demonstrációk folytatódnak.
  • A hatalmával visszaélő választott elnök lemondását követelve milliók vonultak utcára Egyiptomban, az ikonikus Tahrir tér ismét tüntetőkkel telt meg. Az elnököt végül a hadsereg fosztotta meg hivatalától.


the world is waking 540.jpg
 
A sok százezres, vagy milliós tömegekhez képest kevésbé látványos módon, de a gazdag(abb) országokban is zajlottak, zajlanak az események.

  • Olaszországban egy új rendszerkritikus mozgalom, ill. párt a szavazatok 25%-át szerezte meg a februári választásokon, vezetője szerint „Ez egy forradalom kezdete”.
  • Májusban – amerikai kezdeményezésre - több száz helyszínen tartottak tüntetéseket világszerte a Monsanto vegyipari és biotech vállalatóriás viselt dolgai miatt, elutasítva a génmódosított, agyonvegyszerezett terményeket.
  • Az Occupy mozgalom és szakszervezetek több tucat városban szerveztek tömegdemonstrációkat USA-szerte május elsején, az Occupy Homes folyamatos otthonvédő tevékenysége mellett egy időre az amerikai igazságügyi minisztérium előtti teret is elfoglalta, követelve a vétkes bankárok felelősségre vonását. Az NSA lehallgatási botrány kapcsán is országos megmozdulásokra került sor az Egyesült Államokban.
  • Miközben a Blockupy Frankfurt szervezésében idén is blokád alá vették az EKB épületét, nagyszabású szolidaritási tüntetések zajlottak a régóta forrongó Görög- és Spanyolországban, illetve Portugáliában is kritizálva a megszorítások politikáját. Emellett ismét föllángolt a spanyol kormányt érintő korrupciós botrány, természetesen tüntetésekkel kísérve.
  • A spanyol Indignados és az izraeli „Társadalmi igazságosságot!” mozgalom idén is sokezres demonstrációkkal ünnepelték indulásuk évfordulóit.

occupy homes washington 540.jpg


Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit. Egy, a világon 1979-2013 között zajló mintegy 250 millió jelentősebb tüntetést megjelenítő animáció is ezt látszik alátámasztani, ha megfigyeljük a felvillanó pontok intenzív sűrűsödését az utóbbi évek esetében.

Miután a megfigyelési botrány tovább tépázta a nyugati kormányok becsületét, könnyen lehet, hogy a meglehetősen gyenge lábakon álló szíriai katonai beavatkozás bizonyul annak a momentumnak, amit újabb rendszerkritikus tüntetéshullám követhet. Mindenesetre a világszerte szaporodó, a beavatkozást ellenző megmozdulások, egyes pletykák és a globális rendszerkritikus mozgalmak közeledő „jeles napjai” (szept. 17, okt.15, nov.5.) erre engednek következtetni. Meglátjuk, hogy Európában és Észak-Amerikában is aktuális lesz-e a brazil tüntetőknek a népre utaló jelmondata, miszerint „Az alvó óriás felébredt”.