Egy egész raktárnyi, 2,5 millió kiszivárogtatott dokumentum fedte fel több mint 120 ezer ún. offshore – adóelkerülés céljából az anyaországuktól távol bejegyzett – cég és tröszt titkait, feltárva a politikusok, kormányzati szereplők és a dúsgazdag oligarchák között világszerte létrejött rejtett megállapodásokat.

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által megszerzett titkos iratok lemeztelenítik a Virgin- és a Cook-szigeteken, illetve más offshore rejtekhelyeken, adóparadicsomokban álcázott cégek és privát trösztök mögött megbúvó neveket…

Az akták tényekkel és számításokkal szolgálnak – készpénz-átutalásokról, fúziók dátumairól, cégek és egyének közti kapcsolatokról – amik azt szemléltetik, milyen agresszíven terjedt ki az egész földgolyóra az offshore pénzügyi titkolózás, lehetővé téve a vagyonos, jó kapcsolatokkal rendelkező elit számára az adóelkerülést, táplálva a korrupciót és a gazdasági gondokat, gazdag és szegény országokban egyaránt. A feljegyzések több mint 170 országban található, személyek és társaságok nevén jegyzett offshore vagyonokat részleteznek. (…)

secrecyforsale_cpi_header.jpg"Diszkréció eladó" 


A raktárnyi dokumentum az offshore rendszerrel kapcsolatos belső információk legnagyobb adatállományát képezi, amit médiaszervezet valaha összegyűjtött. Az akták teljes mérete gigabájtokban mérve több mint 160-szor nagyobb, mint a WikiLeaks által 2010-ben kiszivárogtatott amerikai külügyminisztériumi dokumentumoké. Az iratok elemzésére az ICIJ együttműködött a brit The Guardian és BBC, a francia Le Monde, a német Süddeutsche Zeitung és Norddeutscher Rundfunk, az amerikai Washington Post és a kanadai CBC riportereivel, valamint 31 másik médiapartnerrel szerte a világon.

46 ország 86 újságírója csúcstechnikájú adatfeldolgozási eljárások és a régimódi „cipőkoptató” oknyomozó módszerek bevetésével rostálta át a csaknem 30 évet felölelő könyvelést, e-maileket és más iratokat. „Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a titkos világ végül napvilágra került” – mondta Arthur Cockfield, a kanadai Queen’s University jogi professzora és adószakértője, aki egy interjú során tekintette át a dokumentumok egy részét. Elmondása szerint az iratok az Óz a csodák csodája című klasszikus film azon jelenetére emlékeztették, amelyben „elhúzzák a függönyt és látod a varázslót, amely ezt a titkos gépezetet működteti.”

 

dorothypullingcurtain280.gifAz ICIJ oknyomozó publikáció-sorozata világszerte reakcióra késztette a politikusokat, pénzügyi felügyeleteket és újságírókat – a téma Magyarországon néhány tudósítás után hamar lekerült a napirendről, pedig egy tavalyi tanulmány megállapításai szerint is „Magyarország ott van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! (…) Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Pogátsa Zoltán)

Az ICIJ és partnerei által feldolgozott sztori kezdeti (2013. áprilisi) megjelenései óta világszerte közhivatalnokok tettek nyilatkozatokat, kormányok indítottak nyomozásokat, politikusok és újságírók vitáztak a feljegyzések és a riportok horderejéről és a belőlük fakadó következtetésekről. Néhány példa: India vizsgálatot indított a dokumentumokban szereplő állampolgárai ellen, az orosz miniszterelnök-helyettes a leleplezés hatására hazaköltöztette külföldön tartott vagyonát, Svájc elkezdett együttműködni az USA kormányával az ország bankjaiban tartott amerikai vagyonok felderítése ügyében, a brit pénzügyminisztérium megegyezett a korona tengerentúli területeivel az offshore számlák felderítéséről, a brit, amerikai és ausztrál adóhatóságok nyomozást indítottak a kiszivárogtatott iratok alapján, az Európai Bizottság kiadott egy nyilatkozatot, amelyben az adóelkerüléssel szembeni erőfeszítéseket sürgetett nemzeti, uniós és nemzetközi szinten egyaránt, Luxemburg megegyezett az amerikai hatóságokkal a banki titkok feloldásáról, az osztrák Raiffeisen bank vezérigazgatója lemondott, miután a hatóságok vizsgálatot indítottak ellene a dokumentumokban foglaltak miatt stb.

 

A rendszer természetét föltáró korábbi leleplezésekhez, a Libor-botrányhoz, azaz a tavaly kipattant globális kamatmanipulációs ügyhöz, illetve a legnagyobb bankokat érintő pénzmosási botrányokhoz hasonlóan valószínűleg ebben az esetben is hosszas nyomozásra és – egyelőre – kevés letartóztatásra számíthatunk, de a leleplezések minden bizonnyal nagyban segítik azt az átalakulást a pénzügyi szektorban, amiről Andrew Haldane, az angol központi bank tisztségviselője beszélt, amikor kijelentette, hogy az Occupy mozgalomnak igaza van.

Egy sor izgalmas egybeesés (ún. véletlen) vezetett ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Tanulmányaim kapcsán többek közt éppen Naomi Klein No Logo című globalizációkritikus alapművével foglalkoztam, amikor egy blogon – egészen más kontextusban – találkoztam a Coca Cola Company Chairs (Székek) című idei reklámfilmjével, ami az új generációs rendszerkritikus mozgalmakkal is könnyedén összefüggésbe hozható. Ez a hirdetés több szempontból is rendkívül érdekes, ugyanis nyilvánvaló képmutatásán túl nem csupán iskolapéldát szolgáltat a rendszerrel való szembeszegülés életérzésének a branding, vagy márkaépítés módszere által történő gátlástalan vállalati bekebelezésére, hanem egy frappáns metafora révén különös módon valódi forradalmi gondolatot is kifejez – és teszi mindezt egy elhízás elleni kampány keretében.


A szóban forgó reklám Spanyolországban került adásba 2013 tavaszán és egy madridi reklámügynökség készítette az üdítőgyártó cég elhízás és mozgásszegény életmód elleni kampányához. A filmben egy fiatal dolgozó késő este egy már kiürült nagyvállalati irodaépületben tartózkodik, egy hang a cégvezető irodájába hívja. Az ablak felé néző bőrfotel irányából érkező hang hellyel kínálja a fiút, miközben elmondja, valójában ő és a társai uralják a világot, akik ott vannak minden döntéshozó központban, akik évszázadok óta kontrollálják az embereket munkahelyükön, otthonaikban, vagy amikor kimozdulnak, egyszerűen mindent ellenőrzésük alatt tartanak. Majd megfordul. „Mi vagyunk a székek, és eljött az idő, hogy uralkodjunk felettetek! - És mi van, ha fölállunk?” – kérdez rá a fiú. „Ha fölálltok, mi veszítünk.” Diadalmas zene, vágóképek a világ minden táján (köztük mellesleg egy budapesti villamoson is) – szó szerint – felkelő emberekről. A dolgozó kisétál, és elvesz egy üveg kólát az automatából. A kólásüveg nem egész két másodpercig látható, majd ki is írják: „Mi van, ha fölállunk?” – és végül felvillan a vörös hátteres szöveg a túlsúlyellenes kampányról, a cég logójával.

Felületes olvasatban a reklám egyszerűen egy poénnal, illetve a termék „elrejtésével” igyekszik „a székekre hárítani”, vagy elkenni az üdítőgyártó óriáscég felelősségét az ún. fejlett országokra, különösen a vállalat anyaországára egyre inkább jellemző járványszerű elhízással kapcsolatban. Ha ennél egy réteggel mélyebbre tekintünk, feltűnhet, hogy az amerikai típusú világkapitalizmus egyik szimbólumának számító cég hirdetésének központi, a pozitív töltést hordozó eleme tulajdonképpen a forradalom metaforája, sőt még az összeesküvés-elméletekre is egyértelműen utal.


Felháborodottak Puerta del Sol 290.jpgEgyáltalán nem véletlen, hogy éppen Spanyolországban készült, és került bemutatásra egy ilyen reklámfilm a Coca Cola számára. Abban az országban, amit az EU-n belül Görögország után a legsúlyosabban érintett a pénzügyi-gazdasági válság, illetve az ingatlanpiaci lufi kidurranása, ahol rekordokat dönt a munkanélküliség, a pályakezdő fiatalok körében már 57%-ot elérve, ahol folyamatosak a megszorítások, miközben korrupciós botrányok és újabb bankmentő-csomagok borzolják a kedélyeket, és ahonnan két évvel ezelőtt útjára indult az ún. fejlett világon végigsöprő rendszerkritikus térfoglaló tüntetéshullám. A Felháborodottak – a fiatalok által kezdeményezett - mozgalmának hazájában rendszeresek a százezreket, sőt milliókat megmozgató országos tüntetéssorozatok, egy 2011 őszén készült felmérés szerint pedig a lakosság 73%-a vélekedett úgy, hogy a pénzpiacok uralmát, valamint a gazdasági és politikai elit összefonódását elutasító, valódi demokráciát követelő mozgalomnak igaza van.

Ma már közismertnek mondható tény, hogy a cégek elsősorban nem termékeket reklámoznak, hanem a márkaépítésen keresztül bizonyos ideákat, életstílusokat, életérzéseket társítanak hozzájuk, valójában ezeket állítva a hirdetések középpontjába. Az óriásvállalatok a márkákhoz fűződő hamis személyes kötődésekkel helyettesítik a kereskedelem elszemélytelenedése révén háttérbe szoruló valódi emberi kapcsolatokat, Naomi Klein megfogalmazásával élve „márka-törzseket” (pl. Coke vs. Pepsi, Nike vs. Adidas, Apple-rajongótábor stb.) hoznak létre. A rendszerellenes kihívásokhoz igazodó kapitalizmus a ’60-as, ’70-es évek ellenkultúrájának elemeit termékekké változtatva, ezzel magát az életstílust áruba bocsátva, és a fogyasztáson keresztül az egyéni önmegvalósítás illúzióját kínálva a rendszerbe integrálta a különböző szubkultúrákat, így a ’80-as, ’90-es évekre a fiatalság egy részére általában jellemző rendszerellenességet többnyire puszta divatirányzatokba, stílusokba csatornázta. Így bukkantak föl az olyan megmosolyogtató jelenségek, mint az erre szakosodott boltokban kapható hippi, punk, anarchista stb. ruházati cikkek, az ellenkultúra zarándokhelyeiből üzleti vállalkozássá váló könnyűzenei fesztiválok, vagy az áruházláncok polcain megtalálható Che Guevara és CCCP-pólók.


orbán_cola.jpgGyáravatón a "gazdasági szabadságharc" kormányfője

A Coca Cola székes reklámjával most ezt a mutatványt igyekeznek kicsiben megismételni, ráadásul duplán. Egyrészt a „vállalati felelősségvállalás” maszlagjának értelmében, a „zöldre festés” analógiájára az elhízás elleni kampánnyal igyekeznek azonosítani a márkát, ami tegyük hozzá már régóta nem csupán a kólát jelenti. Másrészt a rendszer kárvallottjainak, a prekariátus forradalmának szimbolikus ábrázolásával próbálják „a felkelés” életérzésébe csomagolni a kapitalizmus szimbólumának számító terméket. Ez a felkelés, a változás iránti vágy 2011 óta nagyon is benne van a levegőben, Spanyolországban különösen. Úgy látszik, annyira, hogy már óriáscégek is úgy érzik, marketingstratégiájukban kell reagálniuk rá. Az Illuminátusokkal, háttérhatalommal kapcsolatos – gyakran vad és leegyszerűsítő, de a pénzügyi, ill. nagyvállalati hatalom megfoghatatlanságát és a politikával való összefonódását elnézve nem meglepő módon egyre népszerűbb - elméletek asszociációit keltő felütés még inkább erősíti „a felkelés” pátoszát. Bár a filmmel igyekeznek a szokásos módon viccet csinálni belőle, a székek uralmának képével valójában lényeges momentumra mutatnak rá: a fejünkre nőtt rendszert alkotó intézményekre, illetve a szerepekre, melyeket eljátszva fenntartjuk azt. A székeinkből való felkelés értelmezhető úgy, mint a minket korlátozó szerepekből való kilépés, az új típusú forradalom (rEvolúció) metaforája.

Egy a reklámfilmhez érkezett hozzászólást idézve, a Coke szimbolikus jellegét szem előtt tartva, tegyük fel a költői kérdést: „És mi van, ha abbahagyjuk a kólaivást?”

A közvetlen politikai cselekvés stratégiája általában adott problémákra, illetve a válaszul adható megoldásokra, alternatívákra irányuló demonstratív figyelemfelkeltést, valamint a megfelelő képviseletet nélkülöző csoportok nyomásgyakorlás általi érdekérvényesítését célozza. Az alkalmazott eszközök minősége alapján erőszakmentes és erőszakos válfaját szokás megkülönböztetni. Előbbi legfőbb eszközei az erőszakmentes  polgári engedetlenség körébe sorolható tüntetések, sztrájkok, ülősztrájkok (sit-in) és foglalások, hacktivizmus stb. Az ebbe a viszonylag új keletű irányba elköteleződő mozgalmak, csoportok általában következetesen elutasítják a többnyire jóval nagyobb múltú erőszakos formák (véres lázadások, felkelések, merényletek, zavargások, stb.) alkalmazását, bár például a tulajdon elleni erőszak, szabotázs és blokád mérsékeltebb eszközeivel kapcsolatban még ma is megoszlanak a vélemények. A kifejezetten valamilyen ügy előmozdítása érdekében megvalósuló erőszakmentes közvetlen cselekvés, illetve polgári engedetlenség jelenségét proaktív aktivizmusnak, röviden pro-aktivizmusnak is nevezik.


vietnam-war-protest-park--510.jpgÜlősztrájkkal a vietnami háború ellen, USA 1970 körül


Modern értelmében a közvetlen cselekvés fogalma a lutheri protestáns, illetve a klasszikus forradalmi és munkásmozgalmi hagyományból eredeztethető. A fogalom már a múlt század elejének munkás- és nőmozgalmi, illetve anarchista diskurzusában fölbukkant, elterjedése Voltairine de Cleyne hasonló című, 1912-es esszéjének köszönhető, azt a Bostoni teadélutánig és a rabszolgák felszabadításáért küzdő mozgalomig vezeti vissza, és a polgári jogok kérdéskörébe sorolja. A nők szavazati jogáért küzdő brit és amerikai szüfrazsettek, illetve az ír függetlenségi mozgalom résztvevői már ekkortájt alkalmazták a passzív ellenállás, nevezetesen az éhségsztrájk módszerét is figyelemfelkeltő célzattal. Az erőszakmentes polgári engedetlenség, vagy passzív rezisztencia fogalmát elméleti síkon a XIX. század közepén Henry David Thoreau alapozta meg, majd Mohandas, avagy Mahatma Gandhi teljesítette ki az 1920-as évektől kezdve a Satyagraha (magyarul az igazság mellett való kiállás, vagy lelki erő) tanításával, illetve az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjaként folytatott tevékenységével, amit például az éhségsztrájk angol gyarmatosítók által betiltott, az ősi indiai hagyományban is megtalálható gyakorlatának felelevenítése, vagy a legendás Sómenet fémjelez. A polgári engedetlenség gyakorlatának másik úttörője Rosa Parks afro-amerikai aktivista, az 1955-ös Montgomery buszbojkott elindítója, illetve az ennek nyomán kialakuló polgárjogi mozgalom vezetője, Martin Luther King. Nagyrészt kettőjük tevékenysége nyomán az 1960-as évekre a nyugati országokban széles körben alkalmazták a békés engedetlenség gyakorlatát olyan eszközök által, mint például az ülősztrájk, a különféle infrastrukturális, vagy intézményi terek megszokott használatának felforgatásán alapuló, demonstratív elfoglalása. Az 1968 körüli háborúellenes megmozdulások és diáklázadások eseményei Amerika- és Európa-szerte árulkodtak erről. A közvetlen cselekvés a kor ellenkultúrájának fontos eleme, a könnyűzenében, vagy az akcióművészeti tendenciák által a képzőművészetben is markánsan megjelenik.

Bár sokan másként vélekedtek, a közvetlen cselekvésen keresztül megvalósuló erőszakmentes forradalom (jelenkori értelmezésben: rEvolúció) gondolatát mozgalmak egész sora tette magáévá: a nukleáris fegyverkezés-ellenes mozgalomtól a zöldeken át a feministákig, de a keleti tömb országaiban 1980 és '89 között zajló 1999_Battle in Seattle_banner 270.jpgesemények sem függetleníthetők mindettől. A ’80-as, ’90-es évekre a rendszerkritikusok mellett már olyan, jellemzően konzervatív beállítottságú mozgalmak is átvették a polgári engedetlenség módszereit, mint például az abortuszellenes csoportok, miközben az eszköztár egyre bővült. Főként az ökológiai mozgalmak aktivistáinak tevékenysége nyomán új, az audiovizuális tömegmédia lehetőségeire építő, vagy azokat kihasználó formák születtek, melyek kevés, vagy viszonylag kevés ember részvételével is jelentős figyelemfelkeltő potenciállal bírnak. Ilyenek például a látványos és szimbolikus akciók, mint a bálnavadászat akadályozása, vagy a politikai performance "műfaja". Az internet elterjedésével megjelenő hacktivizmus a virtuális térben valósítja meg a közvetlen politikai cselekvés és a polgári engedetlenség gyakorlatát, az ezredforduló globalizációkritikus mozgalmaival pedig megkezdődött a megelőző évtizedek rendszerkritikus szerveződéseinek világméretű együttműködésben cselekvő hálózatának kiépülése.

Ugyan a pro-aktivizmus fogalma nem feltétlenül korlátozódik erre, az olyan tevékenységek, mint a gerillakertészkedés, vagy a Food not Bombs (Bombák helyett ételt) nevű kezdeményezés(ek)nek az ökoszociális fenntarthatóság elvei mellett kiálló ingyenes, az egyébként a kukákba kerülő élelmiszerfölösleget a rászorulók körében hasznosító ételosztásai rendkívül tiszta példái a közvetlen cselekvés kimondottan pozitív töltésű, legfeljebb közvetett módon tiltakozó jellegű formájának. Az új generációs mozgalmak egyszerre alkalmazzák a hagyományos, tiltakozó jellegű technikákat és folytatnak pro-aktivizmust az Indignados és az Occupy esetében első sorban a látványos közvetlen demokratikus tanácskozások, vagy a szociális jellegű projektek formájában, az Anonymous és társai pedig az információ és a tudás szabadságának nevében tett kiszivárogtatásokkal.


Hazánkban a közvetlen politikai cselekvés és polgári engedetlenség módszerei néhány kivételtől eltekintve az utóbbi évekig nem igazán honosodtak meg, 2011 őszétől - a globális rendszerkritikus tüntetéshullám csúcspontjától - kezdve viszont egyre fokozódó intenzitással jelentkeztek. A Város Mindenkié, illetve a Börtön Helyett Lakhatást iroda- és lakásfoglaló akciói, részben a csoportunk által szervezett szimbolikus események,  majd a Hallgatói Hálózat figyelemfelkeltő és egyetemfoglaló akciói, ülősztrájkjai, vagy az OccuPál nevű sátoros occupied300.jpgtérfoglaló tiltakozás, illetve az Anonymous önálló magyar szárnyának aktivizálódása nyomán, majd a 2012 decemberétől országszerte, váratlan intenzitással jelentkező diáktüntetések rendszeressé váló spontán felvonulásaival, híd- és egyetemfoglaló akcióival, illetve a hallgatói fórumok közvetlen demokratikus tanácskozásaival  rövid idő alatt széles körben elfogadottá és használatossá váltak a közvetlen politikai cselekvés alapvető módszerei, egyre több újonnan alakuló kezdeményezés (Szabad Művészek, Humán Platform, Középiskolai Hálózat, Első Magyar Egyetemfoglalás, Az Alkotmány Nem Játék stb.) folyamodott hasonlókhoz. Annak, hogy Magyarországon a korábban inkább csak szórványosan (pl. a rendszerváltozást megelőző évek ellenzéki demonstrációi, az 1990-es taxisblokád, a 2002-es hídfoglalás és a 2006-os permanens térfoglalás, illetve egyes környezetvédő akciók során) jelentkező erőszakmentes polgári engedetlenség, a vehemensebb, proaktív mozgalmak (Védegylet, Critical Mass, részben a „Jobbik Magyarországért Mozgalom”, TB Mentők, 4K! – Negyedik Köztársaságot!, Zöld Pók, stb., illetve a fönt már említett kezdeményezések)  inkább csak a kétezres évek közepétől, második felétől jelentkeztek, alapvetően három oka van. Ekkor kezdtek felnőni az első, nagyrészt már a rendszerváltás után - posztkommunista képviseleti demokráciában, kapitalista berendezkedésben - szocializálódott nemzedék tagjai, az a generáció, amely számára általánosan magától értetődő a web 2.0 és az egyéb információs technikák folyamatos, aktív használata és ettől az időszaktól kezdve jelentkeztek egyre inkább egyértelmű módon a harmadik köztársaság – a globális problémákkal is összekapcsolódó - válságának tünetei. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a krízis felszínre bukkanásával nagyjából egy időben állt elő a „megfelelő emberanyag” kritikus tömege, és a technikai feltételek is adottak voltak a hirtelen és egyre gyorsuló kibontakozáshoz.

 

  Térfoglalás


A különféle infrastrukturális, intézményi, vagy közterek megszokott használatának szubverzióján alapuló demonstratív elfoglalásának célja általában politikai jellegű figyelemfelkeltés, nyomásgyakorlás. A közvetlen cselekvés, illetve a polgári engedetlenség alapvető eszközeként számos formája ismert az ülősztrájkoktól a híd- és egyetemfoglalásokon át a tiltakozó-táborok fölállításáig. Ez utóbbi vált az elmúlt években világszerte tapasztalható rendszerkritikus tüntetéshullám legfőbb jelképévé.

11-11 510.jpg


A mai értelemben vett politikai indíttatású térfoglalás közvetlen előképének a XIX. századi munkásmozgalmak gyár-és műhelyfoglalásait tekinthetjük, de a fogalom természetesen nem választható el a politikai véleménynyilvánítás és gyülekezés mára intézményesült, bevett formáinak kialakulásától sem. A főként az erőszakmentes polgári engedetlenségi mozgalmak keretei között kialakuló, az 1960-as évektől a nyugati országokban tömegesen jelentkező ülősztrájkok, és az 1968-as tömeges egyetemfoglalások óta a tér elfoglalásának békés határátlépést megvalósító aktusa az általánosan megszokottnál akár kicsivel is radikálisabb tiltakozások alapvető motívumának, sőt a kihasználatlan épületeket általában lakhatás céljából elfoglaló squatterek számára életformának számít. Az általában szimbolikus jelentőségű közterületeken, például a Fehér Ház, vagy az angol parlament mellett fölállított tiltakozó-sátortáborok gyakorlatát a nukleáris fegyverkezést ellenző mozgalom hozta be a modern módszerek közé 1981-től, azonban ennek előképe már a ’20-as években létezett katonai bázisok szomszédságában fölvert táborok formájában. Az anti-nukleáris mozgalom sátoros tiltakozásait Peace Camp-eknek (Béke-táboroknak) nevezik, és számos közülük évekig, sőt évtizedekig fennállt, vagy még mindig létezik.

2011 elején az egyiptomi forradalom során Kairóban – a pekingi Tienanmen térhez hasonló módon – a város központi terének, a Tahrir térnek az elfoglalásával és a folyamatos, tíz- és százezres tüntetés-folyam középpontjává, szimbolikus hellyé válásával a tiltakozó-tábor fogalma új dimenzióba lépett. Egész sátorváros alakult ki a téren, amely létrehozta a maga infrastruktúráját. A Wisconsin-i törvényhozás épületének februári tömeges elfoglalása már előrevetítette az USA előtt álló forró ősz eseményeit. Májusban a madridi Puerta del Sol téren (és Spanyolország számos városának terein) hasonló foglalás kezdődött válaszul a Toma la Calle!, azaz Foglald el az utcát! felhívására. Ezzel útjára indult a Felháborodottak mozgalma és a nyugati világon végigsöprő rendszerkritikus térfoglaló tüntetéshullám. Júliusban, miközben megszületett a Wall Street elfoglalásra szólító felhívás, egy Tel-Avivban a lakhatás magas költségei miatt kezdődő sátoros térfoglalás életre hívta a később százezreket megmozgató Társadalmi Igazságosságot! nevű, az ország történetében mindaddig példátlan méretű civil tömegmozgalmat. Szeptemberben az Occupy Wall Street is sátortábort hozott létre a New York pénzügyi negyedében található, a terület nagyvállalati tulajdonosának nevét viselő Zucotti parkban (amit vissza is neveztek a korábbi Liberty Plaza-ra, vagyis Szabadság térre), majd a mozgalommá szélesedő kezdeményezés hatására USA-szerte, az október 15-i globális akciónaptól kezdve pedig világszerte alakultak ki hasonlók. Hónapokig álló tiltakozó táborok jöttek lére a londoni Szt. Pál katedrálisnál, az Európai Központi Bank frankfurti épületénél, Hong Kongban a HSBC bankóriás székházánál. A legalább több száz térfoglalás közül sokat karhatalmi erővel számoltak föl, de Sydneyben még több mint másfél év után is fennáll.

take the square 580.jpg        Szimbólummá vált térfoglalások 2011-ből: Kairó, Madrid, Tel-Aviv, New York

A sátortáborok fölállítása mellett az Occupy London több ízben is a foglalás aktusát pozitív, pro-aktivista jelleggel valósította meg: 2011-12-ben egy üresen álló banképület elfoglalásával és Bank of Ideas (Ötletek bankja) néven közösségi térként való megnyitásával, majd 2012-13-ban egy bezárt közkönyvtár foglalás utáni újranyitásával és a helyi közösséggel együttműködésben való működtetésével.


Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt olvashatók.

Az új generációs mozgalmak által is előre vetített holisztikus paradigmaváltás bizonyos elemeiben a jelenlegi (társadalmi, politikai, ökológiai, stb.) tudományosság által egyáltalán leírható térségek határvidékéig, vagy annál is tovább terjed. Ez leginkább a környezet-tudatosságon túl megjelenő ön-tudatosság, egyfajta posztmodern ökospirituális lelkiség motívumainak megjelenésében és figyelembe vételében nyilvánul meg.

ows med 250.jpgDuane Elgin és Coleen LeDrew Globális tudati változás: Egy születőben lévő paradigma indikátorai című 1997-es munkájukban növekvő tapasztalati spiritualitásról beszélnek, és két alapvető tényezőre hívják fel a figyelmet: „az emberek egyre növekvő kapacitása az önértékelés és a világ megfigyelése tekintetében, valamint javuló képességünk a tekintetben, hogy a saját fejlődésünk irányítói legyünk; másrészt változás figyelhető meg az élő rendszerek értelmezésében, miszerint a kozmosz egységes, és az emberek, az állatok és minden más élőlény egyetlen élethálózatot alkot.” (Jász Krisztina, 2011) Ez utóbbi megfigyelést megerősítik az utóbbi években népszerűvé váló „transzcendens kvantumfizikai” és a globális közösségi tudattal kapcsolatos elméletek, illetve az ide vonatkozó kutatásokból eredő következtetések, valamint a Gaia-elmélet strukturális helytállóságát bizonyító eredmények.


Az új generációs mozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy, stb.) mindegyikénél megnyilvánul valamilyen formában egyfajta, leginkább a New Age mozgalmakhoz, illetve leszármazottaikhoz köthető holisztikus spirituális felfogás, vagy megközelítés. A mozgalmak decentralizált, hálózati jellegéből adódóan nem beszélhetünk általános spirituális elkötelezettségről, de szinte mindenhol megnyilvánult a résztvevők jelentős részének ez irányú érdeklődése. A XX. század második felének szerteágazó spirituális szubkultúráját, amely főleg a keleti és nyugati vallási filozófiák egyesítésén, ezoterikus tanokon, alternatív gyógyászaton és egyes tudományos elméleteken (pl. kvantumfizikai teóriákon és a Gaia-elméleten) alapul, összefoglaló néven New Age (Új kor) mozgalomként emlegetik. Ennek, illetve az ősi civilizációk (pl. a maják) által előre jelzett 2012-es nagy asztrológiai korszakváltáshoz kapcsolódó újabb változatának bizonyos elemei fedezhetők föl az új generációs tiltakozómozgalmak kapcsán, valószínűleg jelentős részben az utóbbi évek vonatkozó témájú internetes dokumentumfilmjeinek köszönhetően. A leginkább szembetűnő motívum a meditáció, a jóga és hasonló módszerek gyakori előfordulása a tüntetések, térfoglalások során, vagy azokhoz kapcsolódóan, de például a „szív bölcsességére” való hivatkozások, vagy az egyetemes szeretet és a planetáris, ill. univerzális egységtudat elvének megnyilvánulásai is többször előtérbe kerültek. Utóbbi elgondolás lényege, hogy az Univerzum öntudattal rendelkező, élő entitás és mint ilyen, minden tudatosság és élet forrása, amely a sokféleség és megosztottság illúzióján keresztül törekszik önmaga megismerésére. Ezen gondolat beágyazottságát mutatja, hogy az Occupy mozgalom egyik globális akciónapja a következő nevet viselte: „’11.11.11. – Egyek vagyunk”, de hasonlóképpen szemléletes az Occupy Love című dokumentumfilm plakátján szereplő fotó is egy Guy Fawkes maszkos tüntetőről, transzparensén a következő üzenettel: „Mindig tudd, hogy szeretnek! – az Univerzum”.


LoveRevolution480.jpgAngol (írásképi) szójáték a forradalom, fejlődés és szeretet szavakkal 


Charles Eisenstein író, aktivista az említett dokumentumfilm egyik előzeteseként szolgáló kisfilmben a következőképpen fogalmaz: „Ez a mozgalom nem arról szól, hogy az alsó 99% legyőzi a leggazdagabb 1%-ot. (…) Úgy gondolom, a szeretet a másik lényhez fűződő kapcsolatunk megélése. A közgazdász perspektívájából nézve ’amiből neked több, abból nekem kevesebb jut’. De aki szeret, az tudja, hogy a ’több neked, az nekem is több’. Ha szeretsz valakit, az ő boldogsága a tiéd is, az ő fájdalma a te fájdalmad is. Önmagad érzékelését kiterjeszted a többi élőlényre is. Ez a szeretet: az éned kiterjesztése, hogy befogadd a másikat. És ez egy teljesen más jellegű forradalom. Ebben a forradalomban nincs kivel harcolni, nincsen gonosz, nincs másik.” Deepak Chopra író, fizikus és spirituális guru publikációkban és személyes megjelenéseivel is támogatta az Occupy mozgalmat. A New York-i térfoglalás helyszínén rövid meditációt is vezetett, majd így fogalmazott: „Az egyszerű harag, indulat csak tovább működteti azt, ami már eleve zajlik odakint. Kapzsiság és félelem alkotta, nekünk pedig túl kell lépnünk mindezen. Oda, ahonnan az együttérzés, a kiegyensúlyozott nyugalom és egy-kedvűség, valamint a kreativitás ered. Kérdezzétek meg magatoktól: hogyan lehetek a változás, amit a világban látni szeretnék?”

Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

A fenntartható fejlődés szerteágazó, interdiszciplináris (tudomány-területeken átívelő) fogalom, amely ökológiai, gazdasági, kulturális és társadalmi dimenziókat egyaránt magában hordoz, azokat összefüggéseikben vizsgálja. Legfőbb célkitűzése a természet és az emberiség - a társadalmi igazságosság elvének érvényesülését is magában hordozó - egyensúlyának megteremtése. A fogalom megjelenésekor még a gazdasági és az ökológiai, környezeti szempontok összeegyeztetésére helyezték a hangsúlyt, mára azonban, lényegében annak belátásával, hogy nem egyenrangú, hanem egymásba ágyazódó (al)rendszerekről van szó (a gazdaság a társadalom alrendszere, a társadalom pedig az ökoszisztémáé), ez eltolódott az ökoszociális fenntarthatóság elvének irányába.


jenga300.jpgAz 1960-as évektől kezdve, az iparosodás következtében robbanásszerűen növekvő globális népesség és a gazdasági növekedés kényszere által fokozódó környezeti terhelés hosszú távú következményeinek felismerése nyomán kialakuló „ökologikus szemlélet eredményeként világossá vált, hogy egy az eddigitől eltérő, a környezeti és társadalmi károkat figyelembe vevő gazdasági és társadalmi működésmódra van szükség a globális katasztrófa elkerülése érdekében. A gazdaság, a piac, az ipar és az iparosított módon működő mezőgazdaság károkozásának árait a jelenlegi társadalmak sérülékeny csoportjaira illetve a jövő generációira terhelik. Ezeket a problémákat egyik oldalról a zöld, környezet- és természetvédő mozgalmak, másrészről a társadalomkutatók, szociális szakemberek tudatosították. Integrálásuk az ökologikus gondolkodásmódban jelenik meg.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2011) A Római Klub 1972-es, A növekedés határai című publikációja széles körben hívta föl a figyelmet minderre.  A fenntartható fejlődés fogalma nem előzmények nélkül való, de gyors elterjedése az ENSZ ún. Brundtland-jelentésének (Közös jövőnk, 1987.) hatására következett be. A jelentésben foglalt definíció szerint „…a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” A környezettel való viszonyban paradigmaváltást jelentő fogalom a generációkon átívelő felelősség és méltányosság, a fejlődés fogalmának mennyiségi helyett minőségi kritériumokra épülő újraértelmezése, a gazdaság elsőbbségének megkérdőjelezése és az ökológiai-társadalmi-gazdasági érdekek rendszerszintű egyeztetése, illetve a takarékosság és a károkozás megelőzésének szemléletét tükrözi. „Láng István úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés fogalma a kezdettől politikai üzenet egyrészt a szegényeknek, mert célul tűzi ki, hogy jusson mindenkinek legalább annyi, amennyi szükséges az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez (társadalmi és környezeti igazságosság elve – a szerk.), másrészt a gazdagoknak, hogy életmódjukat és fogyasztási szokásaikat szerényebben és takarékosabban alakítsák ki.” (Albert József, 2011)

A fent leírtak talaján kialakuló ökológiai mozgalmak alapvetően három csoportra oszthatók: természetvédő, környezetvédő és ökopolitikai. Ez utóbbi „irányzat már nem csak megóvni, „rezerválni” akar, hanem társadalmi víziói, törekvései is vannak. Decentralizált, demokratikus társadalmat szeretnének, amely a természettel összhangban fejlődik. Már nem csupán a természet védelme fontos számukra, hanem a természethez fűződő megváltozott, új viszony.” Céljuk az ökológia-ellenes gazdaság és társadalom megváltoztatása. „Az 1980-as évektől az ökológiai problémák globálissá válásával párhuzamosan megjelentek a transznacionális környezeti mozgalmak is. (…) Ezek közül a legismertebbek a Greenpeace és a Föld barátai. Szervezett megmozdulásaik rendkívül figyelemfelkeltőek, látványosak, s törekednek a médiák bevonására is.” (Albert, 2011) – ilyen formán a 2010-es évek elején jelentkező új típusú globális tiltakozómozgalmak előképének tekinthetők. A "hagyományos" ökológiai mozgalmak mára professzionális szintet értek el és erősen intézményesültek, a politikai képviselet rendszereibe való integrációjukkal jórészt elvesztették eredeti mozgalmi jellegüket. Az ökologikus gondolkodásmód széleskörű térnyerése révén .immár világszerte számtalan, a fenntarthatóságot alapelvnek tekintő kezdeményezés található a társadalmi szerveződés valamennyi szintjén.

közösségi kert Bp500.jpgKözösségi kert Budapesten


Az ökologikus megközelítések holisztikus, ágazatközi jellegükből fakadóan olyan megoldásokat keresnek és részesítenek előnyben, amelyek valódi megoldásokat teremtenek, tehát a problémák alapvető mozgatórugóit, gyökerét ismerik fel, és arra reflektálnak, illetve amelyek érdemben segítenek méltó életet élni és nem okoznak további társadalmi, környezeti károkat sem. Az új generációs tiltakozómozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy, stb.) nagyban támaszkodnak erre a megközelítésmódra, és bár esetükben a fennálló pénzügyi-gazdasági-politikai rendszer szociális és politikai jellegű bírálata tűnik hangsúlyosabbnak, ez valójában az ökológiai összefüggésekkel egységben jelenik meg.

Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

A társadalmi igazságosság elve az esélyegyenlőség és a szolidaritás ideáján nyugszik, az emberi jogok és méltóság tiszteletét helyezi előtérbe, az emberhez méltó élet alapvető feltételeinek általános, vagy legalábbis minél szélesebb körű biztosítását célozza. Nem egalitarizmust, egyenlősítést, hanem a rosszabb helyzetű társadalmi csoportok életfeltételeinek, elfogadható életminőségének biztosítását jelenti. Érvényesülését sokan a társadalmi béke megteremtésének előfeltételeként tartják számon. Alapjait már a judaizmus, a kereszténység, az iszlám és a hinduizmus tanításai is megfogalmazták. Jelenkori, progresszív értelmezése szorosan összefügg a fenntartható fejlődés fogalmával, így az ökoszociális igazságosság komplex, a globális természeti, társadalmi, környezeti és gazdasági folyamatokat összefüggéseikben értelmező elvéről is beszélhetünk.

 
hands-in-sand 280.jpgA szociális igazságosság modern fogalmát és koncepcióját Luigi Taparelli D’Azeglio jezsuita pap alkotta meg a XIX. század közepén, Aquinói Szt. Tamás tanításai alapján. XI. Piusz pápa 1931-es enciklikájában tovább finomította és a katolikus társadalmi tanok közé emelte. A kifejezést sokféle, gyakran ellentmondásos értelmezésben használták. A politikai diskurzusba John Rawls filozófus hozta be 1971-es, The Theory of Justice című művével, az akkoriban formálódó ökológiai mozgalom és mások is hamar magukévá tették a fogalmat. A gondolat, hogy az emberhez méltó minimális létfeltételek mindenkit megilletnek hívta életre a garantált társadalmi minimumjövedelem, más néven feltétel nélküli alapjövedelem koncepcióját ezidőtájt megfogalmazó kezdeményezéseket is. A német Zöldek pedig az évtized végén a mozgalom négy alappillére közé emelték azt, így az ökológiai bölcsesség, a társadalmi igazságosság, a bázisdemokrácia és az erőszakmentesség lettek az ökologikus gondolkodás alapelvei. A társadalmi és biológiai rendszerek közötti párhuzamosságokra rámutató rendszerelméleti megközelítésnek nagyon nagy hatása volt a szociális munkára az 1970-es években. A fenntartható fejlődés fogalmának kialakulásával, a jelen társadalmi problémáit, igazságtalanságait orvosolni igyekvő szociális munkások és a természet, az élővilág és a természeti erőforrásoknak a jövő generációk számára való megőrzését elsődlegesnek tekintő környezetvédők közös nevezőre jutásával a társadalmi igazságosság elve mindinkább összefonódott a környezeti igazságosság gondolatával. Ennek legfőbb alapvetése, hogy a jelen és a jövő generációi sem foszthatók meg a természeti erőforrásokhoz való hozzáféréstől, vagy az egészséges és tiszta környezettől. Az ökoszociális igazságosság ideája a környezeti és társadalmi problémakat, jelenségeket egységben kezeli, arra a felismerésre alapozva, hogy ezek közös okokra vezethetők vissza. Ezek elsősorban „a profitvezérelt gazdaságnak az általa meg nem fizetett társadalmi károkat és környezeti terheléseket okozó működésmódja” (Herpainé Márkus Ágnes, 2011), a neoliberális kapitalizmusnak az önszabályzó pénzpiacok „mindenhatóságát” hirdető ideológiája és a jövő erőforrásait felélő eladósodásra, illetve „a folyamatos gazdasági növekedés (tév)eszméjére” épülő paradigma.


Ez utóbbi remekül példázza, hogy miért nem lehetséges sem fenntartható fejlődés, sem valódi ökoszociális igazságosság megteremtése a fennálló pénzügyi-gazdasági rendszer működésmódjának meghaladása és gyökeres átalakítása nélkül. A végtelen gazdasági növekedés ideája eleve paradoxon, hiszen nem valósulhat meg véges természeti erőforrások, vagyis a Föld máris szűkösnek bizonyuló zárt rendszerében. Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Márkus, 2010) Az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

Untitled-2c 500.jpgA 2011-es globális tüntetéshullám egyik fő motívuma: a társadalmi egyenlőtlenség


Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak a globális összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlett ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

A 2008-as pénzügyi krízis és az immár ötödik éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a fiskális megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és a Mi vagyunk a 99% szlogenje nyomán sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját.  2012-ben már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát és egy, egyelőre a színfalak mögött zajló reformfolyamat elindulásáról számolt be a pénzügyi szabályozások terén.


Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk további részei itt.

Kulcsfogalmak II.: Részvétel

2013.05.09. 02:05

A részvétel elve szerint minden (valóban) demokratikus berendezkedés alapja az állampolgár lehetősége arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel. Az elv a XX. század közepén fogalmazódott meg először, és a különféle progresszív, például az ökológiai, ökopolitikai mozgalmak ültették át a gyakorlatba az 1970-es évektől kezdve.

A részvételi demokrácia tömören és egyszerűen olyan demokratikus társadalmi modell, amelyben a nép nagyrészt közvetlenül gyakorolja a hatalmat, és a közügyeknek inkább csak egy részét bízza választott képviselők gondjaira. Politikai értelemben a részvétel a döntések közös meghozatalát, a közügyek közös kezelését jelenti, illetve azt, hogy az egyén közvetlenül beleszól az őt érintő döntések meghozatalába. A részvételi elv előtérbe helyezése a legtöbb esetben a fennálló képviseleti rendszer demokrácia-deficitjére, a képviselők korrumpálhatóságára, a politikai eliteknek a pénzügyi-gazdasági elittel való összefonódására, a politikai döntéshozatalnak a pártok rövid távú választási érdekekeit középpontba helyező működésmódjára, illetve az állampolgároknak a valódi beleszólás jogából való kirekesztettségére adott reakció.

részvétel300.jpgMeglehet pontosabb, ha nem a képviseleti demokráciával ellentétes, vagy attól különálló alrendszerként, hanem annak kiegészítéseként értelmezzük, bár az európai diskurzusban egyes irányzatok megkülönböztetik a kettőt: a részvételi demokrácia az egyén és a közösség motiváltságát és tenni akarását helyezi előtérbe. Technikai szempontból, a digitális technológiának és az internetnek, illetve az ún. e-demokrácia eszközeinek köszönhetően a részvételi demokrácia megvalósítása ma reálisabb, mint valaha. A következő alkategóriákat szokás megkülönböztetni:  társadalmi részvétel, a nyilvánosság v. köz részvétele, az érintettek részvétele, közösségi részvétel, civil részvétel, állampolgári részvétel stb. Az egyik legfontosabb, a közvetlen demokrácia eszközeinek minél szélesebb alkalmazása mellett szóló érv a nevelésre vonatkozik. A demokráciát „megtanulni” pusztán a négyévente tartott parlamenti és önkormányzati képviselő-választások által, naiv és teljesíthetetlen elvárás. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az életünket alakító politika fontosabb annál, minthogy túlnyomórészt professzionális politikusokra bízzuk – a politika valamennyiünk ügye, mindig és mindenhol. A politikailag is érett és értő, felelős (állam)polgárrá váláshoz mindannyiunknak folyamatos edzésre, gyakorlásra van szüksége. Ehhez biztosítanak gyakorlóteret a közvetlen demokrácia eszközei, intézményei és folyamatai.

A részvételi demokrácia modelljének számos működő példája létezik, különféle variációkban az önmagukat bázisdemokratikus alapon irányító szervezetektől az intézményesült formákig. Pataki György a „bölcs laikusok” önkormányzásáról ír és azt állítja, a „szakértők és laikusok” szembeállítása olyan elavult gyakorlat, ami „korántsem veszélytelen társadalmi előítéleten” alapul. A témában talán legtöbbet emlegetett példa a brazíliai Porto Alegre több mint egymilliós városa, amely 1989 óta sikeresen alkalmazza a lakosság által csak közösségi közigazgatásnak nevezett gyakorlatot, melynek központi eleme a részvételi költségvetés technikája. „A részvételi költségvetés egyszerűen fogalmazva nem más, mint a települési költségvetés összetételének és arányainak a meghatározása és működésének az ellenőrzése egy minden lakos számára nyitott és átlátható, évente újraismétlődő vita- és tervezési folyamaton keresztül.” A Porto Alegre-i példa Latin-Amerika-szerte több mint száz követőre talált, de európai önkormányzatok is átvették. A másik alapvető példa az állampolgári tanácsok módszere, amit az angolszász országokban évtizedek óta alkalmaznak a közösségi döntéshozatal eszközeként. Ez lényegében - az esküdtszékek már bevált és elfogadott gyakorlatát imitáló – „közösségi mikrokozmosz”, amely a megvitatandó probléma természetének megfelelően kiválasztott önként jelentkező, „laikus” civilekből áll, akik szakértők prezentációi alapján maguk hoznak döntést a kérdéses közügyben, vagy tesznek közpolitikai javaslatot a döntéshozók számára. (Pataki, 2007) Svájcban a gyakori helyi és országos népszavazások, illetve ezek kezdeményezésének akadálytalansága biztosítják a politikai részvétel folyamatos lehetőségét, de például már az Európai Unió, sőt még Oroszország is bevezette az elektronikus aláírásgyűjtéseken alapuló állampolgári kezdeményezések rendszerét, Izland pedig 2010 óta részvételi alapon hozott létre új alkotmányt. A spanyol Felháborodottak által kidolgozott és az Occupy mozgalom által világszerte elterjesztett Emberek tanácsa módszertan egyben a közvetlen demokratikus döntéshozatal, és a részvételi eszme népszerűsítésének demonstratív eszköze. A módszert Magyarországon - csoportunk, a Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary közvetítésével – a Hallgatói Hálózat kezdte szélesebb körben alkalmazni 2012-ben, de kistelepüléseken, például a Fejér megyei Abán már évek óta kísérleteznek a részvételi önkormányzás módszereivel.

people's assembly.jpg


A jelen keretek között a részvétel értelmezhető olyan aktusként, vagy folyamatként, melynek során az információáramlásból vagy a társadalom működéséből valamilyen formában kirekesztett emberek közvetlenül beavatkoznak a társadalmi, politikai és kulturális életbe, és erőteljesen beleszólnak az őket érintő döntések meghozatalába, hogy ezen keresztül javítsák a meglévő intézmények működési mechanizmusait.



Kulcsfogalmainkat összegző sorozatunk többi része itt található.

 

Régóta adósok maradtunk néhány alapfogalom tisztázásával. Ezeket bemutató sorozatunk első részében a paradigmaváltás fogalmát járjuk körül, melynek modern értelmezése Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című, 1962-es művéhez köthető. „A tudományos kutatás paradigmáját a következőképpen határozta meg: „Ezeken olyan, általánosan elismert tudományos eredményeket értek, amelyek egy bizonyos időszakban a tudományos kutatók egy közössége számára problémáik és problémamegoldásaik modelljeként szolgálnak.” (Kuhn, 1984, 11. old.) A paradigma egyaránt jelent felhalmozott ismereteket, elméleteket és módszereket, de ezek nem önmagukban fontosak, hanem azáltal, hogy a tudomány művelésének egy problémamegoldási modelljévé szerveződnek össze.”1 Az ezen modellek válságba kerülését követő, új modellek kialakulását eredményező gyökeres szemlélet-, megközelítés- és működésmódbeli változást paradigmaváltásnak nevezzük.

A jelenlegi, párhuzamosan több területen mutatkozó krízisek összjátékaként jelentkező globális rendszerválság a küszöbön álló paradigmaváltás(ok) jeleként is értelmezhető, az új generációs tiltakozómozgalmak (Anonymous, Indignados, Occupy) résztvevői pedig ennek folyamatát igyekeznek felgyorsítani a problémák minél szélesebb körű tudatosításával és a változás alapjait jelentő fogalmak, alternatívák fölmutatásával, mint a részvétel, a társadalmi igazságosság, az ökoszociális fenntarthatóság elve és a spirituális megközelítés.

Fuller500.jpg


Antal Z. László, az MTA főmunkatársa szerint2 az élet különböző területein egy időben jelentkező válságtünetek legtöbbje, ha nem mindegyike visszavezethető a gazdasági racionalitás és folytonos növekedés uralkodó paradigmájára. Max Weber, a szociológia egyik klasszikusa az ipari forradalom és a piacgazdaság kialakulását a gazdasági racionalitás paradigmájának felülkerekedéséből vezeti le, ami természetesen nem választható el a szekularizációnak és specializációnak „a Felvilágosodás” által meghozott fordulatától. „Könyvének3 fő mondanivalója az, hogy míg az emberek célja ezt megelőzően (egy más paradigma keretei között) az üdvösség megszerzése volt és homo religiosus-ként (vallásos emberként) élték az életüket, addig a gazdasági racionalitás elfogadása után a „pénz és a még több pénz szerzése” lett az élet új célja. Az új célok jegyében született meg a homo oeconomicus („gazdaságos” ember), amely az európai országokban mind a mai napig a domináns elképzelés az emberről magáról. Weber könyve végén azt írja, hogy a gazdasági racionalitás ilyen fokú térnyerésével bekövetkezett a „világ varázstalanítása”, azaz egy „profán” paradigma határozza meg elsősorban ezeknek a társadalmaknak az életét.” (Antal, 2010) A globalizáció folyamata által az egész világon ez vált a domináns felfogássá. A nyugati világ kétségtelen anyagi gyarapodása és technikai fejlődése mellett, vagy inkább ennek árnyoldalaként „a válságtünetek jelentős része erre a változásra vezethető vissza, így feltétezhetjük, hogy elsősorban ez a Föld és a társadalmak betegségének okozója. Ha ezt a gondolatmenetet elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy csak akkor találhatjuk meg a Föld és társadalmak betegségének gyógymódját, ha ki tudunk szabadulni a „varázstalanított világ” fogságából.”– tehát újabb paradigmaváltásra van szükség, amit már évtizedek óta körvonalaznak az ökologikus gondolkodás tézisei, amelyek a mennyiségi növekedés uralkodó közgazdasági nézetei helyett a minőségi fejlődés nevében új célt és értelmet adnának az emberi, közösségi és társadalmi élet számára. „Az új paradigma keretei között alakulhat ki a homo oecologicus (ökologikus ember), a természettel összhangban élő, holisztikus alapon nyugvó társadalmi normákat elfogadó és követő ember és az ilyen emberek által vezetett közösségek és társadalmak.” (Antal, 2010)

A rend fogalmát középpontba állító funkcionalista és az érdekellentétekre, valamint a kizsákmányolás fogalmára fókuszáló konfliktuselmélettel szemben a posztmodern szociológiai szemlélet szerint „annak érdekében, hogy alaposabban be tudjuk azonosítani a szociális hálózaton belüli kapcsolódásokat, a rendszer működését gyengítő és segítő funkciókat, tágítani kell a világlátásunkat. (…) A társadalmi problémák az intézmények fenntarthatatlan működtetésének következményei. Pl.: a globális piacok profitéhsége, a korlátlan gazdasági növekedés favorizálása, az emberek közvetlen bevonását mellőző politikai rendszerek. A politikának, a gazdaságnak és a társadalmi rendszereknek is reflektálniuk kell a fenntarthatóságra, mint alapelvre. Kiemelten fontos a méltányosság és az egyenlőség közvetítése. A bevonás és partnerség szintén kulcsfontosságú feladat. Attitűdváltást igényel az egyéni problémák intézmények felőli magyarázatára való áttérés is, a problémamegoldást pedig a partnerségek irányába szükséges tolni. A családok felé irányuló szemléletben is változtatásra van szükség. Ők ugyanis nem csupán vevők és fogyasztók, hanem a nehézségeket gyakran előidéző és azt megoldani képes szereplők. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a vallási vezetők és etikai vezéralakok szerepét az emberi cselekvések magyarázatakor.”4

Nancy L. Mary szerint mindehhez létfontosságú a társadalmi értékek kiterjesztése, új értékek elfogadása, mint az interdiszciplinaritás, az állampolgári részvétel fokozása a döntéshozatalban és az állampolgári szerepvállalás fejlesztése, a társadalmi igazságosság, részvétel és az életminőség, a társadalmi tőke, mint érték, a fenntartható fejlődési alapelvek figyelembevétele, az egyéni megújulás szükségessége és a spiritualitás beemelése a magyarázatokba, a békés megoldások privilégiuma, a bolygónkhoz való új típusú hozzáállás szükségessége, más fajok egyenértékűségének elismerése, a Föld védelmezője/segítője szerepkör felvállalása és a környezet iránti felelősség, az intézmények Földünket nem kizsákmányoló módon történő fejlesztése, a kapitalizmusból a fenntartható, közösségi modell felé való elmozdulás, a folyamat- és végtermék egyenértékűsége, a fenntartható technológiák, a fenntartható politika és az erőszakmentes fellépés, az értékalapú politizálás, a partnerség és sokszínűség, a bizalom, információ-megosztás és a kommunikáció, a kölcsönösen előnyös megoldásokra való törekvés és empátia. (Jász, 2011)

Duane Elgin és Coleen LeDrew 1997-es (!), Global Consciousness Change: Indicators of Emerging Paradigm7 (Globális tudati változás: Egy születőben lévő paradigma indikátorai) című munkájukban a már folyamatban lévő paradigmaváltás jeleit vették számba. Két alapvető tényezőre hívták föl a figyelmet: „az emberek egyre növekvő kapacitása az önértékelés és a világ megfigyelése tekintetében, valamint javuló képességünk a tekintetben, hogy a saját fejlődésünk irányítói legyünk; másrészt változás figyelhető meg az élő rendszerek értelmezésében, miszerint a kozmosz egységes, és az emberek, az állatok és minden más élőlény egyetlen élethálózatot alkot.” (Jász, 2011) A tanulmány öt területet nevez meg, melyen a változás jelei mutatkoznak: globális kommunikációs minták és globális érzékelés, globális ökológiai figyelemfelkeltés, posztmodern értékek: a versengéstől a partnerségek felé való fordulás, a sokszínűség iránti erősödő tolerancia, növekvő tapasztalati spiritualitás, a fenntartható életforma felé való odafordulás. A szöveg keletkezése óta eltelt másfél évtizedben ezek a folyamatok tovább erősödtek, az új típusú globális aktivizmus felbukkanása pedig új formában való megtestesülésükként is értékelhető.5

 

1 Hideg Éva: Paradigma a tudományelméletben és a társadalomtudományi kutatásokban 5.old., Corvinus Egyetem Jövőkutató tanszék Budapest, 2005. http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/400/1/jovelm14.pdf
2 Antal Z. László: Egy vagy több válság van-e ma a világon in Egy irányba nézünk, de vajon ugyanazt látjuk-e? 7-8. old. Ceeweb, 2010. www.elotiszaert.hu/download.php?id=444
3 Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme: Vallásszociológiai írások, Budapest, Gondolat, 1982.
4 Jász Krisztina: Szociális munka, fenntartható alapokon – A paradigmaváltást megalapozó szociológiaelméleti háttér in Szociális munka a fenntartható fejlődésért , 31-34., PTE IGYK Szekszárd, 2011. http://igyk.pte.hu/files/tiny_mce/File/ekonyvtar/konyvek/szocialis_munka_a_fenntarthato_fejlodesert.pdf
5 Jász Krisztina: Szociális munka, fenntartható alapokon – Paradigmaváltás a szociális munkában in Szociális munka a fenntartható fejlődésért, 41.old., PTE IGYK Szekszárd, 2011.

STOP CISPA!

2013.04.22. 00:00

cispa_1366569195.jpg_480x577

Csatlakozunk az USA kongresszusa által nemrégiben (ismét) elfogadott, a felhasználók jogait és az internet szabadságát veszélyeztető CISPA törvényjavaslat elleni nemzetközi online tiltakozáshoz.

Mi az a CISPA? Nagy Testvér az információ-megosztási vadnyugaton

A bankokat kimentették, minket kilakoltatnak! – zúgott a jelmondat az Occupy Wall Street demonstrációin. A mozgalom kezdeményezésére múlt ősszel létrejött akciócsoport nemrégiben több, mint ezer ember adósságát vásárolta föl és törölte el, de ahogy mondják, ez még csak a kezdet.


A látványos tüntetéshullám elmúltával sokszor temették már az Occupy mozgalmat, ami azonban mindig képes volt új formákat ölteni, nem beszélve arról, hogy az utóbbi hónapokban hol az általa kritizált bankvilág egyes prominensei adtak igazat a mozgalomnak, hol az állami szerveknek és a magánszektornak a demonstrációk letörését célzó összejátszására derült fény. A többek közt „Az emberek mentőcsomagja” névre hallgató amerikai kezdeményezés lényege, hogy az aktivisták "rossz", bedőlt hitelköveteléseket vásárolnak föl "fillérekért", melyekkel a hitelezők kereskednek és amiket általában behajtó cégeknek adnak el, ám ők behajtás helyett egyszerűen elengedik az adósságot. Mivel a követelés új tulajdonosa belátása szerint rendelkezhet a kintlévőség fölött, a kapzsiságra alapozó rendszer logikája által diktált „szabályok”, működésmód látványos felrúgásával, ám teljes mértékben jogszerűen járnak el.

 egyenlet.jpg

Tavaly ősszel egy mintaprojekt keretében 500 dollárért mintegy 14 000 dollárnyi (jelenlegi árfolyamon 117 ezer forintért 3 millió 276 ezer Ft) adósságot tudtak felvásárolni és eltörölni. Ennek sikerén felbuzdulva hirdettek meg egy nagyobb szabású adománygyűjtést, ami jelenleg a célként kitűzött összeg mintegy tízszeresénél jár. A november közepén elindított gyűjtés során immár jóval több, mint fél millió dollár (mintegy 134 millió forint) jött össze. Most több, mint 1000 ember kb. 1 millió dollárnyi (magán)egészségügyi adósságát törölték el a fent leírt módon, de ezzel még mindig csak egy töredékét használták fel az összegyűlt adományoknak, mivel a jelenlegi összeg több, mint 11 millió dollárnyi adósság fölvásárlásához elegendő. A szervezők szerint azonban ez még mindig „csupán egy szikra, nem a megoldás”.


Ez a „közösségi adósságelengedés” példaértékű lehet, vannak, akik zseniálisnak titulálták, a jövő pénzügyi válságaira adandó válasz modelljét látják benne. Miközben szinte az egész világ az adósságalapú, hitelpénzrendszeren nyugvó, omladozó gazdasági rendszer, a kifizethetetlen adósságok foglya, ez a megoldás valóban meghökkentően egyszerű, elegáns és szolidáris megoldást kínál a rendszer igazságtalanságainak kezelésére, enyhítésére, a szemlélet pedig, amelyből megszületett, a teljes megújuláshoz is elvezethet. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nem lehetett hallani a kezdeményezésről.