Életünk irányítását kivették a kezünkből, anélkül, hogy észrevettük volna: a viszonylagos jólét és látszólagos szabadság ígéretével elfedték előlünk a rendszer valódi természetét, de a társadalmi problémák; a szegénység, a végletes politikai megosztottság, a demokrácia és az emberek hatalmának lerombolása, a korrupció, egyes gazdasági szereplők túlzott befolyása, a bankok és a politikusok visszaélései felnyitották a szemünket. Hiányzik a beleszólás lehetősége az életünk irányításába, a tisztes megélhetés, a valódi szabadság és az emberhez méltó élet feltételei.

Ezért október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján, és majdnem pontosan két évvel azután, hogy csatlakoztunk a társadalmi igazságosságot követelő globális tüntetéshullámhoz, csoportunk a KLU(B)ÉLA aktivistáival közösen demonstrációval egybekötött étel- és ruhaosztást szervezett Budapest egy különleges helyszínén (képek itt). Egy bankfiók, egy pénzváltó, egy önkormányzat és egy luxusszálló tőszomszédságában, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet: az elképesztő mértékű és egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek megnyilvánulásaként jelentkező szegénység rendszerszintű problémák következménye, melyek átfogó szemlélet-, illetve paradigmaváltás nélkül aligha oldhatók meg.

o17-2 560.JPG


A rendszer igazságtalan. Mind tudjuk ezt, többnyire mégis úgy teszünk, mintha ez rendben volna így. Mintha a szegénység, éhezés és hajléktalanság, az égbekiáltó egyenlőtlenségek, mértéktelenség és pazarlás az élet szükségszerű velejárói volnának. Például sokat hallunk túlnépesedésről, gazdasági- és élelmiszerválságról, mint a szegénység és éhezés okairól, de az egyenlőtlenség egyik megnyilvánulási formájáról, az elképesztő mértékű élelmiszer-pazarlásról már annál kevesebb szó esik.
A világon évente megtermelt élelmiszerek 1/3-a (!!!) kárba vész a termelők, az elosztók és a fogyasztók pazarlása folytán. Eközben a becslések szerint nagyjából egymilliárd ember kimondottan éhezik. Magyarország ugyan nem tartozik a csúcs-pazarlók közé, de így is megdöbbentő mennyiségű élelmiszer végzi a kukákban: évente kb. 180 kg jut az ország minden egyes lakójára, miközben az éhezők száma mintegy 200 000-re tehető. Amartya Sen indiai közgazdász még 1998-ban kapott Nobel-díjat, amiért kimutatta, hogy a szegénység nem mennyiségi, hanem elosztási problémák következménye.

Ha levetkőzzük a rendszer cinizmusát és félretesszük a farkastörvényekről szóló hazugságokat, beláthatjuk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Egy magát fejlettnek tartó kultúra, civilizáció hogy engedheti meg, hogy egyáltalán létezzen, sőt már-már intézményesüljön olyasmi, mint a hajléktalanság? Az éhező milliókról már nem is beszélve...
A probléma megoldása első sorban akarat kérdése, aminek előfeltétele volna a társadalmi szolidaritás. Ebből azonban hiány van. Ha a vezetők részéről meglenne az akarat, pl. a fegyverkezésre és hadviselésre fordított irdatlan mennyiségű pénz, idő és energia töredékéből föl lehetne számolni a szegénységet és nyomort az egész világon.

Egy 2000-ben készült felmérésen alapuló, úttörőként számon tartott ENSZ-jelentés megállapította, hogy a világ felnőtt lakosságának leggazdagabb 1%-a önmagában birtokolta a globális összvagyon 40%-át, a leggazdagabb 10% pedig a vagyon 85%-át tudhatta magáénak. Ezzel szemben a világ felnőtt népességének alsó fele éppen csak az összvagyon 1%-a felett rendelkezett. Számos fejlettnek és gazdagnak számító ország, például az USA lakosságán belül is hasonlóan lesújtó aránytalanságok mutatkoznak, az egyenlőtlenségek pedig Magyarországon is egyre növekednek.

o17-1 560.JPG


A 2008-as pénzügyi krízis és az immár öt éve tartó gazdasági válság tovább növelte az egyenlőtlenségek mértékét és az ebből következő társadalmi feszültségeket. A csupán tüneti kezelést jelentő bankmentőcsomagok és a költségvetési megszorítások politikája szemmel láthatóan fokozták az általános elégedetlenséget. A görögországi és más európai tiltakozások, a spanyol Felháborodottak és az izraeli Szociális igazságosságot! hatalmas tömegeket utcára vivő mozgalmai, vagy a chilei diáktüntetések is egyértelműen kifejezték ezt. Az Occupy mozgalom központi témájává tette, és sikeresen vitte be a nyugati közbeszédbe a növekvő társadalmi, vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek problematikáját, 2012-ben pedig már az angol központi bank egy magas beosztású tisztségviselője is elismerte a megfogalmazott kritika jogosságát.


Demonstratív ételosztásunk helyszínén szép kis "gyűjteménye" található a jelen helyzetet előállító és fenntartó -egyébként pedig a rendszer pilléreinek számító - pénzügyi és politikai intézményeknek.


Egy bankfiók emlékeztet minket a visszaélések sokaságára a devizahitelezéstől a globális kamatmanipuláción át a pénzmosási és csalási ügyek - a legmagasabb szinteket is elérő - sokaságáig. A nem éppen kapitalizmus-ellenességéről ismert Malcolm Forbes mondta: „A pénz olyan, mint a trágya. Ha egy helyen halmozod fel bűzlik, ha szétteríted, hasznos.” 

Egy pénzváltó – és az árfolyamokat mutató kijelzője emlékeztet bennünket a pénz fiktív természetére, illetve arra, hogy a pénzpiacok belső logikája mindenek - például emberek tömegeinek boldogulása, sőt gyakran puszta létfeltételeinek biztosítása - fölött áll. Ezt az is jól szemlélteti, hogy a fejlődést, amely minőségi fogalom, bruttó hazai termékben (GDP), a gazdasági növekedés pusztán mennyiségi kategóriájában mérik, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a jóléti és környezeti szempontokat.


o17-4 560.JPG


Emellett bebizonyosodott, hogy „a GDP növekedése, a szegénység és az egyenlőtlenségek változása között nincs szoros összefüggés – a mindenkori adó- és szociálpolitikák felülírják azokat. Azokban az országokban, ahol nincs az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló adó- és szociálpolitika, jelentősek maradnak a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hit a társadalom valamennyi tagja iránt érzett felelősség és szolidaritás nélkül nem mérsékli a szegénységet. Mi több, a hatékonyság növelésén és profitmaximáláson alapuló gazdasági növekedés a szegénységet termelő mechanizmusok által közvetve hozzájárul a szegénység és egyenlőtlenség növekedéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ma már a legmagasabb szinteken is vannak olyan kezdeményezések, amelyek megkérdőjelezik a GDP egyeduralmát.” (Herpainé Márkus Ágnes, 2010) Immár az Európai Unió, a francia és az indiai kormány is lépéseket tett új gazdasági mutatók rendszerének kidolgozása felé.

A pénzügyi rendszer és a gazdasági folyamatok demokratikus ellenőrzése jelenleg utópiának számít, miközben önmagukat demokratikusnak nevező társadalmak élnek a piacok diktatúrájában, olyan abszurditások közt, mint a fennálló hitelpénzendszer sarkalatos elemei; a semmiből való pénzteremtést lehetővé tévő tartalékráta és az így létrehozott, majd kikölcsönzött összegre számított kamatos kamat.

Az önkormányzat épülete is arra emlékeztet, hogy bár gyakran teszünk úgy, mintha Magyarország sziget volna, külön, független kis világ, de nem az. Nálunk is hasonlóak az alapvető problémák, mint a világ többi részén, legfeljebb kissé eltérő formában, más hangsúlyokkal jelentkeznek. Ezek a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági és politikai elit összefonódása és a képviseleti rendszer ebből is következő válsága. Nem sokkal az után, hogy világszerte elterjedt a felső 1 és az alsó 99% fogalompárja, hazánkban is potyogni kezdtek a csontvázak a szekrényből. Ma már szinte közhely, hogy gazdasági háttéremberek, oligarchák uralják a politikai életet, és ezt már az embereket megosztó pártpolitikai bábjáték sem tudja igazán elfedni.
Egyébként az is meglehetősen beszédes, hogy ma azt nevezzük önkormányzatnak, hogy néhány ember, úgynevezett választott képviselő valódi demokratikus kontroll nélkül intézi az ügyeket, ami egyébként gyakran nem jelent egyebet, mint mutyizást, lásd a botrányok kormányokon átívelő sorozatát az ingatlanpanamáktól a trafikügyig.
A valódi demokrácia létrehozásához az állampolgári részvétel, és így a demokratikus kontroll fokozásán keresztül vezet az út, az internet korában pedig ezt könnyebb lenne megvalósítani, mint valaha.

o17-3 560.JPG

A helyszínnel szemben található, a tér fölé magasodó luxushotel szimbolizálja a felső 1%-nak, a pénzügyi, gazdasági és politikai elitnek a hétköznapok valóságától elrugaszkodott világát. A szállodának otthont adó New York palota épületéről könnyedén asszociálhatunk akár a globális rendszer szívének számító Wall Street-re is.
Tisztázzuk: a felső 1% vagyoni és hatalmi túlburjánzása rendszerprobléma, nem érdemes bűnbakokat keresni. Önmagában nem a legfelsőbb körök gazdagsága a gond, hanem az egyenlőtlenségek mértéke és a visszaélések, illetve az, hogy a rendszer mindezt lehetővé teszi.

"Ugyanakkor, miközben ezeket a tüneteket támadjuk, fontos, hogy ne felejtsük el: a betegség neve kapitalizmus.

Kapitalizmus nélkül nem ömlene követhetetlenül vállalati pénz a politikai szférába. Kapitalizmus nélkül a kereskedelem valóban szabad lehetne. Kapitalizmus nélkül a jelen pénzügyi szektor létezése csupán egy kínos emlék volna a múltból, mint intő jel a jövő generációinak. Kapitalizmus nélkül nem lenne a piacok diktatúráját (lásd Pinochet-rezsim) kiteljesítő neoliberalizmus sem.

A kapitalizmus vége az életünk új kezdetét jelenti – egy olyan életet, amelyben nem vehetik el erőszakkal a lakásunkat, hogy annak árából sokmilliárdos cégeket fizessenek ki. Egy olyan életet, amelyben mi dönthetünk a jövőnkről. Egy olyan életet, ahol a politika minket képvisel, sőt mi magunk formáljuk. A kapitalizmus vége egy olyan életet jelent, amit mindig akartunk, de sose gondoltuk volna, hogy megvalósíthatjuk. A kapitalizmus vége szabadságot jelent." (OWS nyomán)

A bejegyzés trackback címe:

http://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr495586878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.