Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen nyilvánosan vádat emeltek, egyes esetekben letartóztatásokra is sor került. Mindeközben folytatódnak a világ legnagyobb és legbefolyásosabb pénzintézetei körül zajló botrányok, perek és vizsgálatok.

Hogy az alább felsorolt esetek közt van-e összefüggés, azt egyelőre nem tudhatjuk, de puszta számuk is arra enged következtetni, hogy a hatalmi rendszer tektonikus lemezei mozgásba lendültek...

Előzmények:

  http://americankabuki.blogspot.hu/p/banker-resignations.html

Sokaknak szemet szúrt a pénzügyi cégek vezető beosztású embereinek tömeges lemondása, nagyjából egy évvel ezelőtt. A fenti oldalon 611 magas rangú bankár 2011 szeptembere és 2012 áprilisa közti lemondásáról található dokumentáció, hivatkozásokkal.

  Muppetgate, LIBOR-, pénzmosási botrányok

A 2012-es év során számos, a legnagyobb bankokat érintő botrány rázta meg a pénzügyi világot a Goldman Sachs-nál uralkodó morális állapotokat leleplező „Muppetgate”-től, a teljes világgazdaságra hatást gyakorló és a legnagyobb bankokat érintő kamatmanipulációs botrányon át a pénzmosási ügyek napvilágra kerüléséig, amelyek a Vatikán bankját, vagy a HSBC-hez és a JP Morgan-hez hasonló óriásokat sem kerülték el.
Az év vége felé az angol központi bank egy magas rangú tisztségviselője arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: az Occupy mozgalomnak igaza van, majd karácsony táján megdöbbentő dokumentumok kerültek nyilvánosságra, melyek bizonyítják, hogy a mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 őszén.


world-upside-down.png


Hatalommal való visszaélés vádjával letartóztatták a Maldív-szigetek korábbi elnökét.

Rablás ügyében letartóztatták a Fülöp-szigetek korábbi elnökét.

David Petraeus CIA-igazgató - az elnökválasztást követő - váratlan lemondása után számos katonai vezető (köztük több tábornok) kényszerült lemondásra, többnyire erkölcsi indokokra, szex-botrányokra való hivatkozással, máig tisztázatlan körülmények között.
http://index.hu/kulfold/2012/11/14/tobben_is_belebukhatnak_a_cia-igazgato_szexbotranyaba/
Olyan állítások is megfogalmazódtak, melyek szerint a katonaság egy része puccsot tervezett Obama újraválasztásának megakadályozására: 
http://www.veteranstoday.com/2012/10/31/press-tv-us-military-planned-mutiny-on-the-bounty-to-topple-obama/

Nem sokkal a legutóbbi gázai konfliktust lezáró tűzszünet után Ehud Barak izraeli védelmi miniszter váratlanul bejelentette lemondását és a politikától való visszavonulását. Barak évtizedeken át volt az izraeli politika meghatározó alakja.

A LIBOR-botránnyal kapcsolatos első letartóztatások, közben az ügy tovább terebélyesedik.

Csalás vádjával letartóztatták a 6. legnagyobb kínai bank elnökét.

Az USA új hadügyminisztere "nem támogatta a Bush elnök idején végrehajtott iraki csapaterősítést, kétségbe vonta az Irán elleni szankciók szigorításának hatékonyságát és az izraeli lobbi képviselői szerint nem támogatja eléggé a zsidó államot."

A brit Lordok Házának elnöke több évtized után váratlanul lemondott hivataláról.

Adócsalás vádjával indul vizsgálat a francia költségvetési miniszter ellen.

A szlovén miniszterelnök felajánlotta lemondását a korrupciós gyanúk miatt.

Nicolas Sarkozy, volt francia elnök ellen ismét vizsgálat indul, korrupció gyanúja maitt.

Jay Rockefeller szenátor bejelentette visszavonulását a politikától.

Jimmy Saville, az egyik legismertebb angol tévés személyiség pedofilbotránya, illetve az annak eltusolására tett kísérlet nyomán a BBC története legnagyobb válságába került, melynek eredményeképpen a tv-társaság több vezetője is lemondásra kényszerült. A legújabb vádak szerint Saville és társai sátánista rituálékon, orgiákon vettek részt.

A BBCN bank elnöke és vezérigazgatója is bejelentette lemondását.

Pénzügyi csalás vádjával tartóztatták le egy milliárdos 7 segédjét Nigériában.

A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupció vádjával elrendelte a miniszterelnök letartóztatását.

Németország hazaviteti a külföldi központi bankokban, többek között a New York-i FED-nél letétbe helyezett aranytartalékának jelentős részét.
Ez nem csupán aggodalmakat gerjesztett az aranytartalékokkal kapcsolatban (lásd:http://index.hu/gazdasag/2013/01/16/mennyi_aranya_van_amerikanak/), de arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy az USA központi bankjaként működő FED (Federal Reserve - Szövetségi Tartalék) New York-i intézménye a nála tárolt hatalmas, ám főként más országok tulajdonát képező aranykészletekre támaszkodva, azokat fedezetként használva végzi különféle pénzügyi műveleteit. 

„…a FED 'mások aranyával' végzi működését, a hatalmas kincset 'biztosítékként' használva, hogy fedezhesse különböző pénzügyi vállalkozásait."

A holland királynő bejelentette lemondását.

Hillary Clinton benyújtotta lemondását az USA külügyminiszteri posztjáról.
http://hvg.hu/vilag/20130201_Benyujtotta_lemondasat_Hillary_Clinton

Az angol királynő, illetve az uralkodócsalád pénzügyeit hamarosan átvilágítja egy új, erős jogosítványokkal rendelkező parlamenti bizottság. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a királyi család milyen értéket hoz létre az adófizetők pénzéből.

Miután a pápa bejelentette lemondását, napvilágot látott a hír, hogy továbbra is a Vatikánban kíván maradni, ami védettséget nyújt számára az egyház által fedezett szexuális bűntényekkel kapcsolatos perekkel szemben.
http://www.reuters.com/article/2013/02/15/us-pope-resignation-immunity-idUSBRE91E0ZI20130215

 Frissítés, febr.20.

A bolgár miniszterelnök a kormány nevében bejelentette lemondását, a megszorítások, illetve az áramár-emelés elleni tüntetések és rendőri attrocitások után.

Frissítés, febr.25.

Lemond Keith O'Brien, az első számú brit bíboros.

Frissítés, márc.7.

Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnököt első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték.

Lemondott a belga pénzügyminiszter, bankügyi viták miatt

http://www.al-monitor.com/pulse/originals/2013/03/finance-minister-qassis-resigns-financial-crisis.html

Lemondott a Palesztin Hatóság pénzügyminisztere

A bejegyzés trackback címe:

http://valodidemokraciatmost.blog.hu/api/trackback/id/tr485093149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi igazság,,Fejétől bűzlik a hal ".
A lista még bővül.
nem is baj ha őszeomlik ez az uzsorán alapulo pénzűgyi rendszer talán az ujab embercentrikusab talán igazságosab lesz és a termelő munkára alapul nem pedig a banki manipuláciokra
Végre beindult a folyamat, már ezt vártuk....

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu