A Princeton és a Northwestern egyetemek kutatói által jegyzett új tanulmány megállapításai szerint az Egyesült Államok politikai rendszere korántsem demokratikus, sokkal inkább a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgáló oligarchia. Nos, igazából ez nem újdonság. Sőt, a tanulmány alapján annyira nem, hogy ez az egyre fokozódó tendencia már több mint 30 éve egyértelműen jelen van. Az újdonság az, hogy immár nagy nyilvánosság előtt ismertetett tudományos alapja van az ilyen állításoknak. Akárcsak Thomas Piketty francia közgazdász könyve esetében a modern kapitalizmus valódi természetéről. Beteljesülni látszik a 2011-ben világszerte felemelkedő új generációs rendszerkritikus mozgalmak egyik alapvető törekvése: a képviseleti demokrácia válságának és a társadalmi egyenlőtlenségeknek a kérdései meghatározó szerepet kapnak a mainstream közbeszédben. Közben pedig könnyen lehet, hogy alig pár hét választja el Amerikát (és vele a világot) egy újabb, talán minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámtól…

 
Egy „új tanulmány végre tudományosan is alátámasztja a mostanában népszerű állítást, miszerint az USA többé nem demokrácia. Ténylegesen arra jutottak, hogy Amerika alapjában véve oligarchia. Oligarchia az olyan rendszer, amelyben a tényleges hatalmat egyének kis csoportja gyakorolja, akiket helyzetüknél fogva oligarcháknak, önkényuraknak neveznek. Az oligarchia tagjai a gazdagok, a jó kapcsolatokkal rendelkezők és a politikai hatalom birtokosai, akárcsak a különösen jól helyezkedő egyének az olyan intézményekben, mint a bankok és pénzügy, vagy a katonaság." (forrás)

occupy wall street.png
A tanulmány készítői durván 1800 politikai kezdeményezést vizsgáltak meg az 1981-2002 közti időszakból, és azt találták, hogy az esetek túlnyomó többségében a kinyilvánított közvélemény, illetve az átlagos amerikaiak preferenciáival szemben a kormányok inkább a lobbisták és üzleti érdekcsoportok, illetve az elit javára döntöttek. Sőt, az átlagemberek véleménye, preferenciái nulla közeli, statisztikailag elhanyagolható mértékben befolyásolták a közpolitikai döntéseket.
Tehát egyáltalán nem új, hanem több évtizedes trendről van szó, amely az utóbbi években egyre fokozódott. Tegyük hozzá, hogy a vizsgált időszakban mindkét nagy párt embereinek volt lehetősége a kormányzásra, de ez nem jelentett különösebb változást e tendencia tekintetében.

Az 1980-as évek, vagyis a Reagan-éra; a gazdasági liberalizáció, dereguláció, privatizáció – végül a 2008-as krízishez vezető - politikájának térnyerése óta egyre növekvő egyenlőtlenségek is jól mutatják mindezt. Az 1973-ban, bizonyítottan a CIA és az amerikai nagyvállalatok által támogatott katonai puccs révén hatalomra jutott, véreskezű diktátor Pinochet Chiléje volt az ún. chicago-i fiúk neoliberális (vagy ha úgy tetszik, neokonzervatív – egyre megy) gazdaságpolitikájának első kísérleti terepe. „Az eredmény katasztrofális volt. Az infláció 375%-ot ért el, a munkanélküliség pedig a rengeteg beáramló importtermék miatt három százalékról húsz százalékra emelkedett. A nemzeti össztermék tizenöt százalékkal csökkent.” (Pogátsa Zoltán) Már ekkor látszott, hogy a szabad piac mindenhatóságát és a demokráciától való elválaszthatatlanságát hirdető neoliberalizmus egyáltalán nem idegen az önkényuralomtól. Ahogy az is, hogy az amerikai elit politikai és gazdasági érdekeit minden eszközzel érvényesítő külpolitika szintén több évtizedes „hagyomány”. Csak két további példát említve: 1953-ban a CIA által szervezett iráni puccs, és a nicaraguai kontrák támogatása a polgárháborúban az 1980-as évek elején. A fél világon átívelő sötét praktikákat leleplező Irán-kontra ügy néven elhíresült botrány során pedig kiderült, hogy a nicaraguai CIA-műveleteket a ’79-es iszlám forradalom nyomán immár ellenséges Iránban zajló fegyvereladásokból fedezték, miközben jól tudták, hogy az általuk támogatott felkelők fő bevételi forrása a drogkereskedelem. (Mindezt a szintén a Reagan-kormány által meghirdetett „drogellenes háború” idején.) A későbbi vizsgálatok megállapították az amerikai vezetés érintettségét, jellemző módon azonban valódi felelősségre vonás nem történt.

cia.jpg
Persze hogy is történhetett volna a hadi-ipari komplexum és a vállalatóriások uralta oligarchiában? Ahol már 2003-ban bebizonyosodott, hogy az egyébként is köztudottan az aktuális kormányzatban erősen felülreprezentált olaj-, hadiipari és egyéb vállalatok érdekeit szolgáló iraki háborút hamis indokkal indították, ahol már 2005-ben kiderült, hogy a vietnámi háború ürügyéül szolgáló Tonkin-öböl incidense koholmány volt, ahol lassan egy éve köztudott, hogy a nemzetbiztonság alkotmánysértő módon tömeges megfigyeléseket végez, mégsem történt semmilyen érdemi lépés.

Lassan a tudományos világ és a véleményformálók főárama is ráébred, hogy nagyon nem stimmel az eddig általánosan elfogadott kép a világunkról és annak leghatalmasabb országáról, illetve az általa propagált ideológiáról sem. Például a svájci Glattfelder-tanulmány 2011-ben már kimutatta, hogy a világgazdaság túlnyomó részét egy súlyosan aránytalan koncentráltságú, feltűnően kis számú óriáscégből álló konglomerátum, vagy ahogy nevezték, szuper-entitás uralja, illetve birtokolja, de ez akkor még nem igazán hatotta meg sem a tudományos közélet formálóit, sem a média fősodrát. Thomas Piketty Tőke a 21. században című könyvében igazából nem sok újat mond el a modern kapitalizmusról, most mégis jelentős felbolydulás övezi azt. Ennek oka pedig minden bizonnyal az, hogy olyan pontra tapintott, amely az elmúlt években, konkrétan az Occupy mozgalom kezdete óta egyre hangsúlyosabbá vált, sőt ez év elején már maga a globális elit is hivatalosan „emiatt aggódott”: az elképesztő mértékű és egyre növekvő egyenlőtlenségek kérdését feszegette, és tudományos alapot adott az állításnak, miszerint ez a rendszer működésének egyenes következménye. Ezzel megcáfolta – a tapasztalatokkal egyébként is ellentétes – elméletet, miszerint a társadalom legfelső köreiben felhalmozódó vagyon, ill. jövedelem a befektetések útján „lecsorog” az alsóbb rétegekhez. Ennyit az egykulcsos adó igazolására leggyakrabban használt érvről...

l6SrU.jpg
Tehát: mostanra tudományosan alátámasztott az állítás, miszerint a „világ elsőszámú demokráciája” – amely egyébként e „demokrácia” kiterjesztésével szokta igazolni háborús törekvéseit – valójában egy szűk politikai, gazdasági és katonai-hírszerzési elit által uralt, korrupt oligarchia. A másik tudományosan igazolt állítás pedig, hogy a modern kapitalizmus rendszerébe – amelyet a neoliberális gazdaságpolitika szellemében alakítottak ki az elmúlt bő 30 évben – bele van kódolva a társadalmi egyenlőtlenségeknek az elit javára zajló fokozódása.

Sokunknak már az elmúlt pár év botrányai is elegendőek voltak, hogy kimondjuk, „a világ egy cinkelt játszma” (Matt Taibbi), de most már tényleg nem lehet tovább kerülgetni a forró kását. Konspirációk nagyon is léteznek, akkor is, ha az „összeesküvés elmélet” kifejezését körüllengi a nevetségesség lekezelő légköre, ami egyébként nem meglepő, ha egy kalap alá veszik a különféle politikai-gazdasági machinációkra és összefonódásokra vonatkozó gyanú témáját mondjuk a gyíkemberekével. Itt az ideje újragondolni a világról alkotott képet, mivel nagyon úgy tűnik, valóban a legmagasabb szinteket hálózzák be titokban üzleti körök és más korrupt érdekeltségek. Mivel az összeesküvés szó elhasználódott, és valószínűleg egyébként sem a legmegfelelőbb kifejezés, nevezzük pl. kartellnek, szindikátusnak, vagy maffiahálózatnak. Eddig az oligarchikus rendszerekre úgy volt szokás tekinteni, mint valamilyen Kelet-európai, vagy "harmadik világ"-beli jellegzetességre, azonban most úgy tűnik, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államokban is kormányok és pártok felett álló oligarchák igazgatnak, valahogy úgy, mint az olajügyek, a földügyek és az ezermilliárdos áfacsalás hazájában.

Mindeközben pedig, az egyre növekvő elégedetlenség hullámai egyesülhetnek az április elején meghirdetett világméretű Cselekvési Hullámmal. A rendszerszintű korrupció, az egyenlőtlenségek és a fokozódó rendőrállami jelleg pedig egyre feszítik a húrt. Immár a hadseregen belül is válságjelenségek mutatkoznak. Az Occupy Wall Street-ből kinövő politikai mozgalom, az éppen zászlót bontó „Afterparty” a kiábrándult tömegek képviseletében készül kihívást intézni a kiüresedett kétpárti rendszerrel szemben, miközben a veteránokkal az élen május közepére rég nem látott tömegtüntetéseket terveznek Washington D.C-be „Amerikai Tavasz” jeligére. A korrupt vezetés letartóztatását igyekeznek kikényszeríteni, az alkotmányra való hivatkozással.

Bernardo Gutiérrez spanyol író, újságíró és mozgalmár az Occupywallst.org-on publikált esszéjében merőben új értelmezését vázolja az elmúlt évek új generációs, globális mozgalmainak és társadalmi áramlásainak. Nézete szerint a forradalom (hagyományos) koncepciója eleve alkalmatlan a helyzet értelmezésére, mivel sokkal inkább gyökeres kulturális átalakulásról, ha úgy tetszik reneszánszról, egy alapvetőbb szinten megvalósuló újjászületésről van szó, amely a rendszer(eke)t organikus módon, fokozatosan átalakító mikro-utópiák, prototípusok hálózatát hozza létre. A globális és lokális mozgalmak ezen hálózat megnyilvánulásai, amelyeknek folyadékként áramló, folyton megújuló gerilla-aktivizmusa rendszerint ott bukkan föl, ahol nem is várnánk.

A Cselekvés és Átalakulás Világméretű Hulláma április 4-én indul. Nézzük hát, hogyan tudunk kapcsolódni egymáshoz, és meglovagolni a Hullámot!


„A forradalom túl szűkössé válik számunkra. Évszázados fogalmi fala omladozni látszik. Mindazonáltal, az internet kérdések hadát irányítja a forradalom jelentésének szíve felé. A forradalom csupán egy kormány, vagy társadalmi rend erő általi [nem feltétlenül erőszakos – a szerk.] megdöntése egy új rendszer érdekében? Az új rendszer csak a hatalom megszerzése után alakulhat ki? (…) Lehetséges, hogy a hálózat új rendszert épít új protokollokból és valószínűtlen kapcsolódásokból, a hatalom megszerzése nélkül?”

LoveRevolution480.jpg
Természetesen mindez már a „rEVOLution” jelszavában [szójáték a forradalom, (egyed)fejlődés, szeretet fogalmaival] kifejezésre jutott a 2011 tavaszi-nyári „kezdetek” óta, de a fogalom értelmezése meglehetős homályban maradt. Gutiérrez (Douglas Ruskoff nyomán) amellett érvel, hogy amit átélünk, az egy új reneszánsz.
„A reneszánszok a széleskörű újraértelmezés, rekontextualizáció történelmi példái. A régi elképzelések, ideák újjászületése egy új kontextusban. A reneszánsz egy dimenzionális ugrás, amikor perspektívánk oly’ drámaian változik, hogy a létezésről alkotott felfogásunk legrégebbi, legalapvetőbb elemei is megváltoznak. Az elbeszélések, melyeket használunk, többé nem működnek.
A reneszánsz, a dimenzionális ugrás felülmúlja a forradalmakat. Piero della Francesca (és mások) festményeinek perspektívája olyan matematikai elméletekhez vezettek, melyek pár évszázaddal később a lapos Föld gondolatának végét jelentették. Gutenberg nyomdagépének mozgatható változata megváltoztatta az író-olvasó kapcsolatot (és politikai struktúrákat vetett szét). Az egyenrangú feleket (peer-eket) összekötő hálózat újrarendezi legtöbb definíciónkat. Úgy tűnik, a szótári meghatározások nem illeszkednek ebbe az új dimenzióba, a média fogalmától a forradaloméig.” Tulajdonképpen az új reneszánsz gondolatát járja körül a nagyszerű „Steal This Film II” című dokumentumfilm is, a digitális tartalommegosztás kultúrája kapcsán.


A Reneszánsz inkább új horizontot jelentett, mint kész válaszok csokrát. Gutiérrez szerint az új generációs mozgalmak, pl. az Occupy Wall Street (OWS) esetében sem a rövidtávon elért konkrét eredmények, hanem a kialakított hálózat, a nagyszámú kapcsolódás jelenti a lényeget. Rávilágít a világban virágzó, alulértékelt hálózati reneszánszra. „Tunéziától Brazíliáig, Törökországtól Spanyolországig, Görögországtól Egyiptomig az úgynevezett #GlobalRevolution a megteremtett hálózat részleteiben rejlik. Ezek az összekapcsolódó megmozdulások felépítették a saját maguk utópiáját: hálózatba rendeződő mikro-utópiák százait, ezreit.” Közösségi prototípusokat, melyek fokozatosan és elkerülhetetlenül le fogják váltani a rendszer elemeit, illetve létrehozzák a saját, új elemeiket.

Például "a spanyol 15M mozgalom ügyvédei – Legal Sol, TomaParte – szabad licensszel látják el online dokumentációjukat és a közért dolgoznak. Vagy ott van az Ativistas Advogados kollektíva, amely a brazil tüntetőket védi a rendőri visszaélésektől. A spanyol Felháborodottaknál a TomaLaTele, a brazil Midia Independente Coletiva platform (MIC), vagy a török Gezi Occupy News olyan mikro-utópiák, melyek egy új kommunikációs reneszánszt érlelnek. A #GlobalRevolution nem puszta társadalmi robbanás. Az Athens Wireless Metropolitan Network ingyenes közösségi internet-szolgáltatása is annak a megnyilvánulása, vagy a #YoSoy132 mozgalomnak köszönhetően közösségi finanszírozással létrejövő zenei fesztivál Mexikóvárosban, vagy az ingyenes digitális könyvtár, a Bookcamping.cc, amely a spanyol 15M hevében született."

És még csak nem is e tökéletlen és közösségileg kialakított prototípusok új rendszere a lényeg, hanem a létrehozott hálózat maga. Amikor a spanyol Felháborodottak mozgalmát már holtnak nyilvánították, az emberek által alkotott hálózat kialakított egy új, ön-kormányzó városi teret, az El Campo de Cebada de Madrid-ot, amely elnyerte a rangos Prix Ars Electronica díját. A sűrűn szőtt hálózat konkrét ügyek szolgálatába állítva gyakorol hatást a médiára, elősegíti az információ vírusszerű terjedését. Amikor a legtöbben már úgy gondolták, hogy az Occupy mozgalom véget ért, a hálózat rejtett ereje létrehozta az #OccupySandy-t, amely jobban segítette a hurrikán sújtotta New York lakóit, mint az erre szakosodott állami, vagy magánszervek. (Ezt a rendőrség is kénytelen volt elismerni.) Az Occupy London aktivistái (köztük magyar barátaink) egy bezárt közkönyvtár elfoglalásával és újranyitásával, illetve közösségi működtetésével nemcsak maguk mellé állították, hanem egyenesen polgári engedetlenségre inspirálták a környék többnyire konzervatív beállítottságú lakóit, mellesleg nemzetközi média-érdeklődést generálva az eset iránt. Ez a gázként, vagy folyadékként áramló, folyton alkalmazkodó gerilla-aktivizmus gyakran bukkan föl ott, ahol nem számítanak rá. A Rolling Jubilee, avagy „Az emberek mentőcsomagja”, a közösségi adósság-felvásárlás és -elengedés rendszerének az OWS hálózata által fölállított prototípusa talán mindennél jobban szemlélteti ezt. Ahelyett, hogy a klasszikus stratégiák mentén gondolkodva a cél például egy kikötő blokkolása lenne, "immár olyan „kikötőt” igyekeznek feltalálni, amely elég vonzó, hogy leváltsa a régit. Vagy ami még jobb: létrehozni a városi kertek, alternatív fizetőeszközök, mikro-kikötők új rendszerét, vagy éppen 3D nyomtatók hálózatát, amely szükségtelenné teszi a múlt mega-kikötőjét. (...) Kinek van hát szüksége a régimódi forradalomra, ami a múlt szótáraiban él?”

11019_515763125128016_185141455_n.jpg


„Ne csak bámulj, vegyél részt!” – szól a demonstrálók rigmusa. Április 4-én indul a Cselekvés Világméretű Hulláma (World Wide Wave of Action), melynek három hónapos időtartama alatt az emberek a világ minden táján demonstrálnak majd az általános korrupció miatt, felvonulnak a megoldások mellett és alternatív rendszerek felállításában vesznek részt. Az új paradigma megnyilvánul. Kutatások bizonyították, hogy a lakosság csupán 3,5%-ának erőszakmentes, közvetlen cselekvése elegendő jelentős, pozitív változás eléréséhez. A Hullám erőteljes lehetőséget kínál mindannyiunk számára, akik változást akarunk, hogy megvalósítsuk azt, és előre mozdítsuk a társadalmat.

Budapesten április 5-én találkozunk, hogy egy fórum során megvizsgáljuk, az itteni rendszerkritikus közösség hogyan tudna a legmegfelelőbb formában kapcsolódni ehhez az akciósorozathoz. Akkor is, ha Magyarországon még mindig csak gyerekcipőben járnak a rendszerkritikus kezdeményezések, az elmúlt néhány évben hazánkban is megjelentek a fentiekhez hasonló mikro-utópiák a közvetlen demokratikus fórumoktól, vagy éppen kistelepülési részvételi demokrácia-kísérletektől, a közösségi kerteken és ökofalvakon át a közterek visszavételét, illetve a hajléktalanság és mélyszegénység problémáit tematizáló projektekig, nem is beszélve a civil aktivizmus általános felerősödéséről. Térképezzük fel őket közösen, és nézzük meg, hogyan erősíthetik egymást ezek a törekvések a Cselekvés, a Változtatás, az Átalakulás és az Újjászületés világméretű hullámában!


Mi az ami a leginkább lelkesít? Mit teszel, hogy "magad légy a változás"? Bármi is az, idén tavasszal tedd közzé, szenvedélyesen! Állj össze hasonló gondolkodású barátokkal és leld örömöd benne!
Minél többen vagyunk, annál erősebbek. Együtt megállíthatatlanok vagyunk. „Minden kapcsolódás valami új kezdete, amely kibomlik, és kibontakozik, akárcsak az élet maga.”

 

Világszerte sokan néznek nagy várakozásokkal az előttünk álló év elé. Beszélnek fordulópontról, a kritikus tömeg eléréséről, vagy éppen forradalomról, sőt a világrendszer alapjait érintő globális fordulatról is. Úgy tűnik, az előttünk álló időszakot illető várakozások, vagy ha úgy tetszik remények ezúttal korántsem alaptalanok, ha a dolgok állását nézzük. Persze azt még nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen természetű, illetve léptékű változások következnek és főleg azt nem, hogy mikor, de lássuk, hol tartunk, és mik a kilátások!

Az elmúlt években egyre nagyobb erővel törtek felszínre a globális rendszer egészének, illetve alrendszereinek válságát, (fenn)tarthatatlanságát és mélységesen korrupt mivoltát feltáró jelenségek a pénzügyi krízistől, illetve a kiszivárogtatásoktól a közbeszédet megváltoztató tüntetéshullám(ok)on át az üzlet és a politika világát érintő  botrányok sorozatáig, globálisan és a lokalitások szintjén egyaránt. A globális, új generációs tiltakozómozgalmak kibontakozását követően szinte folyamatos, kisebb-nagyobb dózisokban kerültek, kerülnek napvilágra a kellemetlen igazságok globális kamatmanipulációról, rendszerszinten zajló pénzmosásról, adóelkerülésről, korrupcióról, vagy éppen kiterjedt kémkedésről, megfigyelésről. A demokratikus színfalak mögött igazgató gazdasági háttéremberek, oligarchák lelepleződése után a NAV-botrány kipattanásával Magyarországon is minden korábbinál jobban kézzelfoghatóvá vált a rendszerszintű korrupció, az üzleti és politikai elit(ek) kormányokon átívelő összefonódásának problémája.

2014 250px.jpgA kiábrándultság és elégedetlenség a világ majd’ minden táján egyre nő, jeleivel tele van az internet, sok helyen (pl. Bulgáriában, Törökországban, Thaiföldön, Portugáliában, Brazíliában stb.) már az utcák is, de olyan is akad, ahol a parlamentbe is „betört”, a 2011 óta folyamatosan jelen lévő globális tiltakozómozgalmakról már nem is beszélve. Egy információtechnikai tanulmány előrejelzése szerint Amerikában „Egy Occupy Wall Street-típusú, ám nagyobb léptékű mozgalom fog kibontakozni 2014 végére, jelezve, hogy a társadalmi nyugtalanság fogja előmozdítani a politikai diskurzust.” Ez egybecseng az OWS képviseletében az olasz 5 Csillag rendszerkritikus mozgalom genovai nagygyűlésén fölszólaló Micah White által megfogalmazottakkal, miszerint az USA-ban is egy hasonló, választási sikereket is elérni képes, szélesebb tömegmozgalom felépítését célozzák. Mindeközben a sorok között olvasva az is viszonylag régóta látható, hogy a világgazdasági ill. –politikai folyamatok felszíne alatt, vagy hátterében is egyre nagyobb a felbolydulás, készül valami. Ugyan az ilyesmivel érdemes óvatosan bánni, az alternatív médiában keringő „bennfentes” értesülések is ezt látszanak megerősíteni.

A 2013-as évnek a világsajtóban leginkább elhallgatott, vagy alulreprezentált híreiből szemezgető felsorolás is jól mutatja, miért lehet ilyen nagy a bizalomvesztés például az USA-ban, de Magyarországon is a média fősodrával (vagyis a többnyire vállalati médiával) szemben, ahogy egyébként a „hagyományos” intézmények legtöbbjével kapcsolatban szintúgy. Ezen felül arról is segíthet képet alkotni, hogy nagyjából melyek azok a témák, illetve hírek, amelyek tabunak, vagy legalábbis nemkívánatosnak számítanak az állítólag szabad és független (ugyanakkor túlnyomórészt maroknyi óriásvállalat kezében összpontosuló) világsajtó (és helyi leágazásai) számára.

Adrian Salbuchi, politikai elemző az rt.com-on publikált 2013-2014: Fordulópont? című véleménycikkében a következőképpen fogalmazott:


>>Az emberiség történetében sosem voltunk olyan jól informáltak, mint manapság, és mégis, a túlnyomó többségnek fogalma sincs, mi folyik valójában ebben a zord világban. Azért van így, mert a szuper high-tech nyugati globális média adatok tömkelegét szolgáltatja, miközben úgyszólván soha sem lát el bennünket a pontok helyes összekötéséhez szükséges „kézikönyvvel”.
Higgyenek nekem, az egyes pontok megfelelő összekapcsolása mindent megváltoztat; akárcsak a különbség aközött, hogy az embernek van egy komplett, de össze nem szerelt autója a garázsban (anélkül, hogy akár egyetlen alkatrész hiányozna), vagy pedig teljesen összeszerelt és menetkész állapotban van…
(…) A nyugati (félreértés ne essék: globális nézőpontból hazánk is „a Nyugathoz” tartozik – a szerk.) „hivatalos” média – TV, rádió, internet, újságok, magazinok, infotainment (informatív szórakoztatás) – nem a közvélemény felvilágosítására szolgál, hanem inkább nyers adatokat zúdít mindannyiunkra, majd úgy erőlteti össze ezeket, ahogy az a Globális Hatalom Urainak a leginkább megfelel.
(…) Ez így működött több mint egy évszázadon át. Akárcsak a közmondásos béka esetében, amelyet ha egy fazék forró vízbe dobunk, fájdalmában kiugrik és így túléli, de ha ugyanezt a békát langyos vízbe tesszük, és percenként csak egy fokkal emeljük a hőmérsékletet, akkor béka-barátunk lassan megfő, anélkül, hogy észrevenné… Ma a „közvéleményt” több milliárdnyi, a langymeleg vízben lubickoló kis béka alkotja…

Fordulópont, Most!
Brazil-Protests 530.jpg


Itt található tehát 2013 kulcsfontosságú eseményeinek egyike, amely remélhetőleg erőteljesen fog továbbgyűrűzni 2014-ben, és azután; miszerint mind az öt kontinensen egyre több és több ember kezdte el érzékelni azt a bizonyos hőt! (…) Az ellenállásra mozgósító felhívás szüntelenül nőtt mostanság, és közeledik a tetőponthoz. Egyre több és több ember gondolkodik saját fejével, mintsem a CNN-ével, a New York Times-éval, a FoxNews-éval, vagy a BBC-jével.

Ez 2013 Eseménye; sokkal inkább, mint az új pápa kinevezése, valamely tragikus természeti/ember-okozta katasztrófa, vagy valamilyen új egyezmény, megállapodás, vagy csúcstalálkozó, melynek kapcsán a többnyire rabszolga-politikusok fogkrémreklám-mosolyukat mutogatják üres tekintettel, miközben képmutató kinyilatkoztatásokat tesznek „békéről”, „emberi jogokról”, vagy „demokráciáról”… <<

 
Ami az emlegetett új pápát illeti: ugyan még a rendszerkritikus aktivisták közül is sokan a hatása alá kerültek, ne legyen kétségünk afelől, hogy amikor Ferenc pápa a fennálló rendszert bírálva az egyenlőtlenségek és a szegénység mérsékléséről, vagy felszámolásáról beszél, puszta népszerűség-javító PR-akciókról van szó. Mindaddig, amíg a szép, vagy mégoly’ radikálisnak ható szavakat nem követik érdemi lépések, melyek megfelelnek az egyházfő, illetve az egyház (egyes, hátterüknél fogva megbízhatónak tűnő források legalábbis elgondolkodtató állításai szerint a köztudottnál sokkalta nagyobb) hatalmának, befolyásának és nem utolsó sorban vagyoni lehetőségeinek (akkor is, ha szem előtt tartjuk, hogy a pápa szavainak súlya van).
Az új pápai irányvonalnak van azonban egy másik olvasata is, amely azt igazolja, hogy már a Vatikánban is látják, hogy új szelek fújnak, és szemmel láthatóan igyekeznek „szélirányba állni”. „Ferenc pápa eleget tesz a kommunikációs kényszereknek: a világ társadalmi igazságosságot, struktúraváltást és szegénységfelszámolást akar? Oké, akkor hangsúlyozzuk ezt.” (cikk)

Mindeközben ismét globális szinten indult alulról jövő kezdeményezés a világszerte tapasztalható problémák közös hangsúlyozására. 2014. március 1-én várhatóan bolygónk több száz, ha nem még több városában kerül sor megint egyidejű tiltakozásra, ezúttal kifejezetten a kormányzati korrupció ellen. A nemzetközi felhívás többek között olyan célokat fogalmaz meg, mint a szociális háló megvédése, illetve erősítése, a leginkább a vállalati érdekeket szolgáló háborúskodás befejezése és a fegyverkezésre fordított csillagászati kiadások radikális mérséklése, a tömeges megfigyelések beszüntetése, vagy a politika megtisztítása a magánpénzekkel szerzett befolyástól, a nagyvállalatok és szemérmetlenül gazdag tulajdonosaik (a hírhedt felső 1%) megadóztatása. Nem mintha a többi pont nem érintené hazánkat, de mégis ez utóbbi a leginkább aktuális, különösen az adóhivatal tudtával zajló ezermilliárdos vállalati áfacsalások, és legalább a rendszerváltozásig visszanyúló politikai hátterük fényében.


A paradigmaváltással járó gyökeres szemléletváltás, illetve az ebből következő megújulás előtt az elavult, kifulladóban levő felfogás, világszemlélet, vagy keretrendszer válsága tölt be mindent. A nagyszerű, Crossroads (Válaszúton – Egy új világnézet vajúdása) című dokumentumfilmben elhangzó hasonlattal élve a létének, növekedésének határait elérő hernyót, mint egészet alkotó sejtek milliárdjai számára a helyzet válságos, érthetetlen, frusztráló lehet. A többihez képest eleinte elenyésző számban, de jelen vannak ún. imágó-sejtek, amelyek egy új „világ”, egy új paradigma, ha úgy tetszik egy eljövendő utópia, a pillangó képét vetítik előre…
Viszont, amíg az elmúlóban lévő régi működésmód, vagy rendszer keretei között vagyunk, szinte csak egy dologban lehetünk bizonyosak, mégpedig abban, hogy nem látunk tisztán, mert még nincs „szemünk” hozzá (vagy inkább rálátásunk). Mivel, - ahogy a fönti idézetben említett autó példájánál – nem ismerjük a részek egésszé való integrálásának helyes módját, próbálkozunk. Egyre több alternatív megközelítés, ha úgy tetszik elmélet, vagy narratíva kezdi ki a „hivatalos” verzió(ka)t. Ezek hol a modern folklór, hol a tudományos viták, vagy éppen a "spiritualitás" körébe utalhatók. Hol helytállónak bizonyulnak, hol nem. Némelyik magában hordozza a „megfejtést”, vagy inkább annak egyes darabjait, másokat viszont kimondottan félrevezető szándékkal terjesztenek.

Nyelvünk nagyszerűségének köszönhetően könnyen érzékelhetjük a megérés és a megértés fogalmainak belső összefüggését. Most úgy tűnik, a helyzet lassan az egész világon megérleli a felismerést: problémáink összefüggnek. Az emberiség túlnyomó többsége ma is kárvallottja a hosszú ideje fennálló elitista, elnyomó hatalmi struktúrá(k)nak, akkor is, ha azok ma a világ nagy részén „demokráciának” (nép-uralom, hol?) és „szabadpiaci kapitalizmusnak” nevezik magukat. Ezek a (gazdasági, politikai, társadalmi jellegű) hatalmi struktúrák okozzák az emberek és a Föld folytonos kizsákmányolását, ahogy azt is, hogy hiába van meg hozzá mindenünk (erőforrások, technikai lehetőségek stb. tekintetében) már egy jó ideje, mégsem voltunk képesek felszámolni a szegénységet, éhezést és egyéb igazságtalanságokat. Valószínűleg azért, mert az alávetett tömegeket éppen olyan gondolkozás- és viselkedésmódra „programozza”, amely pontosan ezeket az állapotokat termeli újra.
sovereign01 250.jpgMostanában szinte már divat lett a „birkamentalitás” ostorozása, de az attitűdről, aminek terjedése a megoldást jelentheti, már jóval kevesebb szó esik. Ez nem más, mint az önálló gondolkozás, egyéni felelősségvállalás, a szuverenitás és részvétel kultúrája. A helyzet pedig az, hogy egy merőben új típusú, ön-kormányzásra (avagy valódi demokráciára) képes, az élő rendszerekhez hasonlóan önszerveződésre és együttműködésre, kölcsönös előnyösségre épülő társadalom nem létezhet öntudatos, szuverén egyének nélkül. Jelenleg bizony úgy fest, hogy ettől nagyon messze vagyunk, azonban számos jel utal arra, hogy a folyamatok ebbe az irányba is tarthatnak. Láthattuk, arra is utalnak jelek, hogy közeledünk valamilyen fordulóponthoz, amikor a folyamat rendkívüli módon felgyorsulhat. Az irány tőlünk, valamennyiünktől függ, még jobban, mint a legtöbben gondolnák.

Az új generációs mozgalmak kezdettől fogva magukban hordoznak egy jobb híján „spirituálisnak” nevezett összetevőt, amit egységtudatnak, vagy „a szív bölcsességének” is lehet nevezni. Egy világszerte milliók által ismert videó központi üzenete, hogy a közelgő változás, vagy „forradalom” egyik fontos eleme kell legyen ez az összetevő, különben egyszerűen elpusztítjuk egymást. Ennek a megközelítésnek egyik alaptétele, hogy az ember(ek) „belső”, szellemi, lelki, tudati változása, fejlődése nélkül a „külvilágban” sem lehetséges igazi változás. Érdekes módon, a köznapi sztereotípiák szerint minden „spirituális” megközelítésmóddal szemben álló tudományos szemlélet képviselői közül is többen erre jutottak.

„Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, rendszerelmélet-tudós)

Tehát, ha inkább előbb, mint utóbb óhajtjuk azt a sokat emlegetett gyökeres változ(tat)ást, akkor ideje tennünk érte. Mindannyiunknak.


Kiegészítésül néhány tipp cselekedni vágyó, de bizonytalan olvasóink számára:

- a Crossroads című film megtekintése, mivel nagyrészt éppen általános egymásrautaltságunkról szól, arról, hogyan hatunk egymásra (szinte mindenki mindenkire) szemléletünkkel, szavainkkal, viselkedésünkkel stb.
- a közösségi média (és általában az internet) aktív használata (aktív tájékozódás, információk, tartalmak megosztása, tartalmak készítése/feltöltése, online szerveződés)
- közösségi, társadalmi részvétel (önszerveződés: aláírásgyűjtések, petíciók, közösségi akciók, fórumok, demonstrációk, aktivizmus stb. – közvetlen cselekvés)

1390580_10202258818007107_1138922987_n.jpg
 

Csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary csatlakozik a Hortváth András melletti, az ezermilliárdos adócsalások ügyének alapos kivizsgálását sürgető tüntetéshez. A NAV-ügy a jelenkori Magyarország történetének talán legnagyobb jelentőségű botránya, amely itthon is megfoghatóvá teszi mindazt, amiről a nemzetközi rendszerkritikus mozgalmak évek óta beszélnek a világ minden táján; az adócsaló hálózatok kormányokon átívelő működése mintaszerűen példázza a gazdasági és politikai elitek pártok és oldalak fölött álló összefonódásának, illetve az állam foglyul ejtésének világszerte ismert rendszerszintű problémáit, melyek a képviseleti demokrácia válságának legfőbb tünetei, de nem függetlenek a társadalmi igazságtalanságok fokozódásától sem.

Horváth Andrást, a NAV ezermilliárdosra becsült adócsalásának koronatanúját már hatósági eszközökkel próbálják elhallgattatni, nyomozók jelentek meg a lakásán, bizonyítékait lefoglalták. Ha eddig lehettek kétségek a szavait illetően, az a tény, hogy a hatalom minden eszközt bevet a feltárás ellehetetlenítésére, erősíti a gyanúnkat: állításai valószínűleg helytállóak, dokumentumai veszélyesek a jelenleg regnáló és a leváltott kormánypártokra egyaránt. 


Követeljük, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság működését. Követeljük, hogy az Állami Számvevőszék folytasson eljárást. Követeljük, hogy emberek helyett az ügyet vizsgálják. Nem a tanúkat, hanem a bűnösöket kell felelősségre vonni.

Nem nézhetjük tétlenül, ahogy Horváth András egyedül vívja harcát a kormányszintű korrupció ellen. Ezt most meg kell mutatnunk a hatalomnak, és egyben üzennünk kell az Adóhivatal többi megfélemlített dolgozójának, hogy mindannyian velük vagyunk. Arra van szükség, hogy egyre többen álljanak fel, és mondják: Nekem is van Zöld Dossziém! Tudjuk, hogy sok a vesztenivalójuk, de egy ország számít a bátorságukra. 

"Ha tudni akarod, hogy ki képes megváltoztatni ezt az országot, akkor menj haza, és nézz tükörbe!"

Csatlakozó és a tüntetést támogató szervezetek listája:

- Anonymous Operation Hungary
- Az alkotmány nem játék
- Hallgatói Hálózat
- Közösségépítő Mozgalom
- Krétakör
- Levegő Munkacsoport
- Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary
- Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége
- Váralja Szövetség

Várjuk a további civil szervezetek csatlakozását,
illetve számítunk minden egyes olvasónkra, szimpatizánsunkra!
Kérünk mindenkit, hogy segítsen a hír terjesztésében, a mozgósításban!
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/598580456874418

Kérünk mindenkit, hogy a tüntetésre hozzon magával egy ZÖLD DOSSZIÉT, amennyiben ez nem megoldható más színű is megteszi! Emellett, akinek van, a Guy Fawkes maszkot se hagyja otthon!

Helyszín és időpont:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1054 Bp. Széchenyi utca 2.
2013. december 28. 15:00

Tüntetés menete:
15:00-15:30 gyülekező!
15:30 beszédek
16:00-16:30 (kb.)vonulás elkezdése
16:45-17:15 (kb.) vonulás befejezése, ismét beszédek
19:00-ra a helyszínt el kell hagyni

Vonulás útvonala:
Széchenyi utca 2. - Széchenyi rakpart - Széchenyi tér (BM) - Mérleg utca - Nádor utca - Vértanúk tere - Báthory utca - Honvéd utca - Alkotmány utca (Parlament)
Az esetben, ha a létszám a vártnál jóval nagyobb lenne az útvonalon változtatunk.

Az olyan, látszólag egymástól elkülönülő problémák, mint a szegénység, hajléktalanság, éhezés és élelmiszer-pazarlás, a társadalmi egyenlőtlenségek, a globális bankbotrányok és pl. a devizahitelezéssel kapcsolatos visszásságok, a pártpolitikai megosztottság, az oligarchák uralma, a politikai és gazdasági elitek összefonódása, a korrupció, vagy a tömeges kivándorlás valójában mind rendszerválság, vagy ha úgy tetszik RENDSZERHIBA következményei, megnyilvánulási formái. A múlt heti figyelemfelkeltő akció után fórumot, illetve fórumsorozatot szervezünk, hogy elősegítsük egy szélesebb rendszerkritikus együttműködés, vagy összefogás létrejöttét.

et1.jpg
A mostani fórum célja, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol a különféle problémák összefüggnek, és ahol a különböző csoportok törekvései, tapasztalatai és munkája egymást kölcsönösen erősíthetik, összekapcsolhatók. Ezen felül szeretnénk közösen meghatározni a Magyarországon leginkább jellemző és legsürgetőbb rendszerproblémákat.
Az elmúlt 1-2 évben számos civil kezdeményezés foglalkozott ezen tünetek, problémák egyikével-másikával, de valódi párbeszéd, illetve szorosabb együttműködés, összefogás eddig nem jött létre, még a magukat rendszerkritikusként meghatározó kezdeményezések, csoportok, mozgalmak között sem (legfeljebb eseti jelleggel). Ezen szerettünk volna változtatni a november 5-i közös Anonymous-Occupy demonstrációval, felhívni a figyelmet az összefogás szükségességére.

Az első fórum helye és ideje:
Frisco Kocsma-Kávézó 1093 Bp. Mátyás u. 11.
2013. november 16. szombat 15-18 óráig

A tervezett fórumsorozat távlatibb célkitűzései a különböző csoportok közti rendszeres egyeztetés kialakítása, az együttműködés kereteinek kidolgozása, közös (on – és offline) projektek tető alá hozása, végső soron pedig egy laza, átjárható rendszerkritikus civil koalíció létrehozása.

2013. november 5-én világszerte több mint 400 városban rendezik meg az Anonymous hacktivista közösség által kezdeményezett „Million Mask March” elnevezésű maszkos felvonulást a Guy Fawkes nap apropóján. Az akciónapra világszerte közösen készülnek a nagy új generációs mozgalmak (Anonymous, Occupy, WikiLeaks, kalózok stb.) és itt az alkalom, hogy a budapesti demonstráció kapcsán a hazai rendszerkritikusok is megmutassák: még mindig itt vagyunk, ahogy a rendszerszintű problémák is. Most azonban ennél sokkal többet is tehetünk; meghirdethetjük és elkezdhetjük egy szélesebb rendszerkritikus összefogás létrehozását.

A két évvel ezelőtti világméretű tüntetéshullám kezdete óta Magyarországon összesen két alkalommal volt példa nagyobb (ez nálunk azt jelenti, hogy az ország több pontján zajló, a fővárosban nagyjából 1500-2000 fős) rendszerkritikus demonstrációkra az utcán: a 2011. október 15-i globális akciónapon és a 2012. február 11-i ACTA-ellenes összeurópai megmozdulás-sorozat keretében. Azóta, ugyan többen, többször is próbálkoztunk, nem került sor hasonlóra, bár a Facebook-oldalak támogatottsága látványosan nőtt (az Anonymous Operation Hungary pl. több mint 22 000 lájkolót tudhat maga mögött). Sokan radikális, gyakran igencsak kockázatos lépéseket várnak el az aktivistáktól, miközben maguk azt a „rendkívül radikális” lépést sem teszik meg, hogy utcára menjenek az ügy érdekében. Ez nem maradhat így tovább, ideje összefogni!

n5_1 560.jpg


A világ változóban van, és immár Magyarországon is érezhető, hogy van valami a levegőben. Egyre több ember ébred föl a korábban általánosnak mondható alvajárásból, és kezdi érzékelni, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az országgal, ezzel az egyébként szabadnak és demokratikusnak hazudott rendszerrel, és sajnos ezzel a világgal általában.

Mégis mit tehetünk? – vágják rá sokan. Először is változtathatunk saját magunkon; szemléletünkön, viselkedésünkön, szokásainkon. Aztán, akármilyen kevés teret is hagynak az egyszerű állampolgárok számára a valódi beleszólásra közös ügyeink alakításában, két dolgot biztosan megtehetünk. Felhívhatjuk a figyelmet a problémákra, ezzel változtathatunk a közbeszéd, illetve a közgondolkodás menetén – ahogy azt 2011 óta a mozgalmárok sikeresen megtették nyugaton és részben itthon is, illetve összefoghatunk és szerveződhetünk, hogy hatékonyabban képviselhessük ügyünket, ügyeinket.
A nov. 5-i felvonulás nagyszerű lehetőséget kínál mindkettőre: egy világméretű, a Londonhoz vagy Washingtonhoz hasonló központokban várhatóan sokezres, látványos demonstrációsorozat részeseként ismét kiállhatunk elveinkért, megmutathatjuk, hogy nem tágítunk, amíg nem látunk érdemi változásokat, eközben pedig meghirdethetjük, illetve elkezdhetjük a hazai rendszerkritikus összefogás felépítését, ami egyébként már régóta várat magára. Ennek érdekében a felvonulás után közvetlen demokratikus tanácskozások sorát kezdeményezzük, aminek kezdő mozzanata maga a menet, mint találkozási lehetőség és az azt követő beszélgetés lesz. A budapesti felvonulást, „A Szabadság menetét” az Anonymous Operation Hungary kezdeményezte, új együttműködésünk jegyében a szervezést pedig technikai értelemben csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary bonyolítja. Reméljük, hogy együttműködésünk példája ragadósnak bizonyul.

n5_2 560.jpg


Véleményünk szerint a pártoktól és a választásoktól nem várhatunk valódi változást. A meglévő rendszerkritikus pártok még ha be is jutnak, a közeljövőben akkor sem tudnak sokkal többet elérni annál, - amit egyébként mozgalmi szinten is meg lehet valósítani - hogy szó legyen az általunk hangsúlyozott problémákról és alternatívákról, és lássuk be, egyébként is sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy bedarálja őket a rendszer, minthogy bármilyen érdemi szerephez jutnának a döntéshozatalban. Ettől függetlenül nem zárkózunk el az együttműködéstől a parlamentbe törekvő „alternatív” formációkkal sem, de jobb tisztázni: mi nem ebben gondolkozunk.

Ami a mostani felvonulás üzenetét illeti, túl a figyelem felhívásán és az összefogáson: a média képviselői gyakran hangoztatták, hogy nem fogalmaztunk meg konkrét, pragmatikus követeléseket. Inkább felhívtuk a figyelmet problémákra, tiltakoztunk és általános változást, illetve szemléletváltást sürgettünk. Ha valóban ez a gátja annak, hogy komolyan vegyék a mondandónkat, hát tessék:
követeljük, hogy az állandó figyelemelterelés, a pl. pártpolitikai alapon gerjesztett látszatproblémák, és az egyre csak terjeszkedő bulvártematika - botrány, celeb, szex, vér - helyett súlyuknak megfelelően legyen szó a közbeszédben az olyan – egyébként globális és lokális méretekben is jelentkező - rendszerszintű problémákról, mint a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke (lásd pl. az elképesztő élelmiszerpazarlást), a gazdasági rendszer igazságtalansága és demokratikus ellenőrzésének (szinte) teljes hiánya, a gazdasági és politikai elit –pártok és kormányok felett álló – összefonódása, a képviseleti demokrácia csődje, a deklarált emberi jogok (pl. emberi méltóság) folyamatos sárba tiprása stb. Miután ezeket a problémákat a nyilvánosság megfelelően kivesézte, érdemes lenne megismerni, illetve megismertetni az alternatívát kínáló elveket, mint például a részvétel, társadalmi igazságosság, fenntarthatóság.

Találkozzunk nov. 5-én 18 órakor a Batthyány téren!
További részletek, frissítések az eseményoldalon.

n5_3 560.jpg 

Kérjük, segíts terjeszteni ezt az üzenetet és az esemény hírét!
Add tovább, oszd meg, hívj el másokat!

Életünk irányítását kivették a kezünkből, anélkül, hogy észrevettük volna: a viszonylagos jólét és látszólagos szabadság ígéretével elfedték előlünk a rendszer valódi természetét, de a társadalmi problémák; a szegénység, a végletes politikai megosztottság, a demokrácia és az emberek hatalmának lerombolása, a korrupció, egyes gazdasági szereplők túlzott befolyása, a bankok és a politikusok visszaélései felnyitották a szemünket. Hiányzik a beleszólás lehetősége az életünk irányításába, a tisztes megélhetés, a valódi szabadság és az emberhez méltó élet feltételei.

Ezért október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján, és majdnem pontosan két évvel azután, hogy csatlakoztunk a társadalmi igazságosságot követelő globális tüntetéshullámhoz, csoportunk a KLU(B)ÉLA aktivistáival közösen demonstrációval egybekötött étel- és ruhaosztást szervezett Budapest egy különleges helyszínén (képek itt). Egy bankfiók, egy pénzváltó, egy önkormányzat és egy luxusszálló tőszomszédságában, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet: az elképesztő mértékű és egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek megnyilvánulásaként jelentkező szegénység rendszerszintű problémák következménye, melyek átfogó szemlélet-, illetve paradigmaváltás nélkül aligha oldhatók meg.

o17-2 560.JPG


A rendszer igazságtalan. Mind tudjuk ezt, többnyire mégis úgy teszünk, mintha ez rendben volna így. Mintha a szegénység, éhezés és hajléktalanság, az égbekiáltó egyenlőtlenségek, mértéktelenség és pazarlás az élet szükségszerű velejárói volnának. Például sokat hallunk túlnépesedésről, gazdasági- és élelmiszerválságról, mint a szegénység és éhezés okairól, de az egyenlőtlenség egyik megnyilvánulási formájáról, az elképesztő mértékű élelmiszer-pazarlásról már annál kevesebb szó esik.
A világon évente megtermelt élelmiszerek 1/3-a (!!!) kárba vész a termelők, az elosztók és a fogyasztók pazarlása folytán. Eközben a becslések szerint nagyjából egymilliárd ember kimondottan éhezik. Magyarország ugyan nem tartozik a csúcs-pazarlók közé, de így is megdöbbentő mennyiségű élelmiszer végzi a kukákban: évente kb. 180 kg jut az ország minden egyes lakójára, miközben az éhezők száma mintegy 200 000-re tehető. Amartya Sen indiai közgazdász még 1998-ban kapott Nobel-díjat, amiért kimutatta, hogy a szegénység nem mennyiségi, hanem elosztási problémák következménye.

Ha levetkőzzük a rendszer cinizmusát és félretesszük a farkastörvényekről szóló hazugságokat, beláthatjuk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Egy magát fejlettnek tartó kultúra, civilizáció hogy engedheti meg, hogy egyáltalán létezzen, sőt már-már intézményesüljön olyasmi, mint a hajléktalanság? Az éhező milliókról már nem is beszélve...
A probléma megoldása első sorban akarat kérdése, aminek előfeltétele volna a társadalmi szolidaritás. Ebből azonban hiány van. Ha a vezetők részéről meglenne az akarat, pl. a fegyverkezésre és hadviselésre fordított irdatlan mennyiségű pénz, idő és energia töredékéből föl lehetne számolni a szegénységet és nyomort az egész világon.

Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak az összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlettnek és gazdagnak számító ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

o17-1 560.JPG


A 2008-as pénzügyi krízis és az immár öt éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a költségvetési megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját, 2012-ben pedig már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát.


Demonstratív ételosztásunk helyszínén szép kis "gyűjteménye" található a jelen helyzetet előállító és fenntartó -egyébként pedig a rendszer pilléreinek számító - pénzügyi és politikai intézményeknek.


Egy bankfiók emlékeztet minket a visszaélések sokaságára a devizahitelezéstől a globális kamatmanipuláción át a pénzmosási és csalási ügyek - a legmagasabb szinteket is elérő - sokaságáig. A nem éppen kapitalizmus-ellenességéről ismert Malcolm Forbes mondta: „A pénz olyan, mint a trágya. Ha egy helyen halmozod fel bűzlik, ha szétteríted, hasznos.” 

Egy pénzváltó – és az árfolyamokat mutató kijelzője emlékeztet bennünket a pénz fiktív természetére, illetve arra, hogy a pénzpiacok belső logikája mindenek - például emberek tömegeinek boldogulása, sőt gyakran puszta létfeltételeinek biztosítása - fölött áll. Ezt az is jól szemlélteti, hogy a fejlődést, amely minőségi fogalom, bruttó hazai termékben (GDP), a gazdasági növekedés pusztán mennyiségi kategóriájában mérik, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a jóléti és környezeti szempontokat.


o17-4 560.JPG


Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2010) Immár az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

A pénzügyi rendszer és a gazdasági folyamatok demokratikus ellenőrzése jelenleg utópiának számít, miközben önmagukat demokratikusnak nevező társadalmak élnek a piacok diktatúrájában, olyan abszurditások közt, mint a fennálló hitelpénzendszer sarkalatos elemei; a semmiből való pénzteremtést lehetővé tévő tartalékráta és az így létrehozott, majd kikölcsönzött összegre számított kamatos kamat.

Az önkormányzat épülete is arra emlékeztet, hogy bár gyakran teszünk úgy, mintha Magyarország sziget volna, külön, független kis világ, de nem az. Nálunk is hasonlóak az alapvető problémák, mint a világ többi részén, legfeljebb kissé eltérő formában, más hangsúlyokkal jelentkeznek. Ezek a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági és politikai elit összefonódása és a képviseleti rendszer ebből is következő válsága. Nem sokkal az után, hogy világszerte elterjedt a felső 1 és az alsó 99% fogalompárja, hazánkban is potyogni kezdtek a csontvázak a szekrényből. Ma már szinte közhely, hogy gazdasági háttéremberek, oligarchák uralják a politikai életet, és ezt már az embereket megosztó pártpolitikai bábjáték sem tudja igazán elfedni.
Egyébként az is meglehetősen beszédes, hogy ma azt nevezzük önkormányzatnak, hogy néhány ember, úgynevezett választott képviselő valódi demokratikus kontroll nélkül intézi az ügyeket, ami egyébként gyakran nem jelent egyebet, mint mutyizást, lásd a botrányok kormányokon átívelő sorozatát az ingatlanpanamáktól a trafikügyig.
A valódi demokrácia létrehozásához az állampolgári részvétel, és így a demokratikus kontroll fokozásán keresztül vezet az út, az internet korában pedig ezt könnyebb lenne megvalósítani, mint valaha.

o17-3 560.JPG

A helyszínnel szemben található, a tér fölé magasodó luxushotel szimbolizálja a felső 1%-nak, a pénzügyi, gazdasági és politikai elitnek a hétköznapok valóságától elrugaszkodott világát. A szállodának otthont adó New York palota épületéről könnyedén asszociálhatunk akár a globális rendszer szívének számító Wall Street-re is.
Tisztázzuk: a felső 1% vagyoni és hatalmi túlburjánzása rendszerprobléma, nem érdemes bűnbakokat keresni. Önmagában nem a legfelsőbb körök gazdagsága a gond, hanem az egyenlőtlenségek mértéke és a visszaélések, illetve az, hogy a rendszer mindezt lehetővé teszi.

"Ugyanakkor, miközben ezeket a tüneteket támadjuk, fontos, hogy ne felejtsük el: a betegség neve kapitalizmus.

Kapitalizmus nélkül nem ömlene követhetetlenül vállalati pénz a politikai szférába. Kapitalizmus nélkül a kereskedelem valóban szabad lehetne. Kapitalizmus nélkül a jelen pénzügyi szektor létezése csupán egy kínos emlék volna a múltból, mint intő jel a jövő generációinak. Kapitalizmus nélkül nem lenne a piacok diktatúráját (lásd Pinochet-rezsim) kiteljesítő neoliberalizmus sem.

A kapitalizmus vége az életünk új kezdetét jelenti – egy olyan életet, amelyben nem vehetik el erőszakkal a lakásunkat, hogy annak árából sokmilliárdos cégeket fizessenek ki. Egy olyan életet, amelyben mi dönthetünk a jövőnkről. Egy olyan életet, ahol a politika minket képvisel, sőt mi magunk formáljuk. A kapitalizmus vége egy olyan életet jelent, amit mindig akartunk, de sose gondoltuk volna, hogy megvalósíthatjuk. A kapitalizmus vége szabadságot jelent." (OWS nyomán)

Több millió ember közül néhányan eldöntötték ebben az országban, hogy nem kussolnak. Nem gyógyszerezik be magukat gyerekeikkel együtt, nem kívánnak valamilyen betegségben lassan meghalni, sem felvágni az ereiket, a visszafizethetetlen adósságuk miatt. A több millió magyarországi eladósodott ember közül - akiknek gyakran emlegetett felelőssége leginkább abban áll, hogy hagyták átverni, csőbe húzni magukat - néhányan szeptember 17-én egy, vagy több magyarországi bank üvegfalát be akarták törni, mert MINDEN hivatalos utat bejárva se jutottak semmire a hatalommal. Hiába kérték éhezve, tüntetve, jól és rosszul a felsőbb hatalmakat, hogy adjanak lehetőséget kikerülni a lehetetlen állapotból, nem találtak meghallgatásra.

danske6.jpg


Teljesen véletlenül ugyanarra a napra esett volna ez a tiltakozás, mint a két éve New Yorkban elindult Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) mozgalom évfordulós akciói. Alapvető célja mindkét mozgalomnak ugyanaz: legyen fontosabb az ember, mint a profit! Legyen fontosabb pár üvegtáblánál az a rémült gyerek, akit a gyámügy elől el kell rejteni! Legyen fontosabb pár betört ablaknál az a több millió ember, aki napi szinten van megalázva, mert el kell döntenie, hogy fűtés, világítás, ennivaló közül melyik kettőt válassza! Ez már nagyon régen nem a devizahitelezésről, vagy általában az eladósodottságról szól. Az emberi minimumról szól, és annak elvesztéséről, ha még ezt is megtagadjuk embertársainktól. Ennek szellemében támogatjuk a devizahitelesek demonstrációit Magyarországon, és az Occupy Wall St. tüntetéseit szerte a világon.


"A bankkirakat betörésével fenyegetőző férfit" elfogták, mivel "a rendőrség szerint terrorcselekménnyel fenyegetett". Terrorcselekménnyel! Persze túlságosan nem vagyunk meglepve, sőt itt is azt az emberellenes logikát láthatjuk működésben, amely az amerikai rendszerkritikus mozgalom résztvevőit bűnözőkként és belföldi terroristákként azonosította, majd a tüntetések legfőbb célpontját képező óriásbankokkal összefogva karhatalmi erővel igyekezett fölszámolni azok gócpontjait...

A spanyol Los Indignados, vagyis a Felháborodottak és fiatalabb, ám közismertebb testvérét, az Occupy mozgalmat is bevallottan az „Arab Tavasz”, kiváltképp a 2011-es egyiptomi forradalom eseményei inspirálták. Az idei nyár nagy tömegmozgalmai egyes ún. fejlődő országokban már ezeknek a nyugati rendszerkritikus mozgalmaknak a jegyeit hordozták, most pedig könnyen előfordulhat, hogy ismét a nyugati országok (is) következnek.

A május-júniusi törökországi tüntetések idején egy New York-i aktivista a következőképpen foglalta össze a helyzetet: „Hol tart most az Occupy mozgalom? A válasz: Törökországban.” Miközben az Indignados-Occupy testvérmozgalmak szülőföldjükön, azaz Spanyolországban és az USA-ban korábbi intenzitásukhoz képest háttérbe húzódtak, hatásuk szinte az egész világon szó szerint szemmel láthatóvá vált. Azon túl, hogy főleg az angolszász és a Nyugat-európai országokban jelentősen befolyásolták a közbeszédet és hoztak be korábban mellőzött problémákat a köztudatba, pl. a gazdasági és politikai elitek összefonódása, a képviseleti demokrácia kiüresedése, a pénzügyi szektor és a vállalatok túlhatalma, társadalmi egyenlőtlenségek stb, az elmúlt két évben, ahogy egyébként hazánkban is, szerte a világon jelentek meg a legkülönfélébb helyzetekben a hozzájuk kapcsolódó motívumok a Guy Fawkes maszkoktól a szlogeneken és szállóigéken át az olyan stratégiákig és technikákig, mint a térfoglalás, vagy a közvetlen demokratikus tanácskozások.


occupy gezi taksim 540.jpg


2013 során eddig főleg a szegényebb, „a világ perifériájához” sorolt, ún. fejlődő országokban alakultak ki izmosabb tüntetéshullámok. Többnek közös vonása, hogy valamilyen látszólag kis jelentőségű ügy nyomán pattantak ki, majd gyakran az egész rendszerrel szembeni általános elégedetlenséget kifejező mozgalmakká duzzadtak.

  • Az év elején Bulgáriában az áram árának emelése jelentette az utolsó cseppet a pohárban, az utolsó utánit pedig a tüntetők szétveretése. A kormányfő ugyan lemondott az általános felháborodás hatására, az oligarchák és a pártok hatalmát (vagyis a gazdasági és politikai elit itthon is ismerős összefonódását) elutasító, igazságos rendszert követelő demonstrációk az előrehozott választások és az új kormány megalakulása után is folytatódnak.
  • Az isztambuli Gezi park plázaépítés miatti lerombolása ellen fellépő „Occupy Gezi” nevű csoporttal szembeni rendőri brutalitás vezetett a heteken át tartó rendszerkritikus felhangokkal teli kormányellenes tömegdemonstrációkhoz, melyeknek csak erőszakkal tudtak véget vetni.
  • Brazíliában a közösségi közlekedés jegyárainak emelése, illetve egy polgármester hatalmi arroganciája váltotta ki a szintén országszerte, heteken át tartó sokszázezres tüntetéseket a korrupció, a közszolgáltatások alacsony színvonala és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. A mozgalom egyik jelmondatát az Occupy-tól eredő „Elnézést a kellemetlenségért, éppen megváltoztatjuk Brazíliát” adta. A tüntetések éppen a minap kezdődtek újra.
  • Pakisztánban a kormányfőt is érintő korrupciós botrány hatására kezdődtek intenzív tiltakozások, a demonstrálók a spanyol Felháborodottakat idézve valódi demokráciát követeltek. A kormány megbukott.
  • Kínában több alkalommal is demonstrációk zajlottak – ami már önmagában meglehetősen szokatlan.
  • Thaiföldön is tömegtüntetések zajlanak, a "képmutatók demokráciáját" kárhoztatva.
  • Tunéziában idén kétszer is tömegtüntetések sora kísérte ellenzéki politikusok meggyilkolását, a kormány nemrégiben már hajlandónak mutatkozott tárgyalni a tüntetőkkel nemzeti egységkormány alakításáról. A demonstrációk folytatódnak.
  • A hatalmával visszaélő választott elnök lemondását követelve milliók vonultak utcára Egyiptomban, az ikonikus Tahrir tér ismét tüntetőkkel telt meg. Az elnököt végül a hadsereg fosztotta meg hivatalától.


the world is waking 540.jpg
 
A sok százezres, vagy milliós tömegekhez képest kevésbé látványos módon, de a gazdag(abb) országokban is zajlottak, zajlanak az események.

  • Olaszországban egy új rendszerkritikus mozgalom, ill. párt a szavazatok 25%-át szerezte meg a februári választásokon, vezetője szerint „Ez egy forradalom kezdete”.
  • Májusban – amerikai kezdeményezésre - több száz helyszínen tartottak tüntetéseket világszerte a Monsanto vegyipari és biotech vállalatóriás viselt dolgai miatt, elutasítva a génmódosított, agyonvegyszerezett terményeket.
  • Az Occupy mozgalom és szakszervezetek több tucat városban szerveztek tömegdemonstrációkat USA-szerte május elsején, az Occupy Homes folyamatos otthonvédő tevékenysége mellett egy időre az amerikai igazságügyi minisztérium előtti teret is elfoglalta, követelve a vétkes bankárok felelősségre vonását. Az NSA lehallgatási botrány kapcsán is országos megmozdulásokra került sor az Egyesült Államokban.
  • Miközben a Blockupy Frankfurt szervezésében idén is blokád alá vették az EKB épületét, nagyszabású szolidaritási tüntetések zajlottak a régóta forrongó Görög- és Spanyolországban, illetve Portugáliában is kritizálva a megszorítások politikáját. Emellett ismét föllángolt a spanyol kormányt érintő korrupciós botrány, természetesen tüntetésekkel kísérve.
  • A spanyol Indignados és az izraeli „Társadalmi igazságosságot!” mozgalom idén is sokezres demonstrációkkal ünnepelték indulásuk évfordulóit.

occupy homes washington 540.jpg


Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit. Egy, a világon 1979-2013 között zajló mintegy 250 millió jelentősebb tüntetést megjelenítő animáció is ezt látszik alátámasztani, ha megfigyeljük a felvillanó pontok intenzív sűrűsödését az utóbbi évek esetében.

Miután a megfigyelési botrány tovább tépázta a nyugati kormányok becsületét, könnyen lehet, hogy a meglehetősen gyenge lábakon álló szíriai katonai beavatkozás bizonyul annak a momentumnak, amit újabb rendszerkritikus tüntetéshullám követhet. Mindenesetre a világszerte szaporodó, a beavatkozást ellenző megmozdulások, egyes pletykák és a globális rendszerkritikus mozgalmak közeledő „jeles napjai” (szept. 17, okt.15, nov.5.) erre engednek következtetni. Meglátjuk, hogy Európában és Észak-Amerikában is aktuális lesz-e a brazil tüntetőknek a népre utaló jelmondata, miszerint „Az alvó óriás felébredt”.

Számos alkalommal foglalkoztunk már a politikai és a gazdasági elitek összefonódásának problematikájával, most egy, a globális megfigyelési botrány(sorozat)  kevéssé hangsúlyozott összefüggéseit firtató véleménycikk fordítását közöljük, melynek szerzője Patrick Henningsen.


Az Edward Snowden-féle NSA-leleplezés mérete és kiterjedése ellenére nem sok jele mutatkozik annak, hogy Washington D.C. változtatna módszerein, és még kevesebb, hogy ezt bármelyik európai szövetségese ténylegesen számon kérné.


Német hintapolitika

Németország irányváltása a témával kapcsolatban sokat elárul a probléma méreteiről. Angela Merkel kezdeti nyilvános reakciói felháborodottnak tűntek. „Már nem a hidegháború napjaiban élünk,” mondta Merkel szóvivője. „Ha megerősítést nyer, hogy valóban kémkedtek az Európai Unió diplomáciai képviseletei és az egyes európai országok ellen, akkor nyíltan ki fogjuk jelenteni, hogy a barátok bepoloskázása elfogadhatatlan” (Guardian, 2013. júl. 1.).

Merkel nyilvános alakoskodása nem tartott ki sokáig, miután Snowden a Der Spiegel magazinban csupán napokkal később föltárta, hogy az USA és Németország valójában partnerek a globális kémhálózatban. „Ágyba bújtak a németekkel csakúgy, mint a legtöbb nyugati állammal” – idézi a német magazin Snowden-t, aki hozzátette, hogy az NSA-nek Külügyi Direktorátusa van, amely a más országokkal való együttműködésért felelős (RT, 2013. júl. 8.). A Spiegel riportja azt is jelezte, hogyan dolgozik össze a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat, a Bundesnachrichtendienst (BND) és az NSA.
Úgy tűnt, hogy a zavarodottság, amit az újabb Snowden-bombahír okozott, arra kényszerítette Németországot, hogy visszavegyen egy fokozattal, ahogy Merkel inkább a megbékítés politikája mellett döntött. A kezdeti hasadás az USA és Németország között tehát puszta politikai színház lett volna? (…)

stasi 560.jpg


Nincs valódi elszámoltathatóság

A hatalommal való kormányzati visszaélés általános témáját tekintve, az elmúlt hét tömör példáját szolgáltatta annak, aminek egy fejlett, civilizált demokráciában történnie kéne. Luxemburg hosszú ideje hivatalban lévő miniszterelnöke, Jean-Claude Juncker bejelentette lemondását egy kémbotrány miatt, ami illegális telefonos lehallgatásokat foglal magába, számos más, erősen korrupt cselekmény mellett. Normális időkben annak kéne történnie más országokban is, mint az USA, vagy Nagy Britannia, ami Luxemburgban történt – de a mostaniak távol esnek a normális időktől. Hogy mi a normális ebben a bizarr korban, azt bárki kitalálhatja, és ugyanez áll arra, hogy mit tartanak „legálisnak”, különösen az Egyesült Államokban.

Snowden leleplezései vízválasztót kellett volna képezzenek, de ehelyett 2013-ban úgy tűnik, nincs parlamentáris kontroll a bírói engedély nélküli digitális megfigyelés és adatlopás kormányzati ügynökségek által folytatott gyakorlatának szabályozására, és még kisebb az esély az igazságszolgáltatásra a bíróságokon, ahol a döntőbírák képtelenné váltak a törvény betartatására, amit betemetett a rendkívüli háborús rendeletek és végrehajtási utasítások lavinája. (…)

 
NSA és GCHQ: Közös vállalkozás

A legutóbbi Snowden-kiszivárogtatások alapján többet tudtunk meg az adataikat és kommunikációjukat megosztó amerikai NSA és brit GCHQ partnerségének valódi természetéről ebben a nemzetközi kémhálózatban. A brit kormány TEMPORA néven ismert kommunikációs főparancsnokságán keresztül a brit ügynökség képes megfigyelni több mint 200, az országba vezető száloptikás főkábelt, elmentve mindent – mintegy 27 petabyte-ot (27 millió GB – a szerk.) naponta, amit aztán 300 GCHQ elemző értékel ki és 250 NSA-kolléga rostál át.

Több mint egy évtizednyi Patriot Act (Hazafi Törvény), FISA-törvény és WikiLeaks-távirat után az amerikaiak és európaiak egyaránt egy a Stockholm-szindrómához hasonló, bizonytalan állapotban vannak, amelyben a digitális kommunikáció iránti szeretetük csaknem győzedelmeskedik a magánélethez való jogot érintő aggodalmaik felett. Ugyanezt az ambivalenciát visszhangozta Obama és Merkel, akik mindketten állítják, hogy a terrorizmus elleni védekezés nem lehetséges az elektronikus megfigyelés lehetősége nélkül. Azonban a narratíva, amely eredetileg az invázió körül képződött, amit Washington a saját polgárai magánélete ellen folytat, azóta nemzetközivé vált. Immár egymással – és nagyvállalatokkal – partnerségben dolgozó kormányokról szól, a leghatalmasabb világméretű digitális vonóhálóban, ami csak elképzelhető.


yes we scan 560.jpg

(…) Edward Snowden-nek a Der Spiegel-ben tett kinyilatkoztatásai szerint, az NSA hozzávetőlegesen 20-60 millió német telefonos összeköttetésbe és 10 millió  internetes adathalmazba szaglászik bele nap, mint nap. Mindent összevetve félmilliárd német telefonhívást, e-mailt és más szöveges üzenetet fésülnek át.

A sérelmet sértéssel tetézve, az is kiderült, hogy az amerikai hírszerzés Németországra, mint „harmadosztályú partnerre” hivatkozik, Kínával és Irakkal egy lapon említve és így lehetővé téve a megfigyelést. Az elmondottak szerint az NSA nem csupán Berlint, de az EU diplomáciai hivatalait is bepoloskázta és hozzáférést szerzett az EU belső számítógépes hálózataihoz.

Hol van tehát a nemzetközi diplomáciai krízis az USA és Európa között? Normál körülmények közt, mindez jelentős diplomáciai válsággá alakulhatna, szembeállítva egymással az EU-tagokat és az USA-t – de sajna ezek nem igazán normális idők. Németország és az EU ingázásba kezdett, vagy valami ahhoz hasonlóba. Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke rögtön kijelentette: „Ha az állítások igaznak bizonyulnak, ez egy rendkívül komoly ügynek bizonyulna, amely súlyos hatással bírna az EU és az USA kapcsolatára.” Brüsszel azonnal elfogadott egy nem kötelező érvényű határozatot, amely kimondta, hogy amennyiben az amerikaiak nem fedik fel teljes mértékben e-mail és kommunikációs adataikat, két transzatlanti információcseréről szóló megállapodást is visszavonhatnak. (…) Kevesen hiszik el, hogy az EU ténylegesen beváltaná fenyegetéseit, legtöbben a kezdeti reakciót puszta megítélés-javító gyakorlatnak látják, amely nem vezet valódi cselekvéshez a brüsszeli képviselők részéről.

 
Globális adat-ipar: Egy digitális kartell

Az ügy vállalati vonatkozásait nem szabad alábecsülni, tekintve központi szerepüket a nemzetközi digitális adatkereskedelemben. Edward Snowden PRISM-leleplezései a kormányzati ellenőrzés alatt folyó NSA-lehallgatásról és adatlopásról nem jelentettek újdonságot, mivel a volt CIA-elemző Russel Tice csaknem egy évtizeddel ezelőtt, 2005-ben bizonyította, hogy az NSA törvénytelen és alkotmányellenes lehallgatást folytat amerikai állampolgárok ellen. De az NSA-féle megfigyelés nem működhet ezeknek a cégeknek az együttműködése nélkül, melyeknek irodái és műveleti központjai vannak a legtöbb külföldi piacon.

prism-screenshot 560.png


Itt rejlik a kulcsmotívuma mindennek – annak érdekében, hogy az NSA-hez és a GCHQ-hoz hasonló ügynökségek könnyedén hozzájuthassanak a digitális kommunikációnkhoz és adatainkhoz, szükségük van az óriáscégek együttműködésére.  Az USA-ban már ismert, hogy a vezető internet- és mobilszolgáltatók, mint a Verizon és az AT&T milyen szerepet játszanak ebben az egyenletben az amerikai határokon belül, beleértve a vállalatok létesítményeiben található, az NSA által ellenőrzött adatgyűjtő szobák létezését is. Meglehetősen sokkoló, de korántsem annyira, mint az, ha tekintetbe veszed a transznacionális óriáscégek szerepét abban, hogyan teszik lehetővé az NSA számára, hogy hozzáférjen online lépteid digitális nyomaihoz.

A polgárok immár nemzetközileg feladták magánszférájuk nagyját, egyszerűen az olyan amerikai multik, mint a Google, Facebook, Apple, Microsoft, Skype, Yahoo és mások digitális szolgáltatásainak használatával. Ezen cégek mindegyike az „első a profit” erkölcsi vákuumában működik, és sok esetben konkrétan pénzt szednek az NSA-től az ügyfeleik kommunikációjához és adataihoz való hozzáférés kiváltságáért. Az aktuális Snowden-kiszivárogtatások szerint a Microsoft és az NSA közti összejátszás olyan meghökkentő szintű, hogy előbbi megengedi az utóbbinak, hogy kódolási protokollokat adjon az Outlook, a Skype és a felhő-szolgáltatásokhoz és ami adatot az NSA összegyűjt, azt rutinszerűen továbbítják mind az FBI-nak, mind a CIA-nek (Guardian, 2013. júl. 12.). A borzasztó irónia túlontúl nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagyjuk: az amerikai kormány az NSA-n keresztül adófizetők pénzét költi, így ezek a vállalatok profitálhatnak minden személyes adatod és kommunikációd átadásából.

Egy ilyen istentelen szövetséget, amely az összedolgozó kormányok és transznacionális vállalatok közt jön létre, akár fasizmusként is meghatározhatnánk, de ennek a műveletnek a globális természete talán új kifejezést igényel annak definiálására, hogy mit jelent mindez, mint globális jelenség. (Mussolini meghatározása szerint "a fasizmust pontosabban korporatizmusnak kellene nevezni, mert egyesíti az államhatalmat és a korporációs hatalmat." Tehát a fasizmus magyarul és világosan az államhatalom és a vállalati hatalom összeolvadása, amikor az állam a vállalatok érdekeit szolgálja ki az emberek érdekeivel szemben. – a szerk.)

A Snowden körüli nemzetközi médiacirkusz közepette fontos, hogy ne feledjük el, mi tette lehetővé, hogy az NSA és GCHQ-féle ügynökségek büntetlenül cselekedhessenek, ez pedig a tény, miszerint mindkét kormány jeleskedett a szeptember 11 utáni paranoia kiaknázásában, ami eltérítette a nemzet tudatát mind az USA-ban, mind az Egyesült Királyságban. Mindaz, ami megalapozta irgalmatlan háborús megbízatásuk létrejöttét, két szóval összefoglalható: „Terrorellenes háború”.

Az már most világos a világ polgárai előtt, hogy az amerikai szövetségi kormány és az NSA ellenőrizhetetlenné vált, és minél előbb meg kell zabolázni annak érdekében, hogy az ország valamit is megőrizhessen fennmaradó morális megbecsüléséből, miközben az iránta táplált jóindulatnak már csaknem minden nemzetközi – és belföldi - tartalékát kimerítette. Washington eddigi, hűvös és megbánást nem mutató hozzáállásából ítélve nem úgy tűnik, hogy az ország iránti jóindulat magas prioritást élvezne. Amíg a problémát nem vitatják meg kielégítő módon, addig tátongó lyuk fog maradni a nemzetközi közösség morális vezetésében.

A politikai vezetők túl lassan fogják fel,  hogy amikor a jóindulat elfogy, akkor a bizalom is, ez pedig igazán csúszós lejtőnek bizonyulhat.

 

Aktivistánk, Bán Krisztián diplomamunkája (egy 8 méter széles kollázs az új generációs mozgalmakról) megtekinthető jún. 26-27-én 8 és 20 óra között, illetve 28-án délelőtt a Magyar Képzőművészeti Egyetem (Andrássy út 69-71.) Barcsay termében.

cats2 560.jpg

08 560.jpg


A műhöz szorosan kapcsolódó szakdolgozat elérhető itt:
Paradigmaváltás, új típusú mozgalmak


 



Crossroads: Labor Pains of a New Worldview - Válaszút: Egy új világnézet vajúdása
Egy nagyszerű, ez év elején publikált dokumentumfilm civilizációnk átalakulásáról, amit legtöbbször csak úgy szokás emlegetni: "a válság".

Crossroads-Labor-Pains-of-a-New-Worldview.jpg

„Egy átmeneti szakaszban vagyunk, ahol a régi rendszer válaszai már nem kielégítőek, és ez az, amiért válsággal nézünk szembe. Tehát a lakosság állandó vibrálásban van mondván, a régi dolgok már nem működnek, s készen állunk új válaszokat adni egy új, fenntartható civilizáció létrehozására. A dolog egyszerű: A régi civilizáció nem fenntartható. A régi válaszok hibásak. Új válaszok kellenek, és mi vagyunk itt és most, akik megteszik ezt, s mi teremtjük meg ezekkel a válaszokkal az új kultúrát, amely már minket szolgál.” (dr. Bruce Lipton, sejtbiológus)


"Ha azt mondod valakiknek, hogy ők nem befolyásolnak senkit, akkor nem is fognak tenni semmit. De ha azt mondod, hogy igenis hatással vannak ezer emberre, az megváltoztatja az életüket. Ezért gondolom, hogy nagyon fontos megértenünk egyszer s mindenkorra, hogy mi mind kapcsolatban vagyunk egymással." (dr. James Fowler, társadalomtudós)

„Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, rendszerelmélet-tudós)

(Ha a magyar felirat nem indul automatikusan, a 'képaláírások' ikonra kattintva kiválaszthatod a listából.)

Már két-három évvel ezelőtt is jócskán volt rá ok, hogy úgy gondoljuk, a világ, pontosabban a rendszer, amiben élünk korrupt, megérett a gyökeres változtatásra, vagy sokak szerint a pusztulásra is. Talán azért is volt annyira népszerű a 2012-es világvége legendája, mert mindenki érezte, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Aztán, ahogy az első részben kifejtettük, elkezdtek sorjázni a gyakran összeesküvés-elméletekbe illőnek titulált botrányok. Mostanra, a tömeges lemondásokkal, a minden korábbinál súlyosabb globális offshore-botránnyal és az aktuális NSA megfigyelési üggyel elérkeztünk a pontra, ahol kijelenthetjük: a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt kapitalizmus végletesen korrupt rendszerének valódi természetét - végre bizonyossággal - föltáró leleplezések maguk is az egyre gyorsuló bomlás jelei és az átalakulás előhírnökei.


Ez viszonylag hosszú bejegyzés lesz, egyben az eddigiek közül talán a legátfogóbb.

A legutóbb ott tettük le a fonalat, hogy miután a globális rendszerkritikus tüntetéshullám mellett elkezdtek sorjázni a nagyhatalmi játszmákat, elképesztő mértékű vállalati hatalomkoncentrációt, a globális pénzügyi szektor mély romlottságát leleplező botrányok, például irányadó kamatlábakat kartellben manipuláló, vagy drogüzlethez és terroristákhoz kötődő pénzmosásban érintett óriásbankokkal kapcsolatban, az is kiderült, hogy a gazdasági és a politikai elit összefonódása miatt is tiltakozó Occupy mozgalom elleni karhatalmi fellépést az USA állami szervei a pénzügyi óriáscégekkel együttműködésben szervezték, illetve hajtották végre. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi (!) nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

occupy wall street.png

A botrányok a rendszer negyedik hatalmi ágaként emlegetett tömegmédiát sem kerülték el. Még 2011-ben pattant ki a világ egyik leghatalmasabb médiabirodalmát képező News Corporation-höz tartozó brit News of the World bulvárlap lehallgatási botránya. Az egy gyilkosság áldozatának, hírességeknek és politikusoknak a telefonját feltörő és lehallgató újságírók ügye rendkívül nehéz helyzetbe hozta a vállalatot és a brit kormányt. A lapot megszüntették, letartóztatásokat eszközöltek, parlamenti vizsgálatot indítottak. A Murdoch-médiabirodalom alaposan megszenvedte az ügyet. 2012 őszén újabb egetverő botrány rázta meg a brit médiát, ezúttal a BBC-ről derült ki, hogy évtizedeken át falazott egy pedofil műsorvezetőjének. Az ügybe számos vezető bukott bele a brit közszolgálati média háza táján, de mint nemrégiben kiderült, még korántsem ért véget. A megfélemlítéssel kapcsolatban fölmerülő további vádak nyomán indult vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a panaszokat általában figyelmen kívül hagyták. Michelle Stanistreet szakszervezeti vezető szerint "meglehetősen világos, hogy a munkatársak terrorizálása intézményesített problémává vált a BBC-nél, ami hosszú éveken át folytatódott." Ugyan a magyar közszolgálati média körül is voltak botrányok, ehhez foghatót nem láttunk. Viszont, ahogy nemzetközi szinten, úgy a hazai tömegmédiában is problémát jelent a koncentráció fokozódása és a tájékoztatás minőségének általános mélyrepülése.

 
Ugyan az egyháza(ka)t súlytalan játékosnak szokás tekinteni a jelenkor nyugati világában, de ha belegondolunk, a Vatikánban összpontosuló szellemi és intézményi befolyás mértéke egyáltalán nem elhanyagolható (a felhalmozott vagyonról már nem is beszélve). A katolikus egyház súlyos válsága közepette hirtelen és rendkívül szokatlan módon posztjáról lemondó XVI. Benedek pápa esete korántsem egyedülálló, csupán a legnagyobb médiafigyelmet kiváltó lemondás volt. Az elmúlt hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, katonai, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes world-upside-down.pngkörülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került.  Néhány fontosabb példát kiemelve: David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.  Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja. A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról,  Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen pedig ismét vizsgálat indult, korrupció gyanúja miatt.  A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását, a kialakuló tömegtüntetéseken már az egész rendszer rendbe tételét követelték.  A holland királynő bejelentette lemondását,  Hillary Clinton pedig az USA külügyminiszteri posztját adta fel.  A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után, a tömegek azonban itt sem elégedtek meg ennyivel, a korrupt rendszer teljes megváltoztatásáért vonultak utcára.  Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnököt első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték. A mostani, a cseh kormány tagjait érintő letartóztatások és korrupciós botrány, de akár a szimbolikus parkvédő-ügyből általánossá növekvő törökországi demonstrációk is illenek ebbe a sorba. Hogy a váratlan esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei a felszín alatt mozgásba lendültek.



Februárban Németország visszaigényelte a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét. Az ügy ráirányította a figyelmet a tényre, hogy az amerikai ARANY 280.jpgközponti bank gyakorlatilag más országok aranyára alapozza működését. "Miközben a bank túlnyomórészt ténylegesen nem birtokolja azt, több százmilliárd dollárnyi aranykincs őrzője, amely kitörölhetetlenül (és szinte költségek nélkül) 'biztosítékot' képez, ahogy 'pénzügyi eszközt' is az intézmény sok milliárd dolláros központi banki műveleteihez, gyakran európai partnerei költségére. (...) Más szavakkal, a Fed 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait." A FED később visszautasította a trezorjaiban letétbe helyezett német aranykészletek felülvizsgálatát és azt állítja, visszaszolgáltatásuk nem lehetséges 2020 előtt.
A tartalékráta rendszerének és a „semmiből teremtett” pénznek a kérdésköre is új megvilágításba került:  “A hitelpénzt a bankok a semmiből teremtik.” Sokszor hallunk (olvasunk) ma ilyen mondatokat az interneten. Ez sokaknak annyira hihetetlen, hogy különösebben nem is foglalkoznak vele, vagy egyszerűen összeesküvés-elméletnek tartják. (…) A téma viszont forró, mert a bankvilág egyik legnagyobb szereplője, a Deutsche Bundesbank már hivatalosan is elismerte ezt a pénzteremtési folyamatot.”

Magyarországon a diáktüntetések óta egyre látványosabb módon megjelenő új típusú politizálás után a mind fajsúlyosabbá váló szervezett ellenállás is megjelent a bankok tisztességtelen gyakorlatával szemben, a legújabb hírek szerint pedig végső soron inkább a pénzintézetek mellé álló - persze ennek a szöges ellentétét kommunikáló - állam közmondásos szöge is kibújt a zsákból. A ciprusi bankbetétek megsarcolásának - végül az ellenállásnak köszönhetően csak korlátozott mértékben megvalósuló - terve pedig megmutatta az európai elitek és a Trojka (EB-EKB-IMF) kétségbeesettségét. A BRICS-szövetség feltörekvő államai ezalatt alternatív nemzetközi pénzügyi-gazdasági intézmények felállítására készülnek.



Április elején nyilvánosságra hozták az oknyomozó újságírók által megszerzett hatalmas mennyiségű titkos iratot a globális adóelkerüléssel, offshore cégekkel és számlákkal kapcsolatban. Az akták tényekkel és számításokkal szolgálnak – készpénz-átutalásokról, fúziók dátumairól, cégek és egyének közti kapcsolatokról – amik azt szemléltetik, milyen agresszíven terjedt ki az egész földgolyóra az offshore pénzügyi titkolózás, lehetővé téve a vagyonos, jó kapcsolatokkal rendelkező elit számára az adóelkerülést, táplálva a korrupciót és a gazdasági dorothypullingcurtain280.gifgondokat, gazdag és szegény országokban egyaránt. A feljegyzések több mint 170 országban található, személyek és társaságok nevén jegyzett offshore vagyonokat részleteznek. „Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a titkos világ végül napvilágra került” – mondta Arthur Cockfield, a kanadai Queen’s University jogi professzora és adószakértője, aki egy interjú során tekintette át a dokumentumok egy részét. Elmondása szerint az iratok az Óz a csodák csodája című klasszikus film azon jelenetére emlékeztették, amelyben „elhúzzák a függönyt és látod a varázslót, amely ezt a titkos gépezetet működteti.” Az ICIJ oknyomozó publikáció-sorozata világszerte reakcióra késztette a politikusokat, pénzügyi felügyeleteket és újságírókat – a téma Magyarországon néhány tudósítás után hamar lekerült a napirendről, pedig egy tavalyi tanulmány megállapításai szerint is „Magyarország ott van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között.”

 
Matt Taibbi, a Rolling Stone magazin gazdasági-politikai weboldalának szakkommentátora „Mindent manipuláltak: a valaha volt legnagyobb pénzügyi botrány” című cikkében a következő mondatokra ragadtatta magát: "Az Illuminátusok amtőrök voltak. Egy éven belül a második hatalmas pénzügyi botrány föltárja a nemzetközi összeesküvést: nincs olyan ár, amit a nagy bankok ne tudnának manipulálni. Világ konteósai, a Rotschildek, szabadkőművesek és az Illuminati háttérhatalmában hívők, mi szkeptikusok tartozunk nektek egy bocsánatkéréssel. Igazatok volt. A játékosok talán egy kissé mások, de az alapfeltevésetek helytálló: a világ egy cinkelt játszma. Erre az utóbbi hónapokban jöttünk rá, amikor összefüggő korrupciós botrányok sorozata árasztotta el a pénzügyi szektort, azt sejtetve, hogy a világ legnagyobb bankjai manipulálják nos, gyakorlatilag mindennek az árát. Hallhattunk már a Libor-botrányról, amiben minimum három - és lehetséges, hogy a végső szám szerint 16 - a legnagyobb, "túl nagy, hogy elbukjon" típusú bankok közül összejátszott a globális kamatok manipulálásában, eközben mintegy 500 billió (500 000 milliárd!) dollár összértékű pénzügyi eszközzel játszadozva. Egyértelműen ez a történelem legnagyobb pénzügyi botránya. Önmagában is elég rossz volt, de most úgy tűnik, a Libor-nak lehet egy ikertestvére. Kiszivárgott információk szerint az amerikai hatóságok nagyon hasonló ügyben nyomoznak az IsdaFIX nevű mutató meghatározásával kapcsolatos csalás gyanújával." Taibbi egyébként a cikk folytatásában beszámolt az Európai Bizottság olajcégekkel szembeni fellépéséről, szintén az árak manipulálásának gyanúja kapcsán.

Ehhez kapcsolódik, hogy – bár a sajtó nem igazán verte nagydobra – immár hivatalos személy is megerősítette, hogy a számos botrányban érintett és súlyos vádakkal illetett nagybankok képviselői csupán azért nem kerültek még őrizetbe, mert túlságosan nagy a befolyásuk. Eric Holder, a CIA főnöke egy szenátusi meghallgatáson ismerte el, hogy a nyomozóhatóságok nem bírnak a pénzügyi óriások hatalmával. Néhány nappal később bizonyosodott be, hogy szó szerint a Wall Street képviselői írják a saját szabályozásukról szóló törvénytervezetet. Mindkét beismerés az Occupy mozgalom igazát erősítette meg, ismét.


nagy_nővér.jpgA Fehér Ház körüli májusi adóhatósági visszaéléssel és lehallgatással kapcsolatos botrányok immár eltörpülnek az amerikai nemzetbiztonság általános, a legnagyobb netes cégeket is érintő, az USA-n kívül is aktuális online megfigyelési és telefon-lehallgatási botránya mellett, amit a 2010-es WikiLeaks-ügyhöz hasonlóan egy, a tisztességtelen gyakorlatot megelégelő fiatalember kiszivárogtatása robbantott ki. Mellesleg a magyar közalkalmazottak törvényesített megfigyelése is passzol a kirajzolódó tendenciához. Az amerikai hír – mint a fölsoroltak legtöbbje – önmagában nem túl meglepő, különösen, ha a híres hadi-ipari komplexumról van szó, a bizonyítékok nyilvánosságra kerüléséig azonban mégis egészen más volt a helyzet, ugyanis a megfogalmazódó gyanút könnyű volt azzal elütni, hogy az összeesküvés-elméletek kategóriájába, ha úgy tetszik, gettójába száműzték. Mostanában azonban, a leleplezések kapcsán kínosan gyakran kellett bizonyos elemeket kiemelni ebből a karanténból, annyira, hogy már igen nehéz tagadni: a világról alkotott általánosan elfogadott kép bizony felülvizsgálatra szorul. Valahogy úgy van ez, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden más megvilágításba kerül, mert a világnézetünk az, ami megváltozik.


Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a ló túlsó oldalán landolva egyből a gyakran vad és leegyszerűsítő konspirációs teóriák talaján kéne újraértelmeznünk a dolgokat, de úgy néz ki, itt az ideje visszavenni az ilyen fajta megközelítést övező általános, lenéző hozzáállásból, ugyanis mint látható, már jelenlegi tudásunk szerint is a világban zajló folyamatok jelentős, sőt aggasztóan nagy része képezi háttér-machinációk és korrupció, jogsértések tárgyát. Mindezt, az elitek összefonódását és a pénzügyi-gazdasági hatalom megfoghatatlanságát tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy az összeesküvés-elméletek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezekkel a legnagyobb probléma, hogy már maga az összeesküvés (mint pl. sötét termekben szivarozó gonoszok) képzete is egy meglehetősen régimódi, pontatlan és leegyszerűsítő – gyakran durván általánosító, lásd pl. „a bankárok”, vagy „a zsidók” állnak mögötte kezdetű - megközelítését mutatja a globális kapitalizmus hálózati társadalmát – úgy, ahogy - uraló, vagy irányító erőknek és emellett, még ha valóban elgondolkodtató összefüggésekre is mutatnak rá, sokszor megalapozatlan és túlzó következtetéseket vonnak le. Például a Bilderberg-csoport és „a világkormány”, illetve az „Új Világrend” témája köré felépülő, az egyébként bizonyosan létező és valóban nem túlzottan bizalomgerjesztő, a világ gazdasági és politikai elitjét tömörítő nem nyilvános csoportosulás céljait boncolgató elméletek legnagyobb része puszta spekuláció. Az exkluzív (magyarul kizárólagos) elit tanácskozás szakértője, Daniel Estulin az Európai Parlamentben tartott meghallgatásokon is több ízben kifejtette, hogy az egészen az utóbbi évekig sikeresen rejtőzködő csoport a közkeletű hiedelemmel ellentétben nem egy ódivatú világkormány, hanem sokkal inkább egyetlen világ-vállalat létrehozásán ügyködik, ami egyébként tegyük hozzá, ha lehet, még rosszabb is.


super-entity 560.jpgGlattfelder-tanulmány: vállalati szuper-entitás


Bármennyire is kellemetlen, el kell ismerni, hogy - a már egyébként a felszínen is lejáratott demokratikus eszményeket a háttérben lábbal tipró - leplezett, korrupt gyakorlatok nemcsak jelen vannak, hanem ahogy a korábbiakban taglalt ügyek is mutatják, jelentős mértékben befolyásolják a dolgok menetét. Ennek ellenére azt, amivel szembenézünk, az összeesküvés szónál talán jobban leírja a hatalmi háló, vagy mátrix kifejezése, de ha jobban tetszik, úgy is gondolhatunk rá, mint a fejünkre nőtt teremtényünkre, egy elszabadult és mostanára önmagára is veszélyessé vált rendszerre.

Akármi is az igazság, és akárhogy nevezzük is a fennálló rendszer abszolút haszonélvezőit (akik a Föld lakosságának kevesebb, mint 1%-át teszik ki, elképesztő mértékű vagyont és hatalmat fölhalmozva) nagyon úgy tűnik, hogy ez a végletesen igazságtalan és korrupt szisztéma a végét járja. Fenntarthatatlan, igazságtalan és valójában antidemokratikus, sőt lélektelen mivolta már évekkel ezelőtt is látszott, de a mindent átható korrupció mélységeit föltáró leleplezések, ha úgy tetszik revelációk már egyre gyorsuló bomlásának jeleiként is értelmezhetők. A korrupciót föltáró nyomozások, mint a globális kamatmanipulációt is leleplező több éves hatósági erőfeszítések, vagy az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Klaszterének munkája, illetve a kiszivárogtatások megmutatták, hogy a rendszer hibáinak láthatóvá tételére és ezáltal a rendszer megváltoztatására törekvő civil mozgalmak egyáltalán nincsenek egyedül. A sokrétű, ám mégis összefüggő aspektusokból álló rendszerválságot fölfoghatjuk katasztrófaként, de az átalakulás és a megújulás előszobájaként is.

Zbigniew Brzezinski, amerikai geopolitikai szakértő, volt elnöki tanácsadó, aki korábban maga is egy, az elit által sokkal inkább kontrollált, megfigyelés alatt tartott társadalom fokozatos kialakulását vetítette előre, 2008 óta már globális politikai ébredésről beszél: „A történelem során először, csaknem az egész emberiség politikailag aktív, tudatos és inter-aktív. A globális aktivizmus a kulturális elismertség és a gazdasági lehetőségek hullámát hozza lére a gyarmati és birodalmi uralom emlékeitől sebzett világban.” Brzezinski értékelése szerint mindez együtt jár a nyugati hatalmak több száz éves dominanciájának alkonyával, a világpolitika diverzifikálódásával, fő mozgatórugója pedig az emberi méltóság kiteljesedése iránti általános vágy, ez a helyzet pedig a valaha volt legnagyobb fenyegetés elé állítja a globális kapitalizmus elitjeit.

 
Ami most történik, az a világ értelmezésére fölépített uralkodó elbeszélés, narratíva széthullása, elvesztése. Úgy is tekinthetjük, hogy a Naomi Klein szerint a neoliberális-neokonzervatív kapitalizmus alapmechanizmusaként szolgáló sokk-doktrína visszaüt, a leleplezések hatására a narratíva-vesztés most az egész rendszert fenyegeti. 
reagan szobor 200.jpgA helyzet kicsit ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki rámutat, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát megkövetelő nemzetközi intézményrendszerrel szemben „gazdasági szabadságharcot” hirdető magyar kormány annak az amerikai elnöknek állított szobrot a budapesti Szabadság téren, aki nem csak „antikommunista élharcos”, hanem a gazdasági világválsághoz és a jelenlegi helyzethez vezető dereguláció, az említett neokon-neolib gazdaságfilozófia egyik úttörője is volt. A rendszert igazoló – a demokrácia, esélyegyenlőség, szabadság, igazságosság stb. látszatvilágára épülő - narratíva fokozatos összeroskadása kulcsfontosságú momentum, hiszen a rendszer azért működik, mert működtetjük. Ez ahhoz hasonló, mint amit Slavoj Zizek az Occupy mozgalommal kapcsolatban fogalmazott meg, amikor azt mondta, a tüntetések elbeszélhetővé tették, hogy nem a „lehetséges világok legjobbikában” élünk. Zizek egy régi viccel érzékeltette mindezt: „A kommunizmus idején egy férfit az NDK-ból Szibériába küldenek. Mivel tudja, hogy a leveleit cenzúrázni fogják, azt mondja barátainak, egyezzenek meg egy kódban. Ha a levelet kék tintával írja, igaz, ami benne áll, de ha vörössel, a barátai tudni fogják, hogy nem írhat igazat. Egy hónap múlva meg is érkezik az első levél, kék tintával. „Minden csodálatos itt. A boltok tele vannak, a mozikban jó nyugati filmeket játszanak, luxusszállásokon lakunk. Egyetlen dolgot nem lehet csak kapni. Piros tintát.” Magyarországon ezt a bizonyos „piros tintát” mintha Ángyán József adta volna a kezünkbe.

 
Az elit(ek) rejtett machinációinak leleplezése azonban nem jelenthet csupán annyit számunkra, hogy „vannak ők, a bűnösök és mi, az ártatlanok”. Nem elég megállapítanunk a hatalmasok felelősségét, a sajátunkkal is szembe kell néznünk, hiszen az alsó 99% és az azt alkotó egyének – aktív, vagy passzív - közreműködése nélkül nem alakulhatott volna ki a jelenlegi helyzet. Szellemi, kulturális, társadalmi, ökológiai és immár a mindezt szemmel láthatóvá tevő digitális összekapcsoltságunk, illetve egymásrautaltságunk okán még csak azt sem állíthatjuk, hogy saját magunktól független, pusztán külsődleges jelenségekkel nézünk szembe. A civilizációnk, vagy kultúránk állapota valójában kollektív önmagunk tükörképe.

Válaszúthoz érkeztünk. „Egy átmeneti szakaszban vagyunk, ahol a régi válaszok már nem kielégítőek, és ez az, amiért válsággal nézünk szembe. Tehát a lakosság állandó vibrálásban van mondván, a régi dolgok már nem működnek, s készen állunk új válaszokat adni egy új, fenntartható civilizáció létrehozására. A dolog egyszerű: A régi civilizáció nem fenntartható. A régi válaszok hibásak. Új válaszok kellenek, és mi vagyunk itt és most, akik megteszik ezt, s mi teremtjük meg ezekkel a válaszokkal az új kultúrát, amely már minket szolgál.” (dr. Bruce Lipton, Crossroads) Az, hogy a hatalmi struktúráknak a tüntetésekre adott válaszától, az emberek elhallgattatására kitalált „könnygáztól bűzlik az európai demokrácia”, az is csak az elitnek a status quo fenntartására irányuló kétségbeesett erőlködéséről árulkodik. A gondolatmenet és az összefüggések mélyebb megismeréséhez ez a kiváló, friss dokumentumfilm nyújthat segítséget:


Mindez elősegítheti azt a szemléletváltást, ami a krízis meghaladásához, a továbblépéshez szükséges. „Az ember megváltozása a kulcs a világ megváltozásához. E nélkül semmi sem fog lényegesen megváltozni. Nem foltozásra van szükség, nem csak a jelenlegi problémák megoldására. Amire szükségünk van, az az átalakulás, ami az értékek, a gondolkozás, a tudat változását jelentik, változást abban, ahogyan az emberi lény gondolkodik és cselekszik.” (dr. László Ervin, Crossroads)

A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál szaftosabb, a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt globális kapitalizmus rendszerének valódi arcát fölfedő botrányok és leleplezések, és (a legalábbis egyelőre) az évszázad botrányának kikiáltott NSA-üggyel elérkeztünk a pontra, ahol nincs szükség mindenféle elméletekre, csak át kell tekintenünk a rendelkezésre álló tényeket, majd levonni a belőlük fakadó következtetéseket, melyektől mindenki ódzkodik.


Anyátok 268.jpgAz elmúlt évtized ún. „terrorellenes háborúja”, különösen annak iraki fejezete minden korábbinál szélesebb tömegek számára tette nyilvánvalóvá a nagyhatalmi játszmák képmutató logikáját, amit két szlogen, az „Iraki szabadság hadművelet” (a invázió hivatalos megnevezése) és a „Ne onts vért az olajért!” (a globális háborúellenes tüntetések egyik jelmondata) párba állítása talán megfelelően össze is foglal. A profitot minden egyéb emberi, vagy „környezeti” szempont elé helyező, adósságon alapuló pénzügyi-gazdasági rendszer által kikényszerített folytonos növekedés egyik következményével, az elképesztő mértékű ökológiai károkozással kapcsolatban is minden korábbinál több ember vált tudatossá, a pénzügyi krízis és a világgazdasági válság pedig (majdnem) mindenkinek megmutatta, hogy a neoliberális kapitalizmus rendszere társadalmilag korántsem olyan stabil és előnyös, mint amilyennek korábban lefestették. A 21. század második évtizede egy – számos, egymással összefüggő, ám igen szerteágazó aspektusra visszavezethető, ökológiai-társadalmi-gazdasági-politikai természetű – rendszerválság kellős közepén köszöntött ránk. Ahogy az idealisták, na meg a bölcsek emlékeztetnek rá, a válságot nem kell feltétlenül sorscsapásként megélnünk, a megújulás lehetőségeként is tekinthetünk rá. Ennek jegyében nézzük az elmúlt két-három év világrengető leleplezéseit!


2010 egyértelműen a WikiLeaks éve volt. Az iraki, ill. afganisztáni háborúval kapcsolatos titkos dokumentumok és az amerikai diplomáciai táviratok tömeges kiszivárogtatásával kapcsolatban már akkoriban új korszak születését emlegették, amelyben az információ feletti ellenőrzés, illetve az információ-szabadság kérdésköre kulcsfontosságú szimbolikus társadalmi küzdelem terepévé válik. Tulajdonképpen semmi igazán megrázó nem derült ki a szivárogtatások által, ami megrázta – első sorban – a világ egyes kormányait és más hatalmi struktúráit, az az ilyen jellegű kiszivárogtatás puszta ténye, a szentséges tekintélyükön esett csorba volt, ahogy azt a Bradley Manning és Julian Assange elleni fellépés is megmutatta. Mivel a tunéziai forradalomba torkolló tüntetések kialakulásához az országban uralkodó korrupciót leleplező WikiLeaks-féle táviratok is hozzájárultak, nem csupán közvetett, vagy szimbolikus értelemben tekinthetjük dominó-effektus kulcsfontosságú elemének a Manning és Assange nevével fémjelzett kiszivárogtatásokat. A tunéziai rezsim megdöntését az egyiptomi forradalom eseményei, majd az „Arab Tavasz” néven emlegetett felkelések követték.

Untitled-2c copy 560.jpg

Ez az eseménysor közvetlenül inspirálta a 2011 májusában Spanyolországból kiinduló és néhány hónap leforgása alatt világméretűvé váló rendszerkritikus tüntetéshullám kezdeményezőit is. Miközben az Anonymous globális hacktivista közössége a kibertér első számú rendszerkritikus mozgalmává fejlődött, a spanyol városok fizikai tereinek elfoglalásával útjára indult a Felháborodottak mozgalma is. Ennek alapvetése, hogy a pénzpiacok és az összefonódó gazdasági-politikai elit „túszul ejtették a demokráciát”, kirekesztve a polgárokat a saját életüket meghatározó döntések meghozatalából, ebből a helyzetből pedig a képviseleti rendszer felől a részvételi demokrácia irányába való elmozdulás, illetve a gazdaság demokratikus ellenőrzésének megteremtése jelenthet kiutat. A szintén globális mozgalommá szélesedő Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) kezdeményezői jelentős mértékben támaszkodtak a spanyol példára, sőt a spanyol térfoglaló mozgalom angolszász változataként is értékelhetjük, bár a világ sokkal inkább a hatalmi központ New York-ból induló kezdeményezés nevét ismerte meg. Az Occupy mozgalom központi témái, motívumai általában a végletessé fokozódó társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a pénzügyi szektor, az óriáscégek, illetve a társadalom leggazdagabb 1%-ának a demokratikus folyamatokat aláásó, korrupciót és instabilitást okozó túlhatalma, de az egyes csoportok esetében a hangsúlyok, vagy akár a központi témák is eltérőek lehetnek. Általános jelmondata: „Mi vagyunk a 99%”. A mozgalom egészét tekintve tudatosan nem fogalmazott meg a fennálló rendszer keretei közt értelmezhető pragmatikus követeléseket, inkább az uralkodó paradigma meghaladására bíztat közvetlen demokratikus működésmódján és a rendszer alapjainak megkérdőjelezésén keresztül. A mozgalom az USA-ban sikeresen hódította vissza a köz számára a politikai-gazdasági elemzés – korábban inkább csak az elit számára hozzáférhető - terét, változtatta meg a nyugati közbeszédet, állította alapkérdéseit a figyelem középpontjába, miközben – ahogy látni fogjuk – puszta létével is leleplezett, felszínre hozott egyet s mást.

2011 őszén, a globális tüntetéshullám kellős közepén jelent meg egy svájci kutatócsoportnak a világgazdaság megdöbbentő koncentráltságáról szóló tanulmánya. A tudósok szuperszámítógépek segítségével, hálózatelemzés útján bebizonyították, hogy a világ vagyonának és gazdasági hatalmának túlnyomó része multinacionális óriásvállalatok már-már hátborzongatóan kicsiny csoportjánál összpontosul. A tanulmányt jelentőségénél jóval kisebb figyelem övezte a mainstream médiában. Jellemző, hogy a szinte egyetlen magyar nyelvű cikk szerzője is „az önszabályzó szabad piacok” szükségszerű, már-már természetes állapotaként igyekszik beállítani mindazt, amit a tanulmány megállapít, illetve több figyelmet szentel az „összeesküvés-elméletekkel” való élcelődésnek, mint a tanulmányban szereplő megállapítások súlyosságának. A kutatók a világ mintegy 43 000 multicége közti kapcsolatokat elemezve saját megdöbbenésükre kimutatták, hogy egy aránytalanul kicsi, 1318 vállalatból álló mag közvetlenül ellenőrzi a világgazdaság mintegy 20, az általa tulajdonolt további cégeken keresztül pedig további 60 százalékát. Tovább vizsgálva az adatokat fölismerték, hogy ezen a magon belül létezik egy csupán 147, egymással szoros összefonódásban álló cég alkotta „szuper-entitás” és végső soron ennél összpontosul a világgazdaság fent említett 80%-a fölötti ellenőrzés. Ezen cégek mintegy háromnegyede a pénzügyi szektorból kerül ki. Érdemes még megemlíteni, hogy a tudósok által a hálózatra gyakorolt befolyásuk mértéke alapján összeállított (a tanulmány 33. oldalán található) lista első helyén a Libor globális kamatmanipulációs ügyben már bizonyítottan vétkes Barclays Capital áll és általában is elmondható, hogy a kamatmanipulálási és a többi aktuális botrány által érintett cégek szinte egytől-egyig a lista előkelő helyein szerepelnek.

 super-entity 560.jpg


Sokan, sok mindent vártak a 2012-es évtől, de egy biztos: revelációból, mint rejtett tények feltárásából bőven kijutott. Ha úgy vesszük, a szó eredeti, görög értelmében vett apokalipszis, azaz a leleplezés, felfedés is megvolt. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, amit egyébként a térfoglaló rendszerkritikus mozgalmak is hirdettek, hogy a rendszer mélyen korrupt és gyökeres változtatásra van szükség.

Rögtön az év elején az internet szabadságát veszélyeztető, a „kalózkodás” elleni harc nevében akár cenzúrát és a felhasználók megfigyelést is lehetővé tévő gumiparagrafusokból álló törvényjavaslatok és egyezmények elleni on- és offline tiltakozásoktól volt hangos a nyugati világ. Ami azt illeti, a kulturális és egyben társadalmi átalakulás fékezésére, vagy megállítására irányuló próbálkozások, mint a szabad tartalom-, illetve információ-megosztás kultúrája elleni kétségbeesett kampány, vagy az efféle szabályozások (SOPA, PIPA, ACTA, CISPA stb.) folyamatos erőltetése, valójában kontraproduktívnak bizonyulnak, mivel újra és újra igazolják a fennálló rendszer kritikája, meghaladottsága mellett szóló érveket.

Itthon Ángyán József kirobbantotta a „nagy oligarcha-botrányt”, a földbáróknak, nagytőkés érdekcsoportoknak átjátszott állami termőföld-pályázatokkal kapcsolatban, ezzel példátlan mértékű figyelmet irányítva a hazai gazdasági és politikai elit összefonódásának kérdésére. A gazdasági háttéremberek kormányokon átívelő hatalmáról beszélve a volt államtitkár így nyilatkozott: „…ahhoz, hogy távol tudjuk e köröket tartani a politikai döntéshozataltól, előbb el kell távolítani őket onnan.”

Eközben New Yorkban elkezdődött a világ legnagyobb bankjait érintő botrányok sorozata, amely szinte az egész évet jellemezte. A később csak Muppetgate néven emlegetett ügyben a Goldman Sachs meghatározó pénzügyi óriáscég volt munkatársa nyílt levélben leplezte le a vállalatnál uralkodó cinikus légkört és az ügyfeleket megkárosító gyakorlatot. A következő, minden korábbinál súlyosabb botrány június végén pattant ki a londoni City-ben, amikor a világ egyik leghatalmasabb bankjának számító Barclays-t egy évek óta folyó, három földrészre kiterjedő nyomozás eredményeként rekordbírsággal sújtotta a pénzügyi felügyelet a Libor nevű irányadó kamatláb globális hatású manipulációjáért, a cég elnöke és vezérigazgatója is lemondásra kényszerült. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban, de például a tengerentúlon, vagy hazánkban korántsem kapott jelentőségének megfelelő mértékű figyelmet a hivatásos médiában. A Libor-botrányban a világ 16 – a legnagyobbak és legbefolyásosabbak közé tartozó – pénzintézetével kapcsolatban fogalmazódott meg a kartellben folytatott kamatmanipuláció vádja. A még ma is zajló nyomozásban eddig az angol Barclays mellett a skót székhelyű RBS-ről és a svájci központú UBS-ről sikerült bebizonyítani, hogy részt vettek a manipulációban, decemberben az első letartóztatásokra is sor került. Már a nyáron fölmerült, hogy az üzemanyagárakat is a Libor-hoz hasonló módon manipulálhatták a tőzsdén, majd az Euribor irányadó kamatlábával kapcsolatban is megfogalmazódott a gyanú.


liborcomic 480.jpg

Mindezzel párhuzamosan pénzmosási és más csaláshoz kötődő botrányok sora rázta meg a legnagyobb pénzintézeteket. A sort a Vatikán bankja nyitotta, melynek kétes üzelmeiről a pápai állam sötét ügyeit felszínre emelő Vatileaks-botrány rántotta le a leplet, majd az olyan óriások követték, mint például a HSBC és a JP Morgan, nem kisebb vádakkal, mint drogkartellek és terroristák piszkos pénzeinek tisztára mosása. A Wells Fargo és a Bank of America jelzáloghitel-csalás miatt került eljárás alá, a Deutsche Banknál pedig még rendőrségi razziát is tartottak pénzmosási, adócsalási és egyéb vádak kapcsán, hazánkban pedig egyre több olyan esetről lehetett hallani, hogy devizahiteles adósok pereket nyertek a bankokkal szemben.


Az angol központi bank magas rangú tisztségviselője egy októberi eseményen, egy évvel a globális tüntetéshullám csúcspontja után arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: az Occupy mozgalomnak igaza van. Andrew Haldane szerint a világ pénzügyi negyedeit „elfoglaló” demonstrálóknak mind morális, mind intellektuális értelemben igazuk volt a nemzetközi pénzvilággal szemben megfogalmazott kritikájukban. Beszélt arról is, hogy olyan folyamatok indultak meg a pénzügyi szektor döntéshozóinak körében, amelyek a bankok, pénzintézetek sokkal erkölcsösebb működése felé mutatnak és a társadalmi egyenlőtlenségeket is nagyobb súllyal veszik tekintetbe, részben a tüntetéseknek köszönhetően. „Valójában azt szeretném bizonyítani, hogy a pénzvilág megreformálásának korai szakaszában vagyunk, egy átalakulásban, melyet az Occupy segített előmozdítani.” – mondta a tisztviselő.

Ezt különösen érdekes megvilágításba helyezik a karácsony táján nyilvánosságra került dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a gazdasági és politikai hatalom összefonódása ellen is tiltakozó mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 végén. Már az is elég riasztó képet festett a „szabadok földjén” uralkodó állapotokról, hogy az erőszakmentesség elvét valló mozgalom aktivistáit az FBI belföldi terroristákként azonosította, így megfigyelte és lehallgatta, de a további részletek, ahogy a Guardian újságírója fogalmazott „bizonyították azt, ami egykor paranoid képzelgésként lett elutasítva: az eltérő véleményen lévők egységesített vállalati-állami elnyomását”.  A dokumentumok alapján a műveletekben részt vevő szervek, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, az FBI és a helyi rendőrségi alakulatok jól koordinált hálózatban működtek együtt a privát óriáscégekkel, bankokkal, olyan szorosan összedolgozva, hogy tulajdonképpen egy entitást alkottak – egyes esetekben saját, külön név alatt, mint „Belbiztonsági Szövetség Tanácsa”. Anna Lekas Miller, független újságíró és aktivista szavaival "ez a kölcsönösség az FBI, a Nemzetbiztonsági Minisztérium és a New York-i tőzsde óriáscégei között jól mutatja, hogy a hatóságok kit is szolgálnak valójában. Ez esetben még csak nem is a kormányzatot, hanem ezeket a vállalatokat, illetve a pénzügyi szektort és bizonyosan nem az embereket." Néhány évvel ezelőtt az ilyesmit egyszerűen „nevetséges, oktalan” összeesküvés-elméletnek bélyegezték volna, de az utóbbi hónapokban feltűnően gyakran kényszerülünk újragondolni, hogyan is állunk a hatalom koncentrációjával és az elitek összefonódásával.


pepperspray 560.jpg

A napvilágra került tényekben a legriasztóbb az óriáscégek szerepe, az hogy közvetlen hozzáféréssel bírtak az állam (egykori, illetve állítólagos) erőszak-monopóliumához. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

Ami azt illeti, már ezt megelőzően nyilvánosságra kerültek olyan információk, amelyek világosan előrevetítették a jelenlegi megfigyelési és lehallgatási botrányt. A WikiLeaks és az Anonymous közreműködésével nyilvánosságra került Stratfor e-mailek tanúbizonysága szerint a Pentagon és a CIA korábbi munkatársainak cége, a TrapWire arcfelismerő programokkal valós időben elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit. Eisenhower elnök elhíresült 1961-es, a hadi-ipari komplexum veszélyes és egyre növekvő befolyására figyelmeztető beszéde óta eltelt évtizedek során végig élt a gyanú a háttérben meghúzódó erők machinációival kapcsolatban, de bizonyítékok hiányában megmaradt az összeesküvés-elméletek gettójában. Valahogy úgy van ez a mostani NSA-üggyel és a kiterjedt elektronikus megfigyeléssel, illetve a többi itt felsorolt leleplezéssel is, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden megváltozik.


A folytatásban az idei év vonatkozó eseményeit vesszük sorra többek közt a médiát érintő botrányoktól a nagy számú váratlan lemondáson, az offshore-iratokon és a letartóztatást eddig csupán hatalmuk miatt elkerülő bankárokon át az NSA-ügyig, és persze a következtetéseket sem ússzuk meg…

Egy egész raktárnyi, 2,5 millió kiszivárogtatott dokumentum fedte fel több mint 120 ezer ún. offshore – adóelkerülés céljából az anyaországuktól távol bejegyzett – cég és tröszt titkait, feltárva a politikusok, kormányzati szereplők és a dúsgazdag oligarchák között világszerte létrejött rejtett megállapodásokat.

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által megszerzett titkos iratok lemeztelenítik a Virgin- és a Cook-szigeteken, illetve más offshore rejtekhelyeken, adóparadicsomokban álcázott cégek és privát trösztök mögött megbúvó neveket…

Az akták tényekkel és számításokkal szolgálnak – készpénz-átutalásokról, fúziók dátumairól, cégek és egyének közti kapcsolatokról – amik azt szemléltetik, milyen agresszíven terjedt ki az egész földgolyóra az offshore pénzügyi titkolózás, lehetővé téve a vagyonos, jó kapcsolatokkal rendelkező elit számára az adóelkerülést, táplálva a korrupciót és a gazdasági gondokat, gazdag és szegény országokban egyaránt. A feljegyzések több mint 170 országban található, személyek és társaságok nevén jegyzett offshore vagyonokat részleteznek. (…)

secrecyforsale_cpi_header.jpg"Diszkréció eladó" 


A raktárnyi dokumentum az offshore rendszerrel kapcsolatos belső információk legnagyobb adatállományát képezi, amit médiaszervezet valaha összegyűjtött. Az akták teljes mérete gigabájtokban mérve több mint 160-szor nagyobb, mint a WikiLeaks által 2010-ben kiszivárogtatott amerikai külügyminisztériumi dokumentumoké. Az iratok elemzésére az ICIJ együttműködött a brit The Guardian és BBC, a francia Le Monde, a német Süddeutsche Zeitung és Norddeutscher Rundfunk, az amerikai Washington Post és a kanadai CBC riportereivel, valamint 31 másik médiapartnerrel szerte a világon.

46 ország 86 újságírója csúcstechnikájú adatfeldolgozási eljárások és a régimódi „cipőkoptató” oknyomozó módszerek bevetésével rostálta át a csaknem 30 évet felölelő könyvelést, e-maileket és más iratokat. „Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a titkos világ végül napvilágra került” – mondta Arthur Cockfield, a kanadai Queen’s University jogi professzora és adószakértője, aki egy interjú során tekintette át a dokumentumok egy részét. Elmondása szerint az iratok az Óz a csodák csodája című klasszikus film azon jelenetére emlékeztették, amelyben „elhúzzák a függönyt és látod a varázslót, amely ezt a titkos gépezetet működteti.”

 

dorothypullingcurtain280.gifAz ICIJ oknyomozó publikáció-sorozata világszerte reakcióra késztette a politikusokat, pénzügyi felügyeleteket és újságírókat – a téma Magyarországon néhány tudósítás után hamar lekerült a napirendről, pedig egy tavalyi tanulmány megállapításai szerint is „Magyarország ott van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! (…) Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Pogátsa Zoltán)

Az ICIJ és partnerei által feldolgozott sztori kezdeti (2013. áprilisi) megjelenései óta világszerte közhivatalnokok tettek nyilatkozatokat, kormányok indítottak nyomozásokat, politikusok és újságírók vitáztak a feljegyzések és a riportok horderejéről és a belőlük fakadó következtetésekről. Néhány példa: India vizsgálatot indított a dokumentumokban szereplő állampolgárai ellen, az orosz miniszterelnök-helyettes a leleplezés hatására hazaköltöztette külföldön tartott vagyonát, Svájc elkezdett együttműködni az USA kormányával az ország bankjaiban tartott amerikai vagyonok felderítése ügyében, a brit pénzügyminisztérium megegyezett a korona tengerentúli területeivel az offshore számlák felderítéséről, a brit, amerikai és ausztrál adóhatóságok nyomozást indítottak a kiszivárogtatott iratok alapján, az Európai Bizottság kiadott egy nyilatkozatot, amelyben az adóelkerüléssel szembeni erőfeszítéseket sürgetett nemzeti, uniós és nemzetközi szinten egyaránt, Luxemburg megegyezett az amerikai hatóságokkal a banki titkok feloldásáról, az osztrák Raiffeisen bank vezérigazgatója lemondott, miután a hatóságok vizsgálatot indítottak ellene a dokumentumokban foglaltak miatt stb.

 

A rendszer természetét föltáró korábbi leleplezésekhez, a Libor-botrányhoz, azaz a tavaly kipattant globális kamatmanipulációs ügyhöz, illetve a legnagyobb bankokat érintő pénzmosási botrányokhoz hasonlóan valószínűleg ebben az esetben is hosszas nyomozásra és – egyelőre – kevés letartóztatásra számíthatunk, de a leleplezések minden bizonnyal nagyban segítik azt az átalakulást a pénzügyi szektorban, amiről Andrew Haldane, az angol központi bank tisztségviselője beszélt, amikor kijelentette, hogy az Occupy mozgalomnak igaza van.

Egy sor izgalmas egybeesés (ún. véletlen) vezetett ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Tanulmányaim kapcsán többek közt éppen Naomi Klein No Logo című globalizációkritikus alapművével foglalkoztam, amikor egy blogon – egészen más kontextusban – találkoztam a Coca Cola Company Chairs (Székek) című idei reklámfilmjével, ami az új generációs rendszerkritikus mozgalmakkal is könnyedén összefüggésbe hozható. Ez a hirdetés több szempontból is rendkívül érdekes, ugyanis nyilvánvaló képmutatásán túl nem csupán iskolapéldát szolgáltat a rendszerrel való szembeszegülés életérzésének a branding, vagy márkaépítés módszere által történő gátlástalan vállalati bekebelezésére, hanem egy frappáns metafora révén különös módon valódi forradalmi gondolatot is kifejez – és teszi mindezt egy elhízás elleni kampány keretében.


A szóban forgó reklám Spanyolországban került adásba 2013 tavaszán és egy madridi reklámügynökség készítette az üdítőgyártó cég elhízás és mozgásszegény életmód elleni kampányához. A filmben egy fiatal dolgozó késő este egy már kiürült nagyvállalati irodaépületben tartózkodik, egy hang a cégvezető irodájába hívja. Az ablak felé néző bőrfotel irányából érkező hang hellyel kínálja a fiút, miközben elmondja, valójában ő és a társai uralják a világot, akik ott vannak minden döntéshozó központban, akik évszázadok óta kontrollálják az embereket munkahelyükön, otthonaikban, vagy amikor kimozdulnak, egyszerűen mindent ellenőrzésük alatt tartanak. Majd megfordul. „Mi vagyunk a székek, és eljött az idő, hogy uralkodjunk felettetek! - És mi van, ha fölállunk?” – kérdez rá a fiú. „Ha fölálltok, mi veszítünk.” Diadalmas zene, vágóképek a világ minden táján (köztük mellesleg egy budapesti villamoson is) – szó szerint – felkelő emberekről. A dolgozó kisétál, és elvesz egy üveg kólát az automatából. A kólásüveg nem egész két másodpercig látható, majd ki is írják: „Mi van, ha fölállunk?” – és végül felvillan a vörös hátteres szöveg a túlsúlyellenes kampányról, a cég logójával.

Felületes olvasatban a reklám egyszerűen egy poénnal, illetve a termék „elrejtésével” igyekszik „a székekre hárítani”, vagy elkenni az üdítőgyártó óriáscég felelősségét az ún. fejlett országokra, különösen a vállalat anyaországára egyre inkább jellemző járványszerű elhízással kapcsolatban. Ha ennél egy réteggel mélyebbre tekintünk, feltűnhet, hogy az amerikai típusú világkapitalizmus egyik szimbólumának számító cég hirdetésének központi, a pozitív töltést hordozó eleme tulajdonképpen a forradalom metaforája, sőt még az összeesküvés-elméletekre is egyértelműen utal.


Felháborodottak Puerta del Sol 290.jpgEgyáltalán nem véletlen, hogy éppen Spanyolországban készült, és került bemutatásra egy ilyen reklámfilm a Coca Cola számára. Abban az országban, amit az EU-n belül Görögország után a legsúlyosabban érintett a pénzügyi-gazdasági válság, illetve az ingatlanpiaci lufi kidurranása, ahol rekordokat dönt a munkanélküliség, a pályakezdő fiatalok körében már 57%-ot elérve, ahol folyamatosak a megszorítások, miközben korrupciós botrányok és újabb bankmentő-csomagok borzolják a kedélyeket, és ahonnan két évvel ezelőtt útjára indult az ún. fejlett világon végigsöprő rendszerkritikus térfoglaló tüntetéshullám. A Felháborodottak – a fiatalok által kezdeményezett - mozgalmának hazájában rendszeresek a százezreket, sőt milliókat megmozgató országos tüntetéssorozatok, egy 2011 őszén készült felmérés szerint pedig a lakosság 73%-a vélekedett úgy, hogy a pénzpiacok uralmát, valamint a gazdasági és politikai elit összefonódását elutasító, valódi demokráciát követelő mozgalomnak igaza van.

Ma már közismertnek mondható tény, hogy a cégek elsősorban nem termékeket reklámoznak, hanem a márkaépítésen keresztül bizonyos ideákat, életstílusokat, életérzéseket társítanak hozzájuk, valójában ezeket állítva a hirdetések középpontjába. Az óriásvállalatok a márkákhoz fűződő hamis személyes kötődésekkel helyettesítik a kereskedelem elszemélytelenedése révén háttérbe szoruló valódi emberi kapcsolatokat, Naomi Klein megfogalmazásával élve „márka-törzseket” (pl. Coke vs. Pepsi, Nike vs. Adidas, Apple-rajongótábor stb.) hoznak létre. A rendszerellenes kihívásokhoz igazodó kapitalizmus a ’60-as, ’70-es évek ellenkultúrájának elemeit termékekké változtatva, ezzel magát az életstílust áruba bocsátva, és a fogyasztáson keresztül az egyéni önmegvalósítás illúzióját kínálva a rendszerbe integrálta a különböző szubkultúrákat, így a ’80-as, ’90-es évekre a fiatalság egy részére általában jellemző rendszerellenességet többnyire puszta divatirányzatokba, stílusokba csatornázta. Így bukkantak föl az olyan megmosolyogtató jelenségek, mint az erre szakosodott boltokban kapható hippi, punk, anarchista stb. ruházati cikkek, az ellenkultúra zarándokhelyeiből üzleti vállalkozássá váló könnyűzenei fesztiválok, vagy az áruházláncok polcain megtalálható Che Guevara és CCCP-pólók.


orbán_cola.jpgGyáravatón a "gazdasági szabadságharc" kormányfője

A Coca Cola székes reklámjával most ezt a mutatványt igyekeznek kicsiben megismételni, ráadásul duplán. Egyrészt a „vállalati felelősségvállalás” maszlagjának értelmében, a „zöldre festés” analógiájára az elhízás elleni kampánnyal igyekeznek azonosítani a márkát, ami tegyük hozzá már régóta nem csupán a kólát jelenti. Másrészt a rendszer kárvallottjainak, a prekariátus forradalmának szimbolikus ábrázolásával próbálják „a felkelés” életérzésébe csomagolni a kapitalizmus szimbólumának számító terméket. Ez a felkelés, a változás iránti vágy 2011 óta nagyon is benne van a levegőben, Spanyolországban különösen. Úgy látszik, annyira, hogy már óriáscégek is úgy érzik, marketingstratégiájukban kell reagálniuk rá. Az Illuminátusokkal, háttérhatalommal kapcsolatos – gyakran vad és leegyszerűsítő, de a pénzügyi, ill. nagyvállalati hatalom megfoghatatlanságát és a politikával való összefonódását elnézve nem meglepő módon egyre népszerűbb - elméletek asszociációit keltő felütés még inkább erősíti „a felkelés” pátoszát. Bár a filmmel igyekeznek a szokásos módon viccet csinálni belőle, a székek uralmának képével valójában lényeges momentumra mutatnak rá: a fejünkre nőtt rendszert alkotó intézményekre, illetve a szerepekre, melyeket eljátszva fenntartjuk azt. A székeinkből való felkelés értelmezhető úgy, mint a minket korlátozó szerepekből való kilépés, az új típusú forradalom (rEvolúció) metaforája.

Egy a reklámfilmhez érkezett hozzászólást idézve, a Coke szimbolikus jellegét szem előtt tartva, tegyük fel a költői kérdést: „És mi van, ha abbahagyjuk a kólaivást?”

A közvetlen politikai cselekvés stratégiája általában adott problémákra, illetve a válaszul adható megoldásokra, alternatívákra irányuló demonstratív figyelemfelkeltést, valamint a megfelelő képviseletet nélkülöző csoportok nyomásgyakorlás általi érdekérvényesítését célozza. Az alkalmazott eszközök minősége alapján erőszakmentes és erőszakos válfaját szokás megkülönböztetni. Előbbi legfőbb eszközei az erőszakmentes  polgári engedetlenség körébe sorolható tüntetések, sztrájkok, ülősztrájkok (sit-in) és foglalások, hacktivizmus stb. Az ebbe a viszonylag új keletű irányba elköteleződő mozgalmak, csoportok általában következetesen elutasítják a többnyire jóval nagyobb múltú erőszakos formák (véres lázadások, felkelések, merényletek, zavargások, stb.) alkalmazását, bár például a tulajdon elleni erőszak, szabotázs és blokád mérsékeltebb eszközeivel kapcsolatban még ma is megoszlanak a vélemények. A kifejezetten valamilyen ügy előmozdítása érdekében megvalósuló erőszakmentes közvetlen cselekvés, illetve polgári engedetlenség jelenségét proaktív aktivizmusnak, röviden pro-aktivizmusnak is nevezik.


vietnam-war-protest-park--510.jpgÜlősztrájkkal a vietnami háború ellen, USA 1970 körül


Modern értelmében a közvetlen cselekvés fogalma a lutheri protestáns, illetve a klasszikus forradalmi és munkásmozgalmi hagyományból eredeztethető. A fogalom már a múlt század elejének munkás- és nőmozgalmi, illetve anarchista diskurzusában fölbukkant, elterjedése Voltairine de Cleyne hasonló című, 1912-es esszéjének köszönhető, azt a Bostoni teadélutánig és a rabszolgák felszabadításáért küzdő mozgalomig vezeti vissza, és a polgári jogok kérdéskörébe sorolja. A nők szavazati jogáért küzdő brit és amerikai szüfrazsettek, illetve az ír függetlenségi mozgalom résztvevői már ekkortájt alkalmazták a passzív ellenállás, nevezetesen az éhségsztrájk módszerét is figyelemfelkeltő célzattal. Az erőszakmentes polgári engedetlenség, vagy passzív rezisztencia fogalmát elméleti síkon a XIX. század közepén Henry David Thoreau alapozta meg, majd Mohandas, avagy Mahatma Gandhi teljesítette ki az 1920-as évektől kezdve a Satyagraha (magyarul az igazság mellett való kiállás, vagy lelki erő) tanításával, illetve az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjaként folytatott tevékenységével, amit például az éhségsztrájk angol gyarmatosítók által betiltott, az ősi indiai hagyományban is megtalálható gyakorlatának felelevenítése, vagy a legendás Sómenet fémjelez. A polgári engedetlenség gyakorlatának másik úttörője Rosa Parks afro-amerikai aktivista, az 1955-ös Montgomery buszbojkott elindítója, illetve az ennek nyomán kialakuló polgárjogi mozgalom vezetője, Martin Luther King. Nagyrészt kettőjük tevékenysége nyomán az 1960-as évekre a nyugati országokban széles körben alkalmazták a békés engedetlenség gyakorlatát olyan eszközök által, mint például az ülősztrájk, a különféle infrastrukturális, vagy intézményi terek megszokott használatának felforgatásán alapuló, demonstratív elfoglalása. Az 1968 körüli háborúellenes megmozdulások és diáklázadások eseményei Amerika- és Európa-szerte árulkodtak erről. A közvetlen cselekvés a kor ellenkultúrájának fontos eleme, a könnyűzenében, vagy az akcióművészeti tendenciák által a képzőművészetben is markánsan megjelenik.

Bár sokan másként vélekedtek, a közvetlen cselekvésen keresztül megvalósuló erőszakmentes forradalom (jelenkori értelmezésben: rEvolúció) gondolatát mozgalmak egész sora tette magáévá: a nukleáris fegyverkezés-ellenes mozgalomtól a zöldeken át a feministákig, de a keleti tömb országaiban 1980 és '89 között zajló 1999_Battle in Seattle_banner 270.jpgesemények sem függetleníthetők mindettől. A ’80-as, ’90-es évekre a rendszerkritikusok mellett már olyan, jellemzően konzervatív beállítottságú mozgalmak is átvették a polgári engedetlenség módszereit, mint például az abortuszellenes csoportok, miközben az eszköztár egyre bővült. Főként az ökológiai mozgalmak aktivistáinak tevékenysége nyomán új, az audiovizuális tömegmédia lehetőségeire építő, vagy azokat kihasználó formák születtek, melyek kevés, vagy viszonylag kevés ember részvételével is jelentős figyelemfelkeltő potenciállal bírnak. Ilyenek például a látványos és szimbolikus akciók, mint a bálnavadászat akadályozása, vagy a politikai performance "műfaja". Az internet elterjedésével megjelenő hacktivizmus a virtuális térben valósítja meg a közvetlen politikai cselekvés és a polgári engedetlenség gyakorlatát, az ezredforduló globalizációkritikus mozgalmaival pedig megkezdődött a megelőző évtizedek rendszerkritikus szerveződéseinek világméretű együttműködésben cselekvő hálózatának kiépülése.

Ugyan a pro-aktivizmus fogalma nem feltétlenül korlátozódik erre, az olyan tevékenységek, mint a gerillakertészkedés, vagy a Food not Bombs (Bombák helyett ételt) nevű kezdeményezés(ek)nek az ökoszociális fenntarthatóság elvei mellett kiálló ingyenes, az egyébként a kukákba kerülő élelmiszerfölösleget a rászorulók körében hasznosító ételosztásai rendkívül tiszta példái a közvetlen cselekvés kimondottan pozitív töltésű, legfeljebb közvetett módon tiltakozó jellegű formájának. Az új generációs mozgalmak egyszerre alkalmazzák a hagyományos, tiltakozó jellegű technikákat és folytatnak pro-aktivizmust az Indignados és az Occupy esetében első sorban a látványos közvetlen demokratikus tanácskozások, vagy a szociális jellegű projektek formájában, az Anonymous és társai pedig az információ és a tudás szabadságának nevében tett kiszivárogtatásokkal.


Hazánkban a közvetlen politikai cselekvés és polgári engedetlenség módszerei néhány kivételtől eltekintve az utóbbi évekig nem igazán honosodtak meg, 2011 őszétől - a globális rendszerkritikus tüntetéshullám csúcspontjától - kezdve viszont egyre fokozódó intenzitással jelentkeztek. A Város Mindenkié, illetve a Börtön Helyett Lakhatást iroda- és lakásfoglaló akciói, részben a csoportunk által szervezett szimbolikus események,  majd a Hallgatói Hálózat figyelemfelkeltő és egyetemfoglaló akciói, ülősztrájkjai, vagy az OccuPál nevű sátoros occupied300.jpgtérfoglaló tiltakozás, illetve az Anonymous önálló magyar szárnyának aktivizálódása nyomán, majd a 2012 decemberétől országszerte, váratlan intenzitással jelentkező diáktüntetések rendszeressé váló spontán felvonulásaival, híd- és egyetemfoglaló akcióival, illetve a hallgatói fórumok közvetlen demokratikus tanácskozásaival  rövid idő alatt széles körben elfogadottá és használatossá váltak a közvetlen politikai cselekvés alapvető módszerei, egyre több újonnan alakuló kezdeményezés (Szabad Művészek, Humán Platform, Középiskolai Hálózat, Első Magyar Egyetemfoglalás, Az Alkotmány Nem Játék stb.) folyamodott hasonlókhoz. Annak, hogy Magyarországon a korábban inkább csak szórványosan (pl. a rendszerváltozást megelőző évek ellenzéki demonstrációi, az 1990-es taxisblokád, a 2002-es hídfoglalás és a 2006-os permanens térfoglalás, illetve egyes környezetvédő akciók során) jelentkező erőszakmentes polgári engedetlenség, a vehemensebb, proaktív mozgalmak (Védegylet, Critical Mass, részben a „Jobbik Magyarországért Mozgalom”, TB Mentők, 4K! – Negyedik Köztársaságot!, Zöld Pók, stb., illetve a fönt már említett kezdeményezések)  inkább csak a kétezres évek közepétől, második felétől jelentkeztek, alapvetően három oka van. Ekkor kezdtek felnőni az első, nagyrészt már a rendszerváltás után - posztkommunista képviseleti demokráciában, kapitalista berendezkedésben - szocializálódott nemzedék tagjai, az a generáció, amely számára általánosan magától értetődő a web 2.0 és az egyéb információs technikák folyamatos, aktív használata és ettől az időszaktól kezdve jelentkeztek egyre inkább egyértelmű módon a harmadik köztársaság – a globális problémákkal is összekapcsolódó - válságának tünetei. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a krízis felszínre bukkanásával nagyjából egy időben állt elő a „megfelelő emberanyag” kritikus tömege, és a technikai feltételek is adottak voltak a hirtelen és egyre gyorsuló kibontakozáshoz.

 

  Térfoglalás


A különféle infrastrukturális, intézményi, vagy közterek megszokott használatának szubverzióján alapuló demonstratív elfoglalásának célja általában politikai jellegű figyelemfelkeltés, nyomásgyakorlás. A közvetlen cselekvés, illetve a polgári engedetlenség alapvető eszközeként számos formája ismert az ülősztrájkoktól a híd- és egyetemfoglalásokon át a tiltakozó-táborok fölállításáig. Ez utóbbi vált az elmúlt években világszerte tapasztalható rendszerkritikus tüntetéshullám legfőbb jelképévé.

11-11 510.jpg


A mai értelemben vett politikai indíttatású térfoglalás közvetlen előképének a XIX. századi munkásmozgalmak gyár-és műhelyfoglalásait tekinthetjük, de a fogalom természetesen nem választható el a politikai véleménynyilvánítás és gyülekezés mára intézményesült, bevett formáinak kialakulásától sem. A főként az erőszakmentes polgári engedetlenségi mozgalmak keretei között kialakuló, az 1960-as évektől a nyugati országokban tömegesen jelentkező ülősztrájkok, és az 1968-as tömeges egyetemfoglalások óta a tér elfoglalásának békés határátlépést megvalósító aktusa az általánosan megszokottnál akár kicsivel is radikálisabb tiltakozások alapvető motívumának, sőt a kihasználatlan épületeket általában lakhatás céljából elfoglaló squatterek számára életformának számít. Az általában szimbolikus jelentőségű közterületeken, például a Fehér Ház, vagy az angol parlament mellett fölállított tiltakozó-sátortáborok gyakorlatát a nukleáris fegyverkezést ellenző mozgalom hozta be a modern módszerek közé 1981-től, azonban ennek előképe már a ’20-as években létezett katonai bázisok szomszédságában fölvert táborok formájában. Az anti-nukleáris mozgalom sátoros tiltakozásait Peace Camp-eknek (Béke-táboroknak) nevezik, és számos közülük évekig, sőt évtizedekig fennállt, vagy még mindig létezik.

2011 elején az egyiptomi forradalom során Kairóban – a pekingi Tienanmen térhez hasonló módon – a város központi terének, a Tahrir térnek az elfoglalásával és a folyamatos, tíz- és százezres tüntetés-folyam középpontjává, szimbolikus hellyé válásával a tiltakozó-tábor fogalma új dimenzióba lépett. Egész sátorváros alakult ki a téren, amely létrehozta a maga infrastruktúráját. A Wisconsin-i törvényhozás épületének februári tömeges elfoglalása már előrevetítette az USA előtt álló forró ősz eseményeit. Májusban a madridi Puerta del Sol téren (és Spanyolország számos városának terein) hasonló foglalás kezdődött válaszul a Toma la Calle!, azaz Foglald el az utcát! felhívására. Ezzel útjára indult a Felháborodottak mozgalma és a nyugati világon végigsöprő rendszerkritikus térfoglaló tüntetéshullám. Júliusban, miközben megszületett a Wall Street elfoglalásra szólító felhívás, egy Tel-Avivban a lakhatás magas költségei miatt kezdődő sátoros térfoglalás életre hívta a később százezreket megmozgató Társadalmi Igazságosságot! nevű, az ország történetében mindaddig példátlan méretű civil tömegmozgalmat. Szeptemberben az Occupy Wall Street is sátortábort hozott létre a New York pénzügyi negyedében található, a terület nagyvállalati tulajdonosának nevét viselő Zucotti parkban (amit vissza is neveztek a korábbi Liberty Plaza-ra, vagyis Szabadság térre), majd a mozgalommá szélesedő kezdeményezés hatására USA-szerte, az október 15-i globális akciónaptól kezdve pedig világszerte alakultak ki hasonlók. Hónapokig álló tiltakozó táborok jöttek lére a londoni Szt. Pál katedrálisnál, az Európai Központi Bank frankfurti épületénél, Hong Kongban a HSBC bankóriás székházánál. A legalább több száz térfoglalás közül sokat karhatalmi erővel számoltak föl, de Sydneyben még több mint másfél év után is fennáll.

take the square 580.jpg        Szimbólummá vált térfoglalások 2011-ből: Kairó, Madrid, Tel-Aviv, New York

A sátortáborok fölállítása mellett az Occupy London több ízben is a foglalás aktusát pozitív, pro-aktivista jelleggel valósította meg: 2011-12-ben egy üresen álló banképület elfoglalásával és Bank of Ideas (Ötletek bankja) néven közösségi térként való megnyitásával, majd 2012-13-ban egy bezárt közkönyvtár foglalás utáni újranyitásával és a helyi közösséggel együttműködésben való működtetésével.


Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt olvashatók.

Az új generációs mozgalmak által is előre vetített holisztikus paradigmaváltás bizonyos elemeiben a jelenlegi (társadalmi, politikai, ökológiai, stb.) tudományosság által egyáltalán leírható térségek határvidékéig, vagy annál is tovább terjed. Ez leginkább a környezet-tudatosságon túl megjelenő ön-tudatosság, egyfajta posztmodern ökospirituális lelkiség motívumainak megjelenésében és figyelembe vételében nyilvánul meg.

ows med 250.jpgDuane Elgin és Coleen LeDrew Globális tudati változás: Egy születőben lévő paradigma indikátorai című 1997-es munkájukban növekvő tapasztalati spiritualitásról beszélnek, és két alapvető tényezőre hívják fel a figyelmet: „az emberek egyre növekvő kapacitása az önértékelés és a világ megfigyelése tekintetében, valamint javuló képességünk a tekintetben, hogy a saját fejlődésünk irányítói legyünk; másrészt változás figyelhető meg az élő rendszerek értelmezésében, miszerint a kozmosz egységes, és az emberek, az állatok és minden más élőlény egyetlen élethálózatot alkot.” (Jász Krisztina, 2011) Ez utóbbi megfigyelést megerősítik az utóbbi években népszerűvé váló „transzcendens kvantumfizikai” és a globális közösségi tudattal kapcsolatos elméletek, illetve az ide vonatkozó kutatásokból eredő következtetések, valamint a Gaia-elmélet strukturális helytállóságát bizonyító eredmények.


Az új generációs mozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy, stb.) mindegyikénél megnyilvánul valamilyen formában egyfajta, leginkább a New Age mozgalmakhoz, illetve leszármazottaikhoz köthető holisztikus spirituális felfogás, vagy megközelítés. A mozgalmak decentralizált, hálózati jellegéből adódóan nem beszélhetünk általános spirituális elkötelezettségről, de szinte mindenhol megnyilvánult a résztvevők jelentős részének ez irányú érdeklődése. A XX. század második felének szerteágazó spirituális szubkultúráját, amely főleg a keleti és nyugati vallási filozófiák egyesítésén, ezoterikus tanokon, alternatív gyógyászaton és egyes tudományos elméleteken (pl. kvantumfizikai teóriákon és a Gaia-elméleten) alapul, összefoglaló néven New Age (Új kor) mozgalomként emlegetik. Ennek, illetve az ősi civilizációk (pl. a maják) által előre jelzett 2012-es nagy asztrológiai korszakváltáshoz kapcsolódó újabb változatának bizonyos elemei fedezhetők föl az új generációs tiltakozómozgalmak kapcsán, valószínűleg jelentős részben az utóbbi évek vonatkozó témájú internetes dokumentumfilmjeinek köszönhetően. A leginkább szembetűnő motívum a meditáció, a jóga és hasonló módszerek gyakori előfordulása a tüntetések, térfoglalások során, vagy azokhoz kapcsolódóan, de például a „szív bölcsességére” való hivatkozások, vagy az egyetemes szeretet és a planetáris, ill. univerzális egységtudat elvének megnyilvánulásai is többször előtérbe kerültek. Utóbbi elgondolás lényege, hogy az Univerzum öntudattal rendelkező, élő entitás és mint ilyen, minden tudatosság és élet forrása, amely a sokféleség és megosztottság illúzióján keresztül törekszik önmaga megismerésére. Ezen gondolat beágyazottságát mutatja, hogy az Occupy mozgalom egyik globális akciónapja a következő nevet viselte: „’11.11.11. – Egyek vagyunk”, de hasonlóképpen szemléletes az Occupy Love című dokumentumfilm plakátján szereplő fotó is egy Guy Fawkes maszkos tüntetőről, transzparensén a következő üzenettel: „Mindig tudd, hogy szeretnek! – az Univerzum”.


LoveRevolution480.jpgAngol (írásképi) szójáték a forradalom, fejlődés és szeretet szavakkal 


Charles Eisenstein író, aktivista az említett dokumentumfilm egyik előzeteseként szolgáló kisfilmben a következőképpen fogalmaz: „Ez a mozgalom nem arról szól, hogy az alsó 99% legyőzi a leggazdagabb 1%-ot. (…) Úgy gondolom, a szeretet a másik lényhez fűződő kapcsolatunk megélése. A közgazdász perspektívájából nézve ’amiből neked több, abból nekem kevesebb jut’. De aki szeret, az tudja, hogy a ’több neked, az nekem is több’. Ha szeretsz valakit, az ő boldogsága a tiéd is, az ő fájdalma a te fájdalmad is. Önmagad érzékelését kiterjeszted a többi élőlényre is. Ez a szeretet: az éned kiterjesztése, hogy befogadd a másikat. És ez egy teljesen más jellegű forradalom. Ebben a forradalomban nincs kivel harcolni, nincsen gonosz, nincs másik.” Deepak Chopra író, fizikus és spirituális guru publikációkban és személyes megjelenéseivel is támogatta az Occupy mozgalmat. A New York-i térfoglalás helyszínén rövid meditációt is vezetett, majd így fogalmazott: „Az egyszerű harag, indulat csak tovább működteti azt, ami már eleve zajlik odakint. Kapzsiság és félelem alkotta, nekünk pedig túl kell lépnünk mindezen. Oda, ahonnan az együttérzés, a kiegyensúlyozott nyugalom és egy-kedvűség, valamint a kreativitás ered. Kérdezzétek meg magatoktól: hogyan lehetek a változás, amit a világban látni szeretnék?”

Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

A fenntartható fejlődés szerteágazó, interdiszciplináris (tudomány-területeken átívelő) fogalom, amely ökológiai, gazdasági, kulturális és társadalmi dimenziókat egyaránt magában hordoz, azokat összefüggéseikben vizsgálja. Legfőbb célkitűzése a természet és az emberiség - a társadalmi igazságosság elvének érvényesülését is magában hordozó - egyensúlyának megteremtése. A fogalom megjelenésekor még a gazdasági és az ökológiai, környezeti szempontok összeegyeztetésére helyezték a hangsúlyt, mára azonban, lényegében annak belátásával, hogy nem egyenrangú, hanem egymásba ágyazódó (al)rendszerekről van szó (a gazdaság a társadalom alrendszere, a társadalom pedig az ökoszisztémáé), ez eltolódott az ökoszociális fenntarthatóság elvének irányába.


jenga300.jpgAz 1960-as évektől kezdve, az iparosodás következtében robbanásszerűen növekvő globális népesség és a gazdasági növekedés kényszere által fokozódó környezeti terhelés hosszú távú következményeinek felismerése nyomán kialakuló „ökologikus szemlélet eredményeként világossá vált, hogy egy az eddigitől eltérő, a környezeti és társadalmi károkat figyelembe vevő gazdasági és társadalmi működésmódra van szükség a globális katasztrófa elkerülése érdekében. A gazdaság, a piac, az ipar és az iparosított módon működő mezőgazdaság károkozásának árait a jelenlegi társadalmak sérülékeny csoportjaira illetve a jövő generációira terhelik. Ezeket a problémákat egyik oldalról a zöld, környezet- és természetvédő mozgalmak, másrészről a társadalomkutatók, szociális szakemberek tudatosították. Integrálásuk az ökologikus gondolkodásmódban jelenik meg.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2011) A Római Klub 1972-es, A növekedés határai című publikációja széles körben hívta föl a figyelmet minderre.  A fenntartható fejlődés fogalma nem előzmények nélkül való, de gyors elterjedése az ENSZ ún. Brundtland-jelentésének (Közös jövőnk, 1987.) hatására következett be. A jelentésben foglalt definíció szerint „…a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” A környezettel való viszonyban paradigmaváltást jelentő fogalom a generációkon átívelő felelősség és méltányosság, a fejlődés fogalmának mennyiségi helyett minőségi kritériumokra épülő újraértelmezése, a gazdaság elsőbbségének megkérdőjelezése és az ökológiai-társadalmi-gazdasági érdekek rendszerszintű egyeztetése, illetve a takarékosság és a károkozás megelőzésének szemléletét tükrözi. „Láng István úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés fogalma a kezdettől politikai üzenet egyrészt a szegényeknek, mert célul tűzi ki, hogy jusson mindenkinek legalább annyi, amennyi szükséges az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez (társadalmi és környezeti igazságosság elve – a szerk.), másrészt a gazdagoknak, hogy életmódjukat és fogyasztási szokásaikat szerényebben és takarékosabban alakítsák ki.” (Albert József, 2011)

A fent leírtak talaján kialakuló ökológiai mozgalmak alapvetően három csoportra oszthatók: természetvédő, környezetvédő és ökopolitikai. Ez utóbbi „irányzat már nem csak megóvni, „rezerválni” akar, hanem társadalmi víziói, törekvései is vannak. Decentralizált, demokratikus társadalmat szeretnének, amely a természettel összhangban fejlődik. Már nem csupán a természet védelme fontos számukra, hanem a természethez fűződő megváltozott, új viszony.” Céljuk az ökológia-ellenes gazdaság és társadalom megváltoztatása. „Az 1980-as évektől az ökológiai problémák globálissá válásával párhuzamosan megjelentek a transznacionális környezeti mozgalmak is. (…) Ezek közül a legismertebbek a Greenpeace és a Föld barátai. Szervezett megmozdulásaik rendkívül figyelemfelkeltőek, látványosak, s törekednek a médiák bevonására is.” (Albert, 2011) – ilyen formán a 2010-es évek elején jelentkező új típusú globális tiltakozómozgalmak előképének tekinthetők. A "hagyományos" ökológiai mozgalmak mára professzionális szintet értek el és erősen intézményesültek, a politikai képviselet rendszereibe való integrációjukkal jórészt elvesztették eredeti mozgalmi jellegüket. Az ökologikus gondolkodásmód széleskörű térnyerése révén .immár világszerte számtalan, a fenntarthatóságot alapelvnek tekintő kezdeményezés található a társadalmi szerveződés valamennyi szintjén.

közösségi kert Bp500.jpgKözösségi kert Budapesten


Az ökologikus megközelítések holisztikus, ágazatközi jellegükből fakadóan olyan megoldásokat keresnek és részesítenek előnyben, amelyek valódi megoldásokat teremtenek, tehát a problémák alapvető mozgatórugóit, gyökerét ismerik fel, és arra reflektálnak, illetve amelyek érdemben segítenek méltó életet élni és nem okoznak további társadalmi, környezeti károkat sem. Az új generációs tiltakozómozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy, stb.) nagyban támaszkodnak erre a megközelítésmódra, és bár esetükben a fennálló pénzügyi-gazdasági-politikai rendszer szociális és politikai jellegű bírálata tűnik hangsúlyosabbnak, ez valójában az ökológiai összefüggésekkel egységben jelenik meg.

Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

A társadalmi igazságosság elve az esélyegyenlőség és a szolidaritás ideáján nyugszik, az emberi jogok és méltóság tiszteletét helyezi előtérbe, az emberhez méltó élet alapvető feltételeinek általános, vagy legalábbis minél szélesebb körű biztosítását célozza. Nem egalitarizmust, egyenlősítést, hanem a rosszabb helyzetű társadalmi csoportok életfeltételeinek, elfogadható életminőségének biztosítását jelenti. Érvényesülését sokan a társadalmi béke megteremtésének előfeltételeként tartják számon. Alapjait már a judaizmus, a kereszténység, az iszlám és a hinduizmus tanításai is megfogalmazták. Jelenkori, progresszív értelmezése szorosan összefügg a fenntartható fejlődés fogalmával, így az ökoszociális igazságosság komplex, a globális természeti, társadalmi, környezeti és gazdasági folyamatokat összefüggéseikben értelmező elvéről is beszélhetünk.

 
hands-in-sand 280.jpgA szociális igazságosság modern fogalmát és koncepcióját Luigi Taparelli D’Azeglio jezsuita pap alkotta meg a XIX. század közepén, Aquinói Szt. Tamás tanításai alapján. XI. Piusz pápa 1931-es enciklikájában tovább finomította és a katolikus társadalmi tanok közé emelte. A kifejezést sokféle, gyakran ellentmondásos értelmezésben használták. A politikai diskurzusba John Rawls filozófus hozta be 1971-es, The Theory of Justice című művével, az akkoriban formálódó ökológiai mozgalom és mások is hamar magukévá tették a fogalmat. A gondolat, hogy az emberhez méltó minimális létfeltételek mindenkit megilletnek hívta életre a garantált társadalmi minimumjövedelem, más néven feltétel nélküli alapjövedelem koncepcióját ezidőtájt megfogalmazó kezdeményezéseket is. A német Zöldek pedig az évtized végén a mozgalom négy alappillére közé emelték azt, így az ökológiai bölcsesség, a társadalmi igazságosság, a bázisdemokrácia és az erőszakmentesség lettek az ökologikus gondolkodás alapelvei. A társadalmi és biológiai rendszerek közötti párhuzamosságokra rámutató rendszerelméleti megközelítésnek nagyon nagy hatása volt a szociális munkára az 1970-es években. A fenntartható fejlődés fogalmának kialakulásával, a jelen társadalmi problémáit, igazságtalanságait orvosolni igyekvő szociális munkások és a természet, az élővilág és a természeti erőforrásoknak a jövő generációk számára való megőrzését elsődlegesnek tekintő környezetvédők közös nevezőre jutásával a társadalmi igazságosság elve mindinkább összefonódott a környezeti igazságosság gondolatával. Ennek legfőbb alapvetése, hogy a jelen és a jövő generációi sem foszthatók meg a természeti erőforrásokhoz való hozzáféréstől, vagy az egészséges és tiszta környezettől. Az ökoszociális igazságosság ideája a környezeti és társadalmi problémakat, jelenségeket egységben kezeli, arra a felismerésre alapozva, hogy ezek közös okokra vezethetők vissza. Ezek elsősorban „a profitvezérelt gazdaságnak az általa meg nem fizetett társadalmi károkat és környezeti terheléseket okozó működésmódja” (Herpainé Márkus Ágnes, 2011), a neoliberális kapitalizmusnak az önszabályzó pénzpiacok „mindenhatóságát” hirdető ideológiája és a jövő erőforrásait felélő eladósodásra, illetve „a folyamatos gazdasági növekedés (tév)eszméjére” épülő paradigma.


Ez utóbbi remekül példázza, hogy miért nem lehetséges sem fenntartható fejlődés, sem valódi ökoszociális igazságosság megteremtése a fennálló pénzügyi-gazdasági rendszer működésmódjának meghaladása és gyökeres átalakítása nélkül. A végtelen gazdasági növekedés ideája eleve paradoxon, hiszen nem valósulhat meg véges természeti erőforrások, vagyis a Föld máris szűkösnek bizonyuló zárt rendszerében. Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Márkus, 2010) Az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

Untitled-2c 500.jpgA 2011-es globális tüntetéshullám egyik fő motívuma: a társadalmi egyenlőtlenség


Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak a globális összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlett ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

A 2008-as pénzügyi krízis és az immár ötödik éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a fiskális megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és a Mi vagyunk a 99% szlogenje nyomán sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját.  2012-ben már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát és egy, egyelőre a színfalak mögött zajló reformfolyamat elindulásáról számolt be a pénzügyi szabályozások terén.


Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

Kulcsfogalmak II.: Részvétel

2013.05.09. 02:05

A részvétel elve szerint minden (valóban) demokratikus berendezkedés alapja az állampolgár lehetősége arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel. Az elv a XX. század közepén fogalmazódott meg először, és a különféle progresszív, például az ökológiai, ökopolitikai mozgalmak ültették át a gyakorlatba az 1970-es évektől kezdve.

A részvételi demokrácia tömören és egyszerűen olyan demokratikus társadalmi modell, amelyben a nép nagyrészt közvetlenül gyakorolja a hatalmat, és a közügyeknek inkább csak egy részét bízza választott képviselők gondjaira. Politikai értelemben a részvétel a döntések közös meghozatalát, a közügyek közös kezelését jelenti, illetve azt, hogy az egyén közvetlenül beleszól az őt érintő döntések meghozatalába. A részvételi elv előtérbe helyezése a legtöbb esetben a fennálló képviseleti rendszer demokrácia-deficitjére, a képviselők korrumpálhatóságára, a politikai eliteknek a pénzügyi-gazdasági elittel való összefonódására, a politikai döntéshozatalnak a pártok rövid távú választási érdekekeit középpontba helyező működésmódjára, illetve az állampolgároknak a valódi beleszólás jogából való kirekesztettségére adott reakció.

részvétel300.jpgMeglehet pontosabb, ha nem a képviseleti demokráciával ellentétes, vagy attól különálló alrendszerként, hanem annak kiegészítéseként értelmezzük, bár az európai diskurzusban egyes irányzatok megkülönböztetik a kettőt: a részvételi demokrácia az egyén és a közösség motiváltságát és tenni akarását helyezi előtérbe. Technikai szempontból, a digitális technológiának és az internetnek, illetve az ún. e-demokrácia eszközeinek köszönhetően a részvételi demokrácia megvalósítása ma reálisabb, mint valaha. A következő alkategóriákat szokás megkülönböztetni:  társadalmi részvétel, a nyilvánosság v. köz részvétele, az érintettek részvétele, közösségi részvétel, civil részvétel, állampolgári részvétel stb. Az egyik legfontosabb, a közvetlen demokrácia eszközeinek minél szélesebb alkalmazása mellett szóló érv a nevelésre vonatkozik. A demokráciát „megtanulni” pusztán a négyévente tartott parlamenti és önkormányzati képviselő-választások által, naiv és teljesíthetetlen elvárás. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az életünket alakító politika fontosabb annál, minthogy túlnyomórészt professzionális politikusokra bízzuk – a politika valamennyiünk ügye, mindig és mindenhol. A politikailag is érett és értő, felelős (állam)polgárrá váláshoz mindannyiunknak folyamatos edzésre, gyakorlásra van szüksége. Ehhez biztosítanak gyakorlóteret a közvetlen demokrácia eszközei, intézményei és folyamatai.

A részvételi demokrácia modelljének számos működő példája létezik, különféle variációkban az önmagukat bázisdemokratikus alapon irányító szervezetektől az intézményesült formákig. Pataki György a „bölcs laikusok” önkormányzásáról ír és azt állítja, a „szakértők és laikusok” szembeállítása olyan elavult gyakorlat, ami „korántsem veszélytelen társadalmi előítéleten” alapul. A témában talán legtöbbet emlegetett példa a brazíliai Porto Alegre több mint egymilliós városa, amely 1989 óta sikeresen alkalmazza a lakosság által csak közösségi közigazgatásnak nevezett gyakorlatot, melynek központi eleme a részvételi költségvetés technikája. „A részvételi költségvetés egyszerűen fogalmazva nem más, mint a települési költségvetés összetételének és arányainak a meghatározása és működésének az ellenőrzése egy minden lakos számára nyitott és átlátható, évente újraismétlődő vita- és tervezési folyamaton keresztül.” A Porto Alegre-i példa Latin-Amerika-szerte több mint száz követőre talált, de európai önkormányzatok is átvették. A másik alapvető példa az állampolgári tanácsok módszere, amit az angolszász országokban évtizedek óta alkalmaznak a közösségi döntéshozatal eszközeként. Ez lényegében - az esküdtszékek már bevált és elfogadott gyakorlatát imitáló – „közösségi mikrokozmosz”, amely a megvitatandó probléma természetének megfelelően kiválasztott önként jelentkező, „laikus” civilekből áll, akik szakértők prezentációi alapján maguk hoznak döntést a kérdéses közügyben, vagy tesznek közpolitikai javaslatot a döntéshozók számára. (Pataki, 2007) Svájcban a gyakori helyi és országos népszavazások, illetve ezek kezdeményezésének akadálytalansága biztosítják a politikai részvétel folyamatos lehetőségét, de például már az Európai Unió, sőt még Oroszország is bevezette az elektronikus aláírásgyűjtéseken alapuló állampolgári kezdeményezések rendszerét, Izland pedig 2010 óta részvételi alapon hozott létre új alkotmányt. A spanyol Felháborodottak által kidolgozott és az Occupy mozgalom által világszerte elterjesztett Emberek tanácsa módszertan egyben a közvetlen demokratikus döntéshozatal, és a részvételi eszme népszerűsítésének demonstratív eszköze. A módszert Magyarországon - csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary közvetítésével – a Hallgatói Hálózat kezdte szélesebb körben alkalmazni 2012-ben, de kistelepüléseken, például a Fejér megyei Abán már évek óta kísérleteznek a részvételi önkormányzás módszereivel.

people's assembly.jpg


A jelen keretek között a részvétel értelmezhető olyan aktusként, vagy folyamatként, melynek során az információáramlásból vagy a társadalom működéséből valamilyen formában kirekesztett emberek közvetlenül beavatkoznak a társadalmi, politikai és kulturális életbe, és erőteljesen beleszólnak az őket érintő döntések meghozatalába, hogy ezen keresztül javítsák a meglévő intézmények működési mechanizmusait.



Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk többi része itt található.

 

Régóta adósok maradtunk néhány alapfogalom tisztázásával. Ezeket bemutató sorozatunk első részében a paradigmaváltás fogalmát járjuk körül, melynek modern értelmezése Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című, 1962-es művéhez köthető. „A tudományos kutatás paradigmáját a következőképpen határozta meg: „Ezeken olyan, általánosan elismert tudományos eredményeket értek, amelyek egy bizonyos időszakban a tudományos kutatók egy közössége számára problémáik és problémamegoldásaik modelljeként szolgálnak.” (Kuhn, 1984, 11. old.) A paradigma egyaránt jelent felhalmozott ismereteket, elméleteket és módszereket, de ezek nem önmagukban fontosak, hanem azáltal, hogy a tudomány művelésének egy problémamegoldási modelljévé szerveződnek össze.”1 Az ezen modellek válságba kerülését követő, új modellek kialakulását eredményező gyökeres szemlélet-, megközelítés- és működésmódbeli változást paradigmaváltásnak nevezzük.

A jelenlegi, párhuzamosan több területen mutatkozó krízisek összjátékaként jelentkező globális rendszerválság a küszöbön álló paradigmaváltás(ok) jeleként is értelmezhető, az új generációs tiltakozómozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy) résztvevői pedig ennek folyamatát igyekeznek felgyorsítani a problémák minél szélesebb körű tudatosításával és a változás alapjait jelentő fogalmak, alternatívák fölmutatásával, mint a részvétel, a társadalmi igazságosság, az ökoszociális fenntarthatóság elve és a spirituális megközelítés.

Fuller500.jpg


Antal Z. László, az MTA főmunkatársa szerint2 az élet különböző területein egy időben jelentkező válságtünetek legtöbbje, ha nem mindegyike visszavezethető a gazdasági racionalitás és folytonos növekedés uralkodó paradigmájára. Max Weber, a szociológia egyik klasszikusa az ipari forradalom és a piacgazdaság kialakulását a gazdasági racionalitás paradigmájának felülkerekedéséből vezeti le, ami természetesen nem választható el a szekularizációnak és specializációnak „a Felvilágosodás” által meghozott fordulatától. „Könyvének3 fő mondanivalója az, hogy míg az emberek célja ezt megelőzően (egy más paradigma keretei között) az üdvösség megszerzése volt és homo religiosus-ként (vallásos emberként) élték az életüket, addig a gazdasági racionalitás elfogadása után a „pénz és a még több pénz szerzése” lett az élet új célja. Az új célok jegyében született meg a homo oeconomicus („gazdaságos” ember), amely az európai országokban mind a mai napig a domináns elképzelés az emberről magáról. Weber könyve végén azt írja, hogy a gazdasági racionalitás ilyen fokú térnyerésével bekövetkezett a „világ varázstalanítása”, azaz egy „profán” paradigma határozza meg elsősorban ezeknek a társadalmaknak az életét.” (Antal, 2010) A globalizáció folyamata által az egész világon ez vált a domináns felfogássá. A nyugati világ kétségtelen anyagi gyarapodása és technikai fejlődése mellett, vagy inkább ennek árnyoldalaként „a válságtünetek jelentős része erre a változásra vezethető vissza, így feltétezhetjük, hogy elsősorban ez a Föld és a társadalmak betegségének okozója. Ha ezt a gondolatmenetet elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy csak akkor találhatjuk meg a Föld és társadalmak betegségének gyógymódját, ha ki tudunk szabadulni a „varázstalanított világ” fogságából.”– tehát újabb paradigmaváltásra van szükség, amit már évtizedek óta körvonalaznak az ökologikus gondolkodás tézisei, amelyek a mennyiségi növekedés uralkodó közgazdasági nézetei helyett a minőségi fejlődés nevében új célt és értelmet adnának az emberi, közösségi és társadalmi élet számára. „Az új paradigma keretei között alakulhat ki a homo oecologicus (ökologikus ember), a természettel összhangban élő, holisztikus alapon nyugvó társadalmi normákat elfogadó és követő ember és az ilyen emberek által vezetett közösségek és társadalmak.” (Antal, 2010)

A rend fogalmát középpontba állító funkcionalista és az érdekellentétekre, valamint a kizsákmányolás fogalmára fókuszáló konfliktuselmélettel szemben a posztmodern szociológiai szemlélet szerint „annak érdekében, hogy alaposabban be tudjuk azonosítani a szociális hálózaton belüli kapcsolódásokat, a rendszer működését gyengítő és segítő funkciókat, tágítani kell a világlátásunkat. (…) A társadalmi problémák az intézmények fenntarthatatlan működtetésének következményei. Pl.: a globális piacok profitéhsége, a korlátlan gazdasági növekedés favorizálása, az emberek közvetlen bevonását mellőző politikai rendszerek. A politikának, a gazdaságnak és a társadalmi rendszereknek is reflektálniuk kell a fenntarthatóságra, mint alapelvre. Kiemelten fontos a méltányosság és az egyenlőség közvetítése. A bevonás és partnerség szintén kulcsfontosságú feladat. Attitűdváltást igényel az egyéni problémák intézmények felőli magyarázatára való áttérés is, a problémamegoldást pedig a partnerségek irányába szükséges tolni. A családok felé irányuló szemléletben is változtatásra van szükség. Ők ugyanis nem csupán vevők és fogyasztók, hanem a nehézségeket gyakran előidéző és azt megoldani képes szereplők. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a vallási vezetők és etikai vezéralakok szerepét az emberi cselekvések magyarázatakor.”4

Nancy L. Mary szerint mindehhez létfontosságú a társadalmi értékek kiterjesztése, új értékek elfogadása, mint az interdiszciplinaritás, az állampolgári részvétel fokozása a döntéshozatalban és az állampolgári szerepvállalás fejlesztése, a társadalmi igazságosság, részvétel és az életminőség, a társadalmi tőke, mint érték, a fenntartható fejlődési alapelvek figyelembevétele, az egyéni megújulás szükségessége és a spiritualitás beemelése a magyarázatokba, a békés megoldások privilégiuma, a bolygónkhoz való új típusú hozzáállás szükségessége, más fajok egyenértékűségének elismerése, a Föld védelmezője/segítője szerepkör felvállalása és a környezet iránti felelősség, az intézmények Földünket nem kizsákmányoló módon történő fejlesztése, a kapitalizmusból a fenntartható, közösségi modell felé való elmozdulás, a folyamat- és végtermék egyenértékűsége, a fenntartható technológiák, a fenntartható politika és az erőszakmentes fellépés, az értékalapú politizálás, a partnerség és sokszínűség, a bizalom, információ-megosztás és a kommunikáció, a kölcsönösen előnyös megoldásokra való törekvés és empátia. (Jász, 2011)

Duane Elgin és Coleen LeDrew 1997-es (!), Global Consciousness Change: Indicators of Emerging Paradigm7 (Globális tudati változás: Egy születőben lévő paradigma indikátorai) című munkájukban a már folyamatban lévő paradigmaváltás jeleit vették számba. Két alapvető tényezőre hívták föl a figyelmet: „az emberek egyre növekvő kapacitása az önértékelés és a világ megfigyelése tekintetében, valamint javuló képességünk a tekintetben, hogy a saját fejlődésünk irányítói legyünk; másrészt változás figyelhető meg az élő rendszerek értelmezésében, miszerint a kozmosz egységes, és az emberek, az állatok és minden más élőlény egyetlen élethálózatot alkot.” (Jász, 2011) A tanulmány öt területet nevez meg, melyen a változás jelei mutatkoznak: globális kommunikációs minták és globális érzékelés, globális ökológiai figyelemfelkeltés, posztmodern értékek: a versengéstől a partnerségek felé való fordulás, a sokszínűség iránti erősödő tolerancia, növekvő tapasztalati spiritualitás, a fenntartható életforma felé való odafordulás. A szöveg keletkezése óta eltelt másfél évtizedben ezek a folyamatok tovább erősödtek, az új típusú globális aktivizmus felbukkanása pedig új formában való megtestesülésükként is értékelhető.5

 

1 Hideg Éva: Paradigma a tudományelméletben és a társadalomtudományi kutatásokban 5.old., Corvinus Egyetem Jövőkutató tanszék Budapest, 2005. http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/400/1/jovelm14.pdf
2 Antal Z. László: Egy vagy több válság van-e ma a világon in Egy irányba nézünk, de vajon ugyanazt látjuk-e? 7-8. old. Ceeweb, 2010. www.elotiszaert.hu/download.php?id=444
3 Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme: Vallásszociológiai írások, Budapest, Gondolat, 1982.
4 Jász Krisztina: Szociális munka, fenntartható alapokon – A paradigmaváltást megalapozó szociológiaelméleti háttér in Szociális munka a fenntartható fejlődésért , 31-34., PTE IGYK Szekszárd, 2011. http://igyk.pte.hu/files/tiny_mce/File/ekonyvtar/konyvek/szocialis_munka_a_fenntarthato_fejlodesert.pdf
5 Jász Krisztina: Szociális munka, fenntartható alapokon – Paradigmaváltás a szociális munkában in Szociális munka a fenntartható fejlődésért, 41.old., PTE IGYK Szekszárd, 2011.

STOP CISPA!

2013.04.22. 00:00

cispa_1366569195.jpg_480x577

Csatlakozunk az USA kongresszusa által nemrégiben (ismét) elfogadott, a felhasználók jogait és az internet szabadságát veszélyeztető CISPA törvényjavaslat elleni nemzetközi online tiltakozáshoz.

Mi az a CISPA? Nagy Testvér az információ-megosztási vadnyugaton

A bankokat kimentették, minket kilakoltatnak! – zúgott a jelmondat az Occupy Wall Street demonstrációin. A mozgalom kezdeményezésére múlt ősszel létrejött akciócsoport nemrégiben több, mint ezer ember adósságát vásárolta föl és törölte el, de ahogy mondják, ez még csak a kezdet.


A látványos tüntetéshullám elmúltával sokszor temették már az Occupy mozgalmat, ami azonban mindig képes volt új formákat ölteni, nem beszélve arról, hogy az utóbbi hónapokban hol az általa kritizált bankvilág egyes prominensei adtak igazat a mozgalomnak, hol az állami szerveknek és a magánszektornak a demonstrációk letörését célzó összejátszására derült fény. A többek közt „Az emberek mentőcsomagja” névre hallgató amerikai kezdeményezés lényege, hogy az aktivisták "rossz", bedőlt hitelköveteléseket vásárolnak föl "fillérekért", melyekkel a hitelezők kereskednek és amiket általában behajtó cégeknek adnak el, ám ők behajtás helyett egyszerűen elengedik az adósságot. Mivel a követelés új tulajdonosa belátása szerint rendelkezhet a kintlévőség fölött, a kapzsiságra alapozó rendszer logikája által diktált „szabályok”, működésmód látványos felrúgásával, ám teljes mértékben jogszerűen járnak el.

 egyenlet.jpg

Tavaly ősszel egy mintaprojekt keretében 500 dollárért mintegy 14 000 dollárnyi (jelenlegi árfolyamon 117 ezer forintért 3 millió 276 ezer Ft) adósságot tudtak felvásárolni és eltörölni. Ennek sikerén felbuzdulva hirdettek meg egy nagyobb szabású adománygyűjtést, ami jelenleg a célként kitűzött összeg mintegy tízszeresénél jár. A november közepén elindított gyűjtés során immár jóval több, mint fél millió dollár (mintegy 134 millió forint) jött össze. Most több, mint 1000 ember kb. 1 millió dollárnyi (magán)egészségügyi adósságát törölték el a fent leírt módon, de ezzel még mindig csak egy töredékét használták fel az összegyűlt adományoknak, mivel a jelenlegi összeg több, mint 11 millió dollárnyi adósság fölvásárlásához elegendő. A szervezők szerint azonban ez még mindig „csupán egy szikra, nem a megoldás”.


Ez a „közösségi adósságelengedés” példaértékű lehet, vannak, akik zseniálisnak titulálták, a jövő pénzügyi válságaira adandó válasz modelljét látják benne. Miközben szinte az egész világ az adósságalapú, hitelpénzrendszeren nyugvó, omladozó gazdasági rendszer, a kifizethetetlen adósságok foglya, ez a megoldás valóban meghökkentően egyszerű, elegáns és szolidáris megoldást kínál a rendszer igazságtalanságainak kezelésére, enyhítésére, a szemlélet pedig, amelyből megszületett, a teljes megújuláshoz is elvezethet. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nem lehetett hallani a kezdeményezésről.

Ősszel még egyáltalán nem arattak sikert az éppen egymásra találó Millát és Bajnait, illetve közönségüket figyelmeztető üzeneteink az ellenzéki sajtó körében. Most már igen. Mi változott?

Október 23-án két transzparenssel kommentáltuk a Milla és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett formáció egymásra találását. Így hangsúlyoztuk, hogy nem lenne szabad elszalasztani a civil politizálás megerősödése által a magyar demokrácia megújítására, illetve kiteljesedésére kínálkozó történelmi lehetőséget a 2010 előtti állapotokhoz való visszatéréssel. Akkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy a volt miniszterelnök által elmondott korszakváltást vizionáló, hangzatos beszéd ellenére az ellenzéki sajtó nem kívánta megmutatni ezeket az üzeneteket, miközben kormánypárti médiumoknál láthatóak voltak. Valószínűleg nem hiányzott a kellemetlenkedésünk, vagy egyszerűen csak az üzenetek nem illettek a képbe, nem vitték át az ingerküszöböt.

Most - a Milla tegnapi rendezvényén - újra bevetettük ezeket, és ezúttal ellenzéki sajtómegjelenések következtek. Mi változott ősz óta? Kiderült, hogy egy "eladható arc" és egy új imázs nem elég a változtatáshoz?  Netán a diákok által elindított civil tüntetéshullám, a hallgatói fórumok, spontán vonulások, tér-, híd-, lakás-, egyetem- és pártszékházfoglaló, illetve egyéb tiltakozó akciók eredménye, hogy hírértékűvé váltak a nem egyszerű kormányváltást, hanem részvételi demokráciát és az oligarchák politikai oldalakon átívelő hatalmának felszámolását hirdető üzenetek? Valószínűnek tűnik.

03.17. 500.jpg

Remélhetőleg ez jel, ami arra utal, hogy már a véleményformálók is el tudják képzelni, hogy változás nem csupán pártpolitika, választási taktikázás és a múltat idéző arcok által lehetséges, sőt talán azt is belátják, hogy immár valódi megújulás is elképzelhető, ami biztosan nem a régi politika világából fog kibontakozni. A tömegben felbukkanó politikusok és pártzászlók fotóit felvonultató galériákban saját üzeneteinkre, illetve azokhoz hasonlókra bukkanni olyan furcsa érzés, ami erre enged következtetni.